| KIEMELT AJÁNLATUNK |  |

| Új maradandokkok |  |

| FRISS FÓRUMOK |  |

| FRISS NAPLÓK |  |

| VERSKERESő |  |

| SZERZőKERESő |  |

| FÓRUMKERESő |  |

|
üzenőfala képtára |
1960. július 13-án Budapesten, egész pontosan a Bakáts téren születtem, ahol az egyik legszebb magyar regény, Krúdy Gyula: Asszonyságok díja című műve játszódik. Egyetemi tanulmányaimat az ELTE jogi karán végeztem, vagyis őszinte csalódásomra nem lettem bölcsész. Első verseim az ELTE Bölcsészkara által kiadott Jelenlét antológia számaiban jelentek meg, a nyolcvanas évek elején. 1986-ban egyik résztvevője voltam A költészet másnapja c. antológiának, és első kötetem is megjelent (Fékezett habzás). Válogatott és új verseimet tartalmazó könyvemet (Album) a 2015-ös könyvhéten publikáltam. Legutóbbi (szám szerint tizedik) kötetem a 2017 utolsó napjaiban megjelent Tejút nappal, melyet nagy odafigyeléssel és kreativitással Nyírfalvi Károly szerkesztett.
2008 márciusa és 2009 májusa között a Kortárs folyóirat versrovatát gondoztam, 2011 januárjától pedig mintegy két éven át a Magyar Napló versszerkesztője voltam. A Quasimodo Költőverseny zsűrijének elismerő oklevelét négy alkalommal kaptam meg. 2004-ben Nizzai Kavics Díj egyik nyertese voltam, 2011-ben Csepeli Örökség Díjban, 2015-ben Budapestért díjban, 2017-ben József Attila-díjban részesültem.
A mai napig, vagyis 2018. augusztus 30-ig 284 alkalommal publikáltam papír alapú folyóiratokban, heti- és napilapokban összesen 624 lírai művet. Műveimből készült francia, angol, szlovák, orosz, spanyol, norvég és szerb fordítás.
A Dokkon a Vincze Sándor neve alatt közölt versek tőlem származnak. Két naplót vezetek itt, az egyik a Baltazár, amelynek utolsó előtt betűjéről egy informatikai zűrzavar idején lehullt az ékezet, a másik pedig a Minimal Planet.
A DOKKON OLVASHATÓ VERSEI
¿ Meg fogod írni ¿ Lassan mászni kezd ¿ Ráismerés ¿ Térkép
Tizenkilenc sor egy arnóti kertbe
Versek a hajnali házban
A te néped
Együtt-hajnal
Hotel Severus
Eszmélés ünnep után
Blanche-t megtalálja a postásfiú
Régi szentély
Nincs idő felsorolni
Vagyok, voltam
A torony szavai
Leltárhiány
Egy nap
Pálma
Ne így
Állásinterjú
Világra jönni
Fosztóképző (Sziveri János emlékére)
Akiket szerettem
Másik ég alatt
Fénylik, ropog
Nézzétek: álmodom
Nem látják rajtad
Türelmetlenül viselt
Milyen küldetés?
Egy barátság margójára
Az első tanúk
Nulladik nap
Kék és arany
Rejtett törvény
Túlzás és pompa
Kaleidoszkóp
Mormoljuk együtt
Lehetek örökké?
Hiányos mozaik (1-4)
Augusztus
Mindenek fölött
Egy lépéssel közelebb
Hullámtörés
Végig ott volt
Előeste
Vonat a pusztába
Saját Zágon
Fél
Mióta súgja már
Nem tud rólam ¡ Életem vendégei ¡ Sodrás
Mágikus száműzetés
Levéltöredék
Soha
Szelídítés
Valóságos reggel
Egy mázsa hó
Áldozat
[Két dolog]
[Történet]
A másik
Gyorsabban olvad
Jön
Perem ¡ Valakit visz a víz
Lassulás (Karátson Gábornak)
A leveleket elviszik
Az egyik vers ¡ Rettenetes év
"Angyal a város felett"
A sír mellett
Tanúk
Nagy számok
Hazafelé
Álmatlanság
A hely meghatározása
Egyszerre
Parázs
Lélekjelentés
Pillanat
Fogolycsere
Árnyékod fényében
Re:
Mint a vasreszeléket
Amikor végre átadja
Az, ami mindig
EGÉSZ NAP
|
|
|
|