Nem látják rajtad

Mikor a ruhatárosságból végképp
eleged lesz, lemondasz, szaladgáljon más
az idegen kabátokkal, ismerős bilétákkal.
Hát nem látják rajtad, hogy renegát vagy?
Hogy szakadár? Mizantróp? Polihisztor?
Inkább elégetett naplókat olvasol majd,
melyeket te írtál egy másik életedben, és
úgy érzed majd magad, mint egy fényevő
borult időben, vagy mint egy holdkóros,
aki napszúrást kapott. Mész lassan
a szurdoksötétben, iszamos lépcsőkön
csúszkál a lábad, hátizsákodban a kút
és kenyér könyve, de nem mersz
megállni, hogy elővedd, s ha mégis
megtennéd, úgysem látnád a betűket.
Saját serpád vagy, kézen fogva
vezeted magad. Két fogoly, akit mindenki
összetéveszt, ahogy kiismerhetetlen
kolostorok közt mentek a szerpentinen,
ahol ájult kilátók olvadoznak az alattomos
ködben, keresitek a titokzatos műhelyt,
ahol nem tudni, ki a tanítvány, ki a mester,
de hitviták parazsánál melegedhet bárki,
aki kopogtatás nélkül lép be, és nem ígéri meg,
hogy csak akkor szólal meg, ha kérdezik.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Alföld, 2020/4.
Feltöltés ideje: 2021-02-28 09:36:52
Utolsó módosítás ideje: 2021-02-28 09:36:52