|
Nem fájt, csak az ihatnék -
Döntöttem a vizet egyre
feneketlen, száraz begybe,
s figyeltem rám mi hat még.
Nem fájt - folyt a meleg patak,
Hogy lehet, hogy élek,
a meghalástól ilyen kicsit,
alig-alig félek?!
Nem fájt, csak az ennyi lenne?
Csak hogy már nem látlak,
álomtalan szendergésben
többé már nem vágylak.
Tudom, a kell nem lehet,
s szenvedem az életet,
de megmentettek, lehetek,
nem eladót vehetek:
csak levegőt vagy vágyat rád,
csak látni néha finom szád,
hallgatni a hangodat -
kifosztani bankokat:
a kín, fájás és majdnem,
hiányod torlódik fel bennem.
Nem fájt, csak a hideg jött,
ölelt, húzott magamból ki,
még vacogtam, de nehéz fejem
indult volna haza menni.
Nem fájt - még ha végső is lesz,
jöhetsz, vigyél álom,
hadd aludjak, s képzeletben
megtalál tán párom.
Nem fájt, csak a soha többé,
Csak hogy nincs több mese,
a prózai tény, hogy már többé
nem választ ki vese.
Szemhunyás csak, s ébren fekszem,
Két infúzió csepeg,
az életemet visszakaptam,
s még mindig nem veled -
|
