|
Loptam, csaltam, verekedtem, de ölni nem öltem soha, megtehettem volna, de nem tettem, elmondanám, higgye el, nem szégyelleném, végül is nem bántam meg semmit sem, ezek tények, minek is hazudnék, már mindegy is, mi történt régen velem, az lett volna a csoda, ha nem itt kötök ki, mert egyenes út vezetett ide a szállóra, hiszen kurva rossz gyerek voltam, ha visszagondolok rá, igaz ott, ahol felnőttem a telepen, az volt a természetes, már öt évesen bagóztam, ittam, loptam a pénzt otthonról, meg minden mást is, amit el lehetett adni, vagy cserélni, a sulit leszartam, de a szüleim is, szinte nem is tudtak se írni, se olvasni, a fater bányász volt, mint mindenki más, a muter meg otthon piált, soha nem dolgozott ő sehol, a testvéreim se voltak jobbak, együtt csavarogtunk, meg jártuk a telepet, a hegyet egész évben, akár esett, akár fújt, haza csak aludni jártunk, tizenöt évesen meg már haza se mentünk, mindig volt diszkó, hajnalig buliztunk, berúgtunk, hol itt aludtunk, hol ott, nem aggódtak értünk, én sefteltem, amivel lehetett, vasat loptam a műhelyből, meg rézkábelt, az jó drága volt, volt pénzem, több mint a faternak, esténként bejártunk a városba, a parkolókban leszívtuk a benzint a kocsikból, abból is jó pénz lehetett összeszedni, aztán elkaptak, javító, de az se volt nagy szívás, onnét is mindig kilógtunk, mit tudtak velünk csinálni, hazaszöktünk, egy pár napot otthon lógtunk, elkaptak, oszt kiszöktünk megint, amikor bevonultam már két hónap után levittek a futkosóra, lecsaptam egy szakaszvezetőt, az kemény volt, jól megszívattak, meg se álltunk egész nap, mindig kitaláltak valamit, óránként borították ki a szekrényemet, megcsináltam, aztán az ágyat, a füvet ollóval vágtuk, meg hordtuk a szart, meg a moslékot a konyhától, ki a sertéstelepig, vederrel, olyan büdösek voltunk, hogy csak na, de nem éreztük, már hozzá voltunk szokva, aztán fél év után visszakerültem, én voltam a Jani, a Főnök, tiszteltek a többiek, beraktak a kazánházba fűtőnek, hogy ne legyek szem előtt, oda meg nem jártak le a tisztek, kész havaj volt, volt kaja, pia, rogyásig, a konyhások adtak, mert ha nem, akkor nem volt gőz a kondérokhoz, és akkor ők szoptak, legtöbbször ott is aludtam, nem szólt senki, jó volt, még le is vizsgáztattak, mint kazánfűtőt, kaptam papírt, így amikor leszereltem, mentem a bányához fűteni a fürdőbe, de jött a rendszerváltás és elsők közt voltam, akit kiraktak, persze a szemükben én sittes voltam, nem érdekelt, egy darabig elvoltam a végkielégítésből, aztán munkanélküli segély, akkor már sokat ittam, főleg bort, meg gyógyszerezem is, a segély után meg jöttek a lopások, pincéket törtem fel, elloptam minden szart, bicajt, baltát, fűrészt az udvarokról, a száradni kirakott ruhákat, aztán át a hegyen E-be, ott árultam, karácsonykor fenyőt csórtam az erdőből, pár százas mindennap összejött, még akkor otthon laktam a nyári konyhában, már el voltam vadulva, nem fürödtem, ugyanabban a cuccban jártam, a hajam, a szakállam zsíros volt, úgy mászkáltam, a telepen egyre kevesebb volt az, amit el lehetett csórni, akkor kezdtem járni a környéket, mentem egész nap, ahol rám esteledett, ott aludtam, hónapok teltek el így, végül bejöttem városba, itt hédereltem, trógeroltam, a többi csövessel nem nagyon törődtem, jól érezem én magamat egyedül is, kilencvenháromban nagyon hideg volt, be lehetett menni az elvonóra, nem azért, hogy leszokjak, csak azért, hogy ne fagyjak meg, ott meg leraktak a kazánházba fűteni, nekik is jó volt, meg nekem is, több mint egy évig voltam ott, aztán más lett a diri, eljöttem, megint csöveztem, nem nagyon zaklattak a zsaruk, ismertek, nem csináltam balhékat, az volt a lényeg, hogy legyen egy hely, ahol meghúzhatom magam, az egyik suliba volt egy üvegház, megismerkedtem az éjjeliőrrel, beengedett, cserébe fűtöttem helyette, az jó volt, ott sokat voltam, több évet, nem szólt senki, megcsináltam mindent, nyírtam a füvet, meg a kerítést festettem, sepertem a járdát, meg ilyeneket, nem vágytam többre, a nők soha nem érdekeltek, komolyan, igaz soha nem adtam a külsőmre, állandóan koszos voltam, mégse voltam beteg, csak a pia meg a cigi, aztán először a tüdőm, később az érszűkület jött, gyógyszerem nem volt, így hát ittam, akkor nem éreztem, csak ha kiment belőlem, akkor volt szar, olyan volt, mintha valaki ráült volna a mellemre, folyt rólam a víz, meg fulladtam, húsz méterenként meg kellett állnom, mert nem éreztem a lábamat, leültem, de már gyújtottam is rá, én úgy éreztem, hogy attól jobb, most meg, hogy csonkolták mindkettőt, itt ülök egész nap a lépcsőn, nem kéregetek, de mindig vannak, akik adnak pénzt, ezzel elvagyok, nem is kell nekem más.
|