|
Egy átlagos férfi egy színdarabban
(nevezzük X-nek, hogy legyen neve),
színpadra lép egy felvonásban,
és eljátssza azt, hogy van élete.
Aprócska szerep, de X lel ebben
drámai éllel megfestett jellemet,
mert felvonás közben a függöny lelebben,
és emlékszem jól, ez egy jelenet,
amiben hazamegy, egy panellakásba,
és otthon is eljátssza azt, hogy él:
számlákat fizet, dolgozik naponta,
töpreng a múlton meg jövőt remél,
és elalszik közben, és álmodik róla,
hogy foszlós kalácsot kap reggel ágyba,
forró kakaóval, és a kakaóra
tejszínhab kerül, ami várja,
hogy hörpölgessék róla,
amíg tart a reggeli újság,
amiben a vezércikk az,
hogy ez itt nem valóság,
mert minden csak álom, és felébredsz egyszer,
és minden megy tovább ugyanúgy,
hogy holnap is álmodj egy új világot
egyértelműt és kétoldalút.
Szóval emlékszem rá, hogy ez a jelenet,
amiben előre tudja a sorsát,
a rendező szerint kulcspont, és nem lehet
kihagyni, mint ami mellékes, mert hát
mellékszereplő ugyan, de éppen
ezért fog végig játszani,
és a mesteri színdarab még nem
ettől lesz annyira drámai,
hanem, hogy mindennap adják a darabot,
és mindennap eljátssza X a sorsát,
és mindennap tudja, hogy holnap az új napot
ugyanúgy átéli, hogy te is éld át,
hogy ez a játék még nem az élet,
másfelől viszont meg pontosan az,
és azonosulhatsz a jó szereppel,
mert könnyebb úgy túlélni, ha tudod, hogy igaz,
hogy lehet, hogy az is egy színdarab része,
hogy valósnak látsz minden álmot,
és hazamész utána egy panellakásba,
hogy beleálmodd a valóságot.
És elalvás előtt otthon az ágyban
megfogadod, hogy többre viszed,
és hiába gondolsz a színdarabra,
mert hazudsz magadnak, és elhiszed.
|
