|
Én nem tudom, hogy mikor
jön el végre majd az a nap,
amikor a szívemben ismét
dalra zendítnek a madarak
és nótájukat hű lantommal
fogom kísérni lágyan,
amíg érezni fogom,
hogy ismét kiserken
két angyali szárnyam.
Én nem tudom, hogy mikor
jön el végre majd az a nap,
amikor zsivaját beszünteti
lelkemben a sok démoni alak,
akiknek gúnyos hályogja nem
fedi majd el tovább szememet
s rám talál megint az egyetlen,
igaz, feltétlen és isteni szeretet.
Én nem tudom, hogy mikor
jön el végre majd az a nap,
amikor az emberek, árnyak, titánok
és égi lények meghallják szavamat,
hogy az százszor, ezerszer zengjen
vadul dobogó mellkasukban vissza
és egy pillanatra csipkebokorként
lángoljon előttem a Teremtés titka.
Én nem tudom, hogy mikor
jön el végre majd az a nap,
amikor a Paradicsom újra ölébe
fogad, nem csak folyton kitagad
és nem tudom, meddig várjak még,
hogy az égen felragyogjon egy jel,
ami elárulja nekem, mitől morajlik
ez a körülöttem hullámzó léttenger.
Én nem tudom, hogy mikor
jön el végre majd az a nap,
amikor nem döfnek át egymás
után a felbőszült elefántagyarak,
hanem szirmát fogja bontogatni
a kóró közt nyíló, lassú sejtelem
és azt, ami már rég bevégződött:
talán egyszer még újrakezdhetem.
|
