|
ahogy mélyüket végül
felszínükön leled
Első legyen az érinthetetlen,
Kifejezés-, s részvéttelen,
Makulátlan magát
Másban nem pillanthatja meg.
Második legyen a félrefordított,
Szemét első barázdába,
Felszíne sebébe nyílt,
Sokszorozó űrbe löki.
Harmadik legyen a kereső,
Még nem önmaga tükre,
De a másé, hogy első sugarát
Övébe veti.
Negyedik legyen a kiteljesedő,
Nem lát, érint bévül semmit,
Ám jelenlétét odakinn,
Másikban megleli.
Ötödik legyen a meghasonlott,
Ha szeme világát félig veszítette,
Világosságát szemhunyásra
Magában fölleli.
Hatodik legyen a visszatérő,
Homályból fölfénylő alakját
Tengerszem tükrén
Kettőzve pillantja meg.
S hetedik legyen az érinthető,
Álom-erektől elpirult,
Fölébredő tied,
S a beléveszett hat másik,
Kiket bőrödön
Cirógatok hajnal-szelíden.
|
