A mai napon, 12 óra 33 perckor, "Pörög a számláló" tárgymegjelöléssel közzétett, #62 sorszámú naplóbejegyzés szerzőjének / tulajdonosának véletlenül sem mentegetőzésként, pusztán tényközlés szándékával ezúton hozom tudomására, hogy a Dokkra feltöltött új szövegeim linkjét a feltöltését követően, "Új írásom a Dokkon" felhívás kíséretében, gyakorlatilag egyetlen kattintással, névre szóló messenger-üzenetekben eljuttatom a csakem ötezer Facebook-ismerőseim listájából kiválogatott, költészet iránt érdeklődő, valamint esetleg szintén versfabrikálásra és publikálásra vetemedő FB-tagok jegyzékében szereplő személyeknek -- még pedig immár évek óta --, azzal a galád és eléggé el nem ítélhető célkitűzéssel, hogy minél többen olvassák el azokat.
Azt gondolom ui., hogy egyikünk sem az asztalfióknak publikálja az opuszait.
Ha bárkinek ellenszenves a direkt marketingnek ez az offenzív módja, szíve joga így érezni, magam nem gondolom, hogy szégyenkeznek kellene miatta.
Sűrű a vérem, Én nem is értem, Valamitől megsűrűdött. Lassú a léptem, És mindenképpen valamibe beléütközök.
Jönnek a képek, Állok elébek, Menjenek át nagy fejemen (Menjenek át, megengedem).
Jönnek a kígyók, Lassú vigyorgók, Legelöl jön egy koronás, És jön a sárkány, És a sok járvány, Mint az istenkáromolás.
Jönnek a népek, Mindjük eltévedt Birodalmak szép fiai (Birodalmak szép fiai), Sűrű a vérem, Én nem is értem, Isten mitől, hogy engedi. (Világűr-mélyek a titkai).
Felmegy a fejbe Vér lassú rendbe, Látom, ami látnivaló. Sok birodalmak Körbeforognak, Teszik, ami tennivaló.
Jönnek a képek, Állok elébek, Lebegjenek át lelkemen, (Megengedem, jó, megengedem). Ősi vadállat Rettegve vár csak, Mindene merő figyelem (Mindene merő figyelem).
Édes Szent János, Nagy látomásos, Sose tudd meg mit láttam én. Vad a bozótban Ott, ahol jól van, Várok a világ peremén (Várok a világ peremén)... . . .
Petőfi halála . Fehér zubbonyban, sötét nadrágban az úton futok, hátam mögött, vive la republique, két ló dobog. A hátam mögött vashegyek futó célra hajlanak, dzsidája végét kengyelbe akasztja a két lovas. Most, szembefordulni. Vive la szembefordulni…
Fehér zubbonyban, utolsó ruhám, kengyelbe akasztott dzsidák előtt vive la republique, szembe velem, vive lovak dobognak, és senki sem…
Nem, ne, csak így ne! Hogy nem látja senki, nem így akarom! Szembefordulni. Nem látnak, nem tudják, csak dobogás. Hisz nem is látják, senki sem látja, hogy szembefordulok. Így szúrnak belém. Vive la republique, így szúrnak belém. Senki, lovak dobognak. Nem, ne így legyen, vive la… . . .
Budapest 2. . Kérdezlek újra, Hogy pár év múlva Hol lesz majd lakóhelyünk? Élünk majd itten? Maradunk itten? Vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Áll tükröződve folyónak szélén, Itt van a város ezrednek végén. Itt van a város, vagyunk lakói, Az arcán siklik a víz, Az arcán siklik a víz.
Kérdezlek újra, újra meg újra, Te másik városlakó, Hogy itten élünk, Mit is remélünk, Hogy ebben mi is a jó?
Hívjuk jobb híján megint csak ennek, Itt van a város, hívd Budapestnek. Ácsorog itten folyónak szélén, Az arcán siklik a víz Az arcán siklik a víz. Itt van a város, folyóba bámul, Az arcán siklik a víz, Az arcán siklik a víz . . .
Karom kitárva . Karom kitárva körbeforgok neked Magam ajánlom vedd meg az életemet! Nézd meg az arcom, nézd a bőrömet! Ha már áru lettem hadd legyek tied!
Karom kitárva körbeforgok neked! Mondd mennyit érek s én azonnal tiéd leszek! Tudok pár trükköt, mit nem tud senki más Vidámmá teszlek van egy titkos fogás Vedd meg az arcom vedd meg az életemet! Nézd a fejembe, mi benne van tiéd lehet! Az amit láttam ott, minden kép tied! A jövőm a múltam, az összes évtized!
Egy ilyen élet nem jár akárkinek. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Egy ilyen élet nem jár akárkinek! Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked!
Előtted állok, vegyél meg olcsó vagyok! Tudok egy jó pár sosem volt gondolatot, Ha félni kívánsz, kaphatsz álmokat, Árvizet, felhőt, véres tornyokat...
Előtted állok, nézz meg már, olcsó vagyok! Kezet és lábat, cipőt én mindent adok! Tudok pár titkos régi nagy szabályt, Miből az ének keményből lágyra vált, Tudok egy módszert, hogy minden nő beléd szeret! Tudok egy szép szót, mi átfesti a szíveket! Tudom, hogyan lesz egy ország kupleráj! Másik szavamtól a forgó föld megáll! Ha megérintem lágy lesz a sziklakő, Akkor sem kellek, csak énrám nincs vevő.
Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Ne hagyj itt másnak, az életem tied. Nézd kígyó lettem, aztán meg férfi nő! Akkor se kellek, csak énrám nincs vevő.
Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Ne hagyj itt másnak, az életem tied.
Egy ilyen élet nem jár akárkinek. Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! Egy ilyen élet nem jár akárkinek! Mondd már az árát, mondd mennyit ér neked! . . .
Csőnadrág és hegyes cipő, így állok Forte filmeken, Mambó magnóból szól a dal, nem vagy, de voltál kamaszkorom. Milyen csodás ugrándozás, kitárt karú elájulás, egy Rajnák nevű klubvezető vigyázott ránk, amíg Mambó magnón szólt a dal.
Hárman elloptunk egy Skodát, a Hősök terénél kaptak el, hánytam az izgalom miatt, így változtattam iskolát. Harangszoknyák két oldalát harangnyelvként veri a láb, kitárt karú elájulás, a vodka 32 forint, s Mambó magnón szól a dal.
Mélyvízi életforma volt, új kultúrának tűnt pedig, de felszáradt, mint egy vodkafolt, s eltűnt, mint a rakkendrollmjuzik. Csak kirándulás, egy rándulás, egy rándulás, amely megáll, serceg ma már vagy szerteszét szakadt, mint magnószalagok a régi Mambó magnón. Szétszakadtak, elszakadtak, nem szólnak már semmiféle fordulatnak. Rándultak csak, majd megálltak, száz darabra szétcincáltak. Szétszakadtak, elszakadtak, nem szólnak már semmiféle fordulatnak. . . .