NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2023-02-04 08:55 Összes olvasás: 927451027. | [tulajdonos]: Ratkó József 34. | 2023-02-03 17:26 | Éjszaka [Szombat...]
Szombat van. Éjszaka van. Vak az ég, világtalan. Nincs fény sehol, se fent, se lent. A holdfény megalvad. A lámpák halott szentjánosbogárkák.
Növeszti karmait a csend.
Gondjaira borulva alszik a munkás, a paraszt. Senki nem virraszt.
Egyedül van a világ, fénytelenül. Fölötte minden csillag megüvegesedik, kihűl.
Egyedül vagyok én is, egyedül. S félek. A súlyos éjszaka nyitott szemembe dűl. Elfér benne – olyan nagy. Olyan kicsi. Nincsenek határai, csak részei vannak, részei.
Tornyok, faluk, álmukban is forgolódó, csikorgó városok, oly kicsik, hogy szemem csak sejti őket. Amőba-országok tolulnak, türemkednek, egymáshoz szorulnak, lökdösik, feszítik a Földet.
Emitt, mint óriás csiga, lassú ház mászik. Fénylik a nyoma: nyálzik.
A rész most nagyobb az egésznél, mert látszik.
Lófejű fejsze vicsorog, dühében a tőkét harapja. A varas tőkére csorog habos haragja.
Eső csurog, az isten nyála. Csurog az építkező fára, virágra, a megemészthetetlen világra.
A Hold: cigányszem – ragyogna s elfeketül.
Fél az anyag egyedül.
Föltoronylik a jegenye, imbolyog, célt kutat. Körülötte a bokrok, a kövek beássák magukat.
Falu kinnhagyott kisfia, gyerek-riadtan dermed a tanya. Mozdulna s nem mer. Nem talál haza.
Észrevette, nézi az éjszaka.
Nem vesz tudomást a veszélyről, háborúról, közelgő télről, csak nő a fű. Azt hiszi, örök életű, mint én hittem gyerekkoromban.
Ahol én vagyok, nyugalom van.
Nem fél a rönk, amin ülök, a homok nem vacog. Bíznak bennem a körülöttem surrogó atomok. Érzik, hogy itt vagyok, s ember vagyok.
A halhatatlan anyag bízik a halandó anyagban, hisz bennem. Pedig neki csak változás az elmúlás, amely elpusztít engem.
Az anyag indulata csupán energia: fény, mozgás és meleg. Az anyag nem szeret, nem szaporodik, csak átlényegül. Él időtlenül, terméketlenül – ráér, s ez adhat néki nyugalmat. Nekem a szerelem. Szívembe nyomhatnám a kést, ha nem volna velem.
Mert nekem a szerelem merész, halálig tartó összeesküvés, gyönyörű, páros lázadás a zsarnok elmúlás ellen; örök harc, konspiráció – ha róla szólna, elnémul a szó, mert páromat én el nem árulom.
Halálra ítélt engem az idő, de az életet mégis vállalom. S ezért vagyok különb a kőnél. Lélekkel magasabb az ércekbe gyűrt örök erőnél, a forró földnél, amely majd magába fogad.
Az ember nagy, nem az anyag. –
Hajnalodik. S ahogy felállok, felmagasodnak a suhanc akácok, a világ is feláll.
Épülő dóm a jegenye, orgonasípja kismadár.
Most szellőzködni kezd a táj. Lobogóit a fény kibontja, feljön a Nap. Alvó puli a boglya, gőzöl, szárítgatják a sugarak.
Ág roppan s pörögve lehull, a földbe belesimul – ó anyag honvágya, gravitáció!
Az apró neszre a kutya álmában hegyezi fülét, de föl nem ébred. Már nincs veszély.
A kotlós lombok alatt mocorog, alszik a szél.
Vas-tündér, izzó Nap, tündökölj! | |
1026. | [tulajdonos]: Ratkó József 33. | 2023-02-03 14:13 | Ember, fa
Minden emberben fa lakik, ágaira fészkel a hit, s dalol, mint valami madár, míg le nem üti a halál.
Minden fában lélek lakik, az emeli az ágait, és fészket óv, szélnek feszül, s szenved – már majdnem emberül. | |
1025. | [tulajdonos]: Ratkó József 32. | 2023-02-03 14:10 | Bújócska
Bújócskát játszott a halál, keresett életre-halálra. És ha valakit megtalált, rácsapott a bunker falára.
Mi is ott bújtunk napra-nap: lélegzetünket visszafojtva kuporogtunk, s – ipi-apacs – boforc böffent, robbant a bomba.
Így volt. A halál csalt, lesett, nem számolt tízesével százig. – Aki bújt, aki nem – megyek. Három gyerekem bújócskázik.
Búvóhelyük a fa, az ól; nekidőlnek a ház falának és lesnek kis kezük alól – játszanak háttal a halálnak.
| |
1024. | [tulajdonos]: Ratkó József 31. | 2023-02-03 14:07 | A halálig
Én, egy a fegyvertelenek közül, egyensúlyozva egyszál hitemen a félelem szakadéka fölött énekelek. Magamat bátorítom. Talán átjutok a halálig. | |
1023. | [tulajdonos]: Ratkó József 30. | 2023-02-02 23:49 | Anyám [Anyám...]
Anyám a föld alatt van, vigyázok, rá ne lépjek. Nem tudom, mily alakban költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste nem tudom, hogy mivé lett – bogárka, búza lett-e – vigyázok, rá ne lépjek. | |
1022. | [tulajdonos]: Ratkó József 29. | 2023-02-02 23:47 | Munka
Tudod te azt is. Megtanultad. Nem könyvből lested el, mint mások. Erdőbénye, Putnok, Parasznya tehetnek róla tanúságot.
S mutasd föl, ha ki papírt kérne: tenyered írt, pecsétes okmány. Tompapusztán vágtad a búzát, csípődön kotyogott a tokmány.
Makrakúton betont kevertél, gyalultál új karfát a hídra. Eltünődhetsz, hányféle szerszám emlékszik meleg ujjaidra.
Puhább a ceruzák fogása, tüskéje se nőtt még a tollnak – tudják goromba társaid, akik lelkedért szavatoltak,
kik, mert nem gágogtál velük, amikor már leégett Róma, az üszkös Fórumról kimartak, kiebrudalltak rosszra-jóra.
De tudod azt is. Megtanultad, nem könyvből lested el, mint mások – márvány-szonettek ütemére lendíteni a kalapácsot! | |
1021. | [tulajdonos]: Ratkó József 28. JAV | 2023-02-02 23:45 | Ami kimondható
Az arcodat ne född el akárhogy fúj a szél se kendővel se köddel akárhogy fúj a szél A szemedet se född el akárhogy szúr a fény villáma bárhogy öklel a szemedet se född el akárhogy szúr a fény
A homlokod se född el ha leköp az eső ha karcolja körömmel a gyémánt-fagy – ne född el leköp a rongy eső
A szájadat se född el akárhogy fáj a szó fegyelmezetten mondd el ami kimondható
Emeld föl vékony ujjad figyelmeztesd az istent teremtsen újra mindent | |
1020. | [tulajdonos]: Ratkó József 28. | 2023-02-02 23:42 | Ami kimondható
Az arcodat ne född el akárhogy fúj a szél se kendővel se köddel akárhogy fúj a szél A szemedet se född el akárhogy szúr a fény villáma bárhogy öklel a szemedet se född el akárhogy szúr a fény
A homlokod se född el ha leköp az eső ha karcolja körömmel a gyémánt-fagy – ne född el leköp a rongy eső
A szájadat se född el akárhogy fáj a szó fegyelmezetten mondd el ami kimondható
Emeld föl vékony ujjad figyelmeztesd az istent | |
1019. | [tulajdonos]: Ratkó József 27. | 2023-02-01 14:25 | Száddal kínálsz meg
Száddal kínálsz meg, hogyha nincs mit enni. Monoton böjtjeimnek, jaj, így tudsz társa lenni.
Nincs borunk, nincs vizünk sem – könnyel mosod az arcod, könnyel öblítesz inget – így vívsz örökös harcot.
Emlékszik rád a kezem, emlékszik rád a szám is. E szűkülő világban te vagy hazám is.
Mégis szemedre hányom: hát a szerelem ennyi? Denevér-álmaimnak, jaj, nem tudsz társa lenni.
Föllázadt emlékeimet kellene ráncbaszedni. Jaj, okos kezed, ujjad nem tud orvosa lenni.
Tud bánni liszttel, sóval, söprűvel, folttal, tűvel, s lelkemmel nem, e rontott, bús mesterhegedűvel. | |
1018. | [tulajdonos]: Ratkó József 26. | 2023-02-01 14:21 | Isten mellett
Pszt, hallgass! Elaludt az Isten. Most igazítsunk a világon, hibbantszirmú, konya virágon, törvényen, rosszul osztott kincsen Isten titkos jóakarói, mellőzött, apró messiások.
Lassacskán elöregszik minden: töpped, besüpped még a sír is – és vénül ő is, néha sír is, semmiről sem tud már az Isten, hittelenül, csöndesen élő, egyetlen hatalma az átok.
Tenyere tántorodva mozdul. Könnyű kis öreg, maga görnyedt; s hiába szólítja a Földet, szavára, ím, semmi se buzdul – a pacsirták is elfeledték, nem emlékszik tán még a fű sem.
És így van ez százezer éve. Énekel néhány rekedt angyal, zenélnek hét híres haranggal, de ő már alig veszi észre – két szeme óriási bolygó, pillái nehéz esőfelhők.
S bűnétől zsugorul a búza, nem szolgálja az ember kedvét. Mint zöldhátú legyek, belepték fejünket a gondok, lehúzza, párnára fekteti kemény nyakunkat is a szomorúság.
Lennénk szerszám a tenyerében, jó íz osztandó kenyerében, jobb vére volna a mi vérünk az ő repedt, lassult erében; gyönyörűt szóljon: szava volnánk – aztán mi már sohase szólnánk!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|