NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2019-10-17 16:19 Összes olvasás: 64537| 825. | [tulajdonos]: „STATISZTIKA” | 2019-09-26 21:00 | .
.
Juhász Tibi szerkesztő idei utolsó meójának időpontja --- 2019.01.27 13:30
.
Papp-Szalai Sándor szerkesztő idei utolsó meójának időpontja --- 2018.11.11 14:11
.
Papp Gréta szerkesztő idei összes meójának (22 darab) időpontjai --- 2019.06.08 21:30; 2019.04.15 14:41; 2019.04.15 14:38; 2019.02.25 00:09; 2019.02.25 00:03; 2019.02.24 23:55; 2019.02.24 23:52; 2019.02.24 23:47; 2019.02.24 23:39; 2019.01.26 09:48; 2019.01.25 09:05; 2019.01.24 15:34; 2019.01.24 15:19; 2019.01.24 15:01; 2019.01.24 14:58; 2019.01.24 14:32; 2019.01.09 23:36; 2019.01.09 23:30; 2019.01.09 23:28; 2019.01.09 23:24; 2019.01.09 23:24; 2019.01.09 23:16
.
Tesch Gábor Ferenc szerkesztő idei utolsó meójának időpontja --- 2019.02.25 18:12
.
Bájer Máté szerkesztő idei összes meójának (13 darab) időpontjai --- 2019.06.11 10:30; 2019.06.11 09:42; 2019.05.09 15:34; 2019.05.09 15:32; 2019. 05.09 15:23; 2019.05.09 15:18; 2019.05.06 11:48; 2019.05.02 09:10; 2019.04.25 16:37; 2019.04.25 16:31; 2019.04.24 11:48; 2019.04.24 11:44; 2019.01.17 10:08
.
. | |
| 824. | [tulajdonos]: És még egy „rímvita” | 2019-07-07 02:18 | .
.
...2016-ból.
.
.
Az érintett szövegem (2016 szeptemberében szintén a „maradanDOKK" dobozba került):
.
.
Komfortzóna
.
Túlfeszültség, majd rövidzárlat.
Totális homály a belső tájon,
és érzékek farkasvaksága.
Kilátástalan volt, be kell látnom.
.
Sehonnan sehova menet. Rend.
Velünk lett üres az összes járat.
Arcodra nyíló váróterem.
Túlkésleltetett retard varázslat.
.
Óvatlanoknak csapda is lehet,
nekünk már belakott komfortzóna
az elmeközi tér. Felszikrázunk
benne, mintha áram alatt volna.
.
Lehetne több, de hát ez sem kevés.
Így is van, aki csodának mondja
(noha úgyszólván triviális): mi
vagyunk egymás mentális G-pontja.
.
.
Bírálat 1.
(Szintén nem Dokk-szerkitől.)
.
„Tetszik nekem ez a boncolgatós témaválasztás, Tibor. Ciklusszerűen visszatérő izgalmas szöveg.
A 'menet rend' különírva nem illeszkedik az előzményhez, sem az utána következő részhez. Egybeírva működik.
Ennél a szövegednél, pontos szótagszámot és keresztrím-képletet alkalmaztál. Ilyenkor különösen feltűnő a harmadik és negyedik versszak eltérő rímképlete. Indokolt elvárás az egységesítés(?).”
.
.
Válasz 1.
.
„– A végéről kezdem: a rímképlet x-a-x-a, vagyis csak minden második (páros) sor rímel ('félrím'). A zárlat / sága – et rend / terem sorvégek nálam nem mennek el rímnek, de még csak asszonáncnak sem, így azután őszintén szólva teljesen értetlenül állok a keresztrím-gyanú felmerülése előtt;
.
– a menet rend különírása tudatos. Értelmezési lehetőségek: 1.) Sehonnan sehová menetrend (ez a konvencionális); 2.) Sehonnan sehová menet: rend (eszerint ez a >>sehonnan sehová<< [lett] 'a' rend). Velünk lett üres... (stb.). 3.) Sehonnan sehová menet. Rend: velünk lett üres... (stb.) Számomra mindhárom működőképesnek és egyaránt lehetséges, illetve érvényes opciónak tűnik.”
.
.
Bírálat 2.
.
„Továbbra is kitartok az észrevételeim mellett. Természetesen az olvasó szemével-fülével értelmezve, nem mint diktátor.
'menet rend': Az olvasó szövegértelmezése, logikailag követni próbálja az írás tartalmi mondanivalóját, továbbá dinamikáját-ritmusát-verszenéjét.
.
Jelen kifejezés, alapból egybeírva jelenik meg és az olvasó megakad a különírás láttán. Visszaolvas, újraértelmez, töpreng. Többszöri nekifutás után sem tud zökkenő nélkül továbbhaladni, mert az értelmezésen túl, kiesik a ritmusból is. Legalább egy névelő lenne a 'rend' előtt, már közelítene az álláspontunk. Ennél a résznél még, némi elégtelenséget okoz a 'lett' szó használata is. Elhagyásával nem változna a lényeg.
.
A rímképlet: A szabályok alapján, az első és második versszak keresztrímes, míg a harmadik versszak félrímes.
.
Értékelem a kommunikációkészségedet!”
.
.
Válasz 2.
.
„Ezúttal természetesen (?) :-) én is kitartok a magamé mellett.
.
– Baj-e, ha az olvasót töprengésre készteti egy háromszakaszos (mondhatni, nyúlfarknyi) szöveg? Igen, akadjon meg, fenn, sőt, ki, és értelmezze újra a megakasztó részt! Hogy mindenkire igaz-e, hogy többszöri nekifutás után sem tud 'zökkenő' nélkül továbbhaladni, az szerintem erősen véleményes. Először is, már önmagában zökkenő, hogy (a szándékomból következően is) az olvasónak meg kell(ett) akadnia.
.
Ebben az értelemben a 'nem tud zökkenő nélkül továbbhaladni' — evidencia. Az viszont, hogy többszöri nekifutás után is ez(marad)-e a helyzet, már attól függ, hogy érzése / megítélése szerint megérte-e az újraértelmezés, a lehetséges opciók végiggondolása, vagyis milyennek ítéli fáradságának hozadékát. Ezt pedig kifejezetten ízlés- és személyiségfüggőnek gondolom, és vállalom az ezzel járó kockázatot.
.
– A 'lett' a múltba helyezi az üres járatot (sőt: üresjáratot), amiként két sorral feljebb a 'kilátástalan' után szereplő 'volt' is. Ennek döntő jelentősége van a történetben, mert másként pszichológiailag (szerintem) nem volna érvénye a továbbírásra kifutó zárlatnak, ráadásul a 'kilátástalan volt' és a '(most) üres' idősíkbeli különbözősége szétbombázná a szöveg logikai koherenciáját.
.
– Azt hiszem, a legkategorikusabb véleménykülönbség a keresztrímek ügyében van közöttünk.
.
Tudom, hogy van olyan verstan, amely szerint a magánhangzók azonossága, par excellence asszonáncot jelent. Csakhogy VANNAK MÁS VERSTANOK is. Az egyik közülük a sorvégi utolsó szótag AZONOS MORASZÁMát tekinti perdöntőnek, és eszerint az előző – egyben Általad is képviselt – tétel a rend / rem párnál a 'rend' két szótagvégi mássalhangzója miatt máris érvényét vesztette.
.
Egy másik verstan a rímet/asszonáncot hordozó szó(tagok) magjából és kódájából vezeti le a rím / asszonánc LÉTÉT VAGY NEMLÉTÉT az alábbi 'képlet' szerint:
.
....b.......| ar|.....Át––––––k.........| ar|.....Át
kezdet......| mag|...kóda–––kezdet......| mag|..kóda
.
Amint Simon Gábor, e teória egyik magyarországi képviselője egyetértőleg írja, 'Arany János szerint NEM TEKINTHETŐ SEM RÍMNEK, SEM ASSZONÁNCNAK, ha a kódarészek között nincs rokonságon alapuló hasonlóság, és a szerkezetek többi részében kevés az egyezés. Ilyen például a huszárt / beosztják pár. E kritérium kapcsán megállapíthatjuk a kóda kiemelt jelentőségét a magyar rím szerkezetében (...) A hasonlóság / egyezés szerkezeti helyeként a mag- és a kódarészt jelöli meg Arany. Ugyancsak a kóda jelentőségét támasztja alá a magyar rímben Arany következő tézise: »Minél kevésbé rokonok az asszonánc derekán lévő mássalhangzók, annál szigorúbban követelhető a vég-mássalhangzók közeli rokonsága«. Vagyis a magyar rímben megnő a kóda jelentősége, mert a rím belsejében lévő kontraszt esetén a kóda egyezése szükséges.'
.
Vessünk mindezek után egy pillantást az én szövegemben a (zár)lat / (sá)ga és (et)rend / (te)rem párok magjaira és kódáira...
.
A magam álláspontját MÉGSEM VERSTANOKKAL kívánom alátámasztani.
.
Minden tan, teória, tézis annyit ér, amennyire valóságközeli. A magánhangzó-asszonáncos 'tannak' véleményem szerint akkor van érvénye / jogosultsága, ha egy sok (négynél jóval több) szakaszos, következetesen rímes (rímképletes) szövegben az egyik rím- vagy asszonáncpárnál jobb híján olyan (már bocsánat!) elborzasztó kényszermegoldásra vetemedik a szerző (hogy tartsa a szerkezetet), mint az itt már idézett huszárt / beosztják vagy az én szövegemben 'meggyanúsított' rövidzárlat / farkasvaksága és menetrend / váróterem pár.
.
Csakhogy nálam ez a két pár egyáltalán nem valamiféle szerkezet tartásának szándékából, hanem a tartalmilag legkifejezőbbnek vélt sorzáró szavak utolsó két magánhangzójának szándékolatlan, magyarán: véletlen egyezőségéből adódik.
.
Azt a verstant pedig, amely vagy arra kívánna kényszeríteni, hogy az asszonáncgyanúba fogott párok helyett keressek tartalmilag kevésbé ütős olyanokat, amelyekben nem azonos a két utolsó magánhangzó, vagy pedig arra, hogy 'szerkezetegységesítés' okán oda is keressek asszonáncot, ahol a 'gyanú' nem merül fel (pontosabban fel sem merül), és ezzel RÁADÁSUL mintegy LEGITIMÁLJAM a 'gyanús' (és ismétlem: elborzasztó!) párok 'szándékolt' rím-, pontosabban asszonánc-voltát, tiszteltetem, de valóság- és életidegenként képtelen vagyok komolyan venni.”
.
.
Bírálat 3.
.
„Ó, dehogy baj kedves Tibor! Sőt... akár egy szóból álló (ha már nyúlfarknyi) versen is töprengjen az olvasó! :-)
.
Én egy szóval sem általánosítottam a hozzászólásomban. A bevezető három mondatban, jelzem a személyt (magamat), mint olvasót. Talán egyértelműbbé tehettem volna, ha zárójelben nyomatékosítva -olvasó (én)-t írok...
.
Meglátásom szerint, mindketten elmondtuk, amit akartunk. Mielőtt a szószátyárság ráncos hibájába botlanék, köszönöm szépen a társalgást!
.
További eredményes alkotómunkát!”
.
.
Válasz 3.
.
„Én is köszönettel tartozom a mostani és a korábbi beszélgetéseinkért egyaránt.
.
Van, amikor eredményük az észrevételeid alapján kivitelezett fazonigazítás, más alkalmakkor ez eltérő nyomvonalon, de a Tőled kapott inspiráció hatására történik, és van, amikor beszélgetéseink a saját állás- és nézőpontom kifejtése kapcsán a vershez (nemcsak konkrétan az adotthoz, hanem általánosságban is, 'a' VERSHEZ) való viszonyom átgondolására ösztönöznek. Ez utóbbi legalább olyan fontos eredmény a számomra, mint a előzőekben említett másik kettő.
.
Szépeket & jókat Neked! :-)”
.
. | |
| 823. | [tulajdonos]: „Rímek” és „rémes” emlékek... | 2019-07-07 01:14 | .
.
Bevallom, a szabadversek rímeléssel történő meggyanúsítása személyesen / személyemben is érzékenyen érint.
.
Magyarázatul ide idézem a „Párbeszéd kérdő módban” című (a Dokkon még 2012 júliusában „marasztalt”, és számomra különösen kedves) szövegemet, valamint az annak kapcsán kapcsán egy „kritikussal” (nem a Dokkon) történt pengeváltásunkat.
.
.
Először tehát a szóban a szóbab forgó szövegem:
.
.
Párbeszéd kérdő módban
.
(Amit a férfi kérdez)
.
Hervadhatatlan ki tarthat virágot kezében?
Ki őrizheti meg a pillanatot, múlhatatlan?
Tenyerében a tenger hullámzását, ki?
Égrelobogást a gyertyalángban is, ki?
Léptek neszére várakozást legbensőbb termeiben, ki?
És tisztának a tisztát, vajon ki?
Örök zenitjére ki szögezheti a Napot?
Éj múltán csillagot ki marasztalhat?
Ki indul, föladva harcállásait,
Elfoglalni a folytonos változást
És nem sejtett emlékeit, szerelmem, tebenned,
És visszatekintve az időben, ki tudhat majd
Mindenkor egyetlen asszonyának téged?
.
(Amit az asszony kérdez)
.
Kinek a kezében lehetek virág, hervadhatatlan?
Múlhatatlannak kiben őrizhetem meg pillanatom?
Hullámzásomat, akár a tenger, kinek a tenyerében?
A gyertyalángban is föllobogásom, kiében?
Lépteim neszét kinek a legbensőbb termeiben?
Tisztaságomat tisztának kinek a szemében?
Kire nézhetek Napként örök zenitemről?
Éj múltán is, csillaga gyanánt, kire?
Ki fogadja el, föladva harcállásait
Folytonos változásom, és ki ismer
Nem sejtett emlékeire bennem?
S visszatekintve az időben, ki
Egyetlen asszonyának tudhatom magam?
.
.
A kritikus észrevétele:
.
„Nekem egy bajom van ezzel a verssel: a morfémarímek. Kis történelmi kitekintő: az első magyar nyelvű versek (tekintsünk el az ÓMS-tól) között találhatunk morfémarímeket, de már a korban is gyengének tartották. A morfémarímeket a latin fordítás hagyományaként vettük át, és ami a latinban jól mutat, az a magyarban kevésbé.
Ha tehát lehet, a morfémarímeket kerüljük, mert nem ékesíti a verset (nem saját megállapítás, nálam jóval nevesebb tudósemberek jöttek erre rá :) ).
Tartson kötekedősnek, de -rímelés szempontjából- nem találom a rendet: hol rímel, hol nem.”
.
.
A kritikára írt válaszom:
.
„Szó nincs itt rímekről, még morfémarímekről sem.
A mondatszerkesztésből adódóan ismétlődik néhány sorvégen a "ki?" kérdőszó, de aki ebben rímet keres/talál/lát, az más galádságra is képes, és eszem ágában sincs a kedvéért változtatni a szerkezeten. (Preventíve megjegyzem, hogy a szóismétlés kifogását is ugyanilyen határozottsággal engedném el a fülem mellett.)
Az előzőek vonatkoznak az asszony-szakasz néhány sorának végén olvasható -ben végződésekre is.
Köszönöm fáradozását!”
.
.
Ma sem gondolom másként (sőt...), és ma sem fogalmaznék másként
.
. | |
| 822. | [tulajdonos]: Mégis, kinek a válsága? — | 2019-06-10 20:52 | .
.
de az is lehet, hogy csak téves riasztás...
.
Nyilván lehet az én válságom (vagy akár a marslakók válságának) jeleként értékelni azt a körülményt (akad olyan „dokker”, aki már meg is tette), hogy – amint Franczen Bea Fogantatás című, kinagyított írása alatt M. Karácsonyi Bea a 2019. 06. 08. 09:45 időbélyegzővel olvasható hozzászólásában fogalmaz – „az elmúlt két-három hónapban, a kemény mag mellett nagyon sok közhelyes, gyenge írás került a maradóba”.
.
Mint korábban ugyancsak az említett kinagyított szöveg alatt jeleztem volt, az idézett véleménnyel teljes mértékben egyetértek.
.
Természetesen bárki joggal élhet azzal az ellenvetéssel, hogy korábban sem volt precedens nélküli eset, és a jövőben is többször elő fog fordulni, hogy egy-egy kevésbé sikerült írás „halhatatlanul(t)” [és megfordítva: a valódi költészet jegyeit mutató szövegek egyetlen szó vagy kifejezés körüli, úgyszólván komolytalan vita okán „kihullottak / kihullanak a rostán”). Csakhogy néhány (mondhatni kivételes) eset nem jelent azonos állapotot azzal, amikor az ilyen „balesetek” számának növekedése folytán a „téves” besorolások kivételből kezdenek – némi túlzással – már-már tendenciává válni, a mennyiség kezd „minőségbe átcsapni”.
.
Félreértés ne essék, egyáltalán nem irigylem a kevésbé sikerült írásoktól – és azok szerzőitől – a „fölépontozott” értékeléseket; önmagában ebben még nem látok olyan súlyos problémát, amelyet okvetlenül szóvá kellene tenni. Azt már komolyabb, bár ebben a megfogalmazásban talán valamelyest túlsarkított veszélynek gondolom, amiről M. Karácsonyi Bea a fent említett posztjában így írt: (mindez) „lealázza a több éves küzdelmet, harcot, tanulást, és azokat a verseket, amelyek valóban az értékeik miatt vannak fent”. Ha a „lealázás” talán indokolatlanul erős megfogalmazásnak tűnhet is, a magam részéről a kialakult tendenciákból mindenképpen kirajzolódni látok egyfajta nivellálást az értékelők részéről, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy az M. Karácsonyi Bea álktal emlegetett „kemény mag” fajsúlyosabb alkotásai (nevekkel nem szándékozom szolgálni) és a – mondjuk így – „közép-” vagy adott esetben „alsóbb kategóriás” művek közötti különbség(tétel) mintha fokozatosan eltűnne.
.
Ezt a jelenséget szokás azzal megokolni (adott esetben „megideologizálni”), hogy saját fejlődését elősegítendő minden művet az adott szerző (korábbi) alkotásaihoz viszonyítva célszerű megítélni. Nem zárom ki, hogy pedagógiai okokból időnként nem lehet helyes ennek a szempontnak / elvnek az alkalmazása, általánosságban véve azonban mégis csak komolytalannak, sőt, egyenesen nevetségesnek, de legfőképpen bántóan igazságtalannak – ha úgy tetszik, kettős mérce alkalmazásának – tűnik az a véleményem szerint koránstsem csak kivételesen tetten érhető gyakorlat, hogy ugyanaz a szerkesztő ugyanazon szerzőnek a fajsúlyosabb, mindenképpen valódi költészettel viselős szövegeit egy-egy szépséghiba, mondjuk szeplő vagy anyajegy, netán minimális ízlésbeli eltérés okán rendre jóval „lejjebb pontozza” érdemeinél, míg más szerző(k)ét visszatérően felülértékeli. De még ha ez nem vagy nem teljesen lenne is így, pusztán a kevésbé sikerült szövegek nagyobb számban történő „marasztalása” már önmagában is elvesz bizonyos teret az „érdemesebb” művek elől, mivel a maradó és mulasztott művek közötti arány a tekintélyvesztés kockázata nélkül nem tolódhat (és FIGYELEM: nem is tolódott!!!) el látványosan az előbbiek javára.
.
Vélenényemet természetesen lehet vitatni, nem hordom zsebemben a bölcsem kövét; éppen ezért észrevételeimet felajánlom közérdekű hasznosításra az arra küldetést és vagy elhívást érzőknek, hogy ha indokoltnak érzik, kezdjenek velük valamit — magam az esetleges további vitában nem kívánok részt venni, mert nem érzek hozzá magamban kellő kritikusi / szerkesztői vénát, fölkészültséget.
.
Ha pedig itt körvonalazott gondolataim visszhangtalanok maradnak, azt is indignálódás nélkül tudomásul veszem, hiszen nyilván az én érzékelő- és jelzőrendszeremmel is megeshet, hogy téves riasztást küld.
.
P.S.: Mielőtt bárki elkönyvelne a derékhadat lefitymáló elitista egóbajnoknak, meg kell jegyeznem, hogy tavaly késő tavasszal és kora nyáron, amikor előfordult, hogy 25 meózott alkotás közül 23 (köztük pl. Böröczki Mihály vagy Kelebi Kiss István írása is) rövid úton „kimúlt”, a magam módján és eszközeivel dokumentálhatóan és visszakereshetően igyekeztem fellépni a szerkesztői mérce átmenet nélküli és végletesen drasztikus magasságokba emelelése ellen. Sikertelenül.
.
. | |
| 821. | [tulajdonos]: Válasz Mórotz Krisztinának | 2019-06-09 23:44 | .
.
Kedves Krisztina, kérlek, NE, hívj --- nekünk már nincs mről szót váltanunk, mert annyira mást gondolunk a versről, a költészetről, a líráról -- ezek mibenétéről, "céljáról" és szerepéről az (alkotó és versolvasó) ember életében --, következésképpen és ráadásul pedig egy költészeti portál küldetéséről, valamint az azon való bárminemű megnyilatkozás minimálisan elvárható szakmai és emberi normáiról, hogy jó esetben is legfeljebb csak elbeszélnénk egymás mellett.
.
Az esetlegesen tőled érkező további megszólíttatásokra a fenti okokból nem kívánok és nem is fogok reagálni.
.
Kérem megétrtésedet!
.
. | |
| 816. | [tulajdonos]: Ellenség-barát-igazság (stb.) | 2019-02-18 15:36 | .
.
Azt gondolom, semmiképpen sem követendő magatartási szabály, ugyanakkor viszont széles körben követett és (következésképpen) tolerált gyakorlat, amely szerint az ellenségem ellensége a barátommá avanzsál.
.
Azt is gondolom azonban, hogy az így barátommá előlépett személynek nincs, és sosem lehet automatikusan és mindenben igaza még az ellenségemmel kialakult konfliktusaiban sem, nemhogy az ezeken a konfliktusokon kívül maradt többiekkel szemben.
.
Kivéve persze azt az abnormális helyzetet, amikor teljes kapcsolatrendszeremet mindenestől az ellenségemnek tekintett személyhez való viszonynak rendelem alá...
.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
