NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2023-02-04 08:55 Összes olvasás: 92745| 1027. | [tulajdonos]: Ratkó József 34. | 2023-02-03 17:26 | Éjszaka [Szombat...]
Szombat van.
Éjszaka van.
Vak az ég, világtalan.
Nincs fény sehol,
se fent, se lent.
A holdfény megalvad. A lámpák
halott szentjánosbogárkák.
Növeszti karmait a csend.
Gondjaira borulva alszik
a munkás, a paraszt.
Senki nem virraszt.
Egyedül van a világ,
fénytelenül.
Fölötte minden csillag
megüvegesedik, kihűl.
Egyedül vagyok én is, egyedül.
S félek. A súlyos éjszaka
nyitott szemembe dűl.
Elfér benne –
olyan nagy. Olyan kicsi.
Nincsenek határai,
csak részei vannak, részei.
Tornyok, faluk, álmukban is
forgolódó, csikorgó városok,
oly kicsik, hogy szemem
csak sejti őket.
Amőba-országok tolulnak,
türemkednek, egymáshoz szorulnak,
lökdösik, feszítik a Földet.
Emitt, mint óriás csiga,
lassú ház mászik.
Fénylik a nyoma:
nyálzik.
A rész most nagyobb az egésznél,
mert látszik.
Lófejű fejsze vicsorog,
dühében a tőkét harapja.
A varas tőkére csorog
habos haragja.
Eső csurog,
az isten nyála. Csurog az építkező fára,
virágra,
a megemészthetetlen világra.
A Hold: cigányszem –
ragyogna s elfeketül.
Fél az anyag egyedül.
Föltoronylik a jegenye,
imbolyog, célt kutat.
Körülötte a bokrok, a kövek
beássák magukat.
Falu kinnhagyott kisfia,
gyerek-riadtan dermed a tanya.
Mozdulna s nem mer. Nem talál haza.
Észrevette, nézi az éjszaka.
Nem vesz tudomást a veszélyről,
háborúról, közelgő télről,
csak nő a fű.
Azt hiszi, örök életű,
mint én hittem
gyerekkoromban.
Ahol én vagyok, nyugalom van.
Nem fél a rönk, amin ülök,
a homok nem vacog.
Bíznak bennem a körülöttem
surrogó atomok.
Érzik, hogy itt vagyok,
s ember vagyok.
A halhatatlan
anyag bízik a halandó anyagban,
hisz bennem.
Pedig neki csak változás
az elmúlás,
amely elpusztít engem.
Az anyag indulata
csupán energia:
fény, mozgás és meleg.
Az anyag nem szeret,
nem szaporodik, csak átlényegül.
Él időtlenül, terméketlenül –
ráér, s ez adhat néki nyugalmat.
Nekem a szerelem.
Szívembe nyomhatnám a kést,
ha nem volna velem.
Mert nekem a szerelem merész,
halálig tartó összeesküvés,
gyönyörű, páros lázadás
a zsarnok elmúlás
ellen; örök harc, konspiráció –
ha róla szólna, elnémul a szó,
mert páromat én el nem árulom.
Halálra ítélt engem az idő,
de az életet mégis vállalom.
S ezért vagyok különb a kőnél.
Lélekkel magasabb
az ércekbe gyűrt örök erőnél,
a forró földnél,
amely majd magába fogad.
Az ember nagy, nem az anyag. –
Hajnalodik. S ahogy felállok,
felmagasodnak a suhanc akácok,
a világ is feláll.
Épülő dóm a jegenye,
orgonasípja kismadár.
Most szellőzködni kezd a táj.
Lobogóit a fény kibontja,
feljön a Nap.
Alvó puli a boglya,
gőzöl,
szárítgatják a sugarak.
Ág roppan s pörögve lehull,
a földbe belesimul –
ó
anyag honvágya,
gravitáció!
Az apró neszre a kutya
álmában hegyezi fülét,
de föl nem ébred. Már nincs veszély.
A kotlós lombok alatt
mocorog, alszik a szél.
Vas-tündér, izzó Nap, tündökölj! | |
| 1026. | [tulajdonos]: Ratkó József 33. | 2023-02-03 14:13 | Ember, fa
Minden emberben fa lakik,
ágaira fészkel a hit,
s dalol, mint valami madár,
míg le nem üti a halál.
Minden fában lélek lakik,
az emeli az ágait,
és fészket óv, szélnek feszül,
s szenved – már majdnem emberül. | |
| 1025. | [tulajdonos]: Ratkó József 32. | 2023-02-03 14:10 | Bújócska
Bújócskát játszott a halál,
keresett életre-halálra.
És ha valakit megtalált,
rácsapott a bunker falára.
Mi is ott bújtunk napra-nap:
lélegzetünket visszafojtva
kuporogtunk, s – ipi-apacs –
boforc böffent, robbant a bomba.
Így volt. A halál csalt, lesett,
nem számolt tízesével százig. –
Aki bújt, aki nem – megyek.
Három gyerekem bújócskázik.
Búvóhelyük a fa, az ól;
nekidőlnek a ház falának
és lesnek kis kezük alól –
játszanak háttal a halálnak.
| |
| 1024. | [tulajdonos]: Ratkó József 31. | 2023-02-03 14:07 | A halálig
Én, egy a fegyvertelenek közül,
egyensúlyozva egyszál hitemen
a félelem szakadéka fölött
énekelek. Magamat bátorítom.
Talán átjutok a halálig. | |
| 1023. | [tulajdonos]: Ratkó József 30. | 2023-02-02 23:49 | Anyám [Anyám...]
Anyám a föld alatt van,
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban
költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett
– bogárka, búza lett-e –
vigyázok, rá ne lépjek. | |
| 1022. | [tulajdonos]: Ratkó József 29. | 2023-02-02 23:47 | Munka
Tudod te azt is. Megtanultad.
Nem könyvből lested el, mint mások.
Erdőbénye, Putnok, Parasznya
tehetnek róla tanúságot.
S mutasd föl, ha ki papírt kérne:
tenyered írt, pecsétes okmány.
Tompapusztán vágtad a búzát,
csípődön kotyogott a tokmány.
Makrakúton betont kevertél,
gyalultál új karfát a hídra.
Eltünődhetsz, hányféle szerszám
emlékszik meleg ujjaidra.
Puhább a ceruzák fogása,
tüskéje se nőtt még a tollnak –
tudják goromba társaid,
akik lelkedért szavatoltak,
kik, mert nem gágogtál velük,
amikor már leégett Róma,
az üszkös Fórumról kimartak,
kiebrudalltak rosszra-jóra.
De tudod azt is. Megtanultad,
nem könyvből lested el, mint mások –
márvány-szonettek ütemére
lendíteni a kalapácsot! | |
| 1021. | [tulajdonos]: Ratkó József 28. JAV | 2023-02-02 23:45 | Ami kimondható
Az arcodat ne född el
akárhogy fúj a szél
se kendővel se köddel
akárhogy fúj a szél
A szemedet se född el
akárhogy szúr a fény
villáma bárhogy öklel
a szemedet se född el
akárhogy szúr a fény
A homlokod se född el
ha leköp az eső
ha karcolja körömmel
a gyémánt-fagy – ne född el
leköp a rongy eső
A szájadat se född el
akárhogy fáj a szó
fegyelmezetten mondd el
ami kimondható
Emeld föl vékony ujjad
figyelmeztesd az istent
teremtsen újra mindent | |
| 1020. | [tulajdonos]: Ratkó József 28. | 2023-02-02 23:42 | Ami kimondható
Az arcodat ne född el
akárhogy fúj a szél
se kendővel se köddel
akárhogy fúj a szél
A szemedet se född el
akárhogy szúr a fény
villáma bárhogy öklel
a szemedet se född el
akárhogy szúr a fény
A homlokod se född el
ha leköp az eső
ha karcolja körömmel
a gyémánt-fagy – ne född el
leköp a rongy eső
A szájadat se född el
akárhogy fáj a szó
fegyelmezetten mondd el
ami kimondható
Emeld föl vékony ujjad
figyelmeztesd az istent | |
| 1019. | [tulajdonos]: Ratkó József 27. | 2023-02-01 14:25 | Száddal kínálsz meg
Száddal kínálsz meg,
hogyha nincs mit enni.
Monoton böjtjeimnek,
jaj, így tudsz társa lenni.
Nincs borunk, nincs vizünk sem –
könnyel mosod az arcod,
könnyel öblítesz inget –
így vívsz örökös harcot.
Emlékszik rád a kezem,
emlékszik rád a szám is.
E szűkülő világban
te vagy hazám is.
Mégis szemedre hányom:
hát a szerelem ennyi?
Denevér-álmaimnak,
jaj, nem tudsz társa lenni.
Föllázadt emlékeimet
kellene ráncbaszedni.
Jaj, okos kezed, ujjad
nem tud orvosa lenni.
Tud bánni liszttel, sóval,
söprűvel, folttal, tűvel,
s lelkemmel nem, e rontott,
bús mesterhegedűvel. | |
| 1018. | [tulajdonos]: Ratkó József 26. | 2023-02-01 14:21 | Isten mellett
Pszt, hallgass! Elaludt az Isten.
Most igazítsunk a világon,
hibbantszirmú, konya virágon,
törvényen, rosszul osztott kincsen
Isten titkos jóakarói,
mellőzött, apró messiások.
Lassacskán elöregszik minden:
töpped, besüpped még a sír is –
és vénül ő is, néha sír is,
semmiről sem tud már az Isten,
hittelenül, csöndesen élő,
egyetlen hatalma az átok.
Tenyere tántorodva mozdul.
Könnyű kis öreg, maga görnyedt;
s hiába szólítja a Földet,
szavára, ím, semmi se buzdul –
a pacsirták is elfeledték,
nem emlékszik tán még a fű sem.
És így van ez százezer éve.
Énekel néhány rekedt angyal,
zenélnek hét híres haranggal,
de ő már alig veszi észre –
két szeme óriási bolygó,
pillái nehéz esőfelhők.
S bűnétől zsugorul a búza,
nem szolgálja az ember kedvét.
Mint zöldhátú legyek, belepték
fejünket a gondok, lehúzza,
párnára fekteti kemény
nyakunkat is a szomorúság.
Lennénk szerszám a tenyerében,
jó íz osztandó kenyerében,
jobb vére volna a mi vérünk
az ő repedt, lassult erében;
gyönyörűt szóljon: szava volnánk –
aztán mi már sohase szólnánk!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
