NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-08-23 21:48 Összes olvasás: 147105| 1941. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 5. | 2025-08-23 00:28 | Nádvágók
.
Tó fölött és ég alatt
hűvös kékség bujdokol.
Tolong fehér felleg-falka,
körbefogja ég-akol.
Nádvágónak a világ:
nádas-szegte tó-világ,
ez a kékség szallagtalan
kalapuknál kék virág.
Sarló peng és rí a nád,
lesz erős, szép mennyezet,
szálankénti szabadságot
ha megerősítenek.
Pedig szélben szállt a nád
mint a sugár, lengeteg –
s mészbe-mártva merevedik
egy piciny világ felett.
Ott az ember régi, vad
hullámzását látja-e?
Csöndes összefonódásból
az erőt ki tudja-e?
Bizony, este érzi majd
nyugtalan, merész szive
azt a napos hajlandozást –
ó hömpölygő nád-zene!
Télen-vágott nádkupok
összebújva alszanak,
mint elhagyott kunyhó-nyájak
púposodnak hallgatag.
Réti madár köztük jár,
csőrrel böki, elszalad,
s fészket rak a lápos parton,
zöld, furakvó nád alatt.
. | |
| 1940. | [tulajdonos]: Szécs Margit 4. | 2025-08-21 22:35 | Ifjúság égő álmai
.
Én nem mondok le semmiről –
ezért szorultam mint gyerek. –
Álmok rablója vagyok én,
szikár, szilaj, – kezemben tőr.
Egy csók lesz az én éltetőm,
egy cselt nem rejtő szűz mosoly.
Ifjúság égő álmai!
Én nem mondok le semmiről.
. | |
| 1939. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 3. | 2025-08-20 22:52 |
Március 15
.
Zsír fogytán, bor apadtán
tengtek a jobbágyfalvak.
Füsttelen tűzhelyeken
főzték a forradalmat.
Nemzetiszín lobogó
röpült a szemek előtt,
behasadt fecskeszárnya
vívta a zöld levegőt.
Félelmes tavaszidő
láttatott seregeket…
Gyönyörű elgondolni
azt, ami nem lehetett.
. | |
| 1938. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 2. | 2025-08-20 01:53 | Robog a víz
.
Robog a víz a földek felett,
fa derekában indul a nedv.
Hej vadvizek, hegyről lezuhogók,
hej széles sodrú folyók!
Földek és falvak és szívek felett
zokog és örül a tavaszi kedv.
Hej vadvizek, hegyről lezuhogók,
hej széles sodrú folyók!
Én is a hegyről lerohanok,
szíveket ríkatok, szólongatok.
Hej vadvizek, hegyről lezuhogók,
hej széles sodrú folyók!
Egyszál ruhában indulok el,
nincsen egyebem, csupán a dal.
Hej vadvizek, hegyről lezuhogók,
hej széles sodrú folyók!
. | |
| 1937. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 1. | 2025-08-18 23:47 | Májuséj
.
Hulltak súlyos harmatcsöppök
dobogva a forró földre,
mintha áttetsző szívek
estek volna a világra.
Hallatszott az istállóból
ideges ló dobogása.
Fiókfecske kiült fészke
peremére és nem félt.
Nem mohogott a bagoly,
leszállt az eperfa-ágra,
bolyhos pille helyett lesett
csillagsűrűs éjszakát.
Állt a csősz a tolvaj éjben,
verdeső ág közt kiáltott:
– Hej ti fekete cigányok,
tépjétek a piros meggyet! –
Hajnalban erős férfiak
lehevert füvet kaszáltak,
s egy-egy vérszín virág előtt
megtorpant a síma penge.
. | |
| 1936. | [tulajdonos]: Nagy László 386. | 2025-08-17 22:37 | Kedvtelések
.
– Verseiben fel-feltűnik a kétkezi munka nagy tisztelete, a mesterségek ismerete és szeretete.
– Életemben még nem unatkoztam, mindig találtam tennivalót. Szeretet és hajlam az alapvető mesterségek iránt, mint gyermekben, már erősen élt bennem. Szerettem a fölhasított fát, a rezet, a bőrt, a szép piros és zöld vesszőket. Ajándékkal ért fel, ha nézhettem, hogyan dolgozik a kovács, a bognár, az asztalos, vagy a szíjgyártó. Törvény volt nálunk, mint minden szántóvetőnél, hogy sok mindenhez értsünk, mert jaj volt az ügyetleneknek, még azoknak is, akik az időjárást nem szimatolták ki előre, mint a kutya! A kényszer vitt rá, hogy otthon, még diákkoromban is, szerszámokat gyártsak, fazekat foltozzak, vödröt fenekeljek, hogy háború múltán új cipőt csináljak öcsémnek, vagy a szekérbe kereket. Nemrég szüleim új tűzhelye alig egyévi használattól kiégett, mert ahogy mondták, „csak papiros volt”. Jó erős lemezből új sütőt csináltam, oldalát kicseréltem. De azt se tűrhetem, hogy feleségem holmi sokszorosított vackot viseljen a nyakában. Már gyermekkoromban sokat rajzoltam, festő akartam lenni. S mert költő lettem, annak oka a drága József Attila, aki korán megigézett verseivel, árvaságával, halálával.
Dédapám, a csodabognár megelőzött mindenképpen. Ő alkotta a vidéknek az első szórórostát, a cséplőgép ősét. Egyéb különös szerkezeteket is csinált. Értett a füvekhez, gyógyított embert, állatot. Rengeteg fájó fogat kifordított az ujjával. Tudom, nem vagyok olyan hasznos, mint ő, de tőle kaphattam a legtöbbet. Meghatódva gondolok rá. Félnem nem kell a munkátlanságtól: tölgyfa gyalupadja ma is erősen áll, bármikor kedvesen visszafogadna, csak a szerszámokat kellene kifennem.
. | |
| 1935. | [tulajdonos]: Nagy László 385. | 2025-08-17 00:17 | Illúziók, megrendülések
.
– Az alkotó művészek elégedetlensége a kritikával éppoly régi, mint maga a kritika. Nagy László indulatossága azonban csak részben indokolt. Itt is mintha hiányoznék a realitások megértőbb mérlegelése. Ennek a kérdésnek a megvitatása azonban túlnő e beszélgetés keretein. Arra kérjük, mondja el, hogyan látja saját költői-emberi fejlődését, sikereit és megtorpanásait.
– Voltak illúzióim; jórészt magam végeztem velük. Hitemben, ami ifjúkorom óta éltet, megcsalatkoztam, megrendültem. Megrendüléseimet nem szégyellem. Hozzátartoznak az emberi és költői sorshoz. Hűségem mindig kötött a néphez, akitől származom, akinek a nyelvén írok. Hű akartam lenni a magyar költészethez. Költészetünknek a Balassitól József Attiláig és később is eleven fő vonalához: ami nemcsak síkraszállást jelent megmaradásunkért, hanem azt a gondolatot is kifejezi, hogy fölösleges áldozatok nélkül jussunk közelebb a már „megbűnhődött” eszményi jövőhöz. Válaszom csak a hűség és vállalkozás nehézségét jelzi, s mert nem állok válaszút előtt, nem tartom illőnek, hogy mérlegre tegyem keserves fényűzésem.
Közérzetem hol jó, hol rossz: bajaimat, gondjaimat nem tudom megsemmisíteni mindenkorra, újra és újra feltámadnak. Társadalmi, egyéni, költői problémáimmal fájdalmas küzdelemben élek a ritka gyönyörért. De szívós vagyok, s ha elemi csapás nem ér, még sokáig bírom ezt a küzdelmet. | |
| 1934. | [tulajdonos]: Nagy László 384. | 2025-08-15 23:02 | Az irodalmi kritikáról
.
– Úgy látszik, a költészethez a szó legtágabb értelmében több tehetsége van, mint a társadalomtudományokhoz. Ha megállapításaihoz akarnók tartani magunkat, le kellene mondanunk a cselekvés kockázatáról. Ezért maradjunk inkább az irodalomnál. Hogyan vélekedik az irodalmi kritikáról?
– Nem figyelem folyamatosan a kritikát. De van róla véleményem, s hiszem, nem egészen alaptalan. Beszélnek a kritika válságáról. A kritikusok vannak válságban, tán azért is, mert helyzetük bizonytalan. Ők maguk is tehetnek erről. Néhány hivatásos kritikust szívből megsajnálok: tengődnek csak, akár a dinoszauroszok a napkitöréstől. Mások bizonyosabb s tisztább ügynek vélik, ha maguk is mint szépírók töltik el hátralévő idejüket. Néhány kivételes egyéniségtől eltekintve, a kritikusok túlságosan sokszor változtatták nézetüket; olykor ma már maguk se tudják, melyik a sajátjuk. Ahelyett, hogy igyekeznének az egyetlen lehetséges, a később módosításra nem szoruló elvet alkalmazni: az irodalom értékeinek feltárását, az olvasók nevelését – máig is nem annyira a művet nézik, inkább azon töprenkednek, amit a szerző személyéről illőnek vélnek írni. Ezért az értékelésnek még akkor sincs hitele, ha benne a szakértelem vagy az irodalom iránti jóindulat is közreműködik. Az óvatoskodó gyávaság nemcsak a műalkotásban, a műbírálatban is a hazugság szülője. De lehet másképpen is rontani a kritika hitelét: jelentéktelen írásokat irodalmi üggyé avatnak, „bátran” ostorozva a hibákat, szinte reklámot adva nekik – a kitűnő művek pedig olykor elvesznek a kritikusi közhelyek dzsungelében. Néha azt érzem, hogy a kritikus nem annak örül, hogy „igazi” mű született, hanem láthatóan az okoz neki örömöt, ha beleköthet az íróba, s kioktathatja. Nem a személyes sértettség szól belőlem, hiszen magam nem vagyok alanya az efféle kötözködésnek. De aggódom pályatársaimért, irodalmunk sorsáért. Ritka eset, ha egy-egy mai művet mint esztétikai tényt is megfelelően méltatnak. Az irodalomtörténészekről jobb a véleményem. A távlat segíti őket? Lehet, hogy a mai irodalomról az irodalomtörténet ítél majd világosan?
. | |
| 1933. | [tulajdonos]: Nagy László 383. | 2025-08-14 22:03 | A költő hatalma
.
– Akinek ilyen szigorú, sajátos normái vannak az erkölcsről, mit tenne – játsszunk csak el a gondolattal –, ha hatalma volna?
– A költő hiszi, hogy hatalma van. Ez eredendő vonás. Történelmünk elején a varázsló költő is volt. Hatalma volt a közösségen, sőt, hitte, erőt vesz a természeten. Egy-egy vállalkozás sikerét biztosította, mert edzette, előkészítette a közösséget. Ha a vadászat balul végződött, méltán leüthették. Hála a munkamegosztásnak, én, mai „varázsló” méltán elégedett lehetek, ha hatalmam van a szavakon, mondandómon.
Ma, ha hatalmam volna, angyalbrigádokat vezényelnék a földekre. Mert úgy látom, az elszármazott munkaerőket visszavonni az iparból s más helyekről nehezebb. Kapálják meg a cukorrépát, kaszáljanak ezek az angyalok, keverjék a moslékot a disznóknak, hordják be a fagyos kazlakat a hófúvásokon át, mert a vénemberek már haldokolnak. Ha hatalmam volna, még több önállóságot adnék azoknak, akiket az illet. Ha hatalmam volna, nem kezelném elit ügyként az irodalmat. Ha hatalmam volna, széttépném a protokoll-listákat, mert ha hatalmam volna, se tudnám széttépni az igazi tekintélyeket. Ha hatalmam volna, a bölcsődéktől az aggok házáig biztosítanám az állampolgárok korszerű esztétikai nevelését. Megszerettetném s nem megutáltatnám a fiatalokkal az irodalmat. Személy szerint nem törekszem hatalomra. Ilyen hatalmam ha volna: elveszteném, Verseimben hatalom van.
A magyar költészet ma is gazdag, tartalmas, életképes és nagyra törő. Nem alábbvaló a külföldi költészeteknél. Nem sóvárgom a nyugati költők szabadságát. Ami emberi döntéseimet, költői szándékaim eddigi megvalósítását illeti, máig is szabad vagyok. Szabad vagyok, s nehéz tapasztalataimmal több is vagyok, mint általában a nyugati kortársaim. Ezek a tapasztalatok nem valók mindenkinek, s nem kívánom, hogy megszerezzék őket, sem a ránk ferdén néző „szabadok”, sem a velünk rokonszenvezők. | |
| 1932. | [tulajdonos]: Nagy László 382. | 2025-08-13 23:42 | Időszerűség, erkölcs
– Verseiben gyakorta találni időtlen, elvontnak tűnő erkölcsiséget.
– Hiszem, hogy a mának írok. Közvetlenül és közvetve is. De csak azt írom verssé, amit regényben, vezércikkben, értekezésben, filozófiai tanulmányban elmondani képtelenség. Különben nincs szükség versre. A hazának ma élő állampolgára vagyok, nem csodalény, nem marslakó. Ha szólok, a mai ember jaját búját, küzdelmét vagy haragját mondom ki mindenképpen. Nem törődöm az örökkévalósággal, de egyet szeretnék: verseim a jövő nemzedékeknek okulás végett dokumentumai legyenek egy költőről s erről a sokat emlegetett máról.
Erkölcsi normáim világosak. Aki olvassa verseimet, rájuk talál, szívesen veheti őket, vagy megütközhet rajtuk. Erkölcsi normáit a szocializmus a közösség érdekében hirdeti megtartandóknak. Ha a szocializmus azt követeli, ne rabolj, azt is jelenti, ne rövidítsd meg a közösséget. Ha a szocializmus azt mondja, ne ölj, akkor úgy is értem, hogy a földre tervezett üdvösség már vérontás nélkül is elérhető. A szocializmus a nagy tömegeknek ígéri az anyagi és szellemi felemelkedést. Nevezheti-e bárki polgári moralizálásnak, ha felháborodok közönséges kupecek civilizált megdicsőülésén! Nem folytatom, mert szocialista moralistaként sem akarok feltűnni. Erkölcsi tételeket megénekelni nem szoktam, de verseim etikai vonatkozásaira kényes vagyok.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
