DOKK

Janus naplója bloggernek 2 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.

NAPLÓK: Janus naplója
Legutóbbi olvasó: 2023-12-04 13:22 Összes olvasás: 6411

56.	[tulajdonos]: dehogy versek	2023-12-03 18:56
Attila Üres zsebű árvaság öleli magához, egyetlen támasza sajgó önmaga, de szeretni vágyik, ő sohasem átkoz, csak a padlásról jönne vissza a mama! A kékítő fekete, háborog az ég vize, talpfákon dobog a halál, tiszta csenddé lett szíve. A semmi ága üres, zúzmara fedi nyomát, fönt az égi padláson átöleli a mamát.

55.	[tulajdonos]: dehogy versek	2023-10-23 13:50
A költő verset írna kézzel-lábbal de túl művelt túl okos hadonászik a pennával tehetsége négysoros verset írna hatalmasat mitől a föld megremeg eszméje fut a lagymatag kalászból mag nem pereg verset írna tökéletest mit olvasnak milliók de a kerek csak szögletes nem gurulnak meg a szók verset írna de csak vakít a megkovácsolt logika szikra szökik nem gazdagít nulláról jut sehova verset írni szögmérővel mini méter pontosat verset írni semmi ékkel megfesteni sorsokat nem lehet és nem érdemes gőgbe csavart gondolat nem tanító sem érdekes csak csúfítja a tolladat írni verset lélekből kell fűszereset ízeset száraz magból soha sem kel lélekfogó üzenet

54.	[tulajdonos]: dehogy versek	2023-10-17 12:00
Fogási-apró Itt ez a tó, furcsa hallgatag, pecázni jár ide néhány furcsa tag, sok a pecabot, de kevés a hal, de az egynek, mindig jut diadal. A pecások néha itt is összekapnak, egymás csaliját szidják, vagy beleharapnak, és mind csak lengeti, dobálja, de csak az egynek van mindig nagy kapása. Mindegy a napszak, reggel vagy éjjel, ha ő bedobja, rögtön marcangolja széjjel a sok kiéhezett hal, és fogja, viszi a csalit, csodálom ezt az egyet, ezt a csoda palit. Itt ülök éjjel nemrég, a minap, bedob ez az egy, és a hal harap, nem egy-két rántás majd kétszázat fogott, mire a reggel csak hét órát mutatott. Ez ám a pecás, nagyon penge elme, mindig hatszáz fölött a haljövedelme, nem számít az sem, a tó épp halatlan, akkor is megfogja, láttam, tapasztaltam. Itt az a tó, partján sok tehetség ül, nekik a kapásoktól a kezük nem kékül, a rekorder nyomába se lépnek, a csalik hiába jóízűek, szépek, húsz-harminc vagy néha száz meg egy kis apró, ennyi jut, ennyit mutat a szegény fogási napló. De bezzeg az egy, neki megy a fogás, a hatszáz után ezer és nincs nyafogás, hiába na, ilyen a tudás, a tehetség, mások a halat ne kutassák, ne lessék!

53.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-09-26 19:37
Ma egy verset olvastam Ma egy verset olvastam, Adyt, és megértettem, meg, valamit, hogy mit élt át a Hortobágy poétája, mikor a csordanép csak bámult a lírára, ahogy a toll a szépet a szemekbe tolta, de csak kérőzött tovább, bambán a csorda. Tudom, én Ady nem vagyok, még csak verslábat lógatok, nem keltenek nagy hullámokat a gondolataim ,miket a toll mutat, de nem is a költő szól ma belőlem, csak egy egyszerű gyerek, amiből nőttem, ki nem érti a világ furcsa törvényeit, melyek a dolgost, a tenni akarót verik. Az embert magát, és az Istent sem értem, hogyan tudják megtagadni egymást, így egészen? Minden oly fölösleges, a Biblia, a tanok, s a leírt történelem, mind haszontalanok, mert a csordanép bőg vagy kérődzik csendben, és beéri a semmivel a világegyetemben. Ma egy verset olvastam, Adyt és nem értek még mindig valamit, hogy a csordanép mért nem lát igazat, szépet, s mért nyomja el a gyáva gyom a merészet? Itt ez az ország, mely szülőföld, s haza, megannyi toll, éles elme néhai otthona, hol megannyi vér s kitudja mennyi könny ömlött e dolgos földre, de virágzik a közöny. Hol egy láng, hol egy felizzó szikra , mely a száraz szikes legelőt lángba borítja?! És a tű,z átrobogva tanyán, falun, városon, kiölne minden gazt, akár túl a várfalon. Ma egy verset olvastam, Adyt, ki a lelkembe ültetett valamit, hogy nem a poéta káromkodik vagy fütyül rája, erre a nemzetre, e gyönyörű hazára, valaki más az, kinek szava ígéretet tákol, és mint a keselyű lakmározik e csorda bajából. 2023.

52.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-07-02 19:12
Júliusi pocsolya /Reflex vers R.M. –Július/ Dörren az ég, madár csitul, szivárvány, villám kacsint, kék lesz tőle a párkány, nagy lábakon eső ballag, de hova? Alga zölddel integet a pocsolya. Megcsillanó levelek közt a rigó fütyül egyet ,július van, halihó! 2023.07.02.

51.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-06-22 21:41
A toll ne szüljön szót Már nem tudom milyen magyarnak lenni, múlttal, jelennel élni valahogy nincs időm, betemet a munka, mindig van mit tenni, de porral és füsttel telik a tüdőm. Már nem tudom milyen magyarként élni. kikoptam, homályos szó az identitás, de a legrosszabb az, hogy nem tudok félni, valaki szörnyű nő bennem, aki egészen más. Már nem tudom milyen emberként élni. elloptak tőlem mindent az ispánok. Az üszkös álmok már nem tudnak égni. félek állattá leszek, amit már nem bánok. Már nem tudom tudok-e a törvénnyel élni, meddig fog vissza a kitört kezű igazság, da azt hiszem, most már kezdjen az félni, kinek álnok szavaiból született a rabság! Már nem tudok, nem akarok költő lenni, a toll ne szüljön szót erre a világra, szoruljon ökölbe az értelem ,ma kell tenni, ütni, ütni kell, keményen, tolvajra, királyra! 2023.

50.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-06-22 21:39
Hajnali pára Nézd, ahogy a hajnali pára száll, testében bokrok, egy gubbasztó madár, levélen, virágon, könnye felragyog, valahogy így tűnök el, ha majd meghalok. Nézd, ahogy a hajnali pára ül, bámul mozdulatlan, teste nem feszül, árnyék és a fény benne összeforr, ahogy bennem is majd, holtan valamikor. Nézd, ahogy a hajnali pára leng, az ébredő táj már mocorog, feszeng, és mikor a nap parazsa lángra gyúl, eltűnik a pára, semmibe simul. Nézd, ahogy a hajnali pára száll, fönn az égen nincs felhő, madár, eltűnik a pára, s a levél,a virág nem ragyog, ha eltűnök majd, szállnak-e utánam sóhajok? Nézd, ahogy a hajnali pára száll, csendeket sóhajt a kakukkmadár…. 2023.

49.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-05-20 22:17
Vöröslő fájdalom …”Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,” s tudja, mit lopott el a fidesz, s Viktor király, hogy mit rejt Hatvanpuszta, s a Felcsúti barát, hogy vitték a szöcskét, az ökröt ,s az egész hazát…. …Nem tudhatom, hogy tűrni meddig, meddig lehet, s hogy hová vezetik e vak, elbutult nemzetet, nem tudhatom, hogy Isten és a magyarság miért rest tenni, s miért jut mindig a rabság, annak, kiknek kezei táplálják, tarják e nemzetet, nem tudhatom, nem érhetem meg, hogy ez, hogy lehet? Mindig a hitvány, a tolvaj, a hazug, ki a trónra ül, miért van az, hogy a magyarnak ez jut örökül, hogy nincs kor, nincs század, évtized melyben egyszer, csak egyszer, a gaz megfizet? Nem tudhatom, hogy miért nem tanít a történelem, hisz ezernyi könyv mutat, de nem tanul nemzetem, mindig hisz a mázas szónak, mely tett testet nem ölt, és marad mindig férgek helye e föld, az átkot örökölt….. Meddig önti el még hazám, nem tudhatom „a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.” 2023.

48.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-04-27 19:15
Janus: Bármi-kor /Állandóság/ A világmindenség, a felfoghatatlan ma oly aprócska lett, hogy a fejemben elfér, galaxisok ölében ma bolygók játszanak, hol a fény, s az árnyék édestestvér. A hintázó időt bámulják az összebújt mozdulatlanságok, az áldás még nem született meg, és nem fogant meg sehol sem az átok. Alvó szavakat takar a hallgatás szárnya, mocorgó verslábak apró rímeket rúgnak, csilingelnek, majd nyöszörgőn a csendbe visszabújnak. Lomha, görbeszájú felhők jönnek, hasuk alatt szivárvánnyá nyújtózik egy villám, pitypangmosolyú nap guggol az égen, bíborcipője hegyek hátán csillám. A világmindenség, a felfoghatatlan, nagyot nő hirtelen, és túljut fejen, elmén, mint egy tóba dobott kavics körgyűrűje, tágul, s nő túl a naplementén. Helyreállt a rend, apró semmivé leszek újra, fejemben a megszokott igazságtalanságok elfoglalják a régi, biztos helyük, mint e hazában a szegények, és az ispánok. Nem mozdul semmi, trónol az állandóság, a világmindenségben, e hazában hasztalan a harag, mert mindent és mindenhol átitat, ural, valami nagyon , nagyon sötét anyag. 2023.

47.	[tulajdonos]: majdnem versek	2023-04-07 20:56
Nagypéntek Húsba, csontba vágyó szeg, gond a kalapács fején, istent ölnek emberek, Golgotának szent hegyén. Kínfát öntöz csorgó vér, égig nő a fájdalom, dárda hegye nem testvér, tanú az, nem szánalom. Bújik a nap, este jön színét osztja a halál, szikla gördül, elköszön lélek testre nem talál. Pokol nyílik, sír az ég, karján bűneink hada, szála alá, szenvedék, bár ember a gyilkosa, érte a kín, minden szó, Isten elé ima száll, „Könyörülj mindenható, engem vigyen a halál! Kereszt áll a Golgotán, fáján vér, és könny ragyog, kínnal teli éjszakán, angyal szárnya már suhog.

Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!