Karaffa Gyula közben kijelentette, hogy nem rám gondolt, amikor a narcisztikus ÉN-t bíráló jegyzetét feltette. Örömmel értesültem erről. Az tévesztett meg, hogy korábbi naplóimban épp a kaposvári zenei múltamat kezdtem boncolgatni, önéletírás-szerűen. Ő pedig - "véletlenül" - ezt a címet adta narcizmusról szóló dolgozatának: Nar-cisz-mol. (A cisz-mol zenei kifejezés mint tudjuk.)
Ettől azonban még ugyanolyan fontos a narcisztikus ÉN és a művészi ÉN közötti igen határozott különbség kimutatása. Az említett dolgozat közzétevőjétől teljesen függetlenül.
Mert (mint lentebb írtam):
"A jó művész, amikor az ÉN-jét fejezi ki mindig azt mondja: Én - TE-vagyok. MINDENT A KÖZÖSSÉGNEK AD. Magánélete sincs. Csak novellatémái. A rossz művész elvek hangoztatásával úgymond "a közösségért ír" (egyéni átlényegítés nélkül). Így jönnek létre minden kurzus közepes irányművei. Amelyek végül (a kurzus bukása után) nem is maradnak fenn."
Karaffa Gyula tévesen célozgat a narcizmus kórképpel mondjuk rám, művészre.
A jó művész teljesen másképp működik.
A jó művész, amikor az ÉN-jét fejezi ki mindig azt mondja: Én - TE-vagyok.
Nincs is ÉN-je - mert mindent megír.
MINDENT A KÖZÖSSÉGNEK AD.
Magánélete sincs. Csak novellatémái vannak.
A rossz művész elvek hangoztatásával úgymond "a közösségért ír" (egyéni átlényegítés nélkül). Így jönnek létre minden kurzus közepes irányművei. Amelyek végül (a kurzus bukása után) nem is maradnak fenn.
De honnan tudhatom én magamról, hogy JÓ MŰVÉSZ vagyok-e?
Magamtól sehonnan.
Érezhetem, álmodozhatok róla, de az hiteltelen. (Bár a Nyugat híres szerkesztője, Osvát "kötelező" önbizalmat várt el a szerzőitől, mert ha még egy helyesírási hibás Kassák sem hisz magában, akkor ő hogyan higgyen? "Mire szerény ön? - ez volt a szavajárása.)
Az érzés ábránd azonban minden szerzőnél csak a vele kritikus, majd meggyőzött, végül őt közlő szerkesztők véleménye alapján válhat igazi önértékeléssé.
De akkor még sehol a kötet.
Meg kell alkotni, aztán el kell bocsátani.
S a kritika vagy reagál rá, vagy nem reagál - utóbbi is visszajelzésnek tekintendő.
Ha negatívan reagálnak az már valami, abból ki lehet indulni a továbbfejlődéshez.
Szerencsés esetben azonban megmondják a művésznek, hogy értékelhető a műve, még szerencsésebb esetben kritikai tetszést arat.
Én a kritikából tudtam meg, milyen kötetet adtam ki és abban milyenek is az én verseim. (Bármi volt is az előzetes "saját ábrándom" róluk.)
És ez a kritika, pont a narcizmus kóros ÉN-elgésével szemben, rámutatott a művészileg kifejezett művészi ÉN lényegére a kötetemben. Idézem: (Tudtam, Karaffa, hogy 114-edszer is elő kell vennem! Egyszerűen képtelenek vagytok belenyugodni!)
"Az ő világa, az ő szerelme, az ő élete, az ő hadszínterei a mi szépséges és gyötrelmes világunk is lesz egyben. „ablakain és kirakatüvegén látom viszont magam / egy páncélos tetejéből kibújva hús- / arcú vaskentaurként” (Svejk, avagy amikor egy éjszakán azt hittem). Emiatt fontosak ezek a költemények. (Pálóczi Antal: A paráznabillegető, Budapest, Garbo Könyvek, 2019, Hörcher Eszter: A MÁSKÉNT MŰKÖDÉS LÉLEKTANA")
-----
Tehát én már védett vagyok minden pályatársi kisebbítési kísérlettel szemben. A kritika "jobban tudja"... nálam is, nálad is.
Nem azért, mert én nagyra tartom magam - hiszen AZ CSAK ÁBRÁND!!!
Hanem mert a kedvező kritika mondta meg: "ki vagyok". S azt hiszem, kezdetnek nem rossz.
És ha megengeditek, akkor most vissza az íróasztalhoz...
Sok a dolgom. Ma megyünk az RS9 színházba is a Rilke-darabra. S idővel megpróbálok összebarátkozni az általam egyre nagyobbra tartott Kókai Jánossal!
Ez a gyönyörű mű megérdemli, hogy elütést javítva újra fenn legyen.
Igen, ezt kell az erre vállalkozóknak kézzel átírni egy füzetbe, ahogy Rilke tette bizonyos írásokkal, mert szerette látni, hogy kedvenc művei úgy kerülnek a papírra, mintha önnön kezétől erednének. Minden nap egyszer. Használni fog. Ezért javítom most szívesen az elütéseket, mert ez is a szerető foglalatosság része most, amellyel ehhez a szöveghez kapcsolódom. Hiszen remekmű.
Általában nem tudják kicsoda Rilke. Valaki szóba hozta az egyik naplóban, e kurzussal kapcsolatban, rosszhiszeműen! Inkább ne tette volna... Nem tudta kiről beszél! (Se végzettsége, se érzéke, se műveltsége hozzá - Egy "Ki tud többet Rilkéről" versenyen felmosnák vele a padlót!) De majd itt segítek ezen. Katona koromban az őrtoronyban füzetbe másoltam át a teljes Malte Laurids Brigge feljegyzései című Rilke-regényt, nem a borzalmas Görgey - ez nagyon fontos! - hanem a sokkal szebb Bor Ambrus fordítást. Minden íróiskolában és író/költő kurzuson (magyartanári oklevelem és a Magyar Író Akadémia mesterkurzusa adott "jogosítványt" a kezembe), tehát minden irodalmi tanodában alapozó eszmény az ő szellemisége. Levek egy fiatal költőhöz című kisregényéből itt majd többször idézünk. Rímes verseket írt idős korában, de fiatalon az első műve egy hosszú, egész kötetes szabadvers volt, Hogyan szeretett és halt meg Rilke kornétás címmel. Szép és vizuálisan is plasztikus. "Feljött a hold. A kezén látta meg." Ilyen sorok vannak benne. Később majd foglalkozunk ezzel is.
Mai témánk azonban Szabó T. Anna alábbi költeménye. (Nem vers, hiszen nincsenek benne rímek, hanem költemény. Minden vers költemény, de nem minden költemény vers. Ez sem az, mint látjuk, a szabadvers kifejezést használjuk rá, de ez pontatlan. Valójában költemény (irányadó szaktekintélyünk, Kecskés András fogalmai szerint). A 100 évvel ezelőtt erről lefolytatott Babits/Kassák vita óta használatba van már ez a fogalom. Kassák is azt javasolta, hogy a művei "legyenek csak bátran költemények" - ha már versek nem lehetnek. Kurzusunkban ehhez az "hagyományhoz" nyúlunk vissza. Hiszen ma már Kassák is klasszikus.)
SZABÓ T. ANNA (Az év versei 2019-es kötetből átvéve, 260-263 o. tördelése szerint)
MEGÖLT FEKETERIGÓ (Juhász Ferencnek)
A kert a havas koratavaszi kert a hóba fagyott magokat kutató madarak az ég a komor koratavaszi reggel az égbe fagyott dalokat felejtő madarak a csend a hideg koratavaszi csend a csendbe fagyott szárnyakat kitáró madarak
a hallgatás a kert felett a tűrő a túlélő a várakozó a fázó a lázas tarka nyüzsgő éhes madarak
a vörösbegy villanása cinkék vibráló röpte az etetőn verebek tülekedése pintyek izgágasága az etetőn puha gerlepár mohó eszegetése csuszkák zöldikék tengelicek és meggyvágók az etetőn
lenn lakkfekete turkáló rigó havas avart forgat fel sárga csőr diót maradék zsiradékot talál
az új fészekre gondol és keres az új tojásra gondol és kutat új fiókákra vár eszik siet
de siet más is más is vár és éhes egy villanás
és a karvaly lecsap
a síró rigót leszorítja a hóra húsba váj a ragadozó csőr görbe karom
és csettegni és sikoltozni kezd és vijjogni gyászolni kérni kezd torkaszakadtan kiabálni kezd és könyörög az égre sír a kert
az egész madársereg nézi körben riadt haraggal tehetetlenül
a karvaly foltos mellét kifeszítve irdatlan karmával szorítja tartja tépdesni kezdi az élő rigót és kormos tollat köp szürke pihét a rigó ráng még reflex rettegés levegőt nem kap kegyelmet sem kap szárnyát nem tárja többé semmi fényre röptét dalát benyeli a sötét
a rigó feje fölemelkedik a rigó csőre néma kínban tátong a rigó szíve dübörögve ver még a leszorított testben fekete karmok a szemében fekete vér fekete ég
tágra nyílt sárga csőr soha már hang se dal se nincs trilla többet csak egy nyikkanás a vergődő test élet forró fészke éhes testet tápláló eleven hús
a karvaly a kerek fészekre gondol a karvaly pelyhes fiókára gondol tépi-falja a rángó véres rigót kitépi belőle az életet
elnémulnak az összes madarak a forró vérre ég pihéje hull beszél a fagyott ég így szól a hó
Köszönjük az értékes észrevételt, Imre, legközelebb mindig ide írjad! Igen. Több elütés is van a MEGÖLT FEKETERIGÓ -ban. A következő ablakban majd javítom is! Kár, hogy a Dokk-on nem lehet javításra visszahívni a szöveget minta facebookon. Így most MEGINT be kell gépelni, ezúttal hibátlanul. Ha már nincsen korrektor, mint az újságíró-, a könyv- és irodalmi szakmákban, ősidők óta - kötelezően - mindig. Mindenhol. Csak újabb "praktikus" korunkban hiszik azt, hogy nincsen rá szükség. De most is lenne! Sosem egyetlen ember felelőssége a végleges nyomdakész szöveg. Itt sem lehet az. Íme, önzetlen segítségednek köszönhetően, máris javíthatom. Miután túl leszünk e bántó malőrön, majd rátérünk a szépirodalmi részre - a tanultakra, és a taníthatóra. Amire születnünk kellett, az velünk lesz - ha... és amennyiben... Imre. (Mindent a párkák intéztek, nálad is... nálam is.
Közben felvettem a kapcsolatot a költemény írójával, Szabó T. Annával is. Ma reggel ezt az üzenetet küldtem neki messengeren:
Kedves Anna!
Érdekes "feketerigós" egybeesés, hogy tegnap a www.dokk.hu-n, a PÁLÓCZI-SZABADVERSTAN naplóba épp a te Megölt feketerigó című költeményedet gépeltem be, "tananyagnak" két fős "csoportom" számára. Mi vagyunk a "mások". Akik a költeményírásban hiszünk jobban, nem a versekben. Ez a valódi oka a Szerkesztőségi főmelős és a Pálóczi: Brüsszeli csipke című naplóban olvasható irodalmi szájkaraténak. Ettől akartam függetleníteni magunkat e szép költeményed révén történő szakmázgatással. Gondolkodom a megzenésítésén is - Bartók cantáta profana (és minden ősi eposzéneklés) hagyományából kiindulva -s a "Megölt feketerigóhoz" megérkezve. Hiszen ennek - ahogyan a költeményednek - CSAK ÖNMAGÁHOZ SZABAD HASONLÍTANIA! Köszönjük! Valamelyik dedikálásodon ott leszek, hogy megvegyem fekete rigót ábrázoló új Vagyok című kötetedet! Egyébként törökül a feketerigó kara tavuk - fekete tyúk - szószerint. Mert a névadókat ez a madár egy pici tyúkra emlékeztette. (Kun jellegű arcod miatt jutott eszembe.) P.A.
Igen. Ez egy kiváló vers. Pontosabban költemény, hiszen nincsen benne rím. (Minden vers költemény, de nem minden költemény vers. Ez sem az. Viszont alaposan "megköltötték", ezért nagyon esztétikus.
Ma kézzel le fogom írni egy füzetbe. Aztán holnap megint, majd holnapután is. Tehát háromszor lemásolom. Miért? Csak.
Rilke szerette ezt csinálni, lemásolni valamit, hogy úgy tekinthessen rá, mintha - fogalmazott - a saját kezétő eredne. Esterházy Péter 40 éve (amikor az első verseim jav. költeményeim a Mozgó világ 1982/7. számában, még Szabó Antal névvel megjelentek) egy olyan grafikát küldött a lapnak, ami egy A4-es papíron egy teljes regény kézírásos rajzolata volt. EGYETLEN LAPON - olvashatatlan vastag réteggé feketetdve. Arra írta le (tehát kézzel) kedvenc regényét, Ottlik Géza Iskola a határon című művét.
Ez a legodaadóbb befogadás.
Vagyis a tanulás egyik fajtája. Ha te is megtennéd, és Kriszta is, hogy háromszor lemásoljátok ezt a verset kézzel, jót tennétek magatokkal! Növelné a koncentrációtokat és a befogadás (egyben a tanulás) hatásfokát. S oszlatná azelménkben a hülyeséget (a másokét - de a magunkét is), mint mondtam, - mostantól - másra kell ott a hely!
