NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2022-05-24 21:17 Összes olvasás: 259424. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-05-20 22:16 | Pipacsiszap
Töltények magjait vetik tépett húsba, szilánkos csontba, egyre nő a szárba szökő halál, az égen a felhő véres vitorla.
Hullák úsznak dinnyehéj helyett, pipacsiszaptól zavaros a Duna, lángokban állnak a parti fák, „nőtt a gazdaság” szól a nagy duma.
Aszály kezében a rög ropog, szél kap tenyerébe, száll a por, kiszáradt kutakból szól a visszhang, „munkából virágzik a nyomor”.
Napra néz a napelem szeme, tekintete mélysötét, feszült, konnektor csecsen autók lógnak, a dízelek korma holt fűre ült.
A hitet keresztények lopják, talpuk alatt sárban az erények, a régi szelek fújnak már megint, az igazság s a becsület félnek.
Sötét függöny fedi az elmét, már megrohadt gyümölcs a tudás, úgy tűnik, hogy meghalt az isten, és megszületett valami, valami más.
A költők eltörik a tollat, senki nem akar szavakon szállni, eldugják a penészes reményt, ma a csendet kell felpróbálni.
| |
23. | [tulajdonos]: nagyok fénye | 2022-04-25 22:27 | Te, magad légy
Verset írni, nyomot hagyni, holt betűnek létet adni, kevés ember tud ily csodát, szóeledelt, bő vacsorát.
Egy, ki halott Jézust sirat Egy, ki égben lát új urat Egy, ki imát küld a mennybe Egy, ki néz a végtelenbe Egy, ki fohász helyet alkot Egy, ki minden munkát megfog Egy, ki mindezt messze dobja ő maga úr, ő a szolga.
Egy, ki fűközt csodát látott Egy, ki hangyát sose bántott Egy, ki ölelt kérges törzsbe Egy, ki teát hársból főzte Egy, ki falevéllel játszott Egy, ki fűzből furulyázott Egy, ki erdőt, mezőt szeret tenyerébe verhetsz szeget.
Egy, ki versbe fest egy embert Egy, ki szóval soha sem vert Egy, ki lelket vet papírra Egy, ki sose száll a sírba Egy, ki lapok között örök Egy, ki rímen forog, pörög Egy, ki otthona a líra Ő nem lesz por, nem lesz sírja.
Egy, ki tolla könnyet csorgat Egy, ki bámul csonka holdat Egy, ki búsul, szíve árva Egy, ki lelkén borda rácsa Egy, ki kínok között szűköl Egy, ki zuhan, ejti szűk öl Egy, ki szorong reményt veszve a szerelem lesz a veszte.
Egy, ki mosolyt csal az arcra Egy, ki békét húz a harcra Egy, ki karja földről emel Egy, ki lyukas tetőt szegel Egy, ki ingét oda adja Egy, ki reszketésed lopja Egy, ki sose hagyna cserben érted halna síri csendben.
Egy, ki hazát, sebét írja Egy, ki tolla hitét bírja Egy, ki suttog múltat idéz Egy, ki nem csak betű vitéz Egy, ki szemet tágítana Egy ki vállán puska tusa Egy, ki nemzetéért ordít aki igaz, sose lódít.
Egy, ki magyar, hite marad Egy, ki lelkét nyomja Arad Egy, ki sajog Trianonon Egy, ki megél gazon, gyomon Egy, ki kíván boldog jövőt Egy, ki ölel sírból jövőt Egy, ki felkel, újra él itt Attilának lelke fénylik.
| |
22. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-21 21:22 | nem-zet
szertefoszlik a haza a szülőföld megmarad akkor is ha gaz fedi ha soha semmit se ad
mert mi a haza mondd csak mi a megfogalmazás otthonnak kéne lenni de ez ez valami más
darabokban a nemzet a fájdalom nem szűnik mert trianon nem elég véreim egymást ütik
egy a nyelv de más szív mert van jobbos és balos de az emberség számít ha Isten szabadnapos
nemzetről hazáról írt a holt kötők serege minden lapokra téve de te mit kezdesz vele
hazává nem lesz a föld csak mert sorsod ott csobog nemzetté se lesz a nép ha bambán csak ácsorog
a haza nem születik azt biz’ építeni kell összetartozás és hit amit pillérnek emel
ez a nép becsülettel hogy majd nemzetté legyen nemzetté mi összefog lógjon béke a szegen
vagy a háború helyén jöjjön bármilyen idő jusson az elesettre kéz óvó felemelő
de messze még e haza és nemzetünk sincs sehol csak föld van csak nép van csak a hatalom dalol
| |
21. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-10 22:27 | Tó-part-fény (reflexvers)
Hajolnak a fák guggoló bokrok fölött, hogy lássák a csodát, az alkony felöltözött. Árnyék kabátjába mintát szőnek a fények, s felleg kontyába bújnak a kéklő messzeségek. A tó tükör, partja sásból font suttogó keret, fátyla mögül a Nap sugár pillája remeg. Sóhajok ülnek a lehajló fákra, csend van, csak szívem dobban a tájba, leszek egy nagy szív, bordák az ágak, szemem a tó, árnyak a lábak, lelkem mint pára, száll fel az égre, vagyok a mindenség apró semmisége. Mégis az én szívem szíve a tájnak, kéklő csillagfényben szárba szöknek a vágyak.
| |
20. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-09 19:08 | Janus: menekült /záró vers/ Sötét, fukar fényű utcában hevert, ezernyi hazug marta seb testén, a házakból ünneplés hangja szólt, „győzött a demokrácia”, ezen az estén.
Gyönge volt, sápadt arcú hangtalan, karomba vettem, szemében nincs a fény, mely valahogy mindig erőt tudott adni, de most ágyamon haldoklik a remény.
Talán túléli, csak meg ne tudja azt, hogy testvére, az igazság már halott, s nem jár gyógyítani a becsület, megszűnt a praxisa, pakolt, itt hagyott.
Ma koldusok hordják a képzelt ruhát, a király mosolyog, víg, jókat derül, ujjong az ostobaság, zászlót lenget, de a valóság jön, és nyakunkra ül!
| |
19. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-04 19:21 | Jövendölés csirke farhátból ( Petőfi-kor- hely-kép)
Nyomor csap a hatalom tenyerébe, majd az válláról újfent trónra lép, az értelem a valósággal szemez, nyugtáz, bólint, ilyen a nép. A költő, az író most már mehet, itt már nincs semmi dolga, igáját önként nyakába teszi a nép, s marad hűséges szolga. A dicsőséges nagyurak Petőfin gúnyosan nevetnek, és ha éppen van kedvük, a lánc köré alamizsnát vetnek. De majd elkopik a kedv, súlyos csend ül a mai diadalra, és a balsors, ami oly régen tép, zivatart zúdít a magyarra. Mert nincs oly nagy tál (melyből telhetetlen mernek,) miből enni tudnak adni minden, minden embernek. Koppan a kanál, a gyomor korogni se rest, és a didergő nézi a kaszát, a hideg egyenest. Az ígéretek fehérlő csontjait becsapott koldusok rúgják a porba, és míg a várban a király nevet, elindul a görnyedt milliónyi szolga.
| |
18. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-04-02 23:00 | Április 2.
Holnap majd a tintád, mintha véred volna, úgy tégy igaz jelet!
Holnap majd, ha zárul nemzetiszín urna, benne legyen hited!
Hű legyél magadhoz, életed az érved, a zsebed indokod!
Jövőd felől döntesz, ha a semmid félted, hát nem lesz holnapod!
Júdás ezüstpénze csak kötélre elég, a becsület vagyon!
Holnap feltámadunk, vagy tovább él a rég, a tét, óriás nagyon!
| |
17. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-16 21:39 | Március 15.
Láttam reverendát, zsinóros díszmagyart, hallottam zengő imát, trombitát, Nemzeti dalt, éreztem a táncos léptet, de nem leltem nemzetséget.
Hiába a Szózat, a Himnusz dallama, az ünnep csak bohózat, a hatalom birtoka, mely a régi nagy szellemet emeli, de belül nevet.
Szabadság és a hon, micsoda szent szavak, de szakad a plafon, hazugok játszanak a nemzeti érzést csalva, és menetel a sok balga.
A szabadságról dal, a kalitkából szól, mit kezdesz majd magaddal, ha e honban elalszol, ha a mesét mind elhiszed? Rab marad álmod, életed!
| |
16. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-15 14:56 | alkony márciusban
lánctalpas alkony közeleg súlyos fekete eget húz a horizontra medrében megremeg a tó kék villámtól vörösen ég egy fehér vitorla sötét csendben tántorog a remény kidőlt fákban s holtakban botlik lába nyöszörög halkan felsír majd szuronytól csendesül az árva nem jön a hajnal a reggel is marad meghalt a Nap odalett a fény már nincs ki verseket írjon eltört tollakból illan a költemény
| |
15. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-14 20:47 | március
kel a sötét keleten menetel az árnyék az élet mi szép se volt szenvedéssé váljék mint a szirom ember hull tulipánok vérben és az árnyék rátapos reszkető sötétben akna szántott földeken magot vet a halál sarjad a kín egyre nő az árvaság kapál hiába a kikelet ma nincs megújulás az emberség oly kicsi a lánctalp óriás
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|