NAPLÓK: Janus naplója Legutóbbi olvasó: 2022-05-24 21:17 Összes olvasás: 2594| 24. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-05-20 22:16 | Pipacsiszap
Töltények magjait vetik
tépett húsba, szilánkos csontba,
egyre nő a szárba szökő halál,
az égen a felhő véres vitorla.
Hullák úsznak dinnyehéj helyett,
pipacsiszaptól zavaros a Duna,
lángokban állnak a parti fák,
„nőtt a gazdaság” szól a nagy duma.
Aszály kezében a rög ropog,
szél kap tenyerébe, száll a por,
kiszáradt kutakból szól a visszhang,
„munkából virágzik a nyomor”.
Napra néz a napelem szeme,
tekintete mélysötét, feszült,
konnektor csecsen autók lógnak,
a dízelek korma holt fűre ült.
A hitet keresztények lopják,
talpuk alatt sárban az erények,
a régi szelek fújnak már megint,
az igazság s a becsület félnek.
Sötét függöny fedi az elmét,
már megrohadt gyümölcs a tudás,
úgy tűnik, hogy meghalt az isten,
és megszületett valami, valami más.
A költők eltörik a tollat,
senki nem akar szavakon szállni,
eldugják a penészes reményt,
ma a csendet kell felpróbálni.
| |
| 23. | [tulajdonos]: nagyok fénye | 2022-04-25 22:27 | Te, magad légy
Verset írni, nyomot hagyni,
holt betűnek létet adni,
kevés ember tud ily csodát,
szóeledelt, bő vacsorát.
Egy, ki halott Jézust sirat
Egy, ki égben lát új urat
Egy, ki imát küld a mennybe
Egy, ki néz a végtelenbe
Egy, ki fohász helyet alkot
Egy, ki minden munkát megfog
Egy, ki mindezt messze dobja
ő maga úr, ő a szolga.
Egy, ki fűközt csodát látott
Egy, ki hangyát sose bántott
Egy, ki ölelt kérges törzsbe
Egy, ki teát hársból főzte
Egy, ki falevéllel játszott
Egy, ki fűzből furulyázott
Egy, ki erdőt, mezőt szeret
tenyerébe verhetsz szeget.
Egy, ki versbe fest egy embert
Egy, ki szóval soha sem vert
Egy, ki lelket vet papírra
Egy, ki sose száll a sírba
Egy, ki lapok között örök
Egy, ki rímen forog, pörög
Egy, ki otthona a líra
Ő nem lesz por, nem lesz sírja.
Egy, ki tolla könnyet csorgat
Egy, ki bámul csonka holdat
Egy, ki búsul, szíve árva
Egy, ki lelkén borda rácsa
Egy, ki kínok között szűköl
Egy, ki zuhan, ejti szűk öl
Egy, ki szorong reményt veszve
a szerelem lesz a veszte.
Egy, ki mosolyt csal az arcra
Egy, ki békét húz a harcra
Egy, ki karja földről emel
Egy, ki lyukas tetőt szegel
Egy, ki ingét oda adja
Egy, ki reszketésed lopja
Egy, ki sose hagyna cserben
érted halna síri csendben.
Egy, ki hazát, sebét írja
Egy, ki tolla hitét bírja
Egy, ki suttog múltat idéz
Egy, ki nem csak betű vitéz
Egy, ki szemet tágítana
Egy ki vállán puska tusa
Egy, ki nemzetéért ordít
aki igaz, sose lódít.
Egy, ki magyar, hite marad
Egy, ki lelkét nyomja Arad
Egy, ki sajog Trianonon
Egy, ki megél gazon, gyomon
Egy, ki kíván boldog jövőt
Egy, ki ölel sírból jövőt
Egy, ki felkel, újra él itt
Attilának lelke fénylik.
| |
| 22. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-21 21:22 | nem-zet
szertefoszlik a haza
a szülőföld megmarad
akkor is ha gaz fedi
ha soha semmit se ad
mert mi a haza mondd csak
mi a megfogalmazás
otthonnak kéne lenni
de ez ez valami más
darabokban a nemzet
a fájdalom nem szűnik
mert trianon nem elég
véreim egymást ütik
egy a nyelv de más szív
mert van jobbos és balos
de az emberség számít
ha Isten szabadnapos
nemzetről hazáról írt
a holt kötők serege
minden lapokra téve
de te mit kezdesz vele
hazává nem lesz a föld
csak mert sorsod ott csobog
nemzetté se lesz a nép
ha bambán csak ácsorog
a haza nem születik
azt biz’ építeni kell
összetartozás és hit
amit pillérnek emel
ez a nép becsülettel
hogy majd nemzetté legyen
nemzetté mi összefog
lógjon béke a szegen
vagy a háború helyén
jöjjön bármilyen idő
jusson az elesettre
kéz óvó felemelő
de messze még e haza
és nemzetünk sincs sehol
csak föld van csak nép van
csak a hatalom dalol
| |
| 21. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-10 22:27 | Tó-part-fény (reflexvers)
Hajolnak a fák
guggoló bokrok fölött,
hogy lássák a csodát,
az alkony felöltözött.
Árnyék kabátjába
mintát szőnek a fények,
s felleg kontyába
bújnak a kéklő messzeségek.
A tó tükör, partja
sásból font suttogó keret,
fátyla mögül a Nap
sugár pillája remeg.
Sóhajok ülnek
a lehajló fákra,
csend van, csak szívem
dobban a tájba,
leszek egy nagy szív,
bordák az ágak,
szemem a tó,
árnyak a lábak,
lelkem mint pára,
száll fel az égre,
vagyok a mindenség
apró semmisége.
Mégis az én szívem
szíve a tájnak,
kéklő csillagfényben
szárba szöknek a vágyak.
| |
| 20. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-09 19:08 | Janus: menekült /záró vers/
Sötét, fukar fényű utcában hevert,
ezernyi hazug marta seb testén,
a házakból ünneplés hangja szólt,
„győzött a demokrácia”, ezen az estén.
Gyönge volt, sápadt arcú hangtalan,
karomba vettem, szemében nincs a fény,
mely valahogy mindig erőt tudott adni,
de most ágyamon haldoklik a remény.
Talán túléli, csak meg ne tudja azt,
hogy testvére, az igazság már halott,
s nem jár gyógyítani a becsület,
megszűnt a praxisa, pakolt, itt hagyott.
Ma koldusok hordják a képzelt ruhát,
a király mosolyog, víg, jókat derül,
ujjong az ostobaság, zászlót lenget,
de a valóság jön, és nyakunkra ül!
| |
| 19. | [tulajdonos]: dehogy versek | 2022-04-04 19:21 | Jövendölés csirke farhátból ( Petőfi-kor- hely-kép)
Nyomor csap
a hatalom tenyerébe,
majd az válláról
újfent trónra lép,
az értelem a valósággal szemez,
nyugtáz, bólint, ilyen a nép.
A költő, az író most már mehet,
itt már nincs semmi dolga,
igáját önként nyakába teszi
a nép, s marad hűséges szolga.
A dicsőséges nagyurak
Petőfin gúnyosan nevetnek,
és ha éppen van kedvük,
a lánc köré alamizsnát vetnek.
De majd elkopik a kedv,
súlyos csend ül a mai diadalra,
és a balsors, ami oly régen tép,
zivatart zúdít a magyarra.
Mert nincs oly nagy tál
(melyből telhetetlen mernek,)
miből enni tudnak adni
minden, minden embernek.
Koppan a kanál, a gyomor
korogni se rest,
és a didergő nézi a kaszát,
a hideg egyenest.
Az ígéretek fehérlő csontjait
becsapott koldusok rúgják a porba,
és míg a várban a király nevet,
elindul a görnyedt milliónyi szolga.
| |
| 18. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-04-02 23:00 | Április 2.
Holnap majd a tintád,
mintha véred volna,
úgy tégy igaz jelet!
Holnap majd, ha zárul
nemzetiszín urna,
benne legyen hited!
Hű legyél magadhoz,
életed az érved,
a zsebed indokod!
Jövőd felől döntesz,
ha a semmid félted,
hát nem lesz holnapod!
Júdás ezüstpénze
csak kötélre elég,
a becsület vagyon!
Holnap feltámadunk,
vagy tovább él a rég,
a tét, óriás nagyon!
| |
| 17. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-16 21:39 | Március 15.
Láttam reverendát,
zsinóros díszmagyart,
hallottam zengő imát,
trombitát, Nemzeti dalt,
éreztem a táncos léptet,
de nem leltem nemzetséget.
Hiába a Szózat,
a Himnusz dallama,
az ünnep csak bohózat,
a hatalom birtoka,
mely a régi nagy szellemet
emeli, de belül nevet.
Szabadság és a hon,
micsoda szent szavak,
de szakad a plafon,
hazugok játszanak
a nemzeti érzést csalva,
és menetel a sok balga.
A szabadságról dal,
a kalitkából szól,
mit kezdesz majd magaddal,
ha e honban elalszol,
ha a mesét mind elhiszed?
Rab marad álmod, életed!
| |
| 16. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-15 14:56 | alkony márciusban
lánctalpas alkony közeleg
súlyos fekete eget húz a horizontra
medrében megremeg a tó
kék villámtól vörösen ég egy fehér vitorla
sötét csendben tántorog a remény
kidőlt fákban s holtakban botlik lába
nyöszörög halkan felsír
majd szuronytól csendesül az árva
nem jön a hajnal a reggel is marad
meghalt a Nap odalett a fény
már nincs ki verseket írjon
eltört tollakból illan a költemény
| |
| 15. | [tulajdonos]: majdnem versek | 2022-03-14 20:47 | március
kel a sötét keleten
menetel az árnyék
az élet mi szép se volt
szenvedéssé váljék
mint a szirom ember hull
tulipánok vérben
és az árnyék rátapos
reszkető sötétben
akna szántott földeken
magot vet a halál
sarjad a kín egyre nő
az árvaság kapál
hiába a kikelet
ma nincs megújulás
az emberség oly kicsi
a lánctalp óriás
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
