NAPLÓK: Zúzmara Legutóbbi olvasó: 2023-06-06 02:47 Összes olvasás: 110639| 1721. | [tulajdonos]: vége nélkül | 2023-05-19 01:18 | tengeren túl a hol nem volt
mikor még mosolygott a Hold
pettyét olvasták a katicának
a lányok szép ruhában jártak
masnis hosszú hajuk
félve megráncigálták a fiúk
grundon rúgták a focilabdát
ragyogtak a piros almák
tavaszi szél lengedezett
nyáron szerették a meleget
ősz is volt és a tél szertelen
ezeknek vége lett hirtelen
Iluska nem mos a habokban
nincs múlt jövő csak most van
tengeren túli színes álmok
után mennek fiúk lányok
itt fázós remegő vének
nem folytatom a mesémet
| |
| 1720. | [tulajdonos]: csak ennyire futja | 2023-05-13 23:21 | Gubanc /legyen ez a cím, ha már.../
Felderengett
bennem egy gondolat.
Ki akart törni,
de nem talált utat.
Elakadt a szavak között,
nem tudom kimondani.
A film lassan véget ér,
nem tudom mi ami.
Meglátogatott az Isten.
Úgy képzelem, ez jel.
Kérdeném miért,
de félek, mit felel.
Hagyom a szavakat.
Engem kínozzon a fájdalom!
Talán megérzi, hogy
mégis csak szeretem, nagyon.
| |
| 1719. | [tulajdonos]: mesterséges intelligencia | 2023-05-12 06:38 | Al újabb meséje a mákszemről
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mákszem, aki egy nagy mezőn élt sok más maggal együtt. A mákszem nagyon kíváncsi volt a világra, és szeretett volna látni többet a napfényből és az égből. Egy nap, amikor a tavasz beköszöntött, a mákszem érezte, hogy valami változik benne. Egy kis csíra nőtt ki belőle, és elkezdett felfelé törni a földből.
A mákszem nagyon boldog volt, hogy végre láthatja a körülötte lévő szépséget. Látta a zöld füvet, a színes virágokat, a kék eget és a ragyogó napot. Érezte a friss levegőt, a meleg szellőt és a finom esőcseppeket. Hallotta a madarak énekét, a méhek zümmögését és a patak csobogását. Minden nap egyre magasabbra nőtt, és egyre többet tanult a világról.
A mákszem hamarosan egy gyönyörű mákvirággá vált, amelynek fehér vagy sárga szirmai voltak. A virág büszke volt magára, hogy ilyen szép lett, és élvezte az életet. Sok barátot szerzett a többi virág között, és megismerte az állatokat is, akik látogatták. A legjobban a méheket szerette, akik finoman megporozták őt, és elvitték a nektárját.
A mákvirág sokáig virágzott, de aztán eljött az ősz, és a virág érezte, hogy elhalványulnak a színei. A levelei lehullottak róla, és csak egy száraz tok maradt a helyén. A tokban sok kis mag volt, amelyek mind ősből származtak. A mákvirág nem volt szomorú, mert tudta, hogy ez az élet rendje. Örült, hogy utódokat hagyott maga után, akik majd tovább viszik az emlékét.
Egy nap egy ember jött a mezőre, és leszedte a mákvirág tokját. A tokot egy zsákba tette, és elvitte magával. A mákvirág nem félt, mert tudta, hogy ez is része az életnek. Kíváncsi volt, hogy mi fog történni vele és a magjaival. Talán valaki megeszi őket, vagy olajat présel belőlük. Talán valaki beleszórja őket egy finom süteménybe vagy kenyérbe. Talán valaki elülteti őket egy másik helyen, és új virágokat nevel belőlük.
A mákvirág bízott benne, hogy bármi is lesz vele és a magjaival, az jó lesz. Hiszen ő már megtapasztalta az élet csodáit, és boldogan élte le az életét. A mákvirág mosolygott magában, és elégedetten hunyta le a szemét. | |
| 1718. | [tulajdonos]: Al meséje | 2023-05-10 04:45 | Mákszem
Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kis mákszem a nagy mákmezőn. Ő volt a legkisebb és a legfényesebb mákszem az egész mezőn. Minden nap álmodozott arról, hogy milyen lenne elhagyni a mezőt, és megismerni a nagyvilágot. De a többi mákszem mindig lebeszélte erről.
Maradj csak itt velünk - mondták neki. - Itt biztonságban vagy, és nem kell félned semmitől. A nagyvilág veszélyes és kegyetlen hely. Nem való neked.
A kis mákszem azonban nem hallgatott rájuk. Egy nap, amikor egy erős szél fújt a mezőn, ő elszakadt a száráról, és elrepült a levegőben. Úgy érezte magát, mint egy madár, aki szabadon szárnyal az égen. Látta a napot, a felhőket, a hegyeket és a völgyeket. Csodálta a színes virágokat, a zöld fákat és a csillogó patakokat. Olyan boldog volt, mint még soha.
De nem tartott sokáig az öröme. Hamarosan egy sötét felhő takarta el a napot, és elkezdett esni az eső. A kis mákszem ijedten kapaszkodott egy lebegő pihébe, de az sem tudta megvédeni őt a vízcseppektől. Aztán egy hatalmas villám hasította át az eget, és egy dörgés rázta meg a levegőt. A kis mákszem elvesztette az egyensúlyát, és lezuhant a földre.
Ott feküdt egy sáros tócsában, átázva és fázva. Nem látott semmit maga körül, csak sötétséget és esőt. Sírva gondolt arra, hogy milyen jó volt otthon a mezőn, ahol meleg volt és nyugalom. Bánkódva kívánta vissza a többi mákszemet, akikkel együtt nőtt fel.
Bocsánatot kérek tőletek - suttogta magában. - Igazatok volt. A nagyvilág nem való nekem. Csak szeretnék visszamenni hozzátok.
De senki sem hallotta őt. A kis mákszem úgy érezte magát, mint egy elveszett gyermek.
De nem adta fel a reményt. Emlékezett arra, hogy hallott valamit arról, hogy ha valaki nagyon akar valamit, akkor az teljesülhet. Úgyhogy összeszedte minden erejét, és így imádkozott:
Kérlek, segíts nekem! Szeretnék hazamenni! Szeretnék újra látni mindenkit! Szeretnék boldog lenni!
És akkor történt valami csodálatos. A felhők szétnyíltak, és egy napsugár világította meg őt. Egy madár észrevette őt a tócsában, és leereszkedett érte. Megfogta őt óvatosan a csőrével, és elrepítette őt vissza a mezőre.
A kis mákszem alig hitt a szemének. Ott volt újra az otthona! Látta a többi mákszemet, akik aggódva várt
Fogadott üzenet. Rendben, megpróbálok írni egy mesét a mákszemről. Íme: Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kis mákszem a nagy mákmezőn. Ő volt a legkisebb és a legfényesebb mákszem az egész mezőn. Minden nap álmodozott arról, hogy milyen lenne elhagyni a mezőt, és megismerni a nagyvilágot. De a többi mákszem mindig lebeszélte erről. - Maradj csak itt velünk - mondták neki. - Itt biztonságban vagy, és nem kell félned semmitől. A nagyvilág veszélyes és kegyetlen hely. Nem való neked. A kis mákszem azonban nem hallgatott rájuk. Egy nap, amikor egy erős szél fújt a mezőn, ő elszakadt a száráról, és elrepült a levegőben. Úgy érezte magát, mint egy madár, aki szabadon szárnyal az égen. Látta a napot, a felhőket, a hegyeket és a völgyeket. Csodálta a színes virágokat, a zöld fákat és a csillogó patakokat. Olyan boldog volt, mint még soha. De nem tartott sokáig az öröme. Hamarosan egy sötét felhő takarta el a napot, és elkezdett esni az eső. A kis mákszem ijedten kapaszkodott egy lebegő pihébe, de az sem tudta megvédeni őt a vízcseppektől. Aztán egy hatalmas villám hasította át az eget, és egy dörgés rázta meg a levegőt. A kis mákszem elvesztette az egyensúlyát, és lezuhant a földre. Ott feküdt egy sáros tócsában, átázva és fázva. Nem látott semmit maga körül, csak sötétséget és esőt. Sírva gondolt arra, hogy milyen jó volt otthon a mezőn, ahol meleg volt és nyugalom. Bánkódva kívánta vissza a többi mákszemet, akikkel együtt nőtt fel. - Bocsánatot kérek tőletek - suttogta magában. - Igazatok volt. A nagyvilág nem való nekem. Csak szeretnék visszamenni hozzátok. De senki sem hallotta őt. A kis mákszem úgy érezte magát, mint egy elveszett gyermek. De nem adta fel a reményt. Emlékezett arra, hogy hallott valamit arról, hogy ha valaki nagyon akar valamit, akkor az teljesülhet. Úgyhogy összeszedte minden erejét, és így imádkozott: - Kérlek, segíts nekem! Szeretnék hazamenni! Szeretnék újra látni mindenkit! Szeretnék boldog lenni! És akkor történt valami csodálatos. A felhők szétnyíltak, és egy napsugár világította meg őt. Egy madár észrevette őt a tócsában, és leereszkedett érte. Megfogta őt óvatosan a csőrével, és elrepítette őt vissza a mezőre. A kis mákszem alig hitt a szemének. Ott volt újra az otthona! Látta a többi mákszemet, akik aggódva várt
2
/
20
Folytasd a mesét.
Elküldött üzenet. Folytasd a mesét.
Rendben, folytatom a mesét. Íme:
Látta a többi mákszemet, akik aggódva várták őt. Amikor meglátták, hogy él és jól van, nagy örömmel fogadták őt. Megölelték, megcsókolták, és elmondták neki, hogy mennyire hiányzott nekik.
Bocsánatot kérek tőletek - mondta a kis mákszem. - Hülyeséget csináltam. Nem kellett volna elhagynom a mezőt. Most már tudom, hogy itt van a helyem.
Nem kell bocsánatot kérned - mondták a többi mákszem. - Mindenki hibázik néha. A lényeg, hogy tanulj belőle. Mi mindig szeretni fogunk téged.
A kis mákszem boldogan mosolygott. Megköszönte a madárnak, hogy hazahozta őt, és elbúcsúzott tőle. Aztán visszament a szárához, és újra beilleszkedett a mezőbe.
De nem felejtette el soha az utazását. Sokszor mesélt róla a többi mákszemnek, akik kíváncsian hallgatták őt. A kis mákszem sokat tanult a nagyvilágról, de még többet önmagáról. Megértette, hogy nem kell messzire mennie ahhoz, hogy boldog legyen. Elég volt csak meglátnia a szépséget és a szeretetet maga körül.
| |
| 1717. | [tulajdonos]: Hmm... | 2023-05-07 10:10 | bíbort festett égre a Nap
még pár ecsetvonás
s lebukik a láthatár alatt
így megyünk tán el mi is
de mi véglegelveszünk
szomorúan eszmélve: finish | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 1714. | [tulajdonos]: mindegymiez | 2023-05-06 15:16 | bent falak csattanó pofon
bántás mesterfokon
szerelem vagy gyűlölet
szétszórt ágy s istenveled
két test egy lélek puszta szó
vajon mi marad mi osztható
ha minden kötél szakad
s nem használnak a szavak
megtörten az utcán áll
nincs feleség padon hál
komoran iszik felest és sört
bármit mit a kocsmáros kitölt
szíve régen megszakadt
maga köré vont falak
senki semmi nem segít
kitölt magának még egy gint
utcahosszán mély a csend
sötétség kint és bent
kezére néz az ágat fonja
nem lesz többé semmi gondja
| |
| 1713. | [tulajdonos]: Hmm... | 2023-05-04 01:38 | | Nem értem! Itt nem arról volt szó, hogy egyenlősdit kérnek, várnak a szegényebbek. Csupán magasabb bért, nyugdíjat, hogy az állatsorba taszítottaknak (lásd: jobb esetben csak élelemre és rezsire legyen elég a bér) is jusson pénz más tevékenységre is. Amit szabadon választhatnak. Nem hatalmat akarnak, hanem tisztességes fizetséget. Vagy azok már libsik? | |
| 1712. | [tulajdonos]: térkép | 2023-05-02 02:36 | | https://kepkuldes.com/image/B16c50 | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
