NAPLÓK: Zúzmara Legutóbbi olvasó: 2022-09-26 05:31 Összes olvasás: 99183| 1658. | [tulajdonos]: Hmm | 2022-09-24 12:10 | Penész penész penész
Kívűl belül rothadás
Végleges olyan más | |
| 1657. | [tulajdonos]: mindegymiez | 2022-09-15 03:12 | Érik a szőlő...
Mondd mit érlel annak a sorsa?... | |
| 1656. | [tulajdonos]: Hmm... | 2022-08-26 02:36 | fejtetőre állított világunk
egyre csak álmodunk vágyunk
várunk valami fényes csodára
az ember végülis nagyon árva | |
| 1655. | [tulajdonos]: Hmm... | 2022-08-26 02:36 | fejtetőre állított világunk
egyre csak álmodunk vágyunk
várunk valami fényes csodára
az ember végülis nagyon árva | |
| 1654. | [tulajdonos]: csak úgy | 2022-08-20 07:00 | A sápadt arcú nyár még a kertekben időz,
de a lombok alatt gubbaszt már az ősz.
Naptárját lapozza, hisz' egy-két lap csupán,
aztán ő lép színre rögtön a nyár után.
Pompás színekbe öltöznek majd a büszke fák,
aztán pár hét, és minden levél megadja magát.
A hulló falevelek kergetőznek az őszi szélben,
végül sárral keverten a földön lehevernek szépen.
A levélszőnyeg alatt, mélyén az avarnak
száz meg száz élő rejtőzik, aludni akarnak.
Aludni akar minden, minek nincs téli ruhája,
álmodni a megújulásról dermedtté válva.
| |
| 1653. | [tulajdonos]: Kuka lett a sorsa | 2022-08-13 22:16 | Általában
A nő nem ír verset a hazáról,
házat őriz, az otthon melegét.
Imádja a férfit, és felkínálja az ölét.
A nő sokszor hal meg,
szüléskor biztosan.
Ám újjászületik,
hiszen gyermeke van.
Mit tesz a férfi?
Életet ád könnyedén.
Élvez ifjan, erőnléte korában,
és akkor is ha vén.
Hazájáért vérét adja,
házat rombol, gyilkolni is kész,
majd újra teremt, gondolja,
mit neki az egész.
A nő nem ír verset a hazáról.
Házat őriz, az otthon melegét.
Ápol és betakar szeretetével,
általában, és ennyi is elég. | |
| 1652. | [tulajdonos]: igénytelen? elfér | 2022-08-11 19:23 | mese habbal
(nem érdekel FT véleménye)
incitatus bántottan nyerít ágaskodva
celan bájitalától talán megnyugodna
kivágtat a határszélre csúfos vereségre
de szegény párának nincs is ellensége
kitisztult a szeme máris jobban látott
könyvvel kezükben egy sokaság állt ott
történészek jogászok lapoznak a naptárban
darazsak zavartan zümmögnek a kaskában
szürke galambok a fejek körül szállnak
incitatus háborús kedvére golyókká válnak
incselkedik erre de leginkább arra
ujjal mutogatnak már minden magyarra
s mivel tudja jobb luxusban élni
köpönyeget forgat (bőrét páncéllal védi)
vármegyéket állít ő jó hős királynak
igaz emberei ispánokká állnak
csinált cselédséget sok a jobbágya
sok együgyű nem látja kilóg a lólába
az írásomat abbahagyom végül
itt hagyom az egészet tanulságok nélkül
mondani csak annyit akartam
rothadt-sárga levél lapul az avarban
| |
| 1651. | [tulajdonos]: van mit igazítani rajta | 2022-08-09 22:55 | A törvény
August minden erejét összeszedve rácsapott az éjjelilámpa kapcsolójára. Sápadt fény gyúlt a szobában, a megszokott tárgyak sejtelmes árnyakat vetítettek a falra. Mozgás nem volt, nem tudta megállapítani, hogy álmában milyen irányból jött az a hátborzongató hörgés. Még most is felállt karján a szőr. Hallgatózott. Semmi nesz. Az ajtóhoz osont, és rátette kezét a kilincsre. Az felpattant és fellökte. Nagyot koppant feje a komód szélén. Elájult. A halántékán és a homlokán érzett lüktető fájdalomra ébredt. Felnyögött, ekkor valamiféle suhanást érzett. A huzat lebbentette meg a függönyt. Nehezen felült, és meglátta magát a gardróbtükörben. Kíváncsian bámult bele. Eltorzult arc nézett vissza rá.
– Ez nem én vagyok – állapította meg.
Az arc egyre nőtt, feketedett, mintha füstfelhő gomolygott volna körülötte. Már majdnem összeért az ő arcával, amikor mint egy buborék, szétpattant és eltűnt. August értetlenül üldögélt egy darabig, meg sem próbált felállni.
– Álmodtam az egészet – dünnyögte. Megtapogatta a fejét, egy dudor volt rajta.
– Hát mégsem – gondolta keserűen.
Kikászálódott a fürdőbe. August a negyvenes éveiben járó, magas, izmos férfi volt. Régóta visszavonultan élt kisbirtokán egytagú személyzetével. Komornyikját Thomasnak hívták, aki még mindig koromfekete, hosszú haját copfban hordta. Pár hónapja töltötte be a 70-et, de mintha ötven éves korában megállt volna vele az idő. August és embere között különös kapcsolat alakult ki. Az öreg mindenhez értett, kéretlenül is adta a tanácsait, amit a fiatalabb vagy megfogadott, vagy inkább nem. A múlt éjszakán szabadnapját nem a házban töltötte, így nem tudhatta, mi történt gazdájával. Reggel hazafelé szokása szerint vásárolt a faluban, majd elkészítette a reggelit, és csak ezután ment felkelteni az urát. A hálószobaajtó alól fény szűrődött ki. Kopogtatott és belépett. August éppen végzett a fürdéssel.
– Mi történt önnel, uram? – kérdezte aggodalmasan.
August némán megrázta a fejét, széttárt kezével jelezte, hogy ő sem tudja. Thomas, kíváncsisága ellenére nem kérdezte tovább a férfit. A függönyöket elhúzta, teljesen széttárta az ablakot, majd távozott. August bekapott pár falatot, aztán gondolt egyet, tréningruhát öltött, és a parkban futott pár kört. Felfrissülve a könyvtárba ment, mert eszébe jutott egy történet, amelyet gyerekkorában a felnőttek súgva meséltek egymásnak. Kutatni kezdett a könyvek között. Eltelt egy óra, a reményt már feladta, amikor lába elé zuhant egy terjedelmes könyv. Felvette. TÖRVÉNY. Ez állt címként a könyv kemény lapján jókora betűkkel. Találomra felütötte, és elkerekedett szemekkel bámulta az illusztrációt: egy gomolygó füstfelhőből torz arc nézett vissza
– Ez nem véletlen – rebegte.
Megdörzsölte a homlokát. Most élesen kirajzolódtak a betűk. Cikornyák voltak inkább, ismeretlen írásjelek. Mérgesen összecsukta a könyvet, majd a hónalja alá csapva kiment a szobából. A komornyikba botlott.
– A városba megyünk – mondta neki. – Kérem, hozza az autót!
August gyorsan másik ruhába öltözött, magához vette az iratait, a telefonját, fogta a könyvet, és sietve beült a kocsiba.
– Mi az úti cél, uram? – kérdezte Thomas, és kíváncsian nézett hátra a visszapillantó tükörből.
– Az antikváriumba megyünk – hangzott a válasz.
Elővette a mobilját, és felhívta egyetlen barátját, aki használt könyvek eladásával foglalkozott. A telefon kicsengett, de nem vette fel senki.
– Még ez is – dünnyögte bosszúsan.
Újra próbálta, most foglaltat jelzett a telefon. Zsebre vágta, és kinézett a kocsi ablakán. Mélázva nézte a szaladó fákat.
Az antikvárium ajtaja zárva volt. Megkerülte a házat, és a lakás ajtaján kopogtatott. Az magától kinyílt. Óvatosan belépett, egyből meglátta a dúlás nyomait. Az asztalon és a földön papírlapok hevertek nagy összevisszaságban. Sehol egy teremtett lélek. A ruhás szekrény tárva, szemmel láthatóan hiányzott belőle pár ruhadarab. Barátjának nagyon sürgős volt a távozás.
A konyhában túlságosan is rend volt, mintha soha nem főztek volna benne. August találomra kinyitott egy fiókot, gyógyszerekkel volt tele. Meglepődött, nem is tudta, hogy barátja ilyen beteg. De hová utazhatott? Tovább haladt a lakásban, benyitott a hálószobába. Az ágy érintetlen volt. Ekkor megcsörrent a telefonja. Egyből felismerte barátja hangját, bár az suttogó volt.
– August! Menekülj onnan, semmit se mozdíts meg! Mindjárt ott lesznek a rendőrök – azzal a vonal megszakadt.
Szirénázva érkezett a rendőrség. August ösztönösen menekült. Átugrott a szomszédos palánkon, majd az udvarból a kapun át távozott. Az antikvárium előtt várakozó kocsiba ugrott, és rászólt Thomasra, hogy induljanak hazafelé. Az autóból ismét felhívta a barátját, nem volt kapcsolható.
– Különös. Az egész nap a múlt éjszakával együtt is az. Mit tegyek? – gondolta.
Csak otthon vette észre, hogy a könyv nincs nála. Eszébe jutott, hogy a barátja lakásában hagyta a konyhaasztalon. Elcsüggedt. Biztosra vette, hogy a nyomozók felkeresik majd. De mit mondhatna? A hihetetlen történettel álljon elő? Lehuppant a fotelba, fájós fejét megmasszírozta, és ülve hirtelen elaludt.
A szobaablakon már nem tűzött be a Nap, amikor August felébredt. Komornyikja állt mellette.
– Uram, amíg ön aludt, látogatója volt. A barátjának nevezte önt. Tudom, hogy önnek nincs más barátja, csak a könyvkereskedő, hát elküldtem mondván, hogy az uram házon kívül van –
– Thomas, hogyan nézett ki az az illető? – vonta össze szemöldökét August.
– Kissé köpcös, talán 50-60 év körüli, sötét bőrű, rendetlen kinézetű férfi. A feje testéhez mérten nagy, dús szemöldökei az orránál összeérnek. Ha szabadna megjegyeznem, nagyon unszimpatikus megjelenésű ember. Megborzongtam tőle. Mintha elszívná az ember erejét. Ez az energiavámpírokra jellemző. Akaratos volt, mindenképpen be akart jönni, de kihajítottam.
– Nem tudom, jól tette-e – válaszolta August. – Máskor inkább kérdezzen meg engem!
Thomas nem feleselt, bár tudta, hogy helyesen cselekedett. Ettől az alaktól meg kell védenie a fiatalurat!
| |
| 1649. | [tulajdonos]: mindegymiez | 2022-07-07 00:02 | Nem tudom, ki hogyan van vele, de a hócipőm már ugyancsak tele van hulló vadvirággal. 2017-ben találtam a dokkra. Nagyon tetszettek a versek, a légkör, a tanulás lehetősége. Egyáltalán nem állítom azt, hogy ide illő lennék. Utólag is megköszönöm a versíróknak, költőknek, szerkesztőknek a nekem nyújtott segítségüket, és a türelmüket.
Szomorúan nyugtáztam, hogy évről évre, hónapról hónapra lesz rosszabbnál is rosszabb a dokkosok hangulata, megnyilvánulásaik. Nem a versek értékéről van szó. Sokan a „Hetedíziglenben” próbálják még összekovácsolni a csapatot, egyre kevesebb sikerrel. Persze lehet, hogy csak a nyár miatt van itt pangás.
A hangnem, a vita helyetti csatározás nálam kiverte a biztosítékot. És nem csak nálam. Sokan hátat fordítottak a dokknak, hirtelen öten jutnak eszembe. A jobbak közül valók. Valószínű, hogy könnyen meglesznek a dokk nélkül.
A magam részéről csak annyit: a verseim nélkül ellesz a portál, de ha a jóérzésű költők zöme elpártol(t), akkor mihez kezd az a négy tulajdonos? Félreértés ne essék, nem őket féltem (nincs miért), hanem a szellemiséget, amit a már sok elhunyt szerkesztő biztosított. A dokk alapítóiról nem is beszélve.
Szóval kirázom a vadvirágot a hócipőmből, szegre akasztom, a tollam elhajítom, és magamban lezárok egy korszakot. Pá!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
