NAPLÓK: Zúzmara Legutóbbi olvasó: 2018-06-23 23:38 Összes olvasás: 15493Olvasói hozzászólások nélkül| 485. | Gyurcsi: Ne má! | [tulajdonos]: Köszi | 2018-06-23 22:58 | Gabikám, az egyik névtelen degradál, a másik személyesen a Te versedet dicséri. (Ilyenkor zavarban vagyok, mi van, ha a kettő ugyanaz?)
Te döntsd el, hogy mit akarsz, ne foglalkozz azzal, hogy egy kibic miket ír! | |
| 484. | [tulajdonos]: Köszi | 2018-06-23 22:45 | Azt hiszem, mégis jó a szerki szigor. Ösztönzőleg hat.
Kovácsoló javaslatára úgy mint középszer, elhagyom az oldalt.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 483. | Gyurcsi: Ez csak úgy eszembe jutott | [tulajdonos]: Illyés Gy. | 2018-06-23 21:09 | Agyömlés
Felveszem az új ruhámat -
megöregszik rajtam.
Elindul egy jó hír felém -
mire megjön, baj van.
Kertemben a száraz ágon
némák a sármányok.
Látogatót nem kapu vár,
rémisztő várárok.
Ablakaim bedeszkázva,
ajtóm beszögelve.
Bőröm tüskés, senki sincs már,
aki megölelne.
Egy vendéget várok azért,
azzal el is mennék.
Éjfekete ruhát visel
akkor az a vendég. | |
| 482. | [tulajdonos]: Illyés Gy. | 2018-06-23 20:20 | ÚJ RUHA
Őszül a hajam s hullik is, ahogy kell.
Új köntös készül rám: az öregember.
Feszengek, mint egy szabónál; hagyom:
sose csüngtem a napi divaton. | |
| 481. | [tulajdonos]: ... | 2018-06-23 07:12 |  | |
| 480. | [tulajdonos]: József A: Mama | 2018-06-23 07:08 |
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítõt old az ég vizében. | |
| 479. | [tulajdonos]: Köszönöm | 2018-06-22 22:02 | | Köszönöm a verseket. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 478. | KMara: re Manulya | 2018-06-22 21:51 | | Manulya csodaszép verset hoztál, jó hogy rátaláltam. | |
| 477. | [tulajdonos]: Bratka László | 2018-06-22 13:02 | Szemesnek sem áll a világ
Mintha normális látásszituációban lennék… Látom a világot. Az viszont nem normális, amit – a világ minőségében? a világ helyett? a világból? – látok. Két csontkéz ujjai mutatnak felém a mindent elborító sötétből. (A kezek az alkarcsont közepétől látszanak, ott olvadnak a sötétbe.) A csontujjak végén pedig szemek merednek rám.
Ugyanakkor mintha kívülről, szemből is látnám az arcomat.
Megvilágosodásként ér a felismerés… Illetve a mindent elborító sötét kontextusában helyesebb azt mondani, hogy „megsötétedésként”…
Tehát megsötétedésként ér a felismerés, hogy a mindent elborító sötétből kimeredő két csontkéz az én két kezem, a csontujjak az én ujjaim, és a végükön lévő szemekkel látom magam.
Na hiszen, ha majd egy óra tizenkét perc múlva felébredek ebből a rémálomból, akkor jó hangulatú, szép kis napnak nézek elébe! Mind a tizenkét szememmel.
Hát a csont lábujjaim végén lévő szemekkel mi van? Azokkal látom – lefelé valahogy világosabb van –, amint elrúgom a pöttyös labdát, aki vagyok. A labda pöttyei természetesen az én szemeim: azokkal látom majd a világot, amelybe egy óra tizenkét perc múlva felébredve megérkezem pöttyös labdaként. | |
| 476. | [tulajdonos]: hm | 2018-06-22 11:50 | Olyan jó, hogy tanulhatok másoktól!
Talán sikerül aláhúznom és félkövér betűt írnom. | |
|
|
