Az utóbbi napok eseményeit - elsősorban a magam számára - összefoglalom néhány szóban.
Szándékosan nem a Párbeszéd naplóban, mert azt mindenki olvassa, ezt pedig csak az, akit az én véleményem érdekel. Az előző írásommal is így voltam.
MEGKÖVETEM
személyesen - és most itt is megteszem - Duma Gyuri barátomat az álnevesekre mondott szavaimért, biztos, hogy nem neki szántam azokat. Gyuri, ne haragudj!
Ingerültségemre nincs jó ok, de magyarázat azért van, lebírhatatlan iszonyom azoktól, akik mögött nem látok élő személyt. Ez az én "betegségem", ezt nekem kéne kezelnem, és semmi jogom másokra ráerőltetni.
Most már azt is tudom, hogy mindaz, ami mostanában zajlik, semmiféle törvényt nem sért,
A JOGSZABÁLYOK
Az én problémám csupán, hogy nem érzem magam komfortosan ott, ahol csak a jogszabályok korlátozzák a tetteket. Mert, ugye, mindent szabad, amit szabály nem tilt.
Semmi nem kötelez arra, hogy köszönjek, ha bárhova bemegyek. Arra se, hogy megköszönjem, ha adnak valamit, legyen az egy hivatalos irat egy irodában, vagy húsz deka felvágott a hentesnél.
Semmi se tiltja, hogy reggel hétkor telefonáljak annak a barátomnak, akiről tudom, hogy éjszaka szokott dolgozni. Nem említem meg a másiknak, hogy a barátnőjének akkora segge van, mint egy hordó, pedig erre sincs paragrafus.
Nem szakember barátaim nem kérnek kölcsön szerszámot. pedig még azt is tudják, hogy oda is adnám, bár ideges lennék, mert féltem.
Én úgy gondolom, hogy a jogszabályok a szélsőséges viselkedések korlátozására szolgálnak, hogy ne lehessen kirívóan átlépni, megszegni azokat a szokásokat, ami megkönnyíti, hogy jól érezzük magunkat egy közösségben.
Azok a barátok, ismerősök, akik tényleg jól ismerik egymást, tekintettel vannak egymás bajaira, betegségeire, rigolyáira, és bár nincs rá jogszabály, nem hozzák egymást kiélezett helyzetbe.
Az Interneten is születnek barátságok, de ezek nagyon beszűkültek, mert kevés szálon szövődnek. Sok dologban többet tudunk egymásról, mint a saját családunk, de sokkal többen meg szinte semmit. Ha ismernénk egymás fóbiáit is, talán elkerülnénk, hogy kifeszítenénk egymást.
Persze, az, hogy tekintettel legyünk másokra, nincs benne a BTK-ban.
"Az otthoni, feleslegesnek tűnő munkákat pedig szívesen elvégeznéd majd, ha kirepülnek gyerekeid, és nem lesz kiket figyelmeztetned. Kúrvára tudnak hiányozni."
Nem feleslegesnek tartom, ha tudnád, mi minden marad az után, hogy a legfontosabb dolgokban rendre igyekszem szoktatni a gyerekeimet. Mert ez is az én feladatom. Az egyik legfontosabb. Könnyebb lenne elrakni mindent utánuk. Erről szólt a hasonlatom. És csak ennyiben éltem az analógiával. Remélem, nem értette senki félre.
Értem az utolsó mondatodat is. Nem feloldásképpen küldök egy filmrészletet. Angolul van, de a képek magukért beszélnek.
Simf eleget okult már ebből az egészből. Nem kellene a hulláját rugdosni.
Aranyos tőled, hogy úgy állítasz be, mintha én tudnék egyedül számítógépes tanácsod adni.
Vagyok olyan szerencsés, hogy személyesen is ismerem okos és jólnevelt fiadat, akiről biztosan jól sejtem, többet ért az informatikához, mint mi ketten és plusz az én egész családom összesen... :)
Pedagógiai szándékaid tiszteletreméltóak, de hidd el, aki az egyenesen megfogalmazott, direkt kéréseket, követeléseket figyelmen kívül hagyja, sőt, provokatívan lép fel, arról leperegnek a finom utalások, egy pillanatra se esik gondolkodóba tőlük.
Az otthoni, feleslegesnek tűnő munkákat pedig szívesen elvégeznéd majd, ha kirepülnek gyerekeid, és nem lesz kiket figyelmeztetned. Kúrvára tudnak hiányozni.
Máshol írtad, hogy a leégett bőrre jó az aloe-vera.
A vastagbőrűek nem így védik a bőrüket. Belehenteregnek a dagonya sarába.
Azt írod, sejted, ki lehet a Simf nevű.
Az a baj, hogy nekem is van ötletem. Sajnos három is. És abból kettő ártatlan. És én ezt nem tudom megbocsájtani.
Gyurcsi, te elképzelni nem tudod, milyen béna tudok lenni informatikai ügyekben.
Ha elárulnád, hogyan tudom lecopizni a fejlécen (vagy min) lévő bekékíkett neveket, egy életre hálás lennék neked.
Másrészről: ismersz már annyira, hogy sejtheted, pedagógiai oka is van annak, hogy én mindig kérem a neveket. És talán nem vetted észre, de akkor kezdtem ezt csinálni, amikor Simf körül szorulni kezdett a hurok. Egy picit akartam én is szorítani rajta, hátha belátásra jut. De azt gondolom, általában is jót tesz, ha a költő a verse elé írja a nevét.
És hogy én erre elég sok karaktert szántam, az jellemző rám. El tudom képzelni, milyen következetlennek tűnök vele. A fiaim után elmosogatni, büdös zoknikat és alsógatyákat összeszedegetni, vécét kipucolni is sokkal kevesebb időmbe kerülne, mint mindegyik után külön-külön járkálva rávenni őket, hogy tartsanak rendet magul körül. Háládatlan és rendkívül fárasztó feladat.
Ezt most inkább csak úgy magamnak írom, hiszen azok a dolgok, amikről írni szeretnék, leginkább csak engem zavarnak. Illetve néhányan jeleztek hasonlót, de a többség nem nagyon reagált. Pedig, ahogy egy TV-s beszélgetésben mondta valaki, némák között a félszájú a király.
Elsősorban az álnevek használatáról beszélnék.
Annak idején a játék igazi célja az volt, hogy egy kis "béke szigete" legyen a Dokkon dúló viharok közepette.
Persze, becsapott néhány villám ezek közé is, de azért sikerült megakadályozni, hogy igazán tűz alakuljon ki. Sikerült olyanokat is egy asztalhoz ültetni, akik esetleg már évek óta nem viselték el egymást. Izgalmas volt látni, amikor esetleg egymás versére szavaztak, biztos vagyok benne, hogy ilyenkor egy picit mindig enyhültek is az egyébként megkövesedni látszott ellenérzések.
Persze, nem ment ez mindig simán, voltak, akik csak ismételt levélváltásokra, telefonbeszélgetésekre álltak vissza a játékba.
Csak emlékeztetőül: - Néhány vita pont az álnév használata miatt fajult el. Apró kis viták csupán a játékvezetés félreértelmezéséből keletkeztek, de ezek nem jelentettek igazi problémát.
Ja, itt még egyet: Az egyik, elfajulni készülő veszekedést pont azzal lehetett megakasztani, hogy az egyik játékvezető - tanácsomra - kijelentette, hogy az álneves szerzőkkel nem hajlandó foglalkozni.
Kiemelném, hogy egymás verseivel kapcsolatban nem jelentkezett negatív vélemény attól, hogy kiderült a szerző személye.
Imre valami olyasmit írt, hogy azért használnak néhányan álnevet, hogy ne tegyék ki magukat újabb támadásoknak, hiszen ezt már többször elszenvedték.
Érdekes, ilyenre a játékok során soha nem volt példa, pedig közismerten ellenlábasok is vettek részt a játékban. (Köztük olyanok is voltak, akik - velem ellentétben - állnak a költészet olyan szintjén, hogy néhány versszakból, vagy akár néhány sorból is felismerik egymást.)
Úgy gondolom viszont, hogy akit rendszeresen megtámadtak, nos, azért meg kellett ám harcolnia.
Könnyű dolog új életet kezdeni álnéven!
Tudom, hogy helyrehozni valamit nem kevés energiát igényel. Tovább is tarthat, mint elrontani. Viszont megéri, mert nem igényel alakoskodást.
Ha valakinek "sikerült" modorával, viselkedésével ellenszenvet kiváltani, miből gondolja, hogy új néven - ha kicsit később is, de - nem jut-e ugyanilyen eredményre személyisége változása nélkül?
Sok portálon sok álneves "lebukott" már azon egyébként, hogy akárhány személyiség mögé próbált elbújni, előbb-utóbb lekopott a máz, felismerték őket. A helyzet csak annyival rosszabb, hogy addig viszont sokan kerültek ártatlanul gyanúba.
A Btk. a lopások között súlyosabbnak értékeli a munkahelyi lopást, mert képes megmérgezni a légkört, mindenki gyanús.
Imre hozzászólásából úgy veszem le, hogy tekintettel kéne lennem mások érzékenységére.
Nos, és sokszor voltam így, a játék tisztaságának védelmében számtalanszor mediáltam, lenyelve saját érzéseimet. Pedig sokszor a hátam közepére se kívántam a játékvezetést vagy magát a részvételt is - no, nem a játék miatt, hanem privát gondok okán -, mégis csináltam, még csóri Norriszt is előrángattam párszor. Lényeg a lényeg: - mostanra már fontosabbnak tartom a saját érzékenységemet a másokénál.
Nem fogadok el semmiféle magyarázatot az álnevek jogosságára.
Egyes szám első személy, tehát a magam nevében beszélek. Senkire nem hathatok vele, mindenki jogosult ezzel kapcsolatban úgy vélekedni, ahogy akar. De akkor viszont én is.
Képtelen vagyok vitára, de akár csak egy eszmecserére is számomra ismeretlen emberrel. És ettől kezdve nem tudom egy ilyennek se a véleményét, se verseit viszolygás nélkül nézni, olvasni.
Vavyan Fable-ről mindenki tudja, hogy Molnár Éva. Lőrincz L. László használ több írói álnevet is, így választva szét, hogy sci-fit, tudományos műveket, vagy esetleg misztikumba hajló kalandregényeket ír-e, de a belső borítón ott az eredeti neve is.
A Dokkon sok naplótulajdonos számos név alatt indít naplót, de már az elején utal arra, hogy ki is ő, és vagy első bejegyzéseiből, vagy már a címből is nyilvánvaló, hogy mi a célja az új naplónak.
Viszont aki csak bizonyos szituációkban jelentkezik új néven, az nekem mindig valami rejtegetnivalóra utal.
Nem indulunk azonos fegyverekkel. Én képtelen lennék magamat nem vállalva nyilatkozni, mint ahogy kocsiba ülve sem tudok nem indexelni. Nem tudom, hogy az illetőnek mik a szándékai, nem tudom, hogy egyébként rokonszenvezem-e vele, vagy sem. Vagy ő velem. Rossz esetben még perben, haragban is lehetünk, és tessék, most kiszolgáltatom magam neki. Ez persze valószínűleg nem igaz, de a rossz érzést nem tudom elhessegetni.
Ráadásul a játékban - mint néhány fenti példákban erre rámutattam - a versek kapcsán senki nem szenvedett hátrányt, akármilyen volt az illető megítélése egyéb dolgai miatt.
Én invitáltam a játékba mindenkit, úgy gondoltam, a játék olyan, mint a Hegylakóban a szent helyek, itt senkit nem érhet inzultus. Ha a szabályok betű szerinti értelmezéséből volt vita, ott is az engedékenyebb hozzáállást javasoltam, szegény T.P. Imre mesélhetne róla.
Átkötés: Hetedíziglen.
Nagyon örültem, hogy Imre megindította ezt, mert a végejóban néhányszor jelét adta fokozott érzékenységének, de itt ő szabta a szabályokat, rajta múlt, hogy milyen szigorúsággal követelte meg.
Éppen ezért álszent dolognak tartom, hogy pont őrá hivatkozva szegjük meg azokat. Biztos vagyok benne, hogy Imre, aki még az összetett szavak szétbontása, sajátos értelmezése miatt is szót emelt, nem hagyta volna az álneves bejelentkezéseket.
Most - csak úgy mellesleg - kitérnék Samura.
Ő el tudja képzelni, hogy tudná támogatni. havi két ronggyal a Dokkot, és erre buzdít másokat is.
Így könnyű... Miért nem írt tízezret? Vagy még többet?
Kétezer a nejem nyugdíjának közel három és fél százaléka. Az enyémnek kettő. De, ha álnév alatt írnék, akkor talán lehetne egy könnyen felejthető összeg.
Egyébként egyszer utaltam is annyit, amikor kiderült, hogy az egyik tulajdonos ekkora tartozását nem tudta rendezni, akkor, helyette.
De a tulajdonosok mostani, sokkal nagyobb tartozását már nem tudom bevállalni. Különösen akkor nem érzem a késztetést a fizetésre, amikor még az is lehet, hogy ez a bizonyos "Samu" pont ebből a körből jöhet.
Szóval, Samu, bazmeg, adjál pénzügyi tanácsokat annak, akivel közös kasszán vagy!
Most megnyugszom, mert olyan valakiről szeretnék írni, akit semmiképpen nem szeretnék megbántani.
Vajdics Anikót nagyon tisztelem, költészete, tudása, vitalitása, személyisége, és példás életútja - nem sorolom tovább - miatt.
De szerintem ő is, mint minden ember, időnként hibázik.
Nem szándékosan, inkább csak nem számolt minden következménnyel.
Érthető, hiszen vagy három embernyi életet él párhuzamosan, nem várható el tőle, hogy teljesen képben legyen a Dokkon mára kialakult viszonyokkal.
Megengedte az álneves pályázatot.
Talán nem gondolta, hogy régi sebeket téphet fel, és kiújulhatnak olyan sérelmek, amikről már úgy reméltük, hogy behegedtek.
Csodálatos empátiájával valakinek az érzékenységét óvta - közben viszont másokét sértette.
Közben azért a saját igényeit folyton hangsúlyozta, száz karaktereket áldozott arra, hogy ne kelljen néhány karaktert begépelnie - a neveket a pályázatok elejéről. Pedig egyszerű a copy, pont Anikó ne tudná?
Aztán a 7-esben az egyik utolsó hozzászólás: "- ..Tudom, hogy vihart kavarok ezzel... ...A magam részéről ezzel az ügyet le is fogom zárni..."
Anikó bedobta a menyétet a tyúkólba, és rázárta az ajtót.
Tizennyolc évesen a Szabadkikötőben első behajózásomra várva rakodómunkásként kiváltottam a környezetemből azt a kényszert az idősebbekből, hogy tanítgassanak, szerencsére sokan a szakmára, de voltak mások, akik a férfias viselkedésre akartak példát mutatni.
Az egyik öreg matróz adta elő a következőt.
- Tudod, én sose verném meg az asszonyt! Meg kell kötni kezét-lábát, aztán legurítani az asztalról. Törje össze ő magát, úgy, ahogy akarja!
Nagy örömmel vettem észre, hogy a Fedél nélkül című, kéthetenként megjelenő lap 2019, március 21-én megjelent 644-es számában a Kőtábla című versemet lehozták.
Ez a vers a Dokkon 5 lájkot hozott, és 18 hozzászólást - jó, ebből 7 az enyém -, és ez nálam magas, nem szokott ennyi lenni.
Az, hogy verstanilag mit ér, hamar eldőlt, és szerintem is helyesen, de a fapados minősítés után még vagy kétszázötvenen elolvasták. És nem azért, mert ez egy jó vers, hanem a tartalma, az aktualitása okán.
És abban is biztos vagyok, hogy a FN szerkesztői sem a briliáns költészetemet értékelték, hanem azt, hogy miről szól, és kinek, kiknek.
Lényeg a lényeg, a vers a Dokkon - és az utcán is - a helyére került. És így én is.
http://fedelnelkul.hu/wp-content/uploads/2019/05/644-FN-20190321-kicsi.pdf (A hetedik oldal alján, jobbra)
Csak felületesen szemezgettem a Gúgli Hírek között, amikor megakadtam a következő főcímen:
"Kisteherautó mögé kötötték a polgármestert, amiért nem teljesítette a kampányígéretét"
Volt már olyan érzésem, hogy durvul a kampány, de erre azért nem gondoltam volna.
Aztán megnyitottam a cikket, kiderült, hogy Mexikóban történt az eset.
Megkönnyebbültem. Jól néznénk ki, ha ez nálunk is divatba jönne! A végén csak olyanokat mernének ígérni a jelöltek, amit meg is tudnának valósítani!
Persze, ezt itt, Európában demokratikusan, civilizált módon is el lehetne érni. Csak jó memória kell hozzá, csak néhány év tapasztalatát kell kiértékelni, aztán szavazni.
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
