NAPLÓK: Gyurcsi Legutóbbi olvasó: 2019-06-25 04:02 Összes olvasás: 44371| 426. | [tulajdonos]: agyi poloska | 2019-06-19 10:41 | Minimal Planet agyi poloska - című bejegyzéséhez kapcsolódnék.
Kedves Tamás!
Igazad van, méltatlanul keveset foglalkozunk a témával, de van egy ennél mostohábban kezelt jellemzőnk, a lábméret.
Pedig ez egy igazán pontosan mérhető - és ellenőrizhető - adat
És erről sem tehet senki, egy adottság, és szintén örökölhető némileg, vannak jellemzően kis- és nagylábú családok.
Valamikor nekem is volt intelligenciahányadosom, annak nagy részét elittam, de a lábam a mai napig megvan, a hossza 43-as lehet, de a szélessége miatt 44-es lábbeli kell.
Ezekkel az adatokkal szerintem az emberiség felső 30 százalékába tartozhatom, figyelemmel arra, hogy sok gyereknek és néhány fajnak kisebb a lába, és vannak olyan országok, ahol nem telik cipőre.
Nem is tudom, ezzel miért nem dicsekedtem eddig. Pedig anyám nem azzal fektetett édes álomra kiskoromban, hogy - Álmodj szépeket, Kisfiam, legyenek benne tündérek és királylányok, és, ha felébredsz, ne dicsekedj a lábméreteddel, hiszen látszik ám az anélkül is! Meg aztán milyen rossz lenne a kislábúaknak, akik ugyanúgy nem tehetnek róla, mint Te!
Új idők járnak. Manapság belefér, hogy öröklött tulajdonságainkkal besoroljuk magunkat - és így másokat.
Az IQ-teszteken azért nincs kiírva, hogy "Ne dicsekedj!", mert akinek alacsony, azok nem szoktak, akinek magas, az meg magától is tudja
| |
| 425. | [tulajdonos]: Bocsi! | sesin: privát | 2019-06-19 10:38 | Bocsi, nem láttam, hogy azt írtad, hogy Privát! :)
De nem bánom így utólag, lehet ez segítség másnak is!
Köszönöm! :) | |
| 424. | [tulajdonos]: Apák napja? | 2019-06-16 16:31 | Gyerekeim köszöntöttek,
nem is tudtam, hogy miért.
- Apák napja! - mondta lányom,
s úgy tűnt, őszintén dicsért.
Hamisságot legalábbis
nem láttam a mosolyán,
Egyre jobban tetszik ez a
- nekem még új - hagyomány...
Pedig nem hiányzott külön
egy nap csak az apáknak,
Gyerekeikben örömöt
bármely' napon találnak.
Csokor virág? Egy üveg bor?
Nem igazi ajándék,
az unokák! Attól voltak
boldogabbak apámék!
Telefonom óvatosan,
porcelánként illetem
- unokám és lányom arca.
Bennük egész életem.
Velük kerek minden napom,
és így ünnep mindahány.
Csak egy marék technika, és
nincs távolság, nincs magány.
Apák napja? Jaj, gyerekek!
Van úgy harminc havonta!
Kacajotok még a vén Nap
sugarát is befonta!
| |
| 423. | [tulajdonos]: A kvóciensek | 2019-06-15 12:24 | A súlycsoportokról olvastam valahol.
Fontos dolog, a versenysportokat, illetve a küzdősportokat régen ezek nélkül űzték, gyakorlatilag csak az abszolút kategória létezett. De rájöttek, hogy ezzel a kisebb súlyú versenyzők egy életre szóló hendikeppel indultak mindenhol, tényleg sokat segített a sportok népszerűsítésében, hogy legalább hozzávetőleg hasonló súlyú versenyzők mérhették össze tudásukat. Ma már mindenki meglepődne, ha mondjuk valamelyik Klicskót eresztenék össze Kokóval a ringben.
A fizikai "nagyság" mérése egyszerű, ott van a mérleg, jó esetben pontos.
Érdekes, a szellemi sportokban nincsenek súlycsoportok, egy sakkversenyt vagy egy pókerbajnokságot nem előz meg semmiféle mérlegelés, sőt, úgy tudom, hogy már a sakkban is van olyan törekvés, hogy a férfi-női kategóriát is megszűntessék. Nem vagyok ebben járatos, de rémlik, hogy Polgár-lányok férfiak között is kiemelkedőt nyújtottak.
Ha itt is lenne mérlegelés, az az IQ teszt lehetne.
Persze, ez "csupaszon" nem alkalmas két ember összehasonlítására, hiszen például azonos teljesítmény különböző életkorú egyéneknél más mérőszámot ad ki, egy fiatal ember alacsonyabb mérőszámmal is rendelkezhet jobb értelmi képességekkel egy magasabb hányadosú, de idősebbel szemben.
Aztán az IQ mérése nem olyan egyértelmű, mint a súlyé. Ahány teszt, annyi eredmény. Vannak igen komoly tesztek, de találtam már olyat is, amit úgy magamban "para" IQ-tesztnek neveztem, szinte azért adtak már 50 pontot, ha valaki nem szarik az udvar közepére.
Még valamit.
Ahogy az ember súlya önmagában szinte semmit nem mond az ember egészéről - hiszen csupán ez alapján én például kétszer értékesebb lennék Einsteinnél -, ugyanígy az IQ eltörpül egy ember összes kvalitása között.
Vannak olyan barátaim, akiket biztosan nem engednék IQ-t mérő teszt közelébe sem, mert méltatlannak érezném, ha az eredmény ismeretében magukat kevesebbre értékeljék, mint amennyit valóban érnek.
Súlycsoportok.
Én a súlycsoportokat is egy táblázatban értékelném.
A legfelsők közé tartozna az emberség, az együttérzés képessége, a család szeretete, az önzetlenség, a nyíltság, a szerénység, az alázat.
A legalsókba sorolnám az önteltséget, a nagyképűséget, a kioktató stílust, a szereplési kényszert, a rosszindulatot, a gonoszságot.
Az IQ nálam valahol a kettő között szerepelne, de csak olyan lábjegyzetszerűen, egészen apró betűkkel.
Mosdhatnám, hogy akinek az, amit írtam, nem tetszik, az ne olvassa, hallottam mostanában ilyen érveket is, de ez nem lenne szándékom szerint.
Pont azoknak szánom.
| |
| 422. | [tulajdonos]: Kánikula | 2019-06-14 19:25 | Ilyenkor sajnálom, hogy nem a Balaton mellett van a házam.
Ha ott lenne, kiadnám, és a bevételből elmennék mondjuk Norvégiába, míg el nem múlik a kánikula.
Mehetnék Svájcba is, mert ott is hűvösebb van, de most olvasom, hogy ott éppen tüntetnek a nők a férfiakkal való egyenlőségük érdekében. Azonos bérezés, stb..
Lehet, hogy rosszul gondolom, de a magyar férfiak meg azért harcolhatnának, hogy a svájci nőkkel azonos bérezést kapjanak!
Most néztem egy összehasonlító táblázatot, ahol Magyarországon az átlagbér br. 964 Euró/hó, a svájci pedig 5812,-
Minden erőmmel szorítok a svájci nőknek, akik biztosan jóval az ottani átlag alatt keresnek. | |
| 421. | [tulajdonos]: Na, mi újság? | 2019-06-10 22:31 | A Mutter harminckét éve halt meg,
az öregem meg úgy öt.
Nem tudom, odafent
- vagy akárhol, ahol vannak -,
nézik-e, mi van itt velünk,
ha nem, akkor az Öregnek
jó sok mesélnivalója volt.
rencerváltás,
ruszkik haza,
ők már átélték,
amikor azok bejöttek,
most meg anyám
kikerekedett szemekkel hallgathatta
amit a faterom előadott.
Ha én most utánuk mennék,
nem nagyon mesélhetnék nekik már újat.
| |
| 420. | [tulajdonos]: Diplomamunka | 2019-05-31 16:12 | Diplomamunka
Kapcsolódnék Tamás Minimal Planetos naplójához, mely szerint a diplomamunkája volt a legkomolyabb dolog, melyet gépelt.
Nekem volt szerencsém két ilyenben is részt vennem.
74-ben a sajátomat nem én gépeltem, hanem anyósom, aki a Likőrgyár rendészetén volt titkárnő. Bátran feltételezhetitek, hogy egy szeszgyár rendészetén volt gépelnivaló rendesen, gyakran késő éjszakába nyúltak túlórái.
Vakon gépelt, kis híján az élőbeszéd sebességével, ha diktáltak neki, odavetett félmondatokat is kiegészített, és leírta, mire a diktáló a végére ért.
Lánykora óta ez volt a munkája. Erről mindent tudott. A sokezres gyár majd' minden dolgozójának fejből tudta a nacionáléját, hol született, anyja neve, stb.
De azt nem tudta, hogy a rádiócsövet ragozva rövid ő-vel írják.
Ez feltehetőleg nem került szóba az évtizedek alatt. de gyanítom azt is, hogy egy fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvében a helyesírásnak akkoriban egyébként sem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget.
Nos, egyéb okok miatt a szakdoga gépelésére a leadási dátum előtt két nappal került sor. A témám valami olyasmi volt, hogy a Rádiótechnika tantárgy oktatásának korszerűsítése a tengerésztisztek képzésében, vagy valami hasonló, akkoriban a tranzisztor ritka madár volt, integrált áramkörökről nem is hallottunk, gyakori szó volt a rádiócső (vagy elektroncső).
Új bekezdés, a rajzok.
Sok kapcsolási rajz és ún. blokkséma tarkította dolgozatomat, ezeket, míg én diktáltam, káprázatosan okos és celebszépségű feleségem szoborta publikussá az én szakszerűségében kiváló, de külalakjában sajtcédula-minőségű piszkozataimból. Pauszpapír, tuskihúzó, három vonalvastagság, a betűk 75 fokban, az öregek még tudják.
Nejemet röviden az antisavant-jelzővel illethetném.
A savantok, mint köztudomású, emberfeletti képességekkel bírnak egyvalamiben, de minden másban sekélyebb a tudásuk az átlagnál.
Nejem viszont szerintem szinte minden tekintetben felveheti a versenyt bárkivel, viszont még a laposelem is megrázza, olyan távol áll a elektromosságtól.
A kapcsolási rajzokon minden egymást keresztező vonalat egy kis gombóccal kötött össze, hiszen így volt esztétikus.
Ez, ugye, a rajzon azt jelentette, hogy a vonallal jelölt vezetékek elektromosan is össze lettek kötve. Egy ilyen rajz a gyakorlatban egy szép, kiterjed rövidzár lett volna, és nem tette volna boldoggá a kérészéletű biztosítékot, hogy esztétikailag viszont szemet gyönyörködtető.
Nos, én a dátum szerinti reggel ott ültem a Főiskola titkárságán, és egy zsilettpengével vakargattam az őbetűk ékezeteit pontokká, és szüntetgettem meg a rövidzárakat a rajzokon.
A délelőtt ráment ugyan, de megérte, az én munkám alapján szervezték újjá a képzést a következő évekre, sőt, az új tankönyv is eszerint íródott. A gyerekeimen kívül kevés jó dolgot csináltam, de ez azok közé tartozik, engedjétek meg, hogy itt dicsekedjek egy picit.
Folytatás:
Nejem 75-ben diplomázott.
Munka mellett, estin. (Megjegyzés: Amikor megszült, átiratkozott levelezőre, egy perc kihagyás nélkül csinálta végig az egészet.)
Ekkoriban én jobban ráértem, szabin voltam, vártam, hogy behajózzanak.
Az ő munkáját már én gépeltem. Úgynevezett tojáspapírra, az szép, fényes volt. Nagyon vigyáztam, hogy ne legyen hiba benne, ha a lap utolsó sorában ütöttem el valamit, akkor is újraírtam az egész oldalt.
Aztán jöttek a rajzok...
Esküszöm, semmiféle bosszúvágy nem munkálkodott bennem, de ezt még a barátaink se hitték el.
Nejem a Könnyűiparin végzett, szakdolgozata televolt mindenféle ruhaelemekkel, hogy a gyártásban a gallért hogy tűzik, meg az elején hogy legyen a szálirány, meg mekkora a visszahajtás meg az öltés, bocsi, már akkor se tudtam, de eltelt vagy 45 év, nem emlékszem.
Az biztos, hogy amikor egy furcsa alakzaton belül egy téglalapot akkorára rajzoltam, hogy az a szemnek is jó legyen, utóbb elmagyarázták, hogy félméteresre méreteztem egy zsebet, rajtam röhögött nejem egész osztálya.
De hát akkoriban még gyorsan tanultam. Azt legalábbis igen hamar, hogy mégis létezik olyan, amihez nem értek tökéletesen.
| |
| 419. | [tulajdonos]: tanulok | Vezsenyi Ildikó: nagy élvezettel olvastam | 2019-05-28 12:08 | Tudod, Ildikó, úgy lehetek ezzel, mint a jó pap. Holtig tanulok. De már nem kell sokáig! :)
Ami a kérdésed második felét illeti, nem merek hozzászólni, abból én sehogy nem tudnék jól kijönni!
Nem csupán a Dokktól, de tán még az Internettől is eltiltanának! :D | |
| 418. | [tulajdonos]: nem fontos | 2019-05-28 00:43 | Most nekem néhány nap kimaradt, mert számlálóbiztos voltam, hajnalban keltem, délután nem tudtam aludni, késő este jöttem csak haza, szóval ma be kellett hoznom a lemaradást, ráadásul áthívott a szomszédból idős barátom is, meg "kellett" innunk néhány pohár száraz vörösbort.
Most jöttem haza. Beleolvastam a közben keletkezett bejegyzésekbe.
Itt, a naplómban, megengedgetem magamnak, hogy ne szorosan a témákhoz kapcsolódjak, akinek nem tetszik, szóljon, szívesen adok tanácsot, hogy mivel töltse szabadidejét, ahelyett, hogy engem olvasna.
A helyesírásról
Aki már volt nálam, tudja, hogy mintegy 20 méter széles, 80 méter hosszú udvarom van. Amikor megvettem a házat, számos melléképület, mindenféle ól, kisház volt itt, amiket én bontottam le. Praktikusan úgy oldottam meg, hogy a másfél tonnás Citroënem vonóhorgába akasztottam egy vastag láncot, a tetőgerendához erősítettem, aztán a kocsival megrántottam.
Barátaim hitetlenkedve nézték a műveleteket, sok hozzáfűznivalójuk nem volt, de szinte egyik sem mulasztotta el megjegyezni, hogy amíg a kertbe forgolódtam, végigindexeltem az egészet.
1973 óta van jogsim. NEM TUDOK NEM INDEXELNI.
Arra most nem emlékszem, hogy a biztonsági övvel mi volt a helyzet, de szerintem az is be volt csatolva. Most is, ha nem kötöm be, meztelennek érzem magam.
Ezek nem azért vannak, mert félek valami ellenőrzéstől, de a szokás rutinná válik, ez előnyös, nem kell rá figyelni, marad szabad kapacitás a fontos dolgokra.
Ha valaki csak akkor tud helyesen írni, ha arra külön oda kell figyelnie, az nem tud maradéktalanul a fontos dolgokra koncentrálni.
Nem titok, Zoltánnal kapcsolatban írok. Nem a Nagyítóban, hiszen pontosan tudom, hogy azt szinte mindenki olvassa, akit ez a művihar érdekel, engem meg csak az, aki az én véleményemre kíváncsi, de ezt nem tartom igazán fontosnak. Az mindenesetre biztos, hogy amikor a helyesírási problémát felvetettem, Zoltán következő bejegyzésében kevesebbszer fordult elő az a hiba, amiről szóltam írásomban.
Magyarul, ő pontosan tudja, hogy mi a hiba, de szarik rá. Hogy napokig nem írtam, visszatért szokásához, nem szán rá energiát arra, hogy megadja a tiszteletet az olvasóknak.
Ettől mondjuk én nem szedem szaporábban a levegőt, most két választásom volt, az egyik az, hogy hanyattvágom magam, és nézem a Nésönel Dzseografikon a széles szájú orrszarvú emésztéséről szóló kisfilmet, vagy most írok. Tán az imént elfogyasztott tudatmódosító hatására, de a másikat választottam, sújtson bár a Dokkosok megvetése, vállalom.
Ez egy napló, megtehetem, hogy bármitől írjak, meg is teszem.
Van egy nagyon kedves ismerős házaspár, akik képtelenek elmenni.
Szeretem őket, fiatalok, értelmesek, jó velük beszélgetni, az események nagy részét hasonlóan értékeljük, de NEM TUDNAK ELMENNI.
Már felállunk az asztaltól, a honuk alatt vannak a táskák, összeszedték a gyerekeket, mindent megbeszéltünk, de nem indulnak el.
Két percig szoktam bírni, akkor általában én indulok az ajtóhoz.
Kimegyünk a kertkapuhoz, aztán ott még negyedóra.
Azért az én hajlott koromnak is vannak előnyei, mostanában közlöm velük, hogy nem birok sokáig állni, vagy jöjjenek vissza, vagy induljanak már. Ők jót nevetnek, puszi-puszi, elmennek, nincs harag, a barátaink.
Zoltán bejelentette, hogy elmegy. Ez jutott eszembe róla, annyi difi mindenképpen van, hogy nem a barátom.
Gondolom, ő se így gondolkodik rólam, tehát az ő nehéz és lassú búcsújának mások lehetnek az okai.
Valószínűleg igaza lehet a saját szempontjából, hiszen a Dokk forgalmának vagy 80 százaléka mostanában róla szól.
Ez nem az ő hibája, inkább az a baj, hogy a Dokk egyéb funkciói nagyon visszaestek.
Visszatérve Zoltánhoz.
Valami olyasmit írt, persze elég sejtelmesen, hogy megnézte kritikusainak egyéb dolgait, és nem értékeli sokra, es emiatt nem is tartja lényegesnek.
Ha egy étel minőségét csak mesterszakácsok értékelhetnék, furcsa világot élnénk! (Jó, mondjuk tényleg furcsa világban élűnk, de ennyire talán nem.)
Megint jön a mese.
Ádler Zsiga bácsi jó bokszoló volt, kétszeres magyar bajnok, de tehetsége nem volt összemérhető Papp Laciéval. Mégis ő ügyelt Laci edzéseire, ő javította hibáit, ő adta a tanácsokat.
Régen Olaszországban, ha egy operaszerző bemutatta új művét, benne volt a pakliban, hogy a nézőtérről a halaskofák meghajigálták rohadt paradicsommal, ha nem tetszett az új darab.
Az a gyengék védekezése, ha nem a kritikára figyelnek, hanem arra, hogy ki mondja.
Nem vagyok költő, verseim néhány százaléka üt meg csupán néhány szubjektív mércét. De véleményem van, még versekről is, és ez lehet fontosabb, mint egy szakképzett zsűrié. Már csak ezért is, mert egy vers nem egy szűk kör elé kerül, hanem évek során laikus olvasók fogják értékelni, sokszor annyian.
Bár ennek talán ellentmond az a tény, hogy rákerestem a Jútyúbon a "Vigyél magaddal "-ra még tegnapelőtt, és én voltam a tizenhetedik látogató. Most, hogy ezt írom, megnéztem, már 24-re nőtt ez a szám.
Igaza van Zoltánnak, mégis van értelme ennek a szellemi maszturbációnak.
| |
| 417. | [tulajdonos]: Akkor most! | Vezsenyi Ildikó: hibák és lehetőségek | 2019-05-26 01:29 |
Ildikónak megígértem, hogy este válaszolok felvetésére, és, hogy ne terheljem a Nagyító jobb sorsra érdemes rovatát, itt, a saját naplómban.
Aztán az előbb átfutottam a Nagyítót, és láttam, hogy egyedül maradtam az elméletemmel, mert a Dokk mai üzenetváltásainak a zöme ott zajlott. Mindegy, én már maradnék eredeti elképzelésemnél.
A helyesírásról
Mi, akik több-kevesebb sikerrel nyelvünk gazdagítását tűztük ki célul, érezhetnénk úgy, hogy anyanyelvünk szerszámként működik. Ahogy egy asztalos nem képes szépen dolgozni egy kicsorbult gyaluval, egy szobrász tompa vésővel, egy hegesztő kontakthibás trafóval, úgy egy költő - vagy aki az szeretne lenni - is hendikeppel indul, ha a nyelv helyes használatával nincs tisztában.
Egy költőnek felelőssége van a nyelvet illetőleg! Aki írásra adja a fejét, legalább rejtett szándékai között ott van, hogy versei elnyerik az olvasók tetszését, és ők példaképek lehetnek előttük.
Egyik társunktól sokadszorra olvasom, hogy ennek nincs olyan nagy jelentősége, hiszen régen hány olyan költő volt, aki vagy nem tudott helyesen írni, vagy csak nem törődött vele, hiszen mire verse publikálásra került, az hány kézen ment keresztül.
Ne keverjük azonban az okot és az okozatot! Azok az emberek nem azért voltak kiváló költők, mert nem tudták a nyelvtant, hanem annak ellenére.
(Egy gyenge analógiát mondanék! Egy szennyezett, olajos aranygyűrűt szívesen felvesz bárki, és örömmel tisztogatja, de egy rozsdás alátétér nem hajol le senki. )
Egy biztos: elütésekkel, alapvető hibákkal nem publikáltak semmit. Fizetett alkalmazottak hozták a műveket közlésre alkalmas állapotba, MERT MEGÉRTE.
Nekünk nincsenek alkalmazottaink, kinek nincs is rá szüksége, kinek meg "nem fussa rá", magunknak kell megoldani a kérdést.
Unalomig ismert lehetőség a helyesírás-ellenőrző, nálam most is be van kapcsolva. Pedig nem is verset teszek fel, de megadom a tiszteletet az olvasóknak, nektek.
De egy verset feltenni többszöri átolvasás, ellenőrzés nélkül azt jelenti, hogy lenézem az olvasót. Neki így is jó, örüljön, ha olvashat!
Az, hogy egy hozzászólásban elgépel az ember valamit, előfordul. Különösen, ha kavarognak az indulatok, az ember agya gyorsabban jár, több dolgot szeretne leírni, mint amennyire gépelni képes, egy csomó dolog az ellenőrzésen sem akad fenn, a gép nem a gondolatainkat, csupán a szavakat egyenként tudja javítani.
De egy vers - az más. Az publikáció. Egy vers önálló életre kel, és nem lesz ott mellette mindig a költő, hogy megvédje. Viszont ott van alkotójának a neve, és a vers hibáit - személyes kapcsolat híján - rávetítem a költőre.
Azt tudom, hogy én arra törekszem, hogy helyesen írjak, de azt is tudom, hogy akad még hiányosságom bőven. Ha valaki felhívja a figyelmemet valami hibára, azt megköszönöm, ha van rá módom, javítok, de ha már nincs, akkor igyekszem legközelebb elkerülni.
Ha valaki egy ilyen figyelmeztetést személyes támadásnak tekint, azzal nincs mit tenni. Felnőtteket tanítani még lehet, nevelni már nem annyira. A tanuláshoz kell egy kis alázat, a pökhendiségről lepattan a jó szándék.
Zoltán verséről
Zoltán a Dokk Faq-ban kiprovokálta, hogy a Nagyítóba tegyék a versét, sőt, felhívta a figyelmet, hogy az ottani véleményeket nagyobb súllyal veszi figyelembe, mint a meókat.
Nekem maga a vers alapvetően nem tetszik, de ezt nem írtam le, mert ez lehet az én egyéni ízlésem miatt. Viszont az, hogy nem értem igazán, már nem vélemény, hanem tény.
Ezzel kapcsolatban tettem is fel kérdést, kaptam rá választ, ez rendben is volt.
Hibának róttam fel a szóközök helytelen használatát. Meggyőződtem róla, hogy nem elütésről volt szó, hiszen Zoltán nem csupán a versben, de minden beírásában következetesen véti ugyanezt.
Arra gondoltam, hogy emiatt még senki sem szólt, hiszen akkor biztosan ügyelne, hát szóvá tettem. Hol, ha nem a Nagyítóban?
Szavak egybe- és különírása
Sajnos egyre gyakoribb hiba, szerintem harcolni kéne ellene. Időnként én is gondban vagyok, de az Internet világában hamar a végére lehet járni. Jó, ez egy kis plusz meló, de nem olyan nagy áldozat, ha az ember végiggondolja, hogy amit egyszer leírok, az örökre megmarad.
Lehet vagánykodni, nagyvonalúskodni, de szavaink nem tűnnek el,a mai tudásom szerint sosem. Mindenesetre engem biztosan túlélnek.
Visszatérve: az ilyen hiba többnyire nem egy elütés eredménye, és, ha valamit helytelenül különírunk, azt az ellenőrző sem húzza alá. Célszerű tehát megtanulni.
Én még emlékszem egy vitára, ahol az "előtérbe" és a "tolás" szavak voltak a főszereplők, és tanult emberek, kiváló költők nem jutottak dűlőre. (Egyébként ott is az volt a gond, hogy én feltettem egy kérdést, erre személyeskedésbe torkollt.)
Tehát ez egy sokakat érintő probléma lehet, nem megsértődni kell, megtanulni. Erre tökéletesen alkalmas hely lehetne a Dokk, nem erre használjuk.
Zoltán verséről még annyit, hogy vagy tizenöt éve írta. Gondolom, ugyanabban az állapotában tette fel ide is, nem hinném, hogy most fejből gépelte be. Magyarul, a 15 év alatt senki nem szólt a hibák miatt, igen, marha kényelmetlen dolog szólni valakinek, még akkor is, ha ferde a nyakkendője vagy egy morzsa van a bajuszán. Még a barátok se szívesen vállalják be, félve, nehogy megbántsák.
Viszont a Nagyító pont erre alkalmas.
Persze, ha nem játszunk sértődösdit. Nekem, ha jól emlékszem, 2006-ban nagyítóztak egy versemet, vagy 25 hozzászólás, komoly emberek komolyan vitáztak a versről, összevetették régebbi verseimmel, de szóba kerültem én is, - és én meg se szólaltam.
Pedig volt olyan vélemény, amivel abszolút nem értettem egyet. Akkor. Mostanra más a helyzet, már úgy vélem, hogy sok igazsága volt akkori szigorú kritikusomnak.
A Nagyító pont erre alkalmas.
Meg kell hallgatnunk minden véleményt, és nem feltétlenül vitázni azokkal. Nem az a cél, hogy a bírálókat meggyőzzem, hiszen nem én akarom őket tanítani, én jövök tanulni ide.
Ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek igaza van, viszont jó, ha tudom, hogy milyen gondolatokat ébresztettem, mennyire sikerült átadnom azt, amit gondolok. Ha minden autó szembejön az autópályán - tudjátok.
Ha valaki azért tesz fel a Dokkra egy verset, mert meggyőződése, hogy az jó, és csak újabb babérokat akar learatni, meglepődhet. Kevés kivétellel nem a baráti körben kötelező feltétlen dicséreteket kapja meg.
Na, befejezem mára, hajnalban megyek számlálóbiztosnak a választásra, addig aludnom is kéne valamennyit!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
