Karaffához írta Tóni: "Gyula, így jártál. Ezért nem kell nyitott udvart fenntartani. "
Hány kerékpárod van már otthon, te szellemi biciklitolvaj?
Mert gondolom, rendszeresen begyűjtöd a kisbolt meg a kocsma előtt letámasztott bringákat, hiszen nincsenek lelakatolva.
De jó, hogy szóltál, most már ismerve morális szintedet, zárni fogom a házam ajtajait.
Aztán Szepinél: "Ja? Gyurcsi is dühöng?"
Uggyan, kisfiam, kevés vagy te ahhoz, hogy dühöngjek miattad!
Amikor a teraszt éjjel ellepik a meztelen csigák, pedig azok gusztustalanabbak, mint te (bár ez nem biztos, téged még nem láttalak), akkor se dühöngök, csak viszem a sószórót.
A hangyákra sem haragszom, ha bejönnek, Biokill oszt jóvan. Még elnézést is kérek tőlük lélekben, tulajdonképpen sajnálom őket, de hát én fizetem a ház fenntartását, ha beszállnak, lakhatnak itt.
Terád sem haragszom igazán. Beteg vagy, ez nyilvánvaló, ha sánta lennél, akkor sem haragudnék. De ha mondjuk a mankóddal levernéd a csillárt, csak a valagadba rúgnék, ha sántítasz, ha nem.
Te beteg vagy, és amíg nem csinálsz kárt, addig toleráns vagyok. De most már úgy látom, hogy védekezni kéne ellened.
Az, hogy nem érted, miért vagy rasszista, csak annyit jelent, hogy ösztönösen vagy az, nem tudatosan. Amennyi eszed van, nem is várható el, hogy megértsd, segítek, megmondom. Ha valaki megkérdezi tőled, hogy rasszista vagy-e, nyugodtan mondd meg, hogy igen. Hozzáteheted, hogy onnan tudod, mert a Gyurcsi segített és megmondta.
Ja, és csinálsz valami versmondó-estet itt Veresen? Tőlem! Szokott itt havonta vándorcirkusz is lenni, medvefarm is van, meg aztán 20 évvel ezelőtt még falu volt Veres, a helyiek hozzá vannak szokva az állatokhoz. Csak nehogy elcsapd a gyomrodat, ezek etetni fognak mézzel, kutyakajával, almacsutkával, majd figyelj a koleszteinre!
Ja, a gitárod mindenképpen legyen nálad, abban kúrvasok kaját majd haza is tudsz vinni!
Na, ennyi mostanra elég, megyek vissza a műhelybe.
Ha megint baromságokat írsz, lehet, hogy nem fogok válaszolni, olvasd el ezt még egyszer és kész!
Az utóbbi időben komoly viták, sőt veszekedések zajlottak, melyeket én csak felületesen követtem. Nem értek annyira ezekhez a dolgokhoz, hogy bármelyik oldal mellett vagy ellene letenném a voksomat.
Mi a vers? Mi a költemény?
Ennek eldöntését a nálam okosabbakra hagyom, és igazán nem is érdekel, hogy mi a megoldás, és egyáltalán lesz-e.
Önző módon én másképpen osztályozom az írásokat.
Tetszik? Fülbemászó? Olvastatja magát?
Megráz? Megdöbbent? Magyarázatot ad olyanra, amit nem tudtam, de érdekel? Megfogalmaz olyan dolgokat, érzéseket, melyek engem is foglalkoztatnak, de nem jutottam el velük idáig?
Nem hagyja magát elfelejteni?
Egy ilyet olvastam itt, a Dokkon, már több, mint egy hete. Teljesen kiborultam tőle. Visszatarthatatlanul kibuggyantak a könnyeim. Elolvastam újra és újra, aztán kimentem a konyhába, és szó nélkül megcsókoltam a nejem, ő nem is értette, hogy mi van, mert azonnal vissza is jöttem a géphez.
Már akkor is akartam erről írni, de féltem, hogy nem tudom érthetően megmagyarázni, miért is teszem.
Azóta minden nap eszembe jutott, és minden nap ugyanoda jutottam. Már látom, hogy az idő nem is hozhat valamilyen letisztulást, hát akkor mire várjak, most írok.
Tiszai P. Imre társunk egy mondatáról, illetve annak egy részéről van szó.
"Nem ebben egyeztünk meg."
Na, okosok! Ez most vers, költemény, kispróza, vagy mi a csuda?
Lehet, hogy a szabályok meg sem engednék, hogy beküldött műként felkerüljön a Dokkra.
És valóban, környezetéből kiemelve lehetetlen lenne az értékelés.
Nálam mindenesetre maradandó. Nagyon, nagyon maradandó.
Böngésztem az interneten, és rátaláltam egy pályázatra!
A címe az volt, hogy "karácsonyra kutyát".
Egyből eszembe jutott, hogy félve tisztelt Tóni barátunk is ilyen címmel írt verset.
Izgatottan néztem végig a pályaműveket, remélve, hogy rátalálok Tóni versére is, de megdöbbenve konstatáltam, hogy nincs köztük. Talán nem tudott róla? Ez hogy lehet? Hiszen nem ismerek nála felkészültebb irodalmárt! Elkerülte volna a figyelmét? Ez szóba se jöhet, hiszen vigyázó tekintetét mindig az irodalom ütőerén tartja.
Nos, talán az utókor felkutatja az okokat, én kevés vagyok ehhez.
Mindenesetre felolvasok a pályaművekből, nem kell megijedni, ezek nem képviselnek olyan színvonalat, hogy megrengessék Tóni tehetségébe vetett feltétlen hitünket.
Mivel a pályázat titkos volt, így a szerzők nevei helyett csak a pályamunkák sorszámával tudok szolgálni.
Mivel a film rögzítésekor a 9-es pályamunka fele lemaradt, itt pótolnám
Sajnos a film feltöltése után észrevettem, hogy elég alacsony a hangerő.
Két megoldás lehet:
- Vagy kívánságra beillesztem írásban is a szöveget, - vagy rájövök, hogyan lehet nagyobb hangerővel feltölteni!
Feljöttem a műhelyből egy kicsit pihenni, gondoltam, benézek a Dokkra, jól esik kikapcsolódni, aztán megyek vissza melózni.
Nézem Szepy naplóját, Tóni megint telefröcsögte, még engem is előhozott, újra és újra ezt teszi. Nagyon bassza a csőrét a találkozó, egyébként a szokásos, enyém a dokk, így KELL csinálni, meg a többi.
Nem mondhatja senki, hogy nem voltam visszafogott az utóbbi időben ezzel a szellemi parlagfűvel szemben, de már nagyon tele van vele a tököm.
Tóni! Ha még egyszer csak megemlíted a nevem, vagy csak utalsz rá, én nem megyek bíróságra, nem fenyegetlek erőszakkal, de megígérem, hogy olyan hülyét csinálok belőled, hogy - ahogy te is írtad - Csucsundraként még a napra is szégyellsz majd kimenni!
Nem kell ehhez kitalálnom semmit, elég, ha csak téged idézlek alkalmanként.
Vagy, hagyd abba a kötözködést, írjál szép verseket, akár segítsd is azokat, akik igényt tartanak rá (én nem!), a tulajdonrészedet meg dugd fel magadnak, az annyit ér, mint az én Fotex-részvényem!
"És mi is volt Gyurcsihoz az "utplsó szavam" a napokban a naplójában: Az, hogy remek a hajós története - és ezt könyvben meg kéne jelentetnie, de nem elkapkodva, hanem akár - VÉGÜL. Mert lehet, hogy fennmaradhatna. Vagyis megdobtam Gyurcsit kenyérrel. És most visszadobott kővel."
Hálátlan vagyok.
Pedig a Tévedhetetlen az egyik írásomat megdicsérte. Én pedig, noha valamit valamiért, szóvá teszem, amikor hülyeséget csinál.
Mert mi is lehetne a helyes, a dokkerhez méltó viselkedés?
Mellé kéne állnom, támogatnom kellene akkor is, amikor inzultálja jobb sorsra érdemes társaimat. Amikor rátelepszik egy közösség életére. Amikor képes bárkire rásütni a Dokkellenség bélyeget, ha nem ugyanaz a véleménye, mint neki.
Megdicsérte egy írásomat. Elég kényelmetlenül éreztem magam, nem ok nélkül, hiszen most ki is derült, nem önzetlenül tette. Lám, márt fel is hánytorgatta. No meg azért is kellemetlen volt, mert az ő méltatása hasonló érzéseket kelt, mint Piszkos Fred szeretete, mely ölni is képes.
Pedig olyan jó tanácsokat adott, mint azok a barátaim, akikkel akkor beszélgetek, amikor a tíz-tizenöt órás lélekölő robot után ágybazuhanás előtt leülnek elszívni velem egy cigit, és én pihentetőleg, felvidítólag elmesélek nekik valamit, ami lehet, hogy nem is igaz, de arra alkalmas, hogy egy picit elfelejtsék az aznapot.
- Neked regényírónak kéne menned! - hallottam már számtalanszor. - Olyan történeteid vannak, miért nem írod meg? Vinnék, mint a cukrot! - És Te vennél abból, amit én írtam? - Naná! - El is olvasnád?
Itt mindig van egy kis szünet,
- ...Tudod, hogy nincs időm olvasni! Vacsora közben egy kis TV, aztán esek az ágyba. Leoltom a villanyt, előbb elalszom, mint a körte.
Ilyen szintű méltatásért kéne nekem gazsulálnom Pálóczinak?
Barátaimnak igen, mert szeretjük egymást, és tudom, ha bajba kerülnék, segítenének. Ahogy én is nekik. Mert valóban, valamit valamiért. Barátságot barátságért.
Arról nem is beszélve, hogy barátság-e, ha megdobnak kenyérrel? Kegyelemkenyérrel? Háromnapossal? Tudnék még sorolni ilyet, de nem teszem.
Nekem olyan kenyér kell, amit megosztanak velem, akkor is, ha az utolsó falat.
Elég hamar felderíti a terepet, kiderül, hogy egy lakatlan szigetecskére veti a sors, se enni, se innivalója nincs.
A kabátja hajtókájából kivesz egy biztosítótűt, horoggá görbíti, a szakállát megtépkedve a szőrszálakból sodor zsinórt, és ezzel a kezdetleges pecával kísérel meg halat fogni.
És uramfia, kifog egy kis halacskát!
Nézegeti, arra gondol, hogy ez olyan picike, ettől csak az étvágya jönne meg, de jól nem lakna tőle. Rándít egyet a vállán, visszadobja a vízbe.
A halacska csobban egyet, és egy gyönyörű vizitündér válik belőle.
- Ide figyelj, te tengerész! Tudom, hogy éhes vagy, mégis visszadobtál. Jutalmul teljesítem három kívánságodat, legyen az bármi!
A tengerész hiszi is, nem is. Mindegy, kipróbálja.
- Egy kupica rum! Ezt kívánom!
Abban a szempillantásban ott illatozik a kezében a pohárkában a legfinomabb kubai rum. Beleszagol, belenyal, csettint egyet a szájával és fel is hajtja. Úgy látszik, tényleg működik a dolog.
- Változzon a tenger rummá!
- Rendben van! - szól a tündér, megérinti a varázspálcájával a tenger habját, és lássatok csodát, a tenger, ameddig a szem ellát, rummá változik!
Az öregnek több se kell, négykézlábra ereszkedik, és mohón, nagy kortyokban inni kezd.
A tündér egy darabig hálistenkedik, de aztán elfogy a türelme, megveregeti a vén matróz vállát.
- Mi legyen a harmadik kívánsággal?! - Ja, hát egy kupica rum!
Ez jutott eszembe a miskolci választás előzményeit és eredményét figyelve.
Feljöttem a műhelyből, megkajáltam, mondom, még fürdés előtt benézek a Dokkra.
Tamás bejegyzésén megakadt a szemem. Azt írja, ne a HVG meg a 168óra léegyen a z ellenérvek forrása.
Megjegyezném, hogy én egyiket sem olvasom.
Nekem csupán lenne néhány kérdésem Tamáshoz!
- Mit jelent az, hogy kétharmados pofon?
- Milyen összetevői voltak a magas részvételnek?
- Miért vitatkozik a nevüket nem vállalókkal?
Aztán most olvasom a következő bejegyzést. Nem vizsgálva, hogy igaza van-e vagy sem, a stílus tőle szokatlan. Nem azt mondom, hogy baj van vele, de szokatlan.
