DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2835 szerző 38126 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György Károly
  Régi, benső mozi
Új maradandokkok

Tóth János Janus: Úgysincs fények
Bátai Tibor: zászlóm ∙ felségjelem
Szilágyi Erzsébet: Gyökerektől
Kosztolányi Mária: elköltött nyár avagy emlékezés az első fizetésemre
Vasi Ferenc Zoltán: Jezsámen
Gyurcsi - Zalán György: oximoron
Szilasi Katalin: Már csak
Miskolczi B. László: Meglepetés
Karaffa Gyula: Költőnek...
Kiss-Teleki Rita: ideillő szavak (jav.)
FRISS FÓRUMOK

Kocsis Nóra 2 órája
Cservinka Dávid 2 órája
Tóth Gabriella 4 órája
Vezsenyi Ildikó 4 órája
Nagyító 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
Gyurcsi - Zalán György 1 napja
Kiss-Teleki Rita 1 napja
DOKK_FAQ 3 napja
Tóth János Janus 3 napja
Vasi Ferenc Zoltán 3 napja
Szilasi Katalin 4 napja
Csapó Angéla 4 napja
Misinszki Hanna 4 napja
Zsolt Szakállas 5 napja
Kele Fodor Ákos 6 napja
Tamási József 7 napja
Szilágyi Erzsébet 8 napja
Karaffa Gyula 10 napja
Konta Ildikó 11 napja
FRISS NAPLÓK

 mix 6 perce
ELKÉPZELHETŐ 8 órája
Hetedíziglen 9 órája
A HÁRMAK 17 órája
az univerzum szélén 19 órája
Zúzmara 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
Janus naplója 2 napja
nélküled 3 napja
Szőnyeg 6 napja
A vádlottak padján 6 napja
Ötvös Németh Edit naplója 7 napja
Conquistadores 8 napja
Polgári perem peremtörténete 10 napja
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 10 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK
Paricska. Életmű bloggernek 16 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.


NAPLÓK: Paricska. Életmű
Legutóbbi olvasó: 2022-09-23 20:01 Összes olvasás: 1216

Korábbi hozzászólások:  
5. [tulajdonos]: Verseim2022-02-07 16:45
Tudósítás a viharról

Vihar előtt mindig süt a nap.
Fények ülnek a fák tetején.
Furák. Az ég egyik oldala kék,
a másik haragos.
Mintha éles késsel vágták volna ketté.
Sziámiég.
Aztán nagyon lassan -
a fények könnyezni kezdenek,
aztán zokogni, végül bömbölni.
Gyönyörű a világ.
Mindig várakozik a vihar.
Csak morog. És villog.
Szemben a viharjelző.
Égi karnevál van.
A túloldalon már esik.
Látom a függönyét.
Itt még süt a nap. Elállt a szél.
Ilyenkor vagyunk az epicentrumában.
A madarak is elhallgatnak.
Nemsokára leszakad.
Talán a tó teszi.
Talán azt vigyázza, hogy élünk.
Vagy elnyelne,
mielőtt kettőt pislognál.

Minden éles.
Inognak a házfalak.
Záporozik az istennyila.
Csend van benne.
Úgy hullik a tenyerembe
ez a nyári zápor,
mintha szomjan akarna
halni.
Aznap öngyilkos lett egy toboz.
Az anyja csak állt.
A gyökereiben
örömódát sírt az eső.





Halálra válva

Ha most lefeküdnék,
és meghalnék,

akkor elfeküdnének
a ház alapjai a falak alatt.

Cseréptetős csillagok világítanák be
Isten helyett az ablakok

rövidlátó szemeit.

Benéznének gyerekkorom
szörnyei azon az ablakon.

Nagyapám lehajolna és
szánakozva nézné

az arcomat
.
És én kiabálnék, mint egykoron
a bárányok, akik végül elcsendesednek.

Mindig úgy.
Mindig ugyanazon a helyen.


Bebábozódás

Sírtam is talán,
mint az őszi lárvák.

Azokkal a ritkán hulló
balga falevelekkel sírtam.

Betegségeket láttam
megcsömörleni.

A tükör még mindig
ugyanaz a tó volt.

Csak fekete-fehérré
lettem közben,

ahol a sárgák
olvadó vajszínné válnak,

és feketévé,
ha végzetesen úgy alakul.



az agg(ódás)

azt az egyetlen örömöt
kellett volna
tölgyfává válva látni
de ő csak ment tovább a járdán
hátra sem simította a haját
szél cibálta az ingét
és rajta a gombokat
látott fényeket az esőben
ahogy kacsintanak

a kirakatból faszemek
nézték a lökdösődő tömeget
kik boldogan sétáltak haza
s a lámpák alatt titokban
megölelték az üres virágcserepeket
mert egyszer látni vélték a csodát
amikor egy száraz falevél
a budapesti utcán
utánuk integetett





Cicarapszódia

Elképzeltem, milyen neki az alkonyat.
Napról napra jobban
látszott a belseje.

A földön húzta,
mint esküvős
konzervdobozokat a kis Fiat.

Ez nem állapot, hogy
alszik egy fűz alatt,
maga mellett pihentetve beleit.

Akkor utáltam meg, amikor
ötödször hittem,
hogy kiszenvedett.

Azt gondoltam, majd óriásira nő,
s az ajtón még befér szegény,
de kimenni többé nem tud.

Elpusztulhatott volna ingyen is,
de a lelkem kellett neki fizetségül,
hogy halott legyen.





A megszomorítottak balladája

(Ültem ablakomban, faragtam szívemet,
siratom majd én is akasztott lelkemet.)

Lakodalma van ma Gazdag Júliának,
kertek alján reszket, lapul a bűnbánat.

Szülőjének hangja édesen is éles.
- Öreg vagy már lyányom, majd' huszonhét éves.

- Onokát áhítok, gyermekkatonákat,
fakardokkal játszó, erős fiúcskákat!

Zokogta a szél is, lenhajában párta,
hiába szaggatta az eladott mátka.

- Faluvégen, tudom, koldus-bús az élet,
édes Jánosodnak nem adlak ki téged!

Szegény Júliának hangja megbicsaklik,
kedvesének arca, arcán így haragszik.

(Ültem ablakomban, faragtam szívemet,
siratom majd veled akasztott lelkemet.)

Előző éjjelen halk kopogás hallik,
megfeszül az ajtó, sóhajtva felnyílik.

Belép a szép legény, sötét, mint a hűs ég,
kék szemében kétség, várakozó éhség.

- Júliám, jobb kezem, úgy-e megesküszünk?
Rád szabott a sorsom, végül porrá leszünk.

Vánszorog a remény, föl, égi padlásra,
anyjához könyörg így - a szerelmes árva.

Szemezte imáját, Istent is hallotta,
szívének fájását - mégsem csitította.

Így lett ő szívszobor, Júliában kelve,
hajnaltól hajnalig, mindig vele telve.

Él ő láthatatlan, kiszikkadt kenyéren,
vénül ablakában, s faragja serényen.

(Ültem ablakomban, faragtam szívemet,
siratom majd én is akasztott lelkemet.)



igenanya blues

aznap minden egyes
lehajtott fejű lámpaoszlop alatt
ugyanaz az asszony állt
és a mellét kínálta

nyírfák
platánok
szomorú tekintetű füzek
dülledthasú tuják
mentek az utcán
gyökereiket maguk után
húzva
sároslábú tölgyekkel
egyhangú menetben

nem néztek őrá
pedig olyan szépen állt ott
mintha szobor akarna lenni

a sötétség karosszékben ült
kezét az asszony fején nyugtatta

Isten egy vakablak
párkányán könyökölt
és nézte nézte
hogyan megy föl
létrán a mindenségbe
érteni akarta az
egészet

a hold szemszögéből
a kislányom sem látszik
gondolta ott a magasban
a semmi kis asszony

hajnalban még láttam
egy lámpa alatt
vártam
ölembe potyogott az örömkönnye



végeredmény

gondoltam,
az újuláshoz
sarlót és kalapácsot
de ti csak
keresztet hoztatok
amin megfeszülhetek
izzadtsággal és nyállal kentétek
forradalmira ájulásig
azt mondtam
ez mégis szép lesz
szegény édesapám
csak azt motyogta
hogy vegyék le róla
a pelenkát
szabadon akart beszarni
halálakor





az én Kaliczka Júliannám

nyári este volt
s miközben
a tarkómra

szegeztek
egy miatyánkot
csak a Mamát

figyeltem
ahogy
nincs itt

a ráhajló ágakat
leszedegettem
róla

öreg gyerek lettem
ki megnyugvást
keres

most éjszakánként
az eperfa alá
sírdombjára ülök

virítok rajta
mint egy ottfelejtett
műanyag koszorú



keresetlen percek ( Juhász Tibornak )

asszony ül az ágyon
fáradt arcán szarkaláb
szeméből a párhuzamok

mintha égbe futnának
ez a hajnal most sötét
belehasítanak a vonatok

pont olyan kíméletlenül
eszik az idejét
mint az összes többi pillanat

minden erejével erre az
egyre figyel
feltámad a szél

csilingelnek a vitorlások
látja őket hogyan
távolodnak el

fehér vásznak a tavon
félmosolygósan
tűnnek a messzibe

egy asszony munkába megy
nem ér rá
hogy boldogtalan legyen



Szavakkal megajándékozva ( Juhász Tibor szerkesztőnek)

asszony ül az ágyon
fáradt arcán szarkaláb
szeméből a párhuzamok

mintha égbe futnának
ez a hajnal most sötét
belehasítanak a vonatok

pont olyan kíméletlenül
eszik az idejét
mint az összes többi pillanat

minden erejével erre az
egyre figyel
feltámad a szél

csilingelnek a vitorlások
látja őket hogyan
távolodnak el

azokkal a fehér vásznakkal
mindegyik fedélzetén
egy-egy Dali fest pirkadást

az asszony munkába megy
nem ér rá arra
hogy boldogtalan legyen



emlőrák

nincs huzavona
se részvét
ez nem az a világ
a doktornő telefonál
valami iszonyút mond

egyedül ülsz az ágyon
melledre tekered
két karod
az asszisztens
bénultan helyesel

nem tudom miért
nem hallok hangokat
csak ülök
ebben a megalázó fényben
és hallgatok



álmaimban a fák

messze mentek
és én ott álltam
gyökérkapcsolataimmal
csodáimmal
egy fűszálba kapaszkodva
ágaimon egy galamb
de soha nem mondták
el mivégre
csak elrepültek -
kifutottak belőlem
mintha a fák
és a madarak
egy húron pendülnének



péntek esti blues


egy csillagfényes éjjel
szétverte a a kredencet
nem készült látlelet
erősen fogyott a hold

a vak tyúk ilyenkor
talál hozzáillő szemet
a parlamentben felgyújtotta
magát egy paranormális eset

Andersen jócskán ivott
cigiárus táncolt a sarkon
nem volt rajta se bunda
se tangabugyi

ő nem oszt
nem is szavaz
fantomfájdalmai
viselhetetlenséggé fajultak

kómásan kamuzott a restiben
isten se emlékeztette rá
hogy három az igazság
leszólta széttrancsírozta

majd ismerhetetlenségig
kiradírozta agyából
vállalkozó vejét lányát
feleségét meg az unokát

(ez már négy
majdnem öt az igaz)
másnap elúsztatta
Dunán dinnyehéjban

a memoárját
homlokára szögelte
a családalapításért
rakparton alvó egyenlegét

beszédes sárga csillag
leégett gyufa volt
örült hogy viseltes a hajnal
utolsó pillanataiban

döglegyet nyomott
maradra magán
özvegye rugdosta be urnáját
egy lelkileg sérült kredenc alá

a mai napig ott van a szegény
ott a szegény a kredenc alatt



Áttelepítve


anyai kéz
magyar vagy szír
férfi vagy nő
félmilliós árnyjáték
lámpakarika a bogarak körül
kezükben kifordított pohár
még virradat sincs
és máshol vannak
csak az ablakban
táncoló Hold
tűnik olyannak
mintha a szívére
szorítaná a kezét
és gondolna az utazóra

nemzetközi gyors
tilos itt a piros hol a piros
megálmodott háztetők
emlékgőzmozdony fütyül
s a bekormozott ablakon
szellemalakként táncolnak
gyerekkoruknak fénylő
patyolattisztaságai
gyorsuló szamárinduló
gyakorlózongorán
felszállni megszállni kiszállni
s az utolsó mozzanatban is
ott rikoltozik bennük egy
a tavát vesztett sirály



Huszadik századi koszorú ( Czékmány Sándornak)




Szomorú vasárnap, már járt vele erre,
gyerekkori patyolattisztaságok,
pókhálón napozó harmatgolyók, ecset alatt a táj.
Szovjet laktanyák csöndjében alszik,
békén szuszog egy ötven éves bébikabát,
térdemre veszem, anyja-apja helyett simogatom.
Szeretem a szabadságot, otthagyom neki
az utolsó kiflit is - a közös asztalon.
Liba-tolla, mint a fény - olyan szépen hallgat.
Kút káváján bádogpohár.





Csendes tragédia

Csitt.
Vékonyak a falak.
Magunk hagytuk megépíteni.
És most áthallatszik rajta,
ha a szomszéd
lehúzza a wécén az álmokat,
a nagymamát,
a sérülten született
gyereket
- hiteket, napi gondokat -
úgy árad a zuhatag,
hogy te is halljad.
Elsoványodtak a falak,
csak a sok Kovácsné
mutatóujja látszik ki belőlük,
ahogy az égre mutat.



nagyi(ma)

s minthogy a megváltás
forintosítva vagyon
adj nekem pénzt
és békességet
védj meg a kísértéstől
nehogy emberségbe fáradva
embertelenné legyek
miképpen a Földön itt
hasonlóképpen a mennyben

így rajzolja az égre
a füstifecske is
bár nem tud emberül
mégis szépnek képzeli
újra és újra szárnyával
festi meg az esti szarkalábat
s a nagymamákat
mert bölcs madár az
aki az éjt a mélyből is figyeli



Horpács

Ősfák, óriási hinta, az a deszkapados,
végtelenbe nyúló kötéllel.
Hatalmas ablakok, amiken benéztek
a gyerekkori szörnyek.
Majdnem biztos, hogy Mikszáth tintájával
öntöttem nyakon a két éves húgomat,
akit az anyám sok óráig sikált.
Lehet, hogy napokig álltam a sarokban,
emlékszem a fal hűvösére,
ami végül megkönyörült rajtam,
és hagyott állva elaludnom.
Nagy havakra is emlékszem,
meg egy kutyára, akit elvittek messzire,
hogy meghaljon nélkülem.
És emlékszem a bárányokra,
akik elvesztek, mintha ott se lettek volna,
úgy tűntek el.
Minden évben voltak más bárányok,
és minden évben eltűntek, miután megszerettem őket.
Szeretnék vigyázni a bárányokra,
a nagyságsorrendbe állított babákra,
a leforrázott gyerek testére a szomszédból.





valahol nihilországban

pléhkrisztus
integet
a vasútállomáson
hiba volna
elgondolni
miért néz úgy
ahogy

attól félek
a végtelenek
egymástól
végleg elszakadtak
függetlenek

merőlegesen
a sínekre
párhuzamos időben
mint egy pillanat
száguldott a vonat

és akkor egy felhő
alatt felsírt
a hátamra
kötözött
csecsemő
a peronon álltam
esett az eső


Várkonyi Miklósnak ajánlom.



Pethes Mária születésnapjára

hetedhét országban
magányosan állt a Szófa
hetvenhét ágán
csudálatos fákkal
azúr zöld levelén
hetvenhét lénnyel
mindegyik sorsát
hetvenhétszer írták
hétszer hangszerelték
s ahányszor énekelték
hetvenhétszer fény lett
a Szófa alatt fű közt
hétszázhetven kényszer
csillagoknak hitte
e furcsa mindenséget
próbálta formálni
majdnem hetvenhétszer
hetvenhét millió fűszál
fa ágai között lények
mintha anyád lenne
azok a remények
hetvenhetedszerre is
újragondolt szavak élnek



A haikunak nincs címe

Fényt szőtt fotonból -
hegedűre hangolta,
s időcsipke lett.

    

fejével billent
és Isten árnyékába
gyűlik az este


     §

Jégen bolyongó,
millió, néma madár:
megcsonkolt szárnyak.


    



a szép perc gyermek
nagy barna tekintete
dunyha alá bújt

4. [tulajdonos]: Verseim2022-02-05 02:50
hétszó-csiholó

nagyon félek
hogy összeomlanak
a hósipkás hegyek

és maguk alá
temetik majd
a tenyérnyi tisztásokat

a mindig tisztákat
és tisztátlanokat
a szeleburdi

kamasz fiamat
a titkaimat
és kerozin.eső hullik

majd a sztrapacskákra
anyám krumplit
reszelő kezére

kocsmákban
a végsőt
szisszenő sörnyitókra

és könyörögni
fog az összes isten
az utolsó szó jogán

hogy nem tudták
mit cselekszenek
de megtennék megint

árnyéklistát ír egy ember
szemét vakká szorítja
a remény



nyereségvágyból elkövetett alvás

ez úgy volt hogy valahol
a tajga és az egyenlítő között
egy falu elaludt
tudósok mentek
mérték a lázakat
a forgolódó
nyögdécselő emberek
kínai nyelvjárásokban beszéltek
aztán magyarul szidták az Istent
mert bizonyára rohadék
hogy minden tudatalatti
gondolatukat így ellesi
legalábbis
a nagyon kicsi kultuszminiszter
egy riporternek ezt mesélte

alig volt százhatvan centi
de már összeharácsolt annyit
hogy a Föld sebeit megmagyarázza
a maga esetlen módján
leadta a rendelést a feltamadásra
nem sejtette
maga is átalussza
majd az egészet
és úgy fog horkolni álmában
olyan irgalmatlan illetlenül
hogy a falu lakói felébrednek
a nagy káromlásból

és papsajtot eszegetnek majd a sírján
mint a régi szép időkben a vásott gyerekek



Anna szerint a sznob

nem alávaló lény
inkább a felhők fölé való
olyan napsütötte
mint a pázsit
egy önfeledten elterülő
szerda délelőtt
aki a csütörtököt
várja nem reménytelen

Anna szerint
ez tökéletesen érthető
hogy a fű
az egészen
egyszerű
rajong a pázsitért
amiben soha nincsenek
magányos hangyák

nem tagadhatja mégsem
hogy kívánja látni
a vonulásukat
felhőszakadás előtt
és hétfő este megint
de elképzelése sincs
hogy a hangyák
meddig mennek el

és hová


3. [tulajdonos]: Verseim2022-02-03 23:52
Alkonyati szakadárok

Jövök ki belőled. S te belőlem
úgy szakadsz ki,
mint lámpa alól az árnyék.

Siet az asszony, léptek mögötte,
ballag a férfi, csendalak nő előtte,
s kézfejük a fényben - néha összeér.

2. [tulajdonos]: Verseim2022-02-03 17:56
Anna szerint az élet íze

valaha mi is szépek voltunk
fejünk fölött éppúgy
világított a hold
lábunk alatt
felsírt a fű
s öleltük azt is
ki az utunkba állt
fülünkben ugyanazok a dallamok
szájunkon fájdalmas szavaink íze

a csend éveiben mi
ráfeszültünk
falvak határán a kőkeresztre
borostyánt fontunk
szerelmünk hajába
kedvesen imbolyogtunk
mint patakon a papírcsónakok
most a lidl-be megyünk
s az ajtóban azt mondják
csókolom néni elmúlt hatvanöt



Balázs Fecó emlékére

1980 nyarán egy fa tetején ült Peti, meg az Anna.
Olcsó almabort ittak előtte.
Nem tudták, hogy min nevetnek ott.
A Világ képtelenségén, vagy egy égbenyúló faágon.
Pénzük se volt, hogy igyanak még.
Nem akartak mást, csak azt a zenét.
A kamaszok csápoltak odalent.
És ők ott – Peti, meg az Anna, majdnem leestek a fáról.
Nem volt csendrendelet.
És abban a nagy zajban is halkan sírdogált a Hold.
Mert az a csend éve volt.
Anna és Peti lógtak azokon az ágakon.
A kamasz álmaikkal.
De egy percig se hitték el,
hogy az a hódfogú srác alattuk – nem közülük való.
Hittek neki.
Orgonált és énekelt.
Olyan volt, mintha látnák magukat abban az esendőségben.
A Fecóságban egyek lettek.
Ez volt 80′ nyarán. A Budai Ifjúsági Parkban.
Lassan ereszkedtek le a fáról a szellemek.
Az ifjúság szellemei. Verseket írtak róla,
felemlegették egy baráti beszélgetésben.
És nevettek azon, hogy boldogok azok,
akik átélik az alkotás magányosságát.
Voltak csillagok is,
de olyan szépek voltak, hogy nem mondom el.
Anna verseket ír. Peti zenél. És felettük sírdogál a Hold.



angyalom

megyek az utcán attól tartok én mindig egy utcán megyek sohasem alszom azt se tudom merre hajnalban hókiflit álmodva délben mindig álomra éhesen én nem érzem hogy volnék mondtam is a fiamnak aki egy percig mellettem lépegetett merre menjünk rámutatott a fák lombjára és én nem tudtam mire gondolt akkor és ő se hogy én milyen elveszett vagyok a fák között megsiketült csendben egyedül mentem tovább aztán egy sikátorból elém ugrottam és hangosan sikoltozva kergettem hazáig az őrangyalomat
a kaput nem zártam be ki tudja talán megjövök



Anna szerint a virág


Illatos.
Nincs oka a virágnak.
Piros és rózsaszín.

És vázába teszik
az édesanyák,
cserépbe tuszkolják.

Addig nézik, hogy
a tulipán nagyon
esendő lesz.

Még a sárga rózsa is
a napot utánozná.
Nehéz tüskékkel napot játszani.

Erre gondol Anna,
de olyan nagyon nehéz
azt a sok virágot elgondolni.

Anna leül és sóhajtozik.
Arra is gondol, hogy neki
sincs oka. De szép.



Assisi ( Karsai Annának )

Ferencről azt hiszik,
hogy meghalt,
de Ferenc az orvostudománnyal dacolva
inkább fül lett.

Tudjátok, olyan ember nélküli fül,
ami meghallja a süket csöndet is.
Ferenc a fülével lát.
Látja a levendulák liláját,

pedig Ferencet legutóbb
egy erkély mellett látták csüngeni
karácsonyi ablakdíszen.
Onnan hallgatta az Örömódát.

Azt mesélik, utána sírt,
de ez csak mende-monda,
előítélet ez Ferencről,
aki fül lett halála után.

Ferenc megérzi,
ha teli a szatyor és nincs füle,
akkor segít egy szatyornak,
amikor kell.

Rákban halt meg Ferenc.
Talán sebesebben, mint kellene.
Csontrák volt.
Nem hiszem, hogy értitek.

De Ferenc az marad
aki volt - halála után is.
Csak egy fül, aki viszi a szatyrot
és hang nélkül énekli az örömódát.







Hangjáték a tónál

Szélcsend van,
évek óta dobol a fülemben:
Jó lenne otthon lenni már.

Elhelyezni valamilyen másik csöndbe,
abba múltkoriba,
amikor a csöndek

láthatatlanok voltak
és nem némák,
mint ez a mostani csend.

Jó lenne ez,
de a madarak hallgatnak,
jó lenne otthon lenni már.

Mama kenyeret sütött,
kemény volt a héja,
tejbe mártogattuk a kérges tenyerét.


Szegény öregek panaszai, járvány idején

A lányom nem érint meg engem,
az út bal oldaláról ordítja át
a halál jobb oldalára, hogy szeret.
A járdaszegélyen lépegetek,
mint a rossz gyerekek.

Kapuk alatt bújok,
hogy lássam a reménykedő
tekintetét,
de ő nem néz rám,
csak megy anyátlanul - valahová.



Pufikához

Anyu meg-megáll.
Félreeső helyeken ad puszit.
Szándéka szerint hasonszőrűeknek.

Anya csak egy van.
A klumpát lerúgja lábáról,
ha valahová bemegy.

Anya megint sír.
Pelenkában ül le a sínekre.
Összes vagyona ez.

A hallgatás joga az övé,
halhatatlan az ő valósága.
A doktorok is megmondták neki.

Anya megissza a kávét,
aztán elmossa a csészét,
ahogyan mindig,

és ballagnak utána
a gyerekek,
mint egy kalendáriumban a napok.



az össze nem egyezés retorikája

mondjuk
ha csinálnál nekem gyereket
ott a járdán
ahol a térdünk összeért

mondjuk
ha madár volnál és négy fiókánk
jajgatna a fákon
hogy egyem meg a szívüket

mondjuk el
másképp el a történetet
mi lenne ha a nap lebukna
és én aláállnék

mondjuk
körülöttünk csupa drót
csupa hazugság
lenne a kerítés

mondjuk
azt hogy nem hullnék le rólad
és te nem hunynád be a szemed
minden közös éjszakán





Erika

Erikának tüdőgyulladása,
hörgő lakhatása van.

Megy az utcán,
hajléktalanná vadulva.

Hazug lenne, ha azt mondanám,
hogy Erikának lesz láthatása,

vagy bármilyen joga -
bármilyen feltámadásra.

Erika csak úgy van.
mint a babaszappan.

Száztizenkilenc forint
a kékszemű Erikák ára.



ráismerés a péntekre ( énvers )

valaki hozzáfért az adataimhoz és aranyhajszálakat tűzött az agyamba
nem akarom tudni miért a szemem romlását se aranyban mérem
az se baj ha ezüst a barnába vegyülő napfény az se ha kiterítenek úgyis
egy dolgot nem felejtek úgy sem ha a fákat kivágják ott marad a gyökér
és azt se hogy a barnában ott az arany meg az aranyban az ősz
most ki akar vágni valaki és ultrahajtok valami után ami az enyém
és az a valami én vagyok és az megérdemli hogy fű legyen

Folytatás holnap. Annátok.




1. [tulajdonos]: Verseim2022-02-02 23:08
Kiss Anna Mária versei







abortusz

a gyerekek úgy vannak
mint a
lencsefőzelék
most nincs bele mustár

körömmel kaparom a földet
vesszek belőlem
szél hordjon szét

utálom a rohadt napfelkeltés izét
véres színjátékot
kurva tavaszt
még meghalni se hagy

szemben
magammal
sűrűn hallgatok el

semmit akarok
nem akarok
ott a szivárvány
elérhetném

mellemen varjak ülnek
mondom
menjenek el
talán egyszer megértem

eladhatom az életet
akár a nyárnak
nyárfapihék
hópelyhek
vagyis mindegy

félek nélkülem létben
térben lenni
védeni
seperni hazudni fájni
abortuszom közben azt mondja a hentes
na kislány, még egy ilyen, magának annyi
húzgálja gyerekkel együtt beleimet kifelé,
tutira meglop, beleloccsantja a vödörbe
a kisbaba mellé csusszan, végül is karjára
fűzi beleimet, elsétál vele, mint egy buzi
a retiküllel, én meg ordítva sírok utána,
de a műtőssegéd azt mondja, fogjam be
a pofámat, ha nem akarom, hogy a többi
belső szervemet is kivegyék

így aztán
magam varrom be számat
nem engedem
hogy érzéstelenítsenek

Éppen karácsonykor

Ahogyan az utolsó vacsorát anyám terítővel lefedte,
amikor apám egy szent estén az Urat hozta ránk -
pont úgy, és akkor állt meg a csend az ajtóban,
hogy mitőlünk egy örökös búcsúcédulát vegyen.



Régimódi versszilánkok

Hát mégis itt vagyok.
Egyszer csak megszülettem.
Volt apám, volt anyám,
sütik a karácsonyi asztalon,
gyöngéden megfogalmazott
szeretetlenségek is voltak
és ölelő karok a sötétben.
Szalmabáb-vélemény lettem
és végtelenül elhagyatott űrcsend a napi zajban.


lecsóballada

hát kérem szépen
én nem látom át a viszlát
és a határ feltételeit
hogyan lehetnek
egy határnak marha nagy
feltételei

de nézzük máshonnan
gyilkol a lecsó
könyörgöm
a lecsó nem tud
gyilkolni kérem
ahhoz előbb meg kéne ölnie
valakit

legalább egy fűszálat
isten áldja a jó szívét
a lecsónak
hogy nem öldös
lágyszárú növényeket
a pagonyban

igazam van most
itt a diszkógömb alatt
kérem szépen
letörölheti az arcomról
a sátáni vigyort
az
aki odatette
jóistenke volt
ha van olyan


Folytatom...


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2022-09-25 15:49   Napló: mix
2022-09-25 13:09   új fórumbejegyzés: Kocsis Nóra
2022-09-25 13:02   új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2022-09-25 11:57   Új fórumbejegyzés: Cservinka Dávid
2022-09-25 11:50   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2022-09-25 11:49   új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2022-09-25 07:17   Napló: ELKÉPZELHETŐ
2022-09-24 22:32   Új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2022-09-24 22:04   Napló: A HÁRMAK
2022-09-24 20:31   Napló: az univerzum szélén