NAPLÓK: Paricska. Életmű Legutóbbi olvasó: 2025-11-05 05:15 Összes olvasás: 3368| 2. | [tulajdonos]: Verseim | 2022-02-03 17:56 | Anna szerint az élet íze
valaha mi is szépek voltunk
fejünk fölött éppúgy
világított a hold
lábunk alatt
felsírt a fű
s öleltük azt is
ki az utunkba állt
fülünkben ugyanazok a dallamok
szájunkon fájdalmas szavaink íze
a csend éveiben mi
ráfeszültünk
falvak határán a kőkeresztre
borostyánt fontunk
szerelmünk hajába
kedvesen imbolyogtunk
mint patakon a papírcsónakok
most a lidl-be megyünk
s az ajtóban azt mondják
csókolom néni elmúlt hatvanöt
Balázs Fecó emlékére
1980 nyarán egy fa tetején ült Peti, meg az Anna.
Olcsó almabort ittak előtte.
Nem tudták, hogy min nevetnek ott.
A Világ képtelenségén, vagy egy égbenyúló faágon.
Pénzük se volt, hogy igyanak még.
Nem akartak mást, csak azt a zenét.
A kamaszok csápoltak odalent.
És ők ott – Peti, meg az Anna, majdnem leestek a fáról.
Nem volt csendrendelet.
És abban a nagy zajban is halkan sírdogált a Hold.
Mert az a csend éve volt.
Anna és Peti lógtak azokon az ágakon.
A kamasz álmaikkal.
De egy percig se hitték el,
hogy az a hódfogú srác alattuk – nem közülük való.
Hittek neki.
Orgonált és énekelt.
Olyan volt, mintha látnák magukat abban az esendőségben.
A Fecóságban egyek lettek.
Ez volt 80′ nyarán. A Budai Ifjúsági Parkban.
Lassan ereszkedtek le a fáról a szellemek.
Az ifjúság szellemei. Verseket írtak róla,
felemlegették egy baráti beszélgetésben.
És nevettek azon, hogy boldogok azok,
akik átélik az alkotás magányosságát.
Voltak csillagok is,
de olyan szépek voltak, hogy nem mondom el.
Anna verseket ír. Peti zenél. És felettük sírdogál a Hold.
angyalom
megyek az utcán attól tartok én mindig egy utcán megyek sohasem alszom azt se tudom merre hajnalban hókiflit álmodva délben mindig álomra éhesen én nem érzem hogy volnék mondtam is a fiamnak aki egy percig mellettem lépegetett merre menjünk rámutatott a fák lombjára és én nem tudtam mire gondolt akkor és ő se hogy én milyen elveszett vagyok a fák között megsiketült csendben egyedül mentem tovább aztán egy sikátorból elém ugrottam és hangosan sikoltozva kergettem hazáig az őrangyalomat
a kaput nem zártam be ki tudja talán megjövök
Anna szerint a virág
Illatos.
Nincs oka a virágnak.
Piros és rózsaszín.
És vázába teszik
az édesanyák,
cserépbe tuszkolják.
Addig nézik, hogy
a tulipán nagyon
esendő lesz.
Még a sárga rózsa is
a napot utánozná.
Nehéz tüskékkel napot játszani.
Erre gondol Anna,
de olyan nagyon nehéz
azt a sok virágot elgondolni.
Anna leül és sóhajtozik.
Arra is gondol, hogy neki
sincs oka. De szép.
Assisi ( Karsai Annának )
Ferencről azt hiszik,
hogy meghalt,
de Ferenc az orvostudománnyal dacolva
inkább fül lett.
Tudjátok, olyan ember nélküli fül,
ami meghallja a süket csöndet is.
Ferenc a fülével lát.
Látja a levendulák liláját,
pedig Ferencet legutóbb
egy erkély mellett látták csüngeni
karácsonyi ablakdíszen.
Onnan hallgatta az Örömódát.
Azt mesélik, utána sírt,
de ez csak mende-monda,
előítélet ez Ferencről,
aki fül lett halála után.
Ferenc megérzi,
ha teli a szatyor és nincs füle,
akkor segít egy szatyornak,
amikor kell.
Rákban halt meg Ferenc.
Talán sebesebben, mint kellene.
Csontrák volt.
Nem hiszem, hogy értitek.
De Ferenc az marad
aki volt - halála után is.
Csak egy fül, aki viszi a szatyrot
és hang nélkül énekli az örömódát.
Hangjáték a tónál
Szélcsend van,
évek óta dobol a fülemben:
Jó lenne otthon lenni már.
Elhelyezni valamilyen másik csöndbe,
abba múltkoriba,
amikor a csöndek
láthatatlanok voltak
és nem némák,
mint ez a mostani csend.
Jó lenne ez,
de a madarak hallgatnak,
jó lenne otthon lenni már.
Mama kenyeret sütött,
kemény volt a héja,
tejbe mártogattuk a kérges tenyerét.
Szegény öregek panaszai, járvány idején
A lányom nem érint meg engem,
az út bal oldaláról ordítja át
a halál jobb oldalára, hogy szeret.
A járdaszegélyen lépegetek,
mint a rossz gyerekek.
Kapuk alatt bújok,
hogy lássam a reménykedő
tekintetét,
de ő nem néz rám,
csak megy anyátlanul - valahová.
Pufikához
Anyu meg-megáll.
Félreeső helyeken ad puszit.
Szándéka szerint hasonszőrűeknek.
Anya csak egy van.
A klumpát lerúgja lábáról,
ha valahová bemegy.
Anya megint sír.
Pelenkában ül le a sínekre.
Összes vagyona ez.
A hallgatás joga az övé,
halhatatlan az ő valósága.
A doktorok is megmondták neki.
Anya megissza a kávét,
aztán elmossa a csészét,
ahogyan mindig,
és ballagnak utána
a gyerekek,
mint egy kalendáriumban a napok.
az össze nem egyezés retorikája
mondjuk
ha csinálnál nekem gyereket
ott a járdán
ahol a térdünk összeért
mondjuk
ha madár volnál és négy fiókánk
jajgatna a fákon
hogy egyem meg a szívüket
mondjuk el
másképp el a történetet
mi lenne ha a nap lebukna
és én aláállnék
mondjuk
körülöttünk csupa drót
csupa hazugság
lenne a kerítés
mondjuk
azt hogy nem hullnék le rólad
és te nem hunynád be a szemed
minden közös éjszakán
Erika
Erikának tüdőgyulladása,
hörgő lakhatása van.
Megy az utcán,
hajléktalanná vadulva.
Hazug lenne, ha azt mondanám,
hogy Erikának lesz láthatása,
vagy bármilyen joga -
bármilyen feltámadásra.
Erika csak úgy van.
mint a babaszappan.
Száztizenkilenc forint
a kékszemű Erikák ára.
ráismerés a péntekre ( énvers )
valaki hozzáfért az adataimhoz és aranyhajszálakat tűzött az agyamba
nem akarom tudni miért a szemem romlását se aranyban mérem
az se baj ha ezüst a barnába vegyülő napfény az se ha kiterítenek úgyis
egy dolgot nem felejtek úgy sem ha a fákat kivágják ott marad a gyökér
és azt se hogy a barnában ott az arany meg az aranyban az ősz
most ki akar vágni valaki és ultrahajtok valami után ami az enyém
és az a valami én vagyok és az megérdemli hogy fű legyen
Folytatás holnap. Annátok.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
