DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2815 szerző 36373 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nyírfalvi Károly
  (telek udvar kert)
Új maradandokkok

Aranyi Gábor: EXTÁZIS – CSAK 4–8-IG
Szilasi Katalin: Ima
Petz György: Amikor belegondol
Vajdics Anikó: Mert az emberek...
Albert Zsolt: Perszeapu
Szakállas Zsolt: CSATLAKOZNI szürrealista kispróza
Bánfai Zsolt: Vall(om)ás
Ötvös Németh Edit: neked
Francesco de Orellana: Hegyek völgyek sütőtök
Farkas György: ALVÁSGYAKORLAT (lV)
FRISS FÓRUMOK

Mórotz Krisztina 1 órája
Bártfai Attila Márk 3 órája
Bánfai Zsolt 3 órája
Sági Ferenc Dénes 4 órája
Wesztl Miklós 7 órája
Gregor Andrea 8 órája
Maretics Erika 8 órája
Farkas György 14 órája
Kiss Anna Mária 16 órája
Nagyító 1 napja
Kosztolányi Mária 1 napja
Tálos Barbara 1 napja
Bara Anna 1 napja
Vezsenyi Ildikó 1 napja
Natalie Danaisz 2 napja
Kiss-Teleki Rita 2 napja
Szigeti Orsolya 2 napja
Vajdics Anikó 2 napja
Király Árpád 2 napja
Gulisio Tímea 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Minimal Planet 2 órája
Kisprózák 3 órája
Játék backstage 4 órája
Etzel Mark Bartfelder 4 órája
Hetedíziglen 4 órája
Gyurcsi 5 órája
Zúzmara 5 órája
Ötvös Németh Edit naplója 8 órája
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 11 órája
Jó, ha a vége jó 15 órája
történések 17 órája
Sorrento 23 órája
Kicsi Ólomkatona 1 napja
Bátai Tibor alkotói naplója 1 napja
Juli 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Vendég
Legutóbbi olvasó: 2019-07-19 01:03 Összes olvasás: 1268

Korábbi hozzászólások:  
20. [tulajdonos]: Feltörekvő ifjúság2019-06-26 06:21

Új bejegyzés Apokrif Online


A felnőttség kora lejárt (Feketemosó)
Készítő: apokrifonline

Régi naplók olvasása, régi sms-ek pakolgatása közben a bele-belepillantás, aktiválódik a szív és a nosztalgia, hova lettek a legszebb éveim párhuzamosan azzal, hogy mekkora hülye voltam, itt van feketén és fehéren, minden naivitásom, minden forró kakaó selymességű, giccses vágyam – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.

Nagy Éva

Távlatokból is nehéz észrevenni a változást, aztán meg mégis találok egy jó szempontot. Hogy kb. pont egy éve láttam meg először a lakást, amiben élek, ami egyszer tényleg otthon lesz. Ahol automatikus a wificsatlakozás, ahol a legjobb, míg mindenütt csak simán jó, tudom, hol vannak a villanykapcsolók, csak azért botlom meg a bútorokban, mert béna vagyok, nem azért mert nem tudom, mi merre van.

Az otthon kicsit olyan, mint egy állat vagy gyerek. Nem mondom, hogy lélegzik (bár most a friss beázáson a penész biztosan, köszönöm, felsőszomszéd hitvány vízvezeték-szerelője!), de idomulunk egymáshoz, valahogyan él, és ami a legfontosabb szempont, akármilyen nevetségesen hangzik: felelősek vagyunk egymásért. Az én dolgom, hogy minden működjön funkcionálisan és esztétikailag egyaránt, cserébe ő meg pihe-puhán körülvesz, jól érzem magam tőle és igyekszik teljesíteni alapküldetését, hogy az igazi otthonom legyen. Ennek mentén prosperáló gondolat végigmerengeni egy év viharait, hogy mi minden lett, és akkor talán én is közelebb vagyok valami olyasféleséghez, amilyennek lenni akarnék. Aminek a léte viselhető. Valamiért elég sokáig úgy tűnt, hogy a magam fejlődésének biztosan van egy végpontja, csak meg kell oda érkezni, elfogadom, hogy csatakosan és lehorzsoltan, de majd megállapodik ez a kuszaság. Nem hangzik nagyon izgin, de néha egy kis unalmat el tudnék viselni magammal kapcsolatban.

Folyamatosan a nemtudomság, folyamatosan a keresés, zsákutca, tévelygések. Öröm a stabil pontoknál, aztán keserű szájhúzás, nem valószínű, hogy mindegyik stabil pont marad, tudom már, hogy nincsen olyan, szívem kis kuglófjának annyi egyetlen mazsolája volt már.

Megnyugtató, biztosan az öregedéssel is így lesz (Kit áltatok? Így van.), észrevétlenül. Így van, hogy szerencsére nem egyik reggelről a másik csipás hajnalra nem ismerek magamra a tükörben, hanem szép fokozatosan, és csak néha villámsújt a döbbenet, hogy már nem vagyok annyira ilyen, végképp nem olyan, mint amikor még. Régi naplók olvasása, régi sms-ek pakolgatása közben a bele-belepillantás, aktiválódik a szív és a nosztalgia, hova lettek a legszebb éveim párhuzamosan azzal, hogy mekkora hülye voltam, itt van feketén és fehéren, minden naivitásom, minden forró kakaó selymességű, giccses vágyam.

Átverés meg áltatás. Mintha ezek mindig olyan nagy felismerések lennének, amitől ugrik a főhős egy következő szintre, miután lefejelt minden gombát és bezsebelt a sok arannyal együtt minden tapasztalatot. Ehhez képest a főhős időről időre bővíti a listát flitteres unikornisos noteszében, hogy mennyi mindent kell rendbe rakni, mielőtt most már tényleg a nagybetűs élet felé merhet tekintgetni, és nem csak unottan pilinckázza arrébb az élet kapujának cirádás kapukulcsát. Hogy köszi, de ez nekem még nem kell.

Eközben meg mégiscsak sajátlábon állás, tisztes monogámia, szeretem a munkámat, úgy tűnik, ezek olyan valamirevaló dolgok. Jönnek erre a nagymamai gondolatok, hogy akkor meg mi bajom van, becsüljem meg a jódolgomat. Nincs is bajom, csak kellemetlenül érint, ha ez már a nagy komolyság és felelősség, legalábbis nagyon meg lennék lepve, ha ettől valami komolyembernek kéne éreznem magam. Pláne felelősnek.

Tériszonyatosan sokrétű, hogy mikor mondhatom magam rendes fölnőttnek, lehet, hogy fel is adom. Sőt, valószínűleg nem is akarom. És ez elég nagy felismerés, hogy valami ennyire messzinek érződik még mindig, attól mégiscsak igyekszem távol tartani magam. Akármilyen látványosan is kapálózhatok. Lehet, hogy mindössze az a baj, hogy a nagy mérföldkövek, amiknek a bűvöletében felnőttem – muhahaha kacag a főhős, hát épp ez az, hogy nem -, nem jelentenek ma már semmit. Nekem biztosan nem. Bár rá kellett arra jönnöm, hogy a tradicionális értékek követése és egy XX. századibb életstílus választás hasznomra is válhatott volna, ha takarosabb háziasszony lennék, akkor valószínűleg jobb lenne a lakásfelújítás is. Ha tudnék rántást csinálni, könnyedén menne a csomómentes glett is.

apokrifonline | 2019-06-26 - 01:47 | Címkék: Nagy Éva | Kategóriák: Feketemosó, Nagy Éva | URL: https://wp.me/ppH5K-5BE

19. [tulajdonos]: Mondjátoknemzseniális-e?2019-06-25 10:32
Az Apokrif Online Feketemosóból

Emlékkönyvből kimaradt
F.D-nak

Visszarévedünk a padunkra, amire
egészen máskor és máshogyan ültünk le.
Mintha szintkülönbség lett volna közöttünk.
Mintha a tó hullámai ringatnának.
Minta most itt lenne a lehetőség, hogy
azt az emlékkönyvből kimaradt bejegyzést
pótoljam, és a facebook helyett papíron
mondjam meg, hogy szerettelek. Persze akkor
éppen mindketten mást szerettünk, másfelé
indultunk el a kávézóból a puszik
és a búcsú után. Másképp láttam azt is,
hogyan távolodik alakod. Másképp, mint
a padról, fekve, már lecsukódó szemmel.
Akkor szerelmes voltam. Te akkor épp csak
szerettél. Nem hagytad ott nekem a hajad,
nem maradt rúzsfolt, semmi közhelyes, filmes
kellék, csak a tudat, hogy talán érdekel még,
hogy mi lesz belőlünk húsz év múlva, hogy a
találkozásokkor találgathassuk, hogy
néznének ki a gyerekeink, a kutyám
milyen tálból enne, és hol feküdne a
te macskád. Ezt hagytuk Keszthelyen a padon,
te mellé pakoltad még az utazási
vágyad, a fényképezőgéped, a hangod,
az érettségi bizonyítványod meg a
mosolyod. Én meg odaszemtelenkedtem
a verseimet. Főleg olyan sorokat,
amikben nem is szerepeltél.

Gál Soma

18. [tulajdonos]: Bartók Leánynéző2019-06-09 22:48



2016. április 6-án utaztam a Metrón, és a kocsi belső falán láttam meg a dalszöveget, s lejegyeztem az iPodomra. Íme:

Leánynéző


Arany-ezüstért, cifra ruháért,
Leányt el ne végy koszorújáért,
Inkább szeressed jámborságáért,
Előtted való szép járásáért.

Ne nézz a lányka táncos lábára,
Ne hajolj az ő mézes szavára,
Figyelemmel légy indulatára,
Tanulj szert tenni szíve titkára.


*
Bartók kórusművei alighanem életművének legkevésbé ismert rétegét alkotják. Ennek oka leginkább az lehet, hogy ezek a darabok igen erősen kötődnek a nyelvhez (magyar, román, szlovák népi szövegekhez), jószerivel fordíthatatlanok, fordításban alig énekelhetők – így még a Magyarországon (főleg pedagógiai céllal) gyakran énekelt gyermek- s női karok sem népszerűek a magyar nyelvterület határain kívül; kétségtelen az is, hogy a kompozíciók többsége igen nehéz, néha szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja az előadókat. Pedig ezek a kompozíciók – csupán számukat tekintve is – fontos vonulatot képeznek szerzőjük munkásságában, művészi értéküket tekintve pedig egyáltalán nem maradnak el a reprezentatívnak tekintett művek mögött.

Wilheim András

Olvasói hozzászólások nélkül
17. Vendég: A mesék tovább élnek2019-06-07 15:40
https://karcfm.hu/archiv/jelek-2019-06-02-1100-1200/

16. [tulajdonos]: Mai vendég2019-06-04 18:07
DOMOLYKÓ ÉS ÜRGE

Már kicsi gyerekemberként vonzott, húzott magához a fűzek, bokrok között megbúvó
rejtélyes ősi elem a víz. Bár a Mecsek vadregényes dombjai között nőttem fel, a folyami ősök
nyughatatlan vére ütközött ki rajtam. Anyám szeretete a folyó iránt, meséi hajdani kislánykori
emlékeiről csak fokozták vágyódásomat az ismeretlen iránt.
Annak ellenére, hogy a nagy folyót, csak felnőtt fejjel láthattam meg, gyakran álmodoztam az
ismeretlen, hatalmas és sok halat rejtő Dunáról. Mint falusi suttyó, egy ideig csupán a gyorsan
rohanó hegyi patakok jelentették számomra az elérhetőt. A “kanális” máig is az iskola, az
alap. Indítás, a megismerés felé vezető hosszú úton.
Barangolni a réten, erdőn, mocsárban mindig is önfeledt gyönyörűség volt, s maradt mindez
idáig. Az emlékek elmosódnak az idő útvesztőiben, de a szenvedély és az abból eredő
zsákmányszerzés ősi ösztöne bennem volt, kitörölhetetlenül bennem maradt, elevenen élnek
az átélt epizódok.
Ülök a kanálisparton. Mellettem a hajnali harmatos fűben hever a szárított nyárfából készített
bot, féltett kincsem. Az agyonázott ócska tornacipőt lerúgva a szöcskéket hajkurászom. Még
elgémberedtek az ugróművészek, s a harmattól nehéz fűszálak alól gyorsan kell elkapni a
leendő domolykó csalit. Sok a szöcske, de az igazi, a veretlen, ”nagy halfogó” vörös szárnyú
rovar kézrekerítése időrabló foglalatosság.
Térdig, könyökig csatakos vagyok. Ázott levél, virágpor tapad rám, de a lassan melegedő
párás júliusi napkeltében észre sem veszem. Telik a gyufásdoboz. Némi sajnálattal nézem e
teremtményeket, mikor gyors mozdulattal kitépem ugrólábukat. No elég is lesz, -pillantok fel,
és csak akkor veszem észre Horváth Pétert. Helyesebben: Cigány Horváth Pétert, aki az
iskolatársam, időnkénti horgász és játszópajtásom is. Az előnév, a sok Horváth között
imígyen jelzi, hogy kiről is van szó.
Egy fűzbokor mögé állok és csalizok. Ő csendben figyeli ténykedésem, s tudom kritikus
szemmel lesi minden mozdulatom.
 Nem fogs!- jelenti ki biztos tudattal.
 Aztán , miért nem?
 Tista a vízs és akkor nem esik... - támaszkodik a kanászostorra. A gát mögött
csendben legelésző teheneket felügyeli a szünidőben apja mellett a fiú. Hivatala fontos
és felettébb tiszteletet érdemel. Tartása is erről árulkodik.
 De fogok! - erősödik meg bennem a hit. Szerinte, a zavaros, áradó vízben , vastag
kövér kukaccal lehet csak halat fogni .
Fűzfabottal, házicérna zsinórral, és a hozzávaló gombostű-horoggal. Olyan felszerelés, mint
az enyém, nem volt még a kezében. A damil, és szegényes nyárfabotom, számára elérhetetlen
messzeségben van, s így / leplezendő az irigységet / lenézést érdemel.
Domolykót szeretnék fogni. Tudom tapasztalatból, óvatos hal, így a bokor takarásában
maradok. Ha észrevesz a hal ,hírmondója sem marad ,mind elinal. Lágy mozdulattal ejtem a
vízre a szöcskét. A sodrás a másik bokor felé viszi.....szívdobogtató várakozás.. Semmi.
Nagyot nyelek, szeretném horgásztudományom bemutatni, s szinte balett mozdulattal
ismétlem a beejtést .Na most ! Felszínt kavaró burvány, és eltűnik a csali .A piros végű lúdtoll
jól mutatja a zöldes vízben, merre igyekszik zsákmányával a hal. Bevágok .A pillanatnyi
rémült mozdulatlanságot hirtelen nekiiramodás, aztán bukfencek sorozata követi.
Rövid a küzdelem és hamar kirántom a narancsvörös uszonyú karcsú halat. Fél karnyi ezüstös
domolykó vonaglik a harmatos fűben. Gyorsan ráhasalok.
 Hűűű! Ezs igen! - hallom fentről és máris gurul, csúszik mellém a síkos agyagos
padkára Péter.
 Azsannya!-nézi a remegő úszókat, s csillog fekete szeme. Régi, kiselejtezett
vöröskeresztes táskába teszem a zsákmányom, és remegő kézzel csalizok.
 Hiába. A vörös szöcske nem hazudik! mondom kioktató hanggal, s felettébb
megszilárdult hittel.
Nem törődve a sárral, leültetem Pétert. Szó nélkül letelepedik mellém. Hosszú, lendítés és
máris utazik lefelé a következő áldozat. Apró köröket rajzol, jelez az alant lévőknek a
szöcske. Szívem a torkomban, ahogy a fűzbokorhoz ér. De nincs kapás. Óvatosan, húzom
vissza a csalit kis barázdát keltve, de úgy tűnik ez sem elég a figyelem felkeltésére. Előlről
kezdem az úsztatást. Már visszafelé húzom, és alig jön felém néhány centit, durva rándulás a
boton, és iramodik, tör visszafelé a hal. Meglepetésemben ösztönösen akasztok. Érzem, akad
a horog. Keményen védekezik, küzd életéért a domolykó. Jócskán görbül a nyárfanyél,
hajladozik a reggeli napfényben. Meglepően jól bírja a terhelést.
 Ne engedd! - szurkol mellettem Péter a guggolásból felállva.
Egyszerre hasalunk rá a kiívelő halra.
 Hűű! Azs annyaaa! - ámuldozik Péter.
 Pisok sép!- mondja immár elismeréssel. Remegő kézzel akasztom ki a horgot.
 Hadd, próbáljam meg .- kérlel.
Nincs az a pénz, amiért odaadnám és motyogok valami suta kifogásfélét. A nap már eléri a
gát szélét, s én még mindig kapást remélve úsztatok. Csalit cserélek, húzom, mindent
kipróbálok, de nem eszik a hal. Nagylelkűen átadom a botot. Mohón kap utána. Őbenne a
szenvedély roppant egyszerű, mondhatni reális dolog. Nem szórakozás, hanem a sült hal
illatát jelentő, éhségét csillapító cselekvés, amit a létfenntartás diktál olthatatlan erővel.
Egyre forróbban tűz a nap. Folyik rólunk a verejték. Péter, alkatából eredően jobban bírja, és
rendületlenül úsztat. Már mindketten tudjuk, meddő dolog ilyen napsütésben a horgászat.
Néma a víz. Odafenn a gáton már hangosan keresik egymást a szöcskék, felszáradt a fű, s a
tehenek is egyre közelebb legelésznek a vízhez.
 Nekem nem jön.- adja át kedvetlenül a botot. Tessék-lássék, próbálkozom, majd
leteszem.
 Hadd nézzsem meg! - unszol a táskára nézve. Szemében vágyakozással vegyes
kíváncsiság. Ahogy kinyitom a fedelet mohón, mustrálgatja, melyik a nagyobb?
 A kisebbet neked adom - mondom valami meleg örömmel és hirtelen nagyon
könnyűnek érzem a zsákmány feléről való lemondást.
 Kös .- mondja és eliramodik a hallal.
Szedelődzködöm és megjegyzek a helyre jellemző minden ágat, bokrot, rögöt. Mint egy film,
úgy pereg előttem az átélt történés minden pillanata. Felmászok a gátra .A békésen legelésző
tehenek mögül Péter fut felém valami tarisznyaszerűséget lóbálva maga előtt.
 Gyere egyél! - kínál lihegve és ledöccen mellém a fűbe. - Nem kérek, nem vagyok
éhes...- hárítom el, pedig ez nem igaz.
 Nagyon finom az irgehús...bontja az újságpapírt .Megdöbbenek mindenféle
mendemondák jutnak az eszembe. Hogyan is ennék én “olyanféle” ennivalóból.
Az éhség és a kíváncsiság egy ideig viaskodik bennem , de az éhes gyerekgyomor győz. Az
első falatot még óvatosan ízlelgetem, de aztán gyorsan fogy a jóízű reggeli. A nap ragyog, a
gyomor teli, minden olyan szép, magától értetődő.

15. [tulajdonos]: Mai vendég2019-05-30 15:03
Tóth Zoltán
CSENDES ESŐ

Markomba szedem a harmatot,
könnyű illatos szélbe kapaszkodom,
gyökeret eresztenek a szélfútta mondatok
s nehéz éji lombok mögül
bormámor szelíden rozsdás húrjával
ott hegedül a néhai Jancsi cigány.

Ráborul a sárga holdsugár,
s kopott frakkjában a méltóság bája kiöltözötten feszeng.
Hiába, nagy csaló az öreg nótahúzó és mára
a számtalan nagyfröccsbe fúló dallam
ringyószagúvá ázik a lucskos avaron.
Petrószagú padló dobog, vagy csak hallani vélem... kocsmatánc,
Oh elmúlt régen... Hazadülöngél a hajnali csend,
nincs már szava…
Volt valaha líra, romantika? Igazán? Nem tudom.
Néha ébren álmodom, felriadok, kopogtat valaki az ablakon...?!

14. [tulajdonos]: Alkotótársak sikere II.2019-05-22 19:45
Rózsa Boglárka

Először antológiákban, aztán folyóiratok nyomtatott és online felületén publikált - többek közt az Irodalomismeretben, a Magyar Műhelyben, a Spanyolnáthában, a Pannon Tükörben és a Tiszatájban. Jelenleg Petőcz András szépírói kurzusának hallgatója. Solymár Lea álnéven is jelentek meg írásai.

Rózsa Boglárka
Örökké magasabbra

megmászom a lépcsőket
eleinte jólesően folyamatos
tempóban aztán

felgyorsulok és futok futok
alattam nő a mélység
vonz valami a felben

szétnézek és már nem-szabályos
a felszín a falak a plafon
szinte egybeolvad

az éggel muszáj menni
felérni — ez a célom
a gyorsulás-lassulás sosem egyenletes

Hommage II.

Ki fordítja vissza fejét,
ki nézi meg őt oldalról,
ha a padló még nedves
a kiborult víztől és növény

tapad a cipője talpára,
kinek számít, hogy élő
vagy megfonnyadt alig
élő, hogyha úgyis szétmállik

hatszáz darabra a kezében,
diót törni hiábavaló lenne
az ujjak törnének, a váz
megmaradna élesen, vágóan.

Rózsa Boglárka

Rózsa Boglárka 159 centi magas, átlagos testalkatú,
jobb napokon izmosnak látja a karját, lábait, enni
napi 4-5-ször szokott, nassolás megengedett, fiúja
nincs, férje nincs, gyereke nincs, és nem is özvegy

Rózsa Boglárka napi 6-8 órát alszik, heti 3-szor edz,
havi 1-szer menstruál, évi 10-15-ször megy családi
összejövetelre, nagyszüleit változó arányban látja,
háziállata nincs, a sárga papagáj csak félig az övé,

Rózsa Boglárka nemrég diplomázott, és nagyon
örül ennek, szeret elnyújtózni az ergonomikus
székben az irodában, a nyakát sokszor forgatja,
hogy biztosan ottvannak-e körülötte a kollégái,

Rózsa Boglárka szereti a csendet és a tisztaságot,
nem szeret fázni, sokáig várni a buszra, minden
nap megiszik 2-2,5 liter vizet, amitől azt várja,
hogy majd 10-20 év múlva is hidratált legyen

Rózsa Boglárka elvan, írogat ezt-azt, találkozik
a barátaival, sétál, és szívja a budapesti levegőt,
hajlamos feleslegesen felcseszni magát, sokan
mégis egész nyugodt emberként tartják számon

Rózsa Boglárkának van egy harmadik neve is,
ami sokaknak tetszik, másoknak kevésbé, van,
aki a szülőket hibáztatja, egyesek szerint stílusos
az összhatás, ő maga képtelen dönteni ezügyben

13. [tulajdonos]: Alkotótársak sikere I.2019-05-22 19:37
Petőcz András: A Jelenlét jövendője, 2019 tavasz*

Nem olyan régen jelent meg az Állóháborús jelenlétünk című antológia, amely a Jelenlét című folyóirat és műhely 1981 és 1983 közötti időszakát mutatja be. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, elképesztő névsor illusztrálja azt, hogy hogyan nőnek fel szerzők, hogyan lesznek a névtelen kezdők idővel a szakma meghatározó figurái.
Folyamatosan valami ilyesmin dolgozunk. Mármint azon, hogy újabb és újabb szerzőket növesszünk bele az irodalom világába, adjuk meg ezáltal azt a lehetőséget, hogy ráérezzen ki-ki arra, mit is jelent megmutatni magunkat a nyilvánosság előtt, és ezáltal is részévé válni a szakmának.
A fórumok már majdhogynem végtelen számúak, a net, az internet „áldásos” hatása nyomán sokan érezhetik azt, hogy kilépnek a nyilvánosság elé, és ezáltal íróvá, költővé fogadtatnak. Ugyanakkor ma fokozottan igaz az, hogy nem mindegy, milyen nyilvánosság elé lépünk ki, vagy éppen hogy hol lépünk a nyilvánosság elé. Fontos tudni, hogy a szakmai kontroll nélküli nyilvános felület többet árthat, mint használ, ennek megfelelően a jó szakmai közeg, valamint a szerkesztés jelentősége igencsak megnőtt — párhuzamosan az internet szerepének a növekedésével.
Mindezért is külön köszönet a Spanyolnáthának, hogy teret ad a Jelenlét csoport publikációinak. Így a szakmai kontroll kettős, mert az írásokat átbeszéljük azon a Szépírói kurzuson, ami a Jelenlét Szépírói Kör hátterét adja a Kodolányi Egyetemen, valamint azok minőségét valamiképpen a Spanyolnátha szerkesztősége is igazolja, azáltal, hogy közli őket.
Hogy a Jelenlét Szépírói Körének lesz-e hasonlóan fontos antológiája harmincegynehány év múlva, ahogy az 1981-es Jelenlétnek lett, azt ma még nem tudjuk. De a mostani összeállításunk, benne Bartha Krisztina, Csősz Gergely, Ferenczfi-Faragó Eszter, Galicz Kamilla, Lőrincz Katalin, Rózsa Boglárka, Tóth Lajos írásai jól mutatják, hogy a kreativitás, mint természetes emberi ösztön, hogyan él tovább, hogyan öröklődik át. A dolgok nem változnak, és ez jó így. 1981-ben is jöttek, most is jönnek az újak, fiatalok és kevésbé fiatalok, és bebocsáttatásért kopogtatnak az irodalom világába.



*A Jelenlét Szépírói Kör anyagát szerkesztette: Nagy Lea.

12. [tulajdonos]: Elbeszélés2019-05-17 20:40
L. Szabó Judit
Mérgező barátnők

Viccesen azt mondta J.- nek (barátnőjének nem nevezné, ma különösképpen, inkább nevezné lelki szemetelőjének, aki többek között szemetesládának használja, s amit viszonozni is szokott, mert nem maradhat adósa senkinek), hogy az előbb, majdnem megölte magát két fagyival.
Igazából a második három gombóc volt veszélyes, az olasz, ami a körforgalomnál kapható. Mert, noha annyiba került, mint a „Szamos”, mindegyik gombóc egyenként volt akkora, mint amott a három.
J. meg, belekapaszkodott a témába. Bélpoklosnak nevezte, mert két pohárral is megivott a vízből, szomjúsága lévén (abból a kicsike Ikeás füles pohárból kapott), mintha sajnálta volna tőle. De, lehet, csak lusta volt felállni az alacsony fotelből.

A férjét meg, nagyon lerobbantnak nevezte. Beszámolt róla, hogy tegnap a buszon találkoztak, s tudta, hogy a kocsmába menés miatt szállt le korábban. Mert máskor is, többször látták már leszállni J.- vel, azon a szentnek igazán nem nevezhető helyen.
Panaszkodott már ő is a férjére, hogy túl sokat iszik, de most rosszul esett mégis, a lesúlytó vélemény, hiába volt igaz, vagy pont azért. Mert ő se nevezi J.- t, csaló, házasságtörőnek. Persze, nem tudhatta, mikor ment éppen a szeretői valamelyikéhez, valószínűleg titkos randira, mert az nem látszik úgy, mint a csavargás vagy az ivás.

Végül, megtekintette J. babáit, amik egymás után, hét éven keresztül lettek, egyenként, országos díjnyertesek.
Megdicsérte őket, mert tényleg tetszettek neki. Ellátta mindenféle őszinte elismeréssel.
Pedig az, se előtte, se utána, nem érdeklődött az írásai iránt. Igaz, megemlítette, hogy hallotta a reklámját a rádióban a felolvasásuknak, 17-ére emlékszik, de mindegy, mert 20.-án sem lesznek itthon.

Miközben zokniban járkált, a gyönyörű házban, J.- t követve, észrevette, hogy szemetes a kőpadló. Régebben, tisztábban volt tartva.
De mindegy, még így is klasszisokkal értékesebb, szebb és tisztább, mint amilyen az ő lakásuk.

Hát ennyit, a mai, J.- nél tett látogatásáról.


B., 2019. május 17.


11. [tulajdonos]: Cirkusz2019-05-17 07:08
EGY ŐSZINTE MŰFAJ DICSÉRETE

Cirkuszban voltam.
Évek óta először.
Az alkonyat áttetsző fátylaiba bújó nyári liget,
a hallgatag séta idézte nosztalgia
a gyermekkor varázslatos hangulata után
vagy a kőszínházak nyári produkciója utáni csömör hívott,
menekített a manézs mellé.
Inkább az utóbbi.

A gyermekkor varázslata odabent érintett meg:
a komédiázásnak ez a hagyományosan gyermeteg
és nagyon is emberi műfaja
nem változott.
Őszinte és emberi maradt,
szólni tud ahhoz,
akinek lelkében nem ölte meg a gyermeket
a polgári nagyképűség.
Az elhatározás, hogy az évek számával és az egzisztenciával
»felnőtté« válik az ember.

A cirkusz nem nagyképű és nem hazug.

A produkciót produkciónak mondja,
az erőt és ügyességet erőnek és ügyességnek.
A bohócok százéves egyazon vicceit nem hirdeti irodalmi szellemességnek,
nem csap be,
tehát nem bosszant.
De hogy művészet híján való volna mindez?
A grácia?
A hajlékonyság?
Az artisztikum?

S a gyermekek és állatok mozdulataiból ellesett, lelkükből kilopott humor?
S az a gyermekkort visszavarázsoló hangulat, mely a primitív zenéből, a fűrészpor szagából — s bizonyára emlékeinkből is — áll össze?
De emlékeinket, melyek oly széppé festik a manézst, a cirkusztól kaptuk gyermekkorunkban: a varázslat szülője ez az ősi műfaj.

Az előadás még nem kezdődött meg.

A későn jövő 'nézők még helyüket keresik,
a perecárusok kiáltása egybefonódik a hegedűk cincogó hangolásával.
A cirkusz-szolgák egy része most próbálja a sorfalat az artista kijárónál,
mások a trapézt feszítik a manézs fölött.

Mindez a készülődés a szemünk láttára történik

nem titokban,
nem függönyök mögött,
már az előadás előtt bekapcsolódunk a cirkusz életének áramába.

S mindez még sincs titokzatosság nélkül.

Előre tudunk mindent, s mégis mint a meglepetés ránt majd magával az első ostorcsattanás, a táncoló lovak lábainak puha dobbanása.
De állatszámok most nincsenek.
A vad állatok kimúltak, a lovakat megettük bunkerlakó korunkban.
A bűvész, a Dummer August most jött haza deportálásból.
De ez ebben az esetben nem lényeges.

A lényeges, hogy az egymást követő számok: az ugrócsoport, a kötéltáncosok, a trapéz művészei nem csapják be a nézőt.

Itt legfeljebb az történhet, hogy rossz valamelyik produkció
vagy, hogy az egész műsor gyenge,
de cirkuszba menve nem tévedhetünk lelkiismeretlen kereskedőhöz,
aki verslábak helyett női lábakat,
szatíra helyett bárgyúságot,
szellemesség helyett, járványszerűen terjedő ostoba bemondásokat
csomagol az irodalom, a szellem staniclijébe.
A műsorban fellépő artisták nagyrészt öregedő emberek, akik évtizedek óta ugyanazokkal a betanult mozdulatokkal állnak a közönség elé.
De mégis minden fellépésük premier.
Elsősorban önmaguknak az.

A manézsban nem lehet rögtönözni.

A mindennap keserves munkájával tanult mozdulatokat nem szabad elvéteni, felcserélni.
A bukás itt valóban tragikus.
Nemcsak, mert törött nyakcsigolyába kerülhet, hanem azért is, mert a manézs egybeolvadása a nézőtérrel, a közelség oly nevetségessé tenne minden botlást, mintha a mellettünk ülő szomszédon kellene nevetni.
Hiába öltözik könnyedségbe és mosolyba a cirkuszi mutatvány, a néző azért is szereti az artistákat, mert »drukkol« értük,
s mert félti és szánja őket.
A néző együttérzése szereplő iránt néhol sem olyan erős, mint a cirkusziban.

A cirkusznak nem ízlésfejlesztés a szándéka

még mulattatva sem nevelni,
hanem mulattatni akar.
De, mint minden szép, a finom mozdulatok s mint minden mélyről fakadó humor, a bohócok mókázása is szebbé, mélyebbé teszi a lelket.
A Dummer August ormótlan cipőjébe bujtatta lábait a film legnagyobb zsenije, Chaplin.
Minden mozdulata, minden lépése visszautal a Dummer August botorkálására. Tragikuma is a vízzel nyakon öntött, orrára bukó bohóc nevetségességig fokozott tragikumából nőtt chaplinivé...
Ugyanígy, hány nagy színészé, akik éppen, mert nagy művészek, tudják és nem is tagadják ezt.
Hogy szégyellnék ilyen rokonságukat a cirkusszal a sanzonok s a villámtréfák szerzői.

Az előadás véget ért.

Most esteledik, a fák sárguló leveleit kékre festi az estébe hajló alkony.
Megyek a fák között, könnyedén, élmények nélkül, de mégsem üresen.
Fütyülni támad kedvem.
Gyermekkorunkat nem szabad elfelejtenünk, mert akkor menthetetlenül kikezdi lelkünket és csontjainkat az öregség.
Talán azért járnak cirkuszba az emberek, — gondolom — azok is, akik ezt szégyenkezve teszik, hogy újból s újból kortyolhassanak gyermekkoruk forrásának vizéből!
Hogy úgy lépjenek ki előadás után a ligetbe, mintha valaki kézen fogva vezetné őket.. .

Miért is mondtam el mindezt?

A cirkusznak, ez őszinte műfajnak dicséretéül.
Mert hazafelé menve a liget fái közül, nem bosszús szégyenkezés és fejfájás voltak útitársaim, mint a Szabó Jucik és az »irodalmi« bárok után, hanem jóérzése annak az önfeledt nevetésnek, mellyel Fernandónak, a bohócnak feleltem, mikor megette az égő gyertyát s oly jóízűen »tunkolt« ujjaival a gyertyatartóban.
Az ő dicséretéül, aki tisztességes ember és tudója mesterségének, mert arra vállalkozik, hogy tiszta derűt adjon a léleknek, s ezt teljesíti is. Zelk Zoltán

Fényszóró - 1. évf. 5. sz. (1945. augusztus 25.)

Zelk Zoltán írása



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-06-05 10:21 lista
2019-02-11 10:51 Kosztolányi Mária
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
2018-08-21 09:29 Vezsenyi Ildikó
2018-08-21 09:17 vim
2018-08-17 21:42 válogatott versek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-07-19 00:11   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 23:50   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 23:18   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:37   Napló: Minimal Planet
2019-07-18 22:31   Napló: Minimal Planet
2019-07-18 22:27   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:27   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:22   új fórumbejegyzés: Mórotz Krisztina
2019-07-18 22:18   új fórumbejegyzés: Bártfai Attila Márk
2019-07-18 22:17   Napló: Kisprózák