Nem volt jogom így szólni rólad, Robert. Lehet, mikor azt mondtam: vakációzol a klinika biztonságában – az emigráns irigysége beszélt belőlem. Kinevettem ijesztő állapotodat, depressziódat. Nem, nem az egészségem gőgje volt ez. Tudtam, felém is lopakodik a téboly, s csak cérnaszál tartja vissza, hogy rám ne rohanjon, s valóm komorló belső térségeibe ne kergessen. De én éber voltam. Mint sánta, ki azzal takarja sántaságát, hogy egyenesen próbál járni, hogy senki még csak ne is sejtse, mi történik a mélyben! Neked ilyesmire nem volt szükséged, neked szabad volt betegnek mutatkoznod. De én, ki menekült voltam e kontinensen (mivel annyi hozzám hasonló tűnt el már itt nyomtalanul), én nem lehettem gyenge. Bocsásd meg tévedésemet! – A sors jelzését: a betegséget az akaratod nem győzhette le. Az én haragom mögött a megalázottak megbocsáthatatlan gőgje rejlett. Ez indított mostani levelemre is: hogy lebírjuk, ami elválaszt bennünket – a hamis gesztusokat, a megszokást, a látszatot, a nyelv lazaságát.
Nem volt jogom így szólni rólad, Robert. Lehet, mikor azt mondtam: vakációzol a klinika biztonságában – az emigráns irigysége beszélt belőlem. Kinevettem ijesztő állapotodat, depressziódat. Nem, nem az egészségem gőgje volt ez. Tudtam, felém is lopakodik a téboly, s csak cérnaszál tartja vissza, hogy rám ne rohanjon, s valóm komorló belső térségeibe ne kergessen. De én éber voltam. Mint sánta, ki azzal takarja sántaságát, hogy egyenesen próbál járni, hogy senki még csak ne is sejtse, mi történik a mélyben! Neked ilyesmire nem volt szükséged, neked szabad volt betegnek mutatkoznod. De én, ki menekült voltam e kontinensen (mivel annyi hozzám hasonló tűnt el már itt nyomtalanul), én nem lehettem gyenge. Bocsásd meg tévedésemet! – A sors jelzését: a betegséget az akaratod nem győzhette le. Az én haragom mögött a megalázottak megbocsáthatatlan gőgje rejlett. Ez indított mostani levelemre is: hogy lebírjuk, ami elválaszt bennünket – a hamis gesztusokat, a megszokást, a látszatot, a nyelv lazaságát.
A húsvéti ünnepeket megelőző, úgynevezett nagyhét legfontosabb napjai a nagycsütörtök, a nagypéntek és a nagyszombat. Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek. Ettől kezdve a húsvéti vigília Glóriájáig sem harang, sem csengő, sem orgona nem szól" legközelebb csak nagyszombaton.
A nagy szellemek csak nagy dolgokról írnak. A kicsik meg mint én is csak kicsikről. Kicsikről mint az éhség, vagy a hangyák. A hangyák igen kicsik, és szorgosak. Az éhség meg csikarja az ember gyomrát, mint a dinnye, vagy a kovászos uborka. A nagy szellemek meg nagy dolgokról írnak. Nagy dolgokról mint például a nők. A nők vagy az élet. A nők roppant nagy dolgok. És fontosak. Úgy általában frissek meg jól vasalhatóak. Az élet is jól vasalható. Aki érti trükkjét. Kicsi szellemeknek kis dolgok valóak. Kicsi a halál is. Rendkívül kicsi, de erős mint a bors. Előbb utóbb mindenkit kivégez. És szemből támad, mint a tigrisek. Nem tudom hol olvastam valahol: A nagy szellemek mind Rómába mennek. /Nem tudom biztosan.. de szerintem a halál elől./
MŰ ÉS FÉRCMŰ 2019-11-16 08:00 A jó művész vérből, gennyből, sárból festett önarcképe mindig "mi vagyunk". A rossz festő másokról készült gúnyrajza pedig mindig "önarckép". Jellemhibáját felmutatva.
Szeretsz? Mért sírod el magad, mikor suttogva mondod, S ezek a kicsi finomka dombok Mért játszanak földrengést az ujjaim alatt? Szeretsz? Nézd, zavart, ijedt mosolyomon át, Most megérezheted, ha akarod, Hogy meghatódtam, hogy sírok bévül, hogy friss lombkoronák Zúgása csapta meg egyszerre a fülem, S hogy mit daccal és gőggel zártam kívülem, Most újra betör hozzám, és a nyakamba ugrik, S fuldoklásig szorít s ölel a vágy.
Szeretsz? No, ülj le szépen, kedvesen a térdeimen, Hajtsd hátra, lassan, a vállamra nyakad, Így, megadva, meghódolva hagyd el most magad, Hadd nézzelek, S még egyszer puhán s zengőn hadd próbálok szólni, Hadd élvezem magam, gúnyosan s betegen: Hogy fáradt szívem megint csak érzeleg.
Csitt! véletlen diadalom, csitt! égből pottyant csodám, Lealázó, kínlódó "lám-lám" csatán Hadd szokjam meg egy kicsit most, hogy újra, újra szeretnek, Hadd szúrjam szíven magam: Hát oda a rezignációm?
Be olcsón vett meg Egy kis szűz nyafogása... Húnyd le a szemed, Most kegyetlenül könnyeim erednek. Hát te vagy, te vagy a forró kása, Amit kerülgettem, hát te vagy az új? Hadd röstellem agyon magam!
Kinyitod a szemed, és azt ragyogja: Minden rendben, Egyszerű és édes az élet! - Ó, tudod-e, kis bolondom, hogy most megölnélek? - S én nézlek - s megrándul a vállad a kezemben...
Kéne valami bohókás hűvös fátyol, űrbolt fellegek- lakat alatti szonáta hegyek vagy bármi ami táncol.. Rikácsoló ibolyaszirmok fedik el a hegyeket vagy ráérősen gyűjtögetik csillagrőzséiket a fázós szemérmes őzsuták.. Két komponensre záródik a hideg és rémisztő ásítással mégis csak összezárul az erdei képzelet. Van hogy csak kéretik magukat van hogy nyíltan árulják nedveiket a fák s ilyenkor minden apró mozdulatra valami tűfoknyi illem reagál.
