NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-10-15 09:46 Összes olvasás: 1515881993. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 47. | 2025-10-15 00:26 | Kié legyen az élet . ·····················································A kettőből kinőtt két kápolna-virág ·····················································az oltár tetejin összekapcsolódtak. ·······················································································Kádár Kata . Éjben, zuhogó-üstökü éjben egyszerre fölijed az ember, s míg áldja a sorsot a döbbenetért, érzi, megtelik fönséges szerelemmel. Mert rohan az idő, rátipor, recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek. Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak, érzékeim roppanva kimúlnak. Mégis imádlak, élet.
Játszom a mennyben, – tüzes kehelyben. Nagy hitek előtt alázkodtam, mégis megcsaltak engem, fiatalságomat megforgatták górcsőben, vizsgáló szennyben –
de föld, idő, tér és ember mégis szeretett engem. Játszik a szív, szólna, de mit? Kinek szájával szólnak a sóval-izzadó földek, s ismét a villogó zöldek, gázlángok, narancs-ibolya lángok, külvárosi, szürkült virágok szólnak belőlem – szeretve vagyok az időben.
Ilyen megáldott szerelemben mért kell nekem hulláktól leveretnem? Mért kell – végül is, mért kell vezekelnem? Idegen vagyok-e én, idegen-e, aki nem érzi vissza gyerek-talpa alá az itthoni kövezetet, maga alá a villamos-ütközőt, aki rubint-kórót nem itt szakított – mért vagyok én itt kitaszított? Tündöklő augusztus-éjeken nem én szerettem-e sziporkázó töltés mellett, dupla csillaghullásban? Ki evett itt gyöngykásás krumplit, bánatot harapva hozzá? Kicsoda bűvölne engem itt rosszá? Hát amit az én édesemnek adok, ki mondja a mézre, hogy méreg? Kié legyen az élet?
Íme, fölkelek, íme, sóhajtva elmegyek. Idegen jóléttől borzadok, halálig szegényes jegykendőt hordozok. Kongóban megfagyok, Alpeseken könnyekké olvadok. Jaj, jeges a gitárok húrja Braziliában, szomorúak a csodák minden világban, fanyar-izűek a latin Vénusz ligetei, erdei, – jaj, de szomorú Sátán jött engemet megkísérteni.
Fölvitt a Sátán az öröm csúcsaira – nem bírt velem, nem mondtam se igent, se nemet, megtartott az én képzeletem. Füleim mellett zendült bűvös lélekharang, tulipán-harang, arról álmodok, oldalt fülelek, bár megveretek majd belehalok, – a föld az istené, a ló az ebeké – az én jegyesemhez hajtanak a bajok.
Ne méltass figyelemre, én nem átkozódom, én már meghaltam. Temetve vagyok az én jegyesemmel közeli sírhantban. Az ő sírja cifra-virágos, megölték, s teszik mintha élne. Az én sírom mind e zajos világ, halott vagyok már élve. Én tudom, az én szerelmesem, az élet még megölel engem, havas húsából csoda-virág kisajdul, s álmomat: virágot, megölel engem. Én halott leszek, én nem érzem az öröm kéjét, nem érzem a gyalázat kínját: – ölelkezünk, de szerelmünket még a halálban, ott is leszakítják. . | |
1992. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 46. | 2025-10-13 23:21 | Madár sikolt
Madár sikolt a lombokon, zizegő ébenkordonon, mint akit látomás vadít, villantja éles szárnyait.
Ki ő, ki ő – kiált, kiált, valaki, őrült, erre járt, a Hold havára mocskított, véremből valaki ivott –
Ki ő, ki ez a fenevad hogy megtagadjam magamat, hogy emberségem sátora bomoljon s fusson tábora? . | |
1991. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 45. | 2025-10-12 23:33 | A nádas igézése . Hínarával, sarával nem jön utánam, elküldött a világra s visszakivánom, gőztükrében forognék – szép fehér holdban! A mocsári házban én királynő voltam.
Volt fiatal szerető s parókás vénlány, s boszorkányos barátnő, s vagány és bárány, bezizegett a mocsár, a hold berémlett, két orcámra színezüst talpakkal lépett.
Nyúlketrecek zörögtek, róka vonított, vakond-halmok mozdultak, tündöklő sírok, hallottuk, hogy a vonat sikongva elmegy, s álmodtunk egy világot – milyen volt? mindegy!
Veres levél-késekkel fölkel a nádas, mint a tiszta hideg éj, már csont-száraz, veszni innen indultam, s nevemben győztök arany nádi-jogarasok, fellengzősök. . | |
1990. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 44. | 2025-10-12 01:13 | Nyár, napfény . A boldogság súlyos aranyban, vértesen vonúl, megcsörren a kukorica tőle, haja fodorúl.
Lég sínein, mennyei úton fehér géprajok, dorombol vakító mellük, árnyuk is ragyog
Ily sugárzó lesz-e a végső látomás? s a rét? Vagy nem látom forró fényét csak rettenetét? . | |
1989. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 43. | 2025-10-10 23:48 | Tavasz . Pesten az emeleten fészkel a nappali hold, önmagát nézegeti, valaki belékarolt –
Vigyázz, vigyázz, rád is eljön a veszedelem: rádnézhet a szerelem gyöngéden s félelmesen. . | |
1988. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 42. | 2025-10-09 23:15 | Rózsaág . Ó lefülledt ég alatt szunnyadó világ! Hogy kapirgál szíveden a vadrózsaág!
Súlyos kőnek hűvösén, vasnak vánkosán reng a lét – a rózsaág sírdogál csupán. . | |
1987. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 41. | 2025-10-08 23:59 | Végrendelet
Ki porból lettem s porrá válok, halálra gyógyszert nem találok. Síromra kérek szép virágot, életet, s mindent eltestálok.
Szívemet kössék rongylabdába, játszó kicsikék vigalmára. Nem fáj kedvesek rúgására, beröpül majd a boldogságba.
Hamvamat lábbal-hordott pornak, szőnyeg-poroló jóasszonynak ajánlom – vígabb hajnalokon lebegő, piros porsátornak. . | |
1986. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 49 | 2025-10-08 01:31 | Este a Mátrában . Tücsökhegedű, álmatag, szól a sötétkék fák alatt. Világos ablakomra jár s koppan a tündér vagy bogár.
Amit belémvert ostoba erők faragott ostora, kiűzi tündér üzenet, kitárom néki szivemet.
Világ szívére helyezem csókomat, s szádra, kedvesem. Piruló, hűvös bort igyál! A borzalom, nézd, szundikál. . | |
1985. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 48. | 2025-10-05 23:44 | Emlék a jövendőről . Tükre az én gumicsizmám, mészből ezüst érmet vet rám, világít helybeli eleganciámon. Márványos kavicsa a virágom.
Ő a szilárd e visszás földön, s régi dolgaimnak nem lesz börtön: üveggolyóm is mennyé tárul, belőle örök szívárvány hull,
Egy kiskutya, bújócska-társam keres a fényben, hő-omlásban, a teljes nyárban, lét medrében, szívárvány alatt üget szerényen. . | |
1984. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 47. | 2025-10-04 23:48 | Kikötő . Kátrányos derekú uszály e kikötőben megpihen, minden árbóc: égő kard, minden kötélcsomó: szivem.
Minden vérerem ideköt. Szórakozik velem szilaj emlékezet: energia a daru síró láncaival. . | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|