NAPLÓK: Bátai Tibor Legutóbbi olvasó: 2025-10-18 18:39 Összes olvasás: 151984| 1996. | [tulajdonos]: Szécsi Msrgit 50. | 2025-10-17 23:54 | Fej vagy írás
.
Mint gázláng, lila az ég,
az utak már feketék, –
a gyerekek mint a mák
a széles Balkán-uccát
belepik, betemetik.
Közöttük lengetegen
nagylányok suhognak el,
a hangjuk mélyhegedű,
a hajuk remegefü,
s áraszt vad kölniszagot.
Meggyleves illatozik,
verejték harmatozik,
mikor szél kerekedik
minden elkeveredik –
szagoktól gyorsul a vér.
Gyilkos árammal táplált
angyalok: uccalámpák,
körükben minden fehér,
csillog a zsiroskenyér,
nikkelpénz villog, csörög –
A csüggedt alvónak e
pénzcsörgés arany-zene.
Kimosott inge libeg
mint az élő test hideg
fölébredt kísértete.
. | |
| 1995. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 49. | 2025-10-16 23:00 | Hazatérés
.
Pengő, jégszínű műutak,
jégkék traverzek, fémrudak,
hideg, vas-szagú képletek
várnak a nyári éj alatt.
Üdvözlégy, földi tisztaság,
te boldogtalan boldogság,
s kinek tengődni nem elég:
üdvözlégy, léten-inneni lét!
A harmatos vas fölsajog,
a tégla könnyesen ragyog,
a tengő lélek otthona
kúszik lábamhoz, mint haza.
. | |
| 1994. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 48. | 2025-10-15 23:09 | Apály
.
Itt az iszapos folyamágy,
itthagyott, moszatos gyöngyházak,
végképp bezárult paloták,
kelyhükből kirohadt az élet,
csak a tündöklő falak őrzik
a végső tündér lebegést
s a fölséges víz moraját –
hajók és hullák országútján
mulandó lábbal ballagok.
. | |
| 1993. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 47. | 2025-10-15 00:26 | Kié legyen az élet
.
·····················································A kettőből kinőtt két kápolna-virág
·····················································az oltár tetejin összekapcsolódtak.
·······················································································Kádár Kata
.
Éjben, zuhogó-üstökü éjben
egyszerre fölijed az ember,
s míg áldja a sorsot a döbbenetért,
érzi, megtelik fönséges szerelemmel.
Mert rohan az idő, rátipor,
recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek.
Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak,
érzékeim roppanva kimúlnak.
Mégis imádlak, élet.
Játszom a mennyben, –
tüzes kehelyben.
Nagy hitek előtt alázkodtam,
mégis megcsaltak engem,
fiatalságomat megforgatták
górcsőben, vizsgáló szennyben –
de föld, idő, tér és ember
mégis szeretett engem.
Játszik a szív,
szólna, de mit?
Kinek szájával
szólnak a sóval-izzadó földek,
s ismét a villogó zöldek,
gázlángok, narancs-ibolya lángok,
külvárosi, szürkült virágok
szólnak belőlem –
szeretve vagyok az időben.
Ilyen megáldott szerelemben
mért kell nekem hulláktól leveretnem?
Mért kell –
végül is, mért kell vezekelnem?
Idegen vagyok-e én, idegen-e,
aki nem érzi vissza gyerek-talpa alá
az itthoni kövezetet,
maga alá a villamos-ütközőt,
aki rubint-kórót nem itt szakított –
mért vagyok én itt kitaszított?
Tündöklő augusztus-éjeken nem én szerettem-e
sziporkázó töltés mellett, dupla csillaghullásban?
Ki evett itt gyöngykásás krumplit,
bánatot harapva hozzá?
Kicsoda bűvölne engem itt rosszá?
Hát amit az én édesemnek adok,
ki mondja a mézre, hogy méreg?
Kié legyen az élet?
Íme, fölkelek,
íme, sóhajtva elmegyek.
Idegen jóléttől borzadok,
halálig szegényes jegykendőt hordozok.
Kongóban megfagyok,
Alpeseken könnyekké olvadok.
Jaj, jeges a gitárok húrja Braziliában,
szomorúak a csodák minden világban,
fanyar-izűek a latin Vénusz ligetei, erdei, –
jaj, de szomorú Sátán jött engemet megkísérteni.
Fölvitt a Sátán az öröm csúcsaira – nem bírt velem,
nem mondtam se igent, se nemet,
megtartott az én képzeletem.
Füleim mellett zendült bűvös
lélekharang,
tulipán-harang,
arról álmodok,
oldalt fülelek, bár megveretek
majd belehalok,
– a föld az istené, a ló az ebeké –
az én jegyesemhez hajtanak a bajok.
Ne méltass figyelemre, én nem átkozódom,
én már meghaltam.
Temetve vagyok az én jegyesemmel közeli
sírhantban.
Az ő sírja cifra-virágos,
megölték, s teszik mintha élne.
Az én sírom mind e zajos világ,
halott vagyok már élve.
Én tudom, az én szerelmesem, az élet
még megölel engem,
havas húsából csoda-virág kisajdul,
s álmomat: virágot, megölel engem.
Én halott leszek, én nem érzem az öröm kéjét,
nem érzem a gyalázat kínját: –
ölelkezünk, de szerelmünket
még a halálban, ott is leszakítják.
. | |
| 1992. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 46. | 2025-10-13 23:21 | Madár sikolt
Madár sikolt a lombokon,
zizegő ébenkordonon,
mint akit látomás vadít,
villantja éles szárnyait.
Ki ő, ki ő – kiált, kiált,
valaki, őrült, erre járt,
a Hold havára mocskított,
véremből valaki ivott –
Ki ő, ki ez a fenevad
hogy megtagadjam magamat,
hogy emberségem sátora
bomoljon s fusson tábora?
. | |
| 1991. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 45. | 2025-10-12 23:33 | A nádas igézése
.
Hínarával, sarával
nem jön utánam,
elküldött a világra
s visszakivánom,
gőztükrében forognék –
szép fehér holdban!
A mocsári házban én
királynő voltam.
Volt fiatal szerető
s parókás vénlány,
s boszorkányos barátnő,
s vagány és bárány,
bezizegett a mocsár,
a hold berémlett,
két orcámra színezüst
talpakkal lépett.
Nyúlketrecek zörögtek,
róka vonított,
vakond-halmok mozdultak,
tündöklő sírok,
hallottuk, hogy a vonat
sikongva elmegy,
s álmodtunk egy világot
– milyen volt? mindegy!
Veres levél-késekkel
fölkel a nádas,
mint a tiszta hideg éj,
már csont-száraz,
veszni innen indultam,
s nevemben győztök
arany nádi-jogarasok,
fellengzősök.
. | |
| 1990. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 44. | 2025-10-12 01:13 | Nyár, napfény
.
A boldogság súlyos aranyban,
vértesen vonúl,
megcsörren a kukorica tőle,
haja fodorúl.
Lég sínein, mennyei úton
fehér géprajok,
dorombol vakító mellük,
árnyuk is ragyog
Ily sugárzó lesz-e a végső
látomás? s a rét?
Vagy nem látom forró fényét
csak rettenetét?
. | |
| 1989. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 43. | 2025-10-10 23:48 | Tavasz
.
Pesten az emeleten
fészkel a nappali hold,
önmagát nézegeti,
valaki belékarolt –
Vigyázz, vigyázz, rád is
eljön a veszedelem:
rádnézhet a szerelem
gyöngéden s félelmesen.
. | |
| 1988. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 42. | 2025-10-09 23:15 | Rózsaág
.
Ó lefülledt ég alatt
szunnyadó világ!
Hogy kapirgál szíveden
a vadrózsaág!
Súlyos kőnek hűvösén,
vasnak vánkosán
reng a lét – a rózsaág
sírdogál csupán.
. | |
| 1987. | [tulajdonos]: Szécsi Margit 41. | 2025-10-08 23:59 | Végrendelet
Ki porból lettem s porrá válok,
halálra gyógyszert nem találok.
Síromra kérek szép virágot,
életet, s mindent eltestálok.
Szívemet kössék rongylabdába,
játszó kicsikék vigalmára.
Nem fáj kedvesek rúgására,
beröpül majd a boldogságba.
Hamvamat lábbal-hordott pornak,
szőnyeg-poroló jóasszonynak
ajánlom – vígabb hajnalokon
lebegő, piros porsátornak.
. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
