A szappanopera tulajdonképpen pornófilm. Csak éppen nem fizikai (ha úgy tetszik: biológiai), hanem érzelmi (pszichológiai) pornó. A szappanoperák nézői a képernyő előtt ugyanúgy a való életükből hiányzó élményekben próbálnak - legalább közvetve - részesülni, ahogyan a pornófilm nézői is ezt teszik. A kemény szexfilm legádázabb törzsközönségét főként túlfűtött kamaszok alkotják, akik bár fiziológiailag tökéletesen felkészültek és erősen motiváltak a nemi életre, élethelyzetük még nem teszi lehetővé számukra a vágyott funkció tényleges gyakorlását. A szappanopera (a lelki pornó) legodaadóbb hívei pedig többnyire korosodó hölgyek, akiket családjuk ténylegesen vagy csupán az elhidegülés révén magukra hagyott, s noha lenne igényük az érzelmi életre, szeretnének szeretni, félteni, talán még haragudni is, az élet ezt már megtagadja tőlük.

Ezért míg a valódi pornó definitív sajátossága, hogy folyamatosan nemi aktusokat tár a néző elé, addig a szappanoperában az a lényeg, hogy állandóan intenzív lelki életet élnek benne; unos-untalan hisztiznek, szerelmet vallanak, gyűlölködnek és féltékenykednek. A gúvadt szemű serdülő a pornófilmet nézve valójában részt próbál venni a szexben, s szexel is, annyiban, amennyiben ez partner nélkül lehetséges. A garzonlakásban magára hagyott nagymamánk pedig, miközben az utolsó szem csokiparány után kotorászva megkönnyezi Juan és Juanita tizenhetedik szakítását, közben érzelmekben osztozik. Empátiás rezdülései által együtt aggódhat, sírhat és nevethet a karib-tengeri villákban szenvedő szereplőkkel, és így érzéseket csempészhet az életébe.

A szappanopera tehát, éppúgy, mint a testiség pornója, egy sajátos öningerlésre van kihegyezve, s a lényeg itt is elsősorban az erre módot adó jelenetek halmozása. Ezért e műfajok (és még néhány) esetében tökéletesen érdektelen, ha gyengécske a történet, életszerűtlenek a keretszituációk, döcögősek a dialógusok. Az ilyen kifogások a pornó és a szappanopera vonatkozásában egyszerűen értelmezhetetlenek. Olyan ez, mint mikor valaki a magvas eszmei mondanivalót kéri számon egy diszkósláger szövegén.

Érdekes, hogy a szappanopera külsőségeiben is mennyire megdöbbentően hasonlít a (minőségi) pornóhoz. A szereplők külleme, a helyszínek megválasztása, a dramaturgia és az operatőri munka egyaránt az igényesebb kemény szexfilmek azon jeleneteire emlékeztetnek, amikor éppen nincs "akció". A szappanopera olyan, mint egy színvonalas pornó, amiben azonban sosem zajlik szex, helyette lelki "aktusoknak" lehetünk tanúi: Fernando összevész Rosalindával, aki szerelmet vallott Augustónak, miután az féltékenységi rohamában összeverekedett Bernardóval, és így tovább. A keresztnevek szajkózása egyébként nem öncélú ezekben az érzelmes sorozatokban, hisz a keresztnév közel hoz, személyessé tesz, általa az embert mint magánéleti szereplőt tekintjük. Ez még akkor is így van, ha a sorozatban járatlan vétlen fültanút időnként halálra idegesíti, ha a másik szobában bekapcsolva felejtett tévéből negyedóra alatt harmincadszor hallja, hogy "hozéálbertó".

Csak látszólag egyszerű kérdés, miért olyan fontos, hogy a szappanoperában a nők mindig gyönyörűek és szexisek, a férfiak pedig jóképűek és sármosak legyenek, ügyelve még arra is, hogy minden szóba jöhető korosztályból felvonultassanak néhány díszpéldányt. Átlagos (uram bocsá', csúnya) küllemű emberek érzelmi viharai eszerint nem lennének annyira érdekesek? A kérdés persze álnaiv, talán úgy vagyunk ezzel, mint az egyszeri férfi, aki hangoztatja ugyan, hogy fontosak számára egy nő benső értékei, ám ezeket valahogyan mindig a nagymellű szőkékben próbálja fellelni.

A szappanoperát mint a lélek pornóját kiismerve csupán egyetlen következtetésre juthatunk: látogassuk meg a garzonban felejtett nagymamát. Ne aggódjunk azon, hogy emiatt esetleg elmulaszt néhány epizódot, hisz e sorozatok markáns sajátossága az is, hogy bárhol be lehet kapcsolódni és bármikor újra fel lehet venni a fonalat. Néhány száz rész kihagyása a széria elejéről vagy közepéről nem okoz számottevő zavarokat a további sorozatnézésben. Sőt, ha látogatásaink rendszeressé válnak, az is megtörténhet, hogy a nagyi maradványtünetek nélkül kiépül a szappanopera-addikcióból, ahogyan az ifjoncok is elfelejtkeznek az egykor szorongva rejtegetett pornókazettákról, amint megérinti őket a saját élmény varázsa.