DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2840 szerző 37951 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Ketykó István
  Krisztusi harminc csak hetvenkét évem. Szonettkoszorú
Új maradandokkok

Bara Anna: időtlenül avagy “ahogy a napok rövidülnek”
Kiss-Teleki Rita: vége se
Kosztolányi Mária: minden nyár után
Bara Anna: Égbe szakadt gyökereim hangján
Kosztolányi Mária: angyalok Burgoszban
Bátai Tibor: konfesszió
Tóth János Janus: felhőláb lábnyomán
Tóth János Janus: Tisza-szép
Vezsenyi Ildikó: anyu versek
Farkas György: Gyertyák
FRISS FÓRUMOK

Vezsenyi Ildikó 8 órája
Kosztolányi Mária 9 órája
Nagyító 15 órája
DOKK_FAQ 15 órája
Szilvási István 16 órája
Tóth János Janus 17 órája
Magyar Éva 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Vadas Tibor 1 napja
Tamási József 1 napja
Csapó Angéla 2 napja
Kocsis Nóra 2 napja
Bátai Tibor 2 napja
Bara Anna 3 napja
Szilasi Katalin 3 napja
Szilágyi Erzsébet 3 napja
Czékmány Sándor 4 napja
Szakállas Zsolt 5 napja
Kiss-Teleki Rita 5 napja
Nagy Zsuzsanna 5 napja
FRISS NAPLÓK

 Gyurcsi 6 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 7 órája
Baltazar 13 órája
történések 14 órája
Imago 18 órája
hozzá lehet szólni 1 napja
Bátai Tibor 1 napja
PIMP 1 napja
Hetedíziglen 1 napja
Sin 1 napja
mix 1 napja
Etzel Mark Bartfelder 2 napja
Játék backstage 2 napja
- haikukutyin - 3 napja
nélküled 3 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: A vádlottak padján
Legutóbbi olvasó: 2021-12-02 05:35 Összes olvasás: 21290

Korábbi hozzászólások:  
282. [tulajdonos]: Éhség2021-10-16 11:57
Éhség
(avagy rehabilitációm rövid története)

Van abban valami megfoghatatlanul misztikus és megmagyarázhatatlan, hogy ha két embert szállítanak rehabilitációra egy autóban egy kórházba, melyiket milyen szobába helyezik el. Adva van a két ember, az egyik jóval túl a hatvanon, nyugdíjas honvéd-alezredes, jól öltözött, igazi úriember kinézetű, komor-komoly, súlyos tekintetű, szűkszavú, nem barátkozó, gondolataiba mélyedő –legalább is kívülről ezt a képet mutatja. Adva van a másik utas is, aki a hatvanhoz közelebb van már mint az ötvenhez, egyszerű vidéki kézműves családapa, farmerban, farmerdzsekiben, egyszerű cipőben, közvetlen, érdeklődő és mosolygós, barátkozós típus, aki itt a kocsiban azonnal megtalálja a hangot a sofőrrel, aki egyébként hivatásos ápoló is egyben. Egyik kórházból szállítja a másikba a két embert, rehabilitációra. Mindkettőnek infarktusa volt, ám az idősebb már rutinosnak tűnik, láthatóan nem először van kórházban. A fiatalabbat 14 éve nem látta orvos, eddig kórházban is csak látogatóként volt, és akkor, amikor a gyerekei születtek.
A kórház, amiből elköltöztetik őket, „csak” az életmentést végezte. Ugyanúgy mentő hozta a két beteget, az intenzíven voltak három napon át „becsövezve”, „bedrótozva”, majd egy hetet töltöttek kórteremben, ahol az volt a feladatuk, hogy talpra álljanak, s ha ez megvan, akkor még három-négy hét vár rájuk egy másik kórházban, ahol „rehabilitálják” az emberfiát, azaz igyekeznek úgy visszaadni a kórházból őket a családnak, a munkahelynek, hogy mit se vegyenek észre a lezajlott súlyos betegségükből.
És akkor térjünk vissza az első mondathoz: megmagyarázhatatlan, hogy ránézésre hogyan tudják megítélni, eldönteni, hogy ki milyen ellátást kapjon, ki milyen ellátásra „jogosult”. Jelen esetünkben az idősebb úr azonnal felkerült az új kórházi szárny emeletére, ahol kétágyas, zuhanyzós, vécés szobák vannak, vadonatúj minden berendezési tárgy, s mivel kevesebben vannak, észszerű a gondolat, az ellátás, a törődés is jobb-több. Farmerruhás emberünk pedig bekerül a régi szárny egyik négyágyas szobájába, ahol már hárman fekszenek: az egyikük magatehetetlen, pelenkázott idős rendőr bácsi, a másik egy ugyancsak pelenkázott, de járásképes idős bácsi, a harmadik pedig egy nyolcvan körüli, de még önmaga ellátására képes ember. A hierarchia azonnal kialakul a szobában, a legfiatalabbat kérik meg mindenre, büféből kávét, kiflit, üdítőt hozni, újságért kimenni, vagy csak megigazítani a fejpárnát, vagy odaadni egy almát, egy korty vizet, vagy bekapcsolni a tévét. Ilyenekért nem érdemes és nem is szabad a nővérkéket zavarni, mert szegényeknek van elég bajuk a sok beteggel, egy-egy ápolóra négy-öt kórterem, azaz 15-20 ember is jut. A legfiatalabb ezt a feladatot azonnal felvállalja, genetikailag az elesettek és a rászorulók felé szolidáris volt egész életében, most is az. Eszébe sem jut, hogy ő is elesett és rászoruló. Teszi a dolgát, kiszolgál, segít. Közben önmaga dolgait is intézi, mert itt a „rehabon” ébredéstől elalvásig minden perce be van osztva az embernek. Vérnyomásmérés, vérvétel, percre pontos reggeli-ebéd-vacsora, pszichológusi vizsgálat, közös torna a legfelső emeleti, vagy az új szárnyban lévő tornateremben, terheléses vizsgálat szobabiciklivel, dietetikus, kardiológus előadásai, a kórházon túli életre való felkészítő információkat átadó beszélgetések stb. Mondhatni, zsúfolt, stresszes napok, hiába van infarktussal kórházban az emberfia. A gyógyszerek miatt azonban ebből a „hajtásból” észre sem vesz semmit a beteg, sőt, békésen és nyugodtan dől le este az ágyába, mert tudja, hogy van esélye holnap is felkelni.
De ideje lenne a címben szereplő „éhségre” rátérni, nem akarom az olvasó idejét pazarolni, sem az izgalmát fokozni, hogy vajon miről is van szó? Nos, az előző kórházban az intenzíven egyszerű dolga volt az embernek: ha nem akarta az ágytálat használni (márpedig az ott töltött három nap alatt mindössze kétszer akarta valaki), akkor vagy csak kevese, vagy egyáltalán nem eszik. Hősünk az utóbbit választotta, egy falatot sem evett, sőt, hiába erőltették, a napi két liternyi teát sem itta meg, mert a „kacsát” sem szerette volna használni. Valahogy megalázónak tartotta volna, hogy őt kiszolgálják, ápolók és betegtársai előtt ürítsen, vizeletét ápolónők hordozzák ki. Vécére, zuhanyozni nem mehetett ki, hiszen a csövek és drótok nem engedték. Az önként vállalt teljes diéta meghozta eredményét, három nap alatt öt kilót fogyott, köszönhetően annak, hogy nem csak a zsír, hanem a víz is elfogyott az alapvető életfunkciók ellátása közben. Ekkor még nem érdekelte a tudományos magyarázatok sora, a diéták, a fogyás. Egyet akart, illetve egyet nem akart, idegenek előtt vécézni. Megérte hát az éhezés, mert egyszer sem tört rá a kényszer, a három nap alatt egyszer sem érezte, hogy ki kellene mennie. Amikor aztán átkerült az intenzívről a kórterembe, első dolga az volt, mint a többieknek: vécére ment, egyedül, nyugodtan, majd zuhanyozott, hosszan, sokáig! Egészen új emberré lett. Hiába no, megszoktuk a konformot, megszoktuk a tisztaságot, a kényelmet.
A kórtermi élet már szabadabb. Innen büfébe járhat az ember ha éhes, szomjas, vagy bármi nassolnivalóra vágyik. Hősünk azonban tudatosan került minden plusz kalóriát, soha nem vett semmit, de amit a szerettei hoztak be neki, abból is csak a gyümölcsöket ette meg, azt is beosztva. Megelégedett a reggelire kapott félszelet kenyérrel, az egy-két gramm vajjal, a papírvékony szelet felvágottal, vagy a vacsorára kapott kiflivel és natúr joghurttal. Az ebédet itt egy szolgáltató hozta, steril zárt csomagolásban, minden betegnek adagokban. Volt aki szebbet, jobbat kapott mint a társai, mert példának okáért ő nem volt diétán, vagy nem volt laktózmentes, vagy vega. A dobozok felbontása a betegebb betegeknek meghaladta az erejét, így azt is a fiatalabbak végezték el, aztán akár egy elképzelt lágerben, mindenki az ablak felé fordulva, ágya szélén megette szerény adagját.
Csak most döbbent rá az, aki gondolkodott, hogy mit is jelent egy szelet kenyér, vagy egy falat hús. Hősünk az adagjait lassan, nyugodtan kanalazta be. Mindegy, hogy mit adtak elé, megfontoltan, akkurátusan rágta a falatokat, most valóban legalább harminckétszer, hogy az ízeket tovább élvezhesse. Rádöbbent, hogy így a kevés is elég, sőt, olykor a kevés is sok. A miniadagok ellenére jóllakottnak érezte magát, holott odahaza ez az ételmennyiség a fél fogára sem lett volna elég. Igaz, odahaza dolgozott, mozgott, míg itt csak a gyógytornász látogatásainál állt fel, vagy nyújtogatta a kezét-lábát. Az adagokat úgy állíthatták össze a szakemberek, hogy a fekvéshez legyen elegendő a bevitt kalóriamennyiség, azaz csak annyit egyen a beteg, amivel az életfunkcióit fenn tudja tartani, illetve amivel biztosan fogy néhány kilót. Már ha nem jár a büfébe, és rokonai nem halmozzák el jóféle hazaival. Itt, ebben a kórteremben ismét fogyott öt kilót hősünk, így „vágott bele” a rehabilitáció dzsungelébe.
A „rehabon” már bőségesebb és jobb volt az élelem. Mennyiségére ugyan egy gyerek is panaszkodott volna, de itt már a szakemberek egyértelműen beszámították azt, hogy a látogatók bőségesen ellátják a betegeket, ehhez külön „beteg-hűtő” volt a folyosón, amibe a nevüket ráírva tárolhatták a pluszt. Hősünk itt már szinte lubickolt a szabadság-érzetében, hiszen maga dönthette el, hogy a foglalkozások között mit csinál. Ő például „lépcsőzött” a főorvos utasítására. Igaz,m a főorvos nem azt mondta neki, hogy naponta kétszer-háromszor járja meg a négy emelet lépcsőfokait oda-vissza háromszor, csak annyit kért, hogy le és fel egyszer tegye meg ezt, azt is lassan. Ám amikor már nem szorít a szív, amikor a gyógyszereknek hála jól érzi magát, akkor minden ember ezt tenné, túlterheli magát, mert ő maga is vissza akar állni előző élete sínpárjaira. És a nagy figyelmeztetés (az infarktus) már oly régen, több mint egy hete történt, hogy már el is felejtette!
Szobatársai közül a magatehetetlen Jóska bácsi szeretett enni, de baj volt a székletével, azaz nem volt baj vele, nem volt neki. Így a pelenkái csak a vizelettől voltak lucskosak cserekor, s amikor hetente talán egyszer „nagydolgát” is beleürítette, akkor ajtó-ablak nyitva volt az elviselhetetlen bűz miatt. Ilyenkor a folyosó is kiürült, senki sem járkált ki-be a szobájából. Egyetlen embert nem zavart ez, Gyurka bácsit, a másik pelenkást, aki egy intézetből került be ide, láthatóan leromlott állapotban. Ő vagy szagokat nem érzett, vagy csak egyszerűen farkaséhes volt, néhány perccel Jóska bácsi pelenkacseréje után már jóízűen falatozott a szemben lévő ágyon. Főhősünk ilyenkor kiment a folyosó egy távolabbi részére, s azon gondolkodott, milyen jó lett volna a sorsa, ha érkezésükkor ő kerül fel az új szárny emeletére, a kétágyas szobába. Néha az is megfordult a gondolatai között, hogy nem is rehabilitáción van, hanem egy túlélő táborban, ahol az orvosok tesztelik, hogy egy szinte elfekvőnek számító kórteremben hogy tud megélni. De érdekes módon más semmi sem zavarta, csak a pelenkacserék s az, hogy a fázós öregek nem engedték az ablakot nyitva hagyva tartani. Irigyen nézte a kinyíló kórtermek ajtajain át, hogy máshol mindenütt nyitva vannak az ablakok, a kellemes őszi napfény melege szabadon járt be a szobákba. Csak náluk nem!
Gyurka bácsival valóban bajok voltak. Az intézetben éhezhetett, mert amellett, hogy mindent megevett -Jóska bácsi maradékát is-, kijárt a folyosóra, ahol az asztalokra tették ki a betegek a tányérokat étkezés után, onnan szedték össze aztán az ápolók, s vitték a mosogatóba. Gyurka bácsi ezekből a tányérokból összeszedett mindent ami ehető volt, és nem volt folyékony. Kenyérdarabokat, kis dobozos vajakat, felvágottdarabokat, kiflivégeket, gyümölcsöket, s akár valami téli álomra készülő állat, elrejtette ezeket a szekrénye fiókjaiba. Ruhái nem voltak, így volt helye bőven, s amikor rátört az éhség -akár az éjszaka kellős közepén-, kihúzta fiókját, s hol egy szelet kenyeret majszolt el, hol egy darab felvágottat rágicsált fogatlan szájával. Hősünk rosszul aludt, ilyenkor a hangra felébredt, s a félhomályban is látta a rágcsáló Gyurka bácsit, akit viszont soha senki sem érdekelt. András bácsi volt a harmadik szobatárs, akivel összebarátkozott hősünk, mert a véletlen úgy hozta, hogy az intenzíven is együtt voltak, de András bácsi még maradt, amikor ő már átmehetett kórterembe. Az öreg nappal kellemes partner volt a beszélgetéshez. Együtt ültek le enni, egymással szemben, nem elfordulva egymástól, sőt, András bácsi megkapta hősünk pluszba kapott kekszeit, műzliszeletét, mivel azok plusz kalóriákat, plusz szénhidrátot jelentett hősünknek. Cserébe András ácsi hol egy almát, hol egy körtét adott, amit aztán a vacsora után lassan darabokra vágva, a darabokat egyenként falatozva, hősünk békésen és élvezettel elfogyasztott, a már említett 32-szer falat-megrágás módszerével. Ezek után már jöhetett az „éjszakai műszak”, a tableten való olvasás élvezete.
Nem folytatom tovább, a lényeget már elmondtam. Soha se tudta volna meg hősünk, hogy mi az az éhség, ha nem kerül ilyen helyzetbe. Volt már olyan, hogy korgó gyomorral ment haza, volt olyan, hogy egy lovat megevett volna, olyan éhséget érzett, de az igazi, csontig hatoló éhséget, s annak kevés étellel való elűzésének módját csak itt és most tanulta meg. A kórházból 13 kilóval könnyebben ment haza, súlyát azóta is tartja, amit jó eredménynek tart, hiába ígérte meg a főorvosnak, hogy még egy tízest „ledob” magáról. Így érzi jól magát. Élvezi az életet, az ízeket, a változatosságot. Már nem mohó, és nem habzsol. Már nem éhes.

Olvasói hozzászólások nélkül
281. Bátai Tibor: Publikálás2021-05-03 11:25
Kedves Gyula!

Mérlegelve az április 29-ei privát üzenetedben írottakat, némi tépelődés után arra jutottam, hogy eleget teszek kérésednek.

Néhány perce feltettem "visszatérő" írásomat a bírálandó versek közé.

Barátsággal,
Tibor

280. [tulajdonos]: Móra Ferenc2021-04-17 10:43
Mórát (ahogy olvasom) sok kortársa tartotta amatőrnek, talán válaszul született 1910-ben az Amatőrök című rövid írása. Mindenesetre most olvasva is aktuálisnak tarthatjuk mind az országra, mind a Dokkra, mind a jelen irodalmi életre, mind a jelen kulturális életre ezt a rövid idézetet belőle:

"Értem az írót, aki pokolra kívánja az amatőröket, mert elnyavalyásítják az irodalmat, mint a hernyók a fát. Minálunk az olvasók az írók, és az írók azok, akik olvasnak. Ennél már csak nem kell nagyobb nyavalya?
De tudnék én még nagyobbat is. Attól félek, hogy ha az amatőrök dalos ajkait be lehetne lakatolni valami boszorkánysággal: az igazi irodalmat is elhallgattatnánk. Beszélni hiszen beszélhetne azután is, de csak úgy, mint a bibliabéli pusztába kiáltó. Nem lenne, aki ráhallgasson. Ma mégiscsak az amatőrök a legszorgalmasabb olvasók. Ha nem lelki kényszerből, fizikai muszájból. Olvasnak, hogy magot találjanak, mint a verebek a szénás szekéren. S amit összecsipegetnek, azt szerte hordják kopárságokra, siványságokra, olyan helyekre is, ahová az irodalom másképp nem jutna el."

Majd megemlít egy ungvári esetet, ahol az Ungvár és Vidéke nev lapba egy amatőr beküldte Petőfi Szeptember végén című versét, s az ottani ítész elbírálta, s megjelentette a "Mici" becenévvel jegyzett verset, emígyen okolva a megjelenést: "A vers, mint látja, megütötte a mi mértékünket. Várjuk a többit."

"Tiszteljétek az amatőröket - ámbár néha kévéstől lopják a szemet" - konstatálja a jelenséget Móra.

Móra Ferenc: Szilánkok, 344-345. oldal.

279. [tulajdonos]: 194062021-03-18 11:17
ne haragudjon meg rám senki, de a naivitásom töretlen... még most is hiszek abban, hogy ennek az oldalnak van az eredeti célhoz valamicske köze, hiszek abban, hogy a jelenlegi főszerkesztő egyszer rászán az életéből annyi időt, mint például a futásainak dokumentálására a fészbukon... ha csak ennyit foglalkozna az itteni dolgokkal, ha csak ennyit szólalna meg, egy szebb és élhetőbb Dokk lenne ez az oldal.... ha a volt PIG komolyan gondolná azt, hogy minden vélemény fontos, akkor nem így viselkedne ő sem... most mint ellenzéki politikus tapasztalhatja, hogy mit is jelent az, ha egy más véleményen lévőt nem vesznek komolyan, nem válaszolnak neki, nem állnak szóba vele... az ellenzékiség kiürült, mert a hatalmon lévők azt hiszik, az igazság csakis náluk van... továbbra is kitartok amellett a véleményem mellett, hogy amíg a többségi tulajdonosok nem adnak lejjebb hatalmi arroganciájukból, s nem fogadják el azt, hogy minden tulajdonos egy szavazattal rendelkezzen, addig semmiféle előrelépés itt nem lesz, mert őket láthatóan nem érdeklik a Dokk mindennapjai... (PFJ a fészbukon posztol a futásairól, a biciklizéseiről, a főzéseiről, a falburkolásáról, a családjáról (szép család!!), a gyereksegítő csoportról, de sajnos egyetlen másodpercet sem szán itt ránk! Ha szavazni bejön, az édeskevés, mert elméletileg a szerkesztők VÉLEMÉNYÉBŐL, leírt szavaikból lehetne tanulni, erre lenne ez az oldal.)

Most elveszítettünk megint egy embert. Egy olyan embert, aki a napi munkája után rászánta az idejét arra, hogy a Dokkon kommunikáljon, hozzászóljon. Mindemellett egy József Attila díjas költő. Ám itt, ahol dúl/tombol a kicsinyesség, a dilettantizmus (direkte provokálok), a harag és a gyűlölet, egy "tekintély" van csupán, a többségi tulajdon!!!!

Miért hagytuk, hogy így legyen??????

278. [tulajdonos]: 192802021-03-08 09:38
eddig nem gondoltam bele
(magam is szörny vagyok)
szörnyeket neveltem

a gyerekeim sem tudnak hazudni
ami irtóztató hátrányt jelent
ebben a kibaszott kurva világban
ahol
a hazugság alapvető tulajdonságává
vált a "normális" életnek

szörny vagyok
sokat bukdácsoltam
a sok hazugság között hogy
magam igaz maradhassak

most rájuk vár ugyanez az élet

sírni szeretnék ha ebbe belegondolok

277. [tulajdonos]: javítás[tulajdonos]: 191542021-03-04 10:44
néhány plusz vagy hiányzó betűvel nem foglalkozva - 50 ezer forintokat költöttem újra polcokra. (És a dokkos visszaesésemet nem is említettem. Sajnos itt is tulajdonrészt is elfogadtam, aminek semmi értelmét nem látom már, hiszen a főszerkesztő "le sem szar" bennünket, kisebbségi tulajdonosokat, a szerkesztők közül alig dolgozik valaki, láthatóan nincs semmi célja a Dokk.hu nevű "Irodalmi kikötőnek". )

276. [tulajdonos]: 191542021-03-04 10:37
Tekintetes Ítélőbíróság, Méltóságos Bíró Úr!

Töredelmesen bevallom, hogy mindig is naivan szemléltem a világot. Bevallom, mindig mindenkiről a legjobbat feltételeztem, s míg magamban és verseimben állandóan borongtam a problémákon mint a "Fájdalomherceg", addig kifelé pozitív képet mutattam magamról, igyekeztem az embertársaimat is pozitívvá "beszélni". Bevallom, ez nálam korán tudathasadásos állapotot idézett elő, soha sem gondoltam, hogy valaha családom, gyerekeim lesznek, akiket aztán fel is nevelek. Bevallom Tekintetes Bíró Úr, hogy erősen kifejlett szocio-, és agórafóbiámmal tudatosan küzdöttem egész életem során, előadásokat, kiállításmegnyitókat, könyvbemutatókat, felolvasásokat tartottam ahová csak hívtak. Ilyenkor (töredelmesen bevallom) vegyi anyagok használatától sem riadtam vissza, úgymint néhány szem xanax 0,5 mg-os tabletta. Másnap aztán olyan voltam akár a "mosott szar", ahogy azt a bölcs magyar mondja. Így lavíroztam az életnek nevezett káoszban, szerintem jól. Sikeült felnevelnem négy gyermekemet, sikerült végigdolgoznom az életet, sikerfült saját erőmből eltartani a családomat. Sikerült néha egy-egy gondolat (és négy kiadott és eladott könyv) erejéig az embereket is megszólítanom mindemellett.

Tekintetes Ítélőbíróság, Méltóságos Bíró Úr!

A legutóbbi bűnömet is bevallom, s kérem méltó büntetés kiszabását, mert tettemre sem mentség, sem bűnbocsánat nincs!
Vallom a Tekintetes Ítélőbíróság színe előtt, hogy a legutóbbi "mindenből kiszállok" kísérletet csúnyán "bebuktam". Megszüntettem ugyan tagságomat a Spangár András Irodalmi Körben, megszüntettem tagságomat a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületben, abbahagytam a közéletről írott blogomat, abbahagytam a 15. éve készített Börzsönyi Helikon szerkesztését, ám visszaestem, Tekintetes Ítélőbíróság! Nem tudtam ellenállni, gyenge voltam! A helyi Művelődési Ház és Könyvtárban több ezer (talán öt ezer körüli) kiselejtezett könyvet ki akartak dobni a szemétbe, és én nem bírtam ki, hogy több napion keresztül ne hordjam haza őket!! Vállaltam azt, hogy magam után a szemetet is eltakarítom, ezt a holnapi, azaz 2021. március 05. napján fogom megtenni. Feláldoztam a műhelyem szuverenitását, ismét raktárat csináltam a szépen berendezett bőrös-műhelyemből. A család elől ismét 5 ezer forintokat költöttem könyvespolcok vásárlására, az üzemanyagról nem is beszélve. Hogy őszinte legyek, magam sem látom át a jelenlegi helyzetből való kiutat. Egy megoldás körvonalazódik fejemben: bőrös-műhelyemet bűnösen átalakítom egy kis kutúrális közösségi térré. A legelső évében úgyis így funkcionált: volt itt nyolc néprajzi filmklub-vetítés, volt itt kilenc helytörténeti előadás, volt itt öt könyvbemutató, volt itt egy zenés est, és hetente egy-egy kézműves foglalkozás is. Aztán ezeket abbahagytam (lám ezt nem is említettem feljebb), hiszen a bűnös tevékenységemre nem volt magyarázat - a polgármesterünk szerencsére még időben kitiltotta tőlem a látogatókat.

Tekintetes Ítélőbíróság, Méltóságos Bíró Úr!

Kérem szabja ki rám a lehető legszörnyűbb büntetést, ami azért jár, hogy ebben a szép, prosperáló országban - amit magam is Hazámnak hívok egykori Karaffa családnevem ellenére - nem tudom elnézni az iránymutató, épp aktuális trendeket, és bűnös módon könyveket mentek a szeméttelep elől.

Tisztelettel egy bűnös - Karaffa Gyula

Olvasói hozzászólások nélkül
275. vajdics: mi-mindannyian[tulajdonos]: 190552021-02-22 14:04

274. [tulajdonos]: 190552021-02-22 13:24
amióta az eszemet tudom
mindig valakihez akartam idomulni
valakinek megfelelni
szerettem volna ha megdicsérnek
ha elismernek
ha felnéznek rám valamiért
bármiért

hamar rájöttem
hogy nem jár sem elismerés
sem megbecsülés csak úgy
ezért arról álmodtam
hogy költő leszek
verseket írok
mások helyett kimondom majd
az evidens igazságokat
(mert azt tapasztaltam nagyon korán
hogy az emberek nem látnak tovább
az orruk hegyénél)
épp ezért olvasni kezdtem
a könyvek olyan tudást adnak
olyan alapműveltséget adnak
amit az iskola nem adott meg

egész életemben idomulni akartam
elvegyülni

mostanra kiváltam
kiváló lettem
egyéniség

mert egyedi csak akkor lehet az ember
ha senkihez és semmihez sem akar
hasonlítani idomulni

273. [tulajdonos]: 189142021-02-12 13:09
már senkitől sem várok semmit
ezért egyre többet kapok



Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-12-02 00:26   Napló: Gyurcsi
2021-12-01 23:30   Napló: Vezsenyi Ildikó Naplója
2021-12-01 23:07   Új fórumbejegyzés: Vezsenyi Ildikó
2021-12-01 22:19   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-12-01 22:15   Napló: Vezsenyi Ildikó Naplója
2021-12-01 22:14   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-12-01 17:39   Napló: Baltazar
2021-12-01 17:02   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2021-12-01 17:02   új fórumbejegyzés: DOKK_FAQ
2021-12-01 16:45   Napló: történések