NAPLÓK: A vádlottak padján Legutóbbi olvasó: 2025-03-20 18:52 Összes olvasás: 71840| 940. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-20 12:21 | A kép, amibe zuhansz...
ecetfa alatt rozsdás kereszt,
a korpuszt méhtelepre vitték
önmagad látod a helyén
de csak míg rá nem ébredsz
húsból vagy
a felvásárlónak értéktelen...
Temetés...
a vállalkozó megnyit egy csapot,
a papot már elvitte egy fekete mercedesz...
mint egy agyaggalambot,
belőtte egy gép a hamvakat
egy fröccsenő vízsugárba...
anya letörölt arcáról egy könnycseppet
apa pedig a homlokára hulló nedves hamut...
Kiragadás...
Noé bárkája mint egy dögkút,
büdös és undorító...
senkit se mentett meg a haláltól,
elpusztult a 144.000 kiválasztott is...
most írhatunk egy újabb mítoszt...
persze, csak ha van hozzá kedvünk...
Romokban...
benyúlni Jézus szobrának
repedéseibe...
megtalálni ott apám
kívánságlistáját...
rádöbbenni, hogy
nem szerepelek rajta... | |
| 939. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem... 163. | 2025-03-20 10:20 | A szuverén emberről
Beszélhetünk még szuverén emberről? Mondhatjuk, hogy bárki is „rendelkezik kritikai szemléletmóddal és azt érvényesíteni is tudja társas kapcsolataiban? Van kutatói attitűdje, egyéni adottságait érvényesíteni tudja, egyenrangúként képes együttműködni bárki más szuverén emberrel, értékrendjeit képes szándékoltan megválasztani és újraválasztani, identitásait képes megválasztani és újraválasztani, döntéseiért magától értetődően vállalja a felelősséget, erőteljes személyes ethosszal rendelkezik, erőteljes hajtóerővel rendelkezik személyes ethosza beteljesítéséhez?” Ha a társadalom tagjait megvizsgáljuk, bizony a nagyon nagy többségre nem jellemzőek ezek a tulajdonságok, így azt sem mondhatjuk el, hogy a társadalom tagja szuverének lennének.
Ha másfelől közelítünk a kérdéshez, kijelenthetjük, hogy nem is lehet manapság az ember teljesen szuverén, hiszen olyannyira determinálják a körülményei, munkája, környezete, akár családja, rokonsága is életét, hogy önálló életre szinte alkalmatlanok lettünk. Nehéz ezt bevallani, de meglátásom szerint sajnos így van.
A világot egészséges esetben globálisan látnánk. Úgy, egészen, mint otthonunkat, és a Földgolyón élőket mind társainknak, testvéreinknek. Túlzás ez a kijelentés? Egyáltalán nem, bárhogy is nézem. Az életről, a teremtésről még a legképzetlenebb és legtanulatlanabb embernek is van elképzelése, és az akár teremtésmítosz, akár véletlen-mítosz, mindkét esetben rádöbben (már ha veszi a fáradságot, hogy végig gondolja a kérdést), hogy így is, úgy is kellett egy ELSŐ, EGY ŐS, EGY KÖZÖS SZÜLŐ, aki aztán továbbadta az életet és a szaporodással szétszórta önmagát a földkerekségen. (Logikusan tehát mindannyian vérfertőző viszonyból származunk.) De nem így látjuk a világot, nem globálisan, mert az ember mindig csak azt a kis égdarabot látja/ismeri, ami épp a feje fölött van. Ha önmagunkat mások testvéreként, közös család gyermekeiként fogadnánk el, sokkal nagyobb esélyünk lenne a NORMÁLIS életre. Így viszont az egyén szuverenitása azért sem lehet tökéletes, mert a másik ember mindenképp és mindenáron URALKODNI akar rajta, mindenkin!
Egyszerű dolog: Szuverenitásunk hitében bemegyünk vásárolni egy boltba, de arról, hogy amit veszünk, nem tudunk szinte semmit. Nem tudjuk, mi van benne, mit tartalmaz, az egészséges-e, nem okoz-e valamilyen függőséget, valamilyen betegséget, és végső soron kiszolgáltatjuk magunkat a termelőnek, az előállítónak (nem a kereskedőnek). Életünk minden apró részén tapasztalhatjuk, hogy a szuverenitás csak álom, a mai világban a kontraszelekció működik igazán, az evolúciós folyamatok (ha ebben hiszünk) ellentettjükre változtak, tehát a minőségi fejlődés is hatalmas minőségi romlásba „ment át”.
Volt-e valaha szuverén az ember? Talán Éva anyánk, és Ádám apánk, mielőtt hozzányúltak a tiltott gyümölcshöz. Azóta csak álmodjuk az életet, a szabad, szép, testvéri, nyugodt, békés és kiteljesedett életet.
| |
| 938. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-19 12:56 | Megismerés...
a lábadat mosó folyóvízről
ismerd fel a forrást...
ha nem megy, próbálj meg
járni benne, vagy úszni
mint a halak...
ám fordulj mindig szembe
a sodorral, és lásd:
nem hiába...
Ugyanisten...
Istennek nincs hangja,
berekedt,
ezért madarakkal üzen...
ha mi már nem leszünk,
ők még akkor is csivitelni
fogják az "aggyonistent"...
ha Isten el is felejt bennünket,
a madarak fáradhatatlanul
hozzák csőrükben
a zöld ágakat...
Három soros...
szememmel irányítom a létet
néha súgok Istennek embernek
ne keress eltűntem egy bokor mögött
De...
éjszaka recsegnek a bútorok
a könyvek egymást olvasva sírnak
gyötrelmes álomtól feszül
minden izom a vállamban
de
engem bezzeg senki
sem sirat... | |
| 937. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 162. | 2025-03-19 10:35 | A mézről és a légzési gyakorlatokról
„… azt hiszem, helyesen cselek-szik, aki hajnalban, felkelés után a nyitott ablak-hoz áll, s néhányszor mélyen lélekzik az orrán át, tüdejét teleszívja az üde, reggeli levegővel, kimossa és kiszellőzteti tüdejét a dohányfüst, a szobalevegőtisztátalan páráitól.” – ez a mondta, gondolat esszenciája annak, amit Márai képvisel: zárt védőburokban él, vagyona, egzisztenciája, már a születése is „determinálta” arra az életmódra, amit aztán élvezettel és nagy örömmel élt. Ám maga a burok megakadályozta abban, hogy az élet „meztelen valóságát” valaha is megtapasztalja. Bármilyen gond, baj vagy vész is érte, egy más társadalmi osztály (most is vannak ilyenek) szülötte és tagja volt, ami megvédte a mindennapi gondoktól, és ami lehetővé tette számára, hogy igazi gondolkodó életet élhessen, amivel aztán más társadalmi osztályokat is szolgálhatott, a szó nemes értelmében. Persze csak azért, mert helyzetét nem léha és értéktelen életmódra használta, hanem bemutatta azt, hogyan kellene élnie az értelmiséginek, a tehetősnek, végső soron a POLGÁRNAK.
Ma alig van hazánkban igazán polgárnak nevezhető ember, férfi vagy nő. A középosztály elsorvasztásával, az ál-egyenlőség hirdetésével az „előző rendszer” szocializmusa alapozta meg annak a végzetes veszélynek a „munkáját”, ami azt eredményezte, hogy sem jómódú és tanult-művelt középosztályunk nincs, sem igazi polgáraink is alig vannak. A hirtelen meggazdagodottak nem olvasnak Márait, így nem is sejtik azt, hogy „nemzeti feladatot” is kaptak a pénzükkel együtt, ám, ha erről mit sem tudnak, nem is kell azt a feladatot komolyan venni. Mi lett volna ez a feladat? A POLGÁROSODÁS! A nemzet középosztálybeli tagjainak „nevelése”, tanítása, felkészítése arra, hogy az eddig felhalmozott nemzeti, szellemi tulajdonokat kezelje, művelje, gazdagítsa, gyarapítsa, és megismertesse a nemzet minden tagjával! Mert a közös érték az, ami igazán „összehozná” a nemzettagokat, és egy vész esetén így válhatna önrendelkezésre, önvédelemre és túlélésre alkalmas néppé, nemzetté a lakosok összessége. Egyébként, e nélkül bármikor újabb „Mohács” érhet bennünket.
Ami Márainál erény, ugyanazt tartom hibának is: történetesen azt, hogy a polgári életmódja „burkából” nem látta azt, hogy a neki ételt felszolgáló „cselédnek” is van saját élete. Hogy a kocsis a konflisban EMBER, hogy a kofa a piacon ember, hogy a gyári munkás is ember, és nem eltaposni való élősködő, végtelenül szaporodó „poloska”, hanem érző emberi lény! Olyan, mint maga Márai is, csak annyi különbséggel, hogy neki egészen más élet jutott, hogy a polgároknak, az uraknak, a jólétben élőknek, a nemzet kisebbségének ők termelik meg a javak nagy részét, ám ebből, a közö9s életből, a közös javakból nem részesednek MEGFELELŐ módon. Nem mondom, hogy egyenlően kellene részesedniük, mert ez csak egy kommunista álom! Ám a megfelelően részesedést maguknak a polgároknak kellett volna szorgalmazniuk, így elkerülhető lett volna sok nehézség, maga a szocialista eszmék kialakulása is. Mert ez az eszme pusztította ki a polgárság eszméjét, és olyannyira jó munkát végzett, hogy a „népművelés” és a tanulási lehetőségek kiterjesztése ellenére is az egyenlőség eszméjének hirdetésével szétverte a polgárságot, s annak az elmúlt évtizedekben való (vissza)alakulását.
Az a polgárság (a két háború közötti) gyakorlatilag meg is „érdemelte” azt, ami vele történt, mert abban az időben nem ismerte fel a nemzetre leselkedő veszélyeket, így például nem ismerte fel időben a fasizmus veszélyeit, és annak ellensúlyozására feléledő kommunizmus veszélyeit. Minden ideológia próbája az élet! Mindkét ideológia megbukott, ám ennek az volt az ára, hogy a magyar polgárság eltűnt (tagjai sorából százezreket „gázosítottak” el, vagy menekült idegen országba). Tipikus példa ezen gondolatmenetem bizonyítására Hamvas Béla, aki igazi polgárként élt, majd a kommunista ideológia „nemzetidegennek” tartotta, így Hamvas élete se nem polgári, se nem munkás, se nem paraszti volt, hanem MIND EGYÜTT ÉS EGYSZERRE. Élete, művei az „aranykort” idéző szellemi javai a mai magyar társadalomnak, ám ezeket a javakat úgy hozta létre, hogy egzisztenciája megszűnt, munkája alig volt, így a polgári életmódnak csak a tipikus jegyeit tarthatta meg magának, azokat is csak „minimálmódban”, így tudott élvezni egy szál cigarettát, egy barackot a fájáról, vagy a sétát a hátizsákjával a hátán a Szentendrei zöldségespiacra. És persze a méhészetét, a MÉZET, ami számára egy letűnt kor édességét, zamatát, egészségét, normalitását és értékeit jelentette!!
Márai burokban élt, és (sajnos? nem feltétlenül, mert ő a polgárságról adott „helyzetjelentést” műveivel) más társadalmi osztályokat csak szőrmentén említett. Mintha nem is léteztek volna. Érdekes, hogy aki sokat olvas, előbb-utóbb rájön arra, hogy íróink szinte mind egy-egy szűk réteg, osztály „nevében” írtak, olyanok nevében, akik nem is olvasták őket sok esetben. Épp ezért is emelkedtek ki önnön osztályukból, és életük, műveik azután már egy „burokban” élő ember-író művei lettek. Burokban írtak, de mégis, sok esetben igazak, ám a nagy többségükben HAZUGOK, MERT AZ EMBER NINCS BENNÜK. Az IDŐ szolgáltat igazságot, így tűnnek el alkotók, írók, költők a nemzet emlékezetéből, mert műveikről kiderült, hogy „burokban” élők írták, és a céljukat lart pour lart-nak tartja az utókor.
Amikor egy kiskanál mézet szopogatunk, jusson eszünkbe Márai, de jusson eszünkbe Hamvas is. És jusson eszünkbe az az ember, a MÉHÉSZ, aki méheivel ezt az esszenciát nekünk előállította! Ha nem jut az eszünkbe közben sem a méhész, sem a méhek, akkor soha sem leszünk/lehetünk polgárok/polgárokká!
| |
| 936. | [tulajdonos]: Frissek... | 2025-03-18 09:17 | Március...
pluszfokhadseregek vezényszóra
rügyeket nyitnak, pattintanak...
szomorú nagykabátok
bújnak sötét szekrények
naftalinszagú védelmébe,
áttelelő poloskák helyébe...
már pihen a fűrész, a balta,
a rönk sem hasad tovább,
kéményseprők készítik elő
hófehér kendőjüket:
új tavasz jön, új díjfizetés...
Nyár...
nyáladzik egy fekete
kutya, szájából gyöngysor
csöpög a szikkadt földre,
hóról álmodik, miközben
perzselő levegőt szív be
orrlukain tüdejébe...
mintha megállt idő,
bolha sem ugrik, a szőrben
meglapul...
a vakondtúrás mélyén
elszundít egy
lihegő gondolat...
Szeptember...
már takarékosan izzik a nyár,
változnak a nagy idők, ahogy
az emberek...
vándorpatkány tanyáz
a kis ér hídja alatt,
szénaboglyákban még
egy aprót sikkant
a szerelem...
nem tudom mennyit élek,
de ezt látva
halni is érdemes...
Tél...
Jézus megöregedett,
pipázva papol a pulyáknak
a fedeles lócán ülve...
Varkocsából hó hullik,
aprócska korpaszemek,
disznók elé söpri felesége...
Mikor kinyitja az ajtót,
a Sátán üvölt rájuk
kéken és feketén... | |
| 935. | [tulajdonos]: Javítva Rövid versek... | [tulajdonos]: Rövid versek... | 2025-03-17 11:54 | Haza...
-Mennél?
-Mennék.
(Valaki mindig itt marad.)
Óra...
A pillanatokból
másodperc lesz,
majd percek,
s abból órák.
Időd sem volt még
megfejteni,
mitől szép a csend
ha a hóra száll,
s meddig tart egy nap,
meddig egy év...
meddig az örökkévalóság.
Behavazott ház...
didergés, füstként a hiúba
szálló lehelet...
a hideg miatt sem a szerelemre,
se más emberire
gondolni nem tudsz...
a sarokban Jézust látod,
tenyerét dörzsöli össze épp,
orra akár egy paprika,
vagy egy csodás borvirág...
Kikötő...
csak a hínár nyálkája
csak a föveny porszemei
csak a hullámok habjainak
ütemes csattogása...
mint mikor a szerelmed
tetőfokára hág,
s lesztek ketten egy test...
Víz és föld.
Ámen. | |
| 934. | [tulajdonos]: Rövid versek... | 2025-03-17 11:21 | Haza...
-Mennél?
-Mennek.
(Valaki mindig itt marad.)
Óra...
A pillanatokból
másodperc lesz,
majd percek,
s abból órák.
Időd sem volt még
megfejteni,
mitől szép a csend ha
a hóra száll,
s meddig tart egy nap,
meddig egy év..
az örökkévalóság.
Bahavazott ház...
didergés, füstként a hiúba
szálló lehelet...
a ideg miatt sem a szerelemre,
se más emberire
gondolni nem tudsz...
a sarokban Jézust látod,
tenyerét dörzsöli össze épp,
orra akár egy paprika,
vagy egy csodás borvirág...
Kikötő...
csak a hínár nyálkája
csak a föveny porszemei
csak a hullámok habjainak
ütemes csattogása...
mint mikor a szerelmed
tetőfokára hág,
s lesztek ketten egy test...
víz és föld.
Ámen. | |
| 933. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 161 | 2025-03-13 12:04 | A lényegesről
Minden lényeges és minden lényegtelen. Ha élni akarunk, akkor el kell fogadnunk mindent fontosnak. Ha nem akarunk élni, vagy nem sokáig, akkor nem szükséges hogy lényegesnek tartsunk mindent, akkor szelektálhatunk a dolgok között. Ám akár szelektálunk, akár nem, mindkettő lényegtelen. Az élet tőlünk függetlenül is megy a maga útján tovább, mint ahogy nélkülünk is létezett már évezredek óta.
Az egyén gondolatai, érzései, meglátásai tehát nem lényegesek. Ám, ha az egyének gondolatait, meglátásait, érzéseit összegezzük, az már nagyon is fontos, nagyon is lényeges. Ugyanis az egyének összessége az, ami kiadja a társadalmat, az emberiséget, és annak „globális” gondolkodása, érzései, meglátásai már nagyon is lényegesek.
Általában nagy gondolkodók, filozófusok, írók, költők azok, akik az egyén helyett és az egyének összessége, azaz a társadalom helyett, de mégis az egyéneknek, mégis a társadalomnak képesek kimondani, leírni azt, ami NAGYON FONTOS, AMI NAGYON LÉNYEGES!
Ezekre az emberekre persze a nagyon nagy többség nem hallgat, illetve nem is olvassa őket, így befogadni sem tudják azt, amit írnak, mondanak. Ám az a kisebbség, aki becsüli őket, és befogadja „tanaikat”, verseiket, megállapításaikat, tanulmányaikat, önmaguknak sokat profitálnak belőlük.
A világ és a társadalom minőségi fejlődését az a kisebbség tartja fenn, illetve emeli magasabbra, akik hisznek azoknak, akik tudják, mi a lényeges.
A mostani napokban (2025 márciusában) olyan folyamatok zajlanak világszerte, ami nem a józan és megfontolt kisebbség minőségi fejlesztő munkáját segíti, hanem épp ellenkezőleg, a tudatlan és a fontos dolgokat fel nem ismerő „percemberek”, politikusok őrültségeit segíti. Mert ahol háborút „békeharccal”, ahol inflációt központi beavatkozásokkal, szabadságot börtönök építésével, demokráciát elnöki rendeleti irányítással képzelnek el, ott valami nagyon elromlott.
Dühöng a kicsinyesség, a tudatlanság, a verbális erőszak, a hatalmi arrogancia, az emberi jogok sárba tiprása, az EMBER leértékelése, miközben EGYES EMBEREKET, TÖBBNYIRE ÖNMAGUKAT akarnak felértékelni ugyanazok, akik másokat leértékelnek. Az 1938-45- közötti erkölcsi szint alá került az emberiség, és az az elszomorító, hogy ezt észre sem veszi a nagy többség, a normális kisebbséget pedig szisztematikusan üldözi mindenütt a hatalom, a hatalmasok.
Lényeges ez? Egyáltalán nem, és nagyon is igen. Ám a vége egy lesz így is, úgy is.
| |
| 932. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 160. | 2025-03-11 08:15 | Az áldozatokról és a merénylőkről
Az ember önmagára mindig áldozatként tekint. Nagyon elvetemültnek kell annak lennie, aki önmagát merénylőként hirdeti. (Másfél évtizedes börtönkórházas és börtönös munkám alatt egyetlen bűnössel sem találkoztam, csakis ártatlanokkal. Aki bűnösnek érezte magát, az általában csendben volt, és lassan őrlődött, megőszült, megöregedett, életunttá vált.)
Pedig minden ember áldozat és merénylő is egyben, igaz ez a megállapítás. Elsősorban merénylő, MERT ÉLNI MÁRIS MERÉNYLET a józan ész, az igazság, a normalitás és Isten ellen. Nincs olyan ember, aki az élet értelmét felfogva (én sem ismerem), az életet becsülve és tiszteletben tartva akar, de inkább tud élni! A kényszerek teszik a legjobb szándékú és akaratú embert is merénylővé, aki nincs tekintettel arra sem, ha mástól az életet elveszi. Pedig a legnagyobb bűn amit el lehet követni, az a gyilkosság, más ember életének kioltása. Épp ezért is jó, hogy nincs halálbüntetés nálunk, és nem tudjuk szervezetten-törvényesen megölni az embert, s így azon sem kell gondolkodnunk, hogy mi magunk is merénylővé, gyilkossá válnánk, ha megtennénk. Márpedig az ember megtenné. Ha szabad fegyverviselés lenne nálunk, és lazább törvények, már EGYETLEN MAGYAR SEM ÉLNE A FÖLDÖN. Jellemünk hibája az, hogy nem tudunk egyetérteni semmiben, és ha igazunkat nem tudjuk bizonyítani, akkor nem csendben meghajolunk, vagy bocsánatot kérünk, hanem még inkább „belemegyünk” a vitába, veszekedésbe, gyűlölködésbe. A magyar nemzet teljesen apolitikus, és mégis mindenki politizál, a nagy többség tudatlan, de mégis mindenki tudálékoskodik. Áldozat és merénylő egyben.
| |
| 931. | [tulajdonos]: Az én füveskönyvem 159- | 2025-03-10 11:56 | A félelemről
Sokan félünk, rettegünk. Félünk attól, hogy „el kell menni”, és itt kell hagyni mindent, amit szeretünk. Ez is az önzésnek egyik fajtája, mert csak magunkra gondolunk, arra nem, hogy az ittmaradtakkal mi lesz. Az önzés az egyik legerősebb emberi tulajdonság, és az egyik leginkább MEGÉRTHETŐ emberi tulajdonság is egyben. Hiszen ebben a „mindenben” nem csak az ételek, a szórakozás, a könyvek, a szerelem, a szex, de a feleség, a gyerekek, az unokák, a barátok is benne vannak. És persze a természet, a föld, a Föld, a sok csoda, ami körülvesz bennünket nap mint nap, és érzékeinket izgatja. Attól, hogy mindez egy pillanat alatt szertefoszlik, hogy ez egy pillanat múlva NEM LESZ, igencsak frusztráló és mélységesen elszomorító.
Ugyanígy elszomorító abba is belegondolni, hogy marad-e utánunk bármi is? Ne legyünk önáltatóak, néhány évig, évtizedig, esetleg évszázadig mindenki után marad valami, ami aztán egyszerre csak elfoszlik, eltűnik, és az ember emléke is eltűnik majd. Ez az ember sorsa, bármit is tesz ellene, ez így van. Nem mondom, hogy szerencsések azok, akik után évszázadokig fennmarad valami, valami alkotásuk, írásuk, emlékük, mert ez csak a nevüket jelenti. Egy név pedig nem sokat ér még akkor sem, ha tudjuk, hogy pl. a Dávid szobrot Michelangelo faragta. Most még áll a Dávid szobor, de bármikor megsérülhet, eltűnhet, és egy idő után még az emléke is kikophat. Mert ember által teremtett. És az mind múlandó.
Sokan félünk és rettegünk attól, hogy mi lesz holnap? Háború? Béke? Éhínség? Járvány? Ez az egzisztenciális félelem a legrosszabb, mert nem válogat, fiataltól kezdve bárkit „elkaphat”, aki bele bír, vagy bele tud gondolni a hétköznapok változékonyságába. Mert aki bele sem gondol, az nem fél és nem retteg semmitől. Boldog, mert „lelki szegény”.
Valóban, csak a lelki szegények lehetnek boldogok? Úgy látom, igen.
A túlzott gondolkodás, a sok tudás nem hasznára, hanem épp ellenkezőleg, kárára van az embernek. Mégis, vannak olyan kényszerek, hogy egyesek nem tudnak ezek nélkül élni. Általában ők a kisebbség a világon, így elmondhatjuk, hogy a világban az emberek többsége boldog! És ez nagyon jó dolog!
Ne sokat gondolkodj tehát, vagy ha mégis, neked a világból ez a fajta „élvezet” kell, akkor tudj rá arra, hogy boldogtalan leszel. Okos, de boldogtalan. És ez önmagában is balgaság.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
