Bucc
Fiam a szemem színét irigyli,
én az ő futását.
- Miért nem lettem kékszemű? - kérdezi.
- Miért nem élhetek örökké? - kérdezem.
Finoman összekoccintjuk homlokunkat.
Egész kiskora óta
ezt hívjuk buccnak.
Szép ívű, magas homloka van.
Régebben, ha több helyet akart az ágyon,
a bordáim közé fejelt újra és újra;
engem,
a böhöm nagy óriást makacsul, így bökdösött odébb.
Ezt hívtuk faltörőkosozásnak.
Nincs olyan bucc, amivel átadhatnám neki a szemem színét.
Nincs olyan faltörőkosozás, amivel az eltelt éveket
legördíthetném az ágyról.
Csak ez a néhány pillanat:
amikor játszottunk,
és közben sikerült nem gondolni senki,
semmi másra.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-06-16 20:07:43
Utolsó módosítás ideje: 2025-06-16 20:08:34
