A SZÍVÓS FÚVÓSOK EZEK

Tegyük fel   így szól a tanár
hogy a világ   vagy általában
a lét az   ami reagál
kérdéseinkre   Zárt világ van

minden fölírt s fölírható
eszménkben és eszménk körül
Minden szavunk mindenható
s a tér pontonként tömörül

Fakó haját simítva várja
hogy szóljak    ám én hallgatok
Az ajtót a huzat bevágja
ábrák peregnek   rajzlapok

harsány színű ívelt nyilakkal
táblázatokkal   és nagyon
hosszú görög s latin szavakkal
de nem veszem fel   otthagyom

Hátranyúlok   s lám!  nem kilincs már:
könyvborító – hát megfogom
s a fedlapot ifj. (tan. seg.) Kriesch-Maár
vedlő képére rácsapom

                *   *   *
most egy utcakép látható
macskakő   sínek   deszkajárda
kis satnya fák közt vágtató
hátaslovak   egy gyermek árnya

egy pöttyös labda   bang! babang!
a falnak száll és visszapattan
a zárt udvarban kong a gang
és sok-hang van a semmi-hangban

a nyirkos kőre fényhasáb
vetül   a bejárati alkóv
a porolóval közrezárt
sarkon kis rejtekhelyet alkot

odakint csak a labdahang
verődik   pattog összevissza
a menetoszlop áthaladt
a deszkajárda tiszta   tiszta

egy gyermek árnya   két lovas
az ablak tükrében az égre
sodródó foszlott-fátyolos
felhők alatt az utca képe


              *   *   *

az Eustach-kürtbe fújok
a fülem kipattan akkor
   nem az utolsó ítélet
   ez az ittélő utálat
aranykor   hölgyem   aranykor

zuhanunk   vagy emelkedünk
a szintkülönbség hirtelen
   megváltozik   a lényeg ez
   akárha égen csónakáz-
na velem   hölgyem   ma velem

pillantson csak a képmezőre
hogy ég a föld   hogy fő az ég
   a nézőkében szálkereszt
   hogy hívják amit láng füröszt?
messzeség   hölgyem   messzeség

ismerte ezt a dallamot?
a szél hajunkban énekel
   ön is daloljon   trallala
   ez a levegő dallama
szálljon el   hölgyem   szálljon el

                  *   *   *

pár karcsapás és célhoz érünk
könnyű siklás a kásás földig
egyre életlenebb arcélünk
árnya a falon szétkenődik

és egyre könnyebben repül
a fogyó test   bár túl kemény
a levegő kívül-belül
s erős a fény   erős a fény

pedig nincs atomvillanás
nincs szélroham   sem pernye-manna
a néptelen Stefánián
masírozik a rezesbanda

pitypangburjános lóvasút-
sínek közt – talpfa után talpfa –
zuhognak csizmás lábaik
puffog a nagydob tompa hangja

a szívós fúvósok ezek
mindig vonulnak   föl-le   föl-le
légrezgető könnyű rezek
ingáznak most már – hát – örökre

s bár nincs ki hallja   nincs ki nézze
az induló visszhangzik   szárnyal
a sínen sapkát gurít a szél
érezhető zakatolással






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Ragtime a Vérnõszõ Barommal (Budapest, 2002)
Kiadó: Orpheusz