"Megkérdeztem, hogy az ügyvéd vállalta-e már az ügyet. Daneri azt mondta, még aznap délután beszél vele! Habozott, majd azon a fakó, tompa hangon, amelyen valami nagyon bizalmas dolgot szoktunk közölni, azt mondta, hogy okvetlenül szüksége van a házra, különben nem tudja befejezni a költeményét; mert a pince egyik sarkában ott van egy Alef. Megjegyezte, hogy az Alef a mindenségnek egy olyan pontja, amely minden más pontot magába foglal. – Az ebédlő alatt van – magyarázta, s izgalmában megeredt a nyelve. – Az enyém, az enyém; kicsi koromban fedeztem fel, amikor még iskolába se jártam. A pincelépcső meredek, a nagybátyáim megtiltották, hogy lemenjek, de valaki azt mondta, hogy odalenn egy egész világ van. Később rájöttem, hogy egy nagy ládáról beszélt, de tapasztaltam, hogy odalenn egy egész világ van. Titokban lementem, legurultam a tiltott lépcsőn, elestem. Amikor kinyitottam a szememet, megláttam az Alefet. – Az Alefet? – ismételtem meg. – Igen, azt a helyet, ahol a világegyetem minden helye megtalálható, s tisztán és minden oldalról láthatón. Senkinek se árultam el a felfedezésemet, de máskor is visszamentem. A gyermek nem is érthette még, hogy ez a kiváltság azért adatott meg neki, hogy majd egyszer a férfi papírra vethesse a költeményt!"
Két híres Jágót (magyarul Jakabot) ismerünk: a cselszövőt és a szentet.
Santiago=San Iago= Szent Jakab -- János evangelista testvére, Jézus egyik apostola, Spanyolország védőszentje. Isten után a legjóságosabb és legerősebb pártfogóként tisztelték. A spanyolok a Matamoros ("mórölő") jelzővel is ellátták, mivel a legendájuk szerint a rekonkviszta idején az egyik csatában fehér lovon megjelent, és segített a keresztényeknek legyőzni a mórokat.
„Kérdés: a hit ellentéte micsoda? A hitetlenség nem lehet az. Túl végleges, bizonyos, merev. A hit ellentéte maga is hit, másfajta ugyan. Kétség. Emberi dolog.” (Salman Rushdie)
A. Loszev is hasonlókat ír. Nincs időm most bepötyögni.
A cím undok és igazságtalan. Nem méltó az idézett szöveghez. A szójátékra való ferde hajlamom (és a DOKK-on zajló "beszélgetés" hangulata) szülte. Igazán elhagyhattam volna.
„Van valami titokzatos, kifejezhetetlen, eddig még föltáratlan összefüggés, sőt, nem egyszerűen csak összefüggés, hanem teljes azonosság mindkét nem nemi arculatának (nemzőszervek) tipikus minőségei között azok lelkével, ideális, befejezett mivoltukban. Az ’összeforrt a lelkük’ kifejezés a házaséletre, vagyis a nemi érintkezésre vonatkoztatva megrázóan mélyértelmű. Valóban – a házastársak ’lelke összeforr’, amikor a nemi szerveik érintkeznek! De mennyire ellentétesek (és ezért egymást kiegészítők) ezek a lelkek! A férfilélek ideális formában kemény, egyenes, erős, előretörő, betolakodó, győzedelmes: mellesleg mindez szavakba öntött, szinte fotószerű leírása annak, amit a férfi szemérmesen eltakar a kezével!... Térjünk át a nőre: jellemnek, magatartásának, életének és általában lelke egész valójának ideálja a gyöngédség, a lágyság, a hajlékonyság, az engedékenység. De mindez nem más, mint nemi szerve tulajdonságainak megnevezése. Egy és ugyanazon szavakkal, terminusokkal és fogalmakkal fejezzük ki azt, amit a férfitól, a férfi lélektől és egyész életvitelétől elvárunk és óhajtunk, mint amilyen kifejezéseket a felesége, ha magában van, használ arra, hogy mit vár el és óhajt a férfi nemi szervétől, és másfelől, amikor a férj elragadtatottan és lelkesülten, leírja felesége jellemét és lelkét, ugyanolyan szavakat használ, nem is tudván elkerülni ezeket, amilyeneket akkor, ha távollétében vagy ha már hosszabb ideje nem látták egymást, maga elé képzeli a nő testének nemi szféráját. Figyeljünk oda még egy finom sajátosságra. A női pszichikumnak van olyan jellege, amely szerint nem merev, nem kemény, nem élesen kirajzolódó, nem jól kivehető, hanem épp ellenkezőleg, szélesen árad, mint a köd, behatárolhatatlan messzeségeket fog át; és tulajdonképpen nem tudni, hol a határa. De hiszen ezek mind nemi szerve és egyáltalán a nemi szférája átnedvesedett és illatozó szövetének predikátumai. A nő háza, a nő szobája, a női tárgyak – ezek egyáltalán nem olyanok, mint a férfi tárgyai, háza, szobája: a női dolgok lágyak, olvadékonyak, mintha a tárgyak és a helyek illatfelhőbe burkolóznának, ebbe a női illatfelhőbe, amely kedves, meleg és lelki, de nem csak lelki, és az ehhez való vonzódással kezdődik a férfi ’szerelme’. A férfi sosem ’árasztja el illattal’ a házat, pszichikuma, alakja, ténykedése zajos, de nem ’szétáradó’. A férfi fa, amely nem illatozik; a nő virág, melynek illata állandóan és messziről érződik. Amilyenek a lelkek, olyanok a nemi szervek is!” – írja Vaszilij Rozanov, idézi Alekszej Loszev (A mítosz dialektikájá-ban), hozzátéve, hogy „Nem kell feltétlenül mindent úgy gondolni, ahogyan Rozanov gondolta. Valójában a nemiség az ember alapvető és mélyértztelmű tulajdonsága, de (szembeállítva a Rozanovéval egy másik mitológiát) ez semmiképpen sem a közösülésben és a gyermeknemzésben fejeződik ki. Az apácák és a prostituáltak sokkal érdekesebbek, mint az a kispolgári, judaisztikus misztika, amelyet Rozanov prófétál. Rozanov kispolgári misztikus, bálványozza az összes kispolgári ’alapértéket’: a scsít, a cigarettát, az öltözéket, az ágy örömeit és a ’családi kedélyességet’. Ez azt mutatja, hogy Rozanov számára érthetetlen a női szerzetesség illata, érzékelhetetlen az ifjúkortól megőrzött szüzesség aszketikusságának választékos nőisége, nem világos, hogy a közösülés a házasság vulgarizálása.” És így tovább.
