DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2834 szerző 38220 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Németh Bálint
  Extrasystole
Új maradandokkok

Wesztl Miklós: A verébcsapat röpte
Vadas Tibor: Egyszerű történet
Tóth János Janus: vers a néhai
Vezsenyi Ildikó: Ki szeret ki?
Bara Anna: mielőtt megérkezne
Szilasi Katalin: Az Őszhöz
Kiss-Teleki Rita: Felemás
Miskolczi B. László: Meglepi (Meglepetés II.)
Gyurcsi - Zalán György: faj-dalomküszöb
Kocsis Nóra: Creation Hack (jav)
FRISS FÓRUMOK

Kiss-Teleki Rita 10 órája
Kosztolányi Mária 12 órája
Tóth Gabriella 21 órája
Ötvös Németh Edit 21 órája
Vasi Ferenc Zoltán 23 órája
Farkas György 23 órája
Gyors & Gyilkos 1 napja
Szilasi Katalin 1 napja
V. Szabó Mátyás 2 napja
Bátai Tibor 3 napja
Wesztl Miklós 3 napja
Vadas Tibor 4 napja
Bara Anna 4 napja
Zsolt Szakállas 9 napja
Gyurcsi - Zalán György 9 napja
Tóth János Janus 9 napja
Karaffa Gyula 10 napja
Szilágyi Erzsébet 11 napja
Vezsenyi Ildikó 11 napja
Albert Zsolt 12 napja
FRISS NAPLÓK

 A vádlottak padján 12 órája
Hetedíziglen 16 órája
Bátai Tibor 16 órája
Minimal Planet 17 órája
Zúzmara 21 órája
történések 1 napja
Bara 1 napja
K.Mária 2 napja
Vagyok 2 napja
ELKÉPZELHETŐ 2 napja
az utolsó alma 2 napja
N. D. S. L. (Vajdics Anikó) 2 napja
Baltazar 3 napja
Kávé, tejszín nélkül 3 napja
Fogyinapló 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2023-01-29 07:37 Összes olvasás: 52232

Korábbi hozzászólások:  
849. [tulajdonos]: koldus-szegény-királyi-gazdago2023-01-26 12:49
Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben


Szent Márton-apokrif

Tegnap reggel óta havazik. A város körvonalai
alig látszanak a sűrű hófüggönyön át. Lovam mozgásán
érzem, hogy fárad, minden lépésnél remeg alattam a teste.
Csak akkor vettem észre azt az embert, amikor elhaladtam
mellette. Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult.


Gyerekkoromban láttam utoljára ilyen havat,
Pannóniában. Apám a hátán vitt haza, különben elsüllyedtem
volna a hóban. Már csak ruhájának faggyúszagára emlékszem,
és a válla fölött a messzi dombsorok szürke vonalára.

Az ember megmozdult, kinyújtotta a kezét.
Fagytól szederszínű bőrén csorgott a megolvadt hó.
Megpróbált szólni hozzám, de csak nyöszörögni tudott,
keze megdermedt a mozdulatban. Mint egy csupasz faág,
ahogy kimeredt a hóból a karja. Leugrottam a lóról,
köpenyemet ráterítettem, és dörzsölni kezdtem dermedt
testét a köpenyen át. Rám nézett, szólni akkor sem tudott,
láttam a szemében az arcomat, az arcomat és a hólepte
vidéket körülöttünk. Fiatal férfi volt, olyan sovány, hogy a
köpeny alatt szinte elveszett a teste. Magam elé ültettem
a lóra, úgy haladtunk át a városkapun.

A centurio utánam szólt, hogy miért nem hagytam
inkább odakint, a falon túl, mindenkinek jobb, ha az ilyen
nyomorult koldusok elpusztulnak télen, mint a legyengült
őzek, már így is sok van belőlük. Ha tudnád, mit beszélsz,
belepusztulnál a szégyenbe, mondtam neki, s ahogy
továbblovagoltam, hallottam még harsány röhögésüket.

Amikor aznap éjszaka, a legénységi szálláson álmomban
megjelent az Úr, megismertem rajta a köpenyem, amelyet
ráborítottam arra az emberre, aki ott feküdt a hóban, nem
messze a városkaputól. Nem láttam tisztán az arcát, olyan
erős fényt árasztott, de tudtam, hogy Ő az. Beszélt hozzám.
A köpenyed nekem adtad, a köpenyedet rám terítetted. A fény
az én ruhám, öltözz fel az én ruhámba, terítsd magadra
palástomat, melyre Atyám nevét hímezték az angyalok.
Reggelre elállt a havazás, méteres hó borította
a város utcáit.

Álltam a hideg, téli napsütésben az ablaknál.
Olyan ürességet éreztem, mintha nem lenne testem.
Mintha nem is én nézném a halványkék eget a
sikátorok fölött, mintha csak tekintet lennék, test
nélkül, de mintha ez a tekintet sem az enyém lenne.
Mintha eltűntem volna magamból. Mint ez az üres
mosdókancsó mellettem, az asztalon, ahogy üvegfalán
ragyog a fény. És mintha valaki idegen hangját hallanám,
úgy hallottam saját szavaimat, ahogy az ablakpárkányra
dőlve suttogom: Nem az enyém volt, amit adtam, Uram.
Nem vagyok a magamé.

Az a koldus vagyok, senkié, a falakon kívül, kitaszítva,
mint te voltál közöttünk. Nem vagyok sehol, csak arcod
fényében. Nem mozdulok el a fényből, Uram. Ruhádba
öltözöm, fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen
havazáson, ami az evilág.

(Forrás: Liter@)

848. [tulajdonos]: koldus-szegény-királyi-gazdago2023-01-26 12:49
Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben


Szent Márton-apokrif

Tegnap reggel óta havazik. A város körvonalai
alig látszanak a sűrű hófüggönyön át. Lovam mozgásán
érzem, hogy fárad, minden lépésnél remeg alattam a teste.
Csak akkor vettem észre azt az embert, amikor elhaladtam
mellette. Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult.


Gyerekkoromban láttam utoljára ilyen havat,
Pannóniában. Apám a hátán vitt haza, különben elsüllyedtem
volna a hóban. Már csak ruhájának faggyúszagára emlékszem,
és a válla fölött a messzi dombsorok szürke vonalára.

Az ember megmozdult, kinyújtotta a kezét.
Fagytól szederszínű bőrén csorgott a megolvadt hó.
Megpróbált szólni hozzám, de csak nyöszörögni tudott,
keze megdermedt a mozdulatban. Mint egy csupasz faág,
ahogy kimeredt a hóból a karja. Leugrottam a lóról,
köpenyemet ráterítettem, és dörzsölni kezdtem dermedt
testét a köpenyen át. Rám nézett, szólni akkor sem tudott,
láttam a szemében az arcomat, az arcomat és a hólepte
vidéket körülöttünk. Fiatal férfi volt, olyan sovány, hogy a
köpeny alatt szinte elveszett a teste. Magam elé ültettem
a lóra, úgy haladtunk át a városkapun.

A centurio utánam szólt, hogy miért nem hagytam
inkább odakint, a falon túl, mindenkinek jobb, ha az ilyen
nyomorult koldusok elpusztulnak télen, mint a legyengült
őzek, már így is sok van belőlük. Ha tudnád, mit beszélsz,
belepusztulnál a szégyenbe, mondtam neki, s ahogy
továbblovagoltam, hallottam még harsány röhögésüket.

Amikor aznap éjszaka, a legénységi szálláson álmomban
megjelent az Úr, megismertem rajta a köpenyem, amelyet
ráborítottam arra az emberre, aki ott feküdt a hóban, nem
messze a városkaputól. Nem láttam tisztán az arcát, olyan
erős fényt árasztott, de tudtam, hogy Ő az. Beszélt hozzám.
A köpenyed nekem adtad, a köpenyedet rám terítetted. A fény
az én ruhám, öltözz fel az én ruhámba, terítsd magadra
palástomat, melyre Atyám nevét hímezték az angyalok.
Reggelre elállt a havazás, méteres hó borította
a város utcáit.

Álltam a hideg, téli napsütésben az ablaknál.
Olyan ürességet éreztem, mintha nem lenne testem.
Mintha nem is én nézném a halványkék eget a
sikátorok fölött, mintha csak tekintet lennék, test
nélkül, de mintha ez a tekintet sem az enyém lenne.
Mintha eltűntem volna magamból. Mint ez az üres
mosdókancsó mellettem, az asztalon, ahogy üvegfalán
ragyog a fény. És mintha valaki idegen hangját hallanám,
úgy hallottam saját szavaimat, ahogy az ablakpárkányra
dőlve suttogom: Nem az enyém volt, amit adtam, Uram.
Nem vagyok a magamé.

Az a koldus vagyok, senkié, a falakon kívül, kitaszítva,
mint te voltál közöttünk. Nem vagyok sehol, csak arcod
fényében. Nem mozdulok el a fényből, Uram. Ruhádba
öltözöm, fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen
havazáson, ami az evilág.

(Forrás: Liter@)

847. [tulajdonos]: koldus-szegény-királyi-gazdago2023-01-26 12:49
Győrffy Ákos: Havazás Amiens-ben


Szent Márton-apokrif

Tegnap reggel óta havazik. A város körvonalai
alig látszanak a sűrű hófüggönyön át. Lovam mozgásán
érzem, hogy fárad, minden lépésnél remeg alattam a teste.
Csak akkor vettem észre azt az embert, amikor elhaladtam
mellette. Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult.


Gyerekkoromban láttam utoljára ilyen havat,
Pannóniában. Apám a hátán vitt haza, különben elsüllyedtem
volna a hóban. Már csak ruhájának faggyúszagára emlékszem,
és a válla fölött a messzi dombsorok szürke vonalára.

Az ember megmozdult, kinyújtotta a kezét.
Fagytól szederszínű bőrén csorgott a megolvadt hó.
Megpróbált szólni hozzám, de csak nyöszörögni tudott,
keze megdermedt a mozdulatban. Mint egy csupasz faág,
ahogy kimeredt a hóból a karja. Leugrottam a lóról,
köpenyemet ráterítettem, és dörzsölni kezdtem dermedt
testét a köpenyen át. Rám nézett, szólni akkor sem tudott,
láttam a szemében az arcomat, az arcomat és a hólepte
vidéket körülöttünk. Fiatal férfi volt, olyan sovány, hogy a
köpeny alatt szinte elveszett a teste. Magam elé ültettem
a lóra, úgy haladtunk át a városkapun.

A centurio utánam szólt, hogy miért nem hagytam
inkább odakint, a falon túl, mindenkinek jobb, ha az ilyen
nyomorult koldusok elpusztulnak télen, mint a legyengült
őzek, már így is sok van belőlük. Ha tudnád, mit beszélsz,
belepusztulnál a szégyenbe, mondtam neki, s ahogy
továbblovagoltam, hallottam még harsány röhögésüket.

Amikor aznap éjszaka, a legénységi szálláson álmomban
megjelent az Úr, megismertem rajta a köpenyem, amelyet
ráborítottam arra az emberre, aki ott feküdt a hóban, nem
messze a városkaputól. Nem láttam tisztán az arcát, olyan
erős fényt árasztott, de tudtam, hogy Ő az. Beszélt hozzám.
A köpenyed nekem adtad, a köpenyedet rám terítetted. A fény
az én ruhám, öltözz fel az én ruhámba, terítsd magadra
palástomat, melyre Atyám nevét hímezték az angyalok.
Reggelre elállt a havazás, méteres hó borította
a város utcáit.

Álltam a hideg, téli napsütésben az ablaknál.
Olyan ürességet éreztem, mintha nem lenne testem.
Mintha nem is én nézném a halványkék eget a
sikátorok fölött, mintha csak tekintet lennék, test
nélkül, de mintha ez a tekintet sem az enyém lenne.
Mintha eltűntem volna magamból. Mint ez az üres
mosdókancsó mellettem, az asztalon, ahogy üvegfalán
ragyog a fény. És mintha valaki idegen hangját hallanám,
úgy hallottam saját szavaimat, ahogy az ablakpárkányra
dőlve suttogom: Nem az enyém volt, amit adtam, Uram.
Nem vagyok a magamé.

Az a koldus vagyok, senkié, a falakon kívül, kitaszítva,
mint te voltál közöttünk. Nem vagyok sehol, csak arcod
fényében. Nem mozdulok el a fényből, Uram. Ruhádba
öltözöm, fényes palástodba öltözve kelek át a végtelen
havazáson, ami az evilág.

(Forrás: Liter@)

846. [tulajdonos]: Halmai2023-01-25 18:56
'„Szegény, ki nem tud rólatok, istenek!
[…]
Ti tápláltok csak abban, aki szeret,
örökkön ifjak, gyermeki lelket, és
nem hagyjátok, hogy tévelyegve
gondban a Géniusz elboruljon.”

(...)

Hölderlin verse hübriszt nem karcol: nem istentudásra tör (avagy teológiai ismereteket kér számon), hanem az istenekről nem tudókat, a létezés gyanútlan árváit szánja. Szakrális részvéte érvekkel is szolgál: a „gyermeki lélek” (mely kétségtelenül az evangéliumi lelki szegénység szinonimája) biztosítékát látja az égi kapcsolatban, s a tévelygés, a gond, a ború ellenszereként ajánlja figyelmünkbe a szeretet („aki szeret”) metafizikus távlatait.

(...) horizontális mozdulatok csak menedéket teremthetnek, hazához világnyi otthonosság kell. Isten: lelki-szellemi komfortzónánk; s nincs is más övezet, csak tartományi illúziók.

Hölderlin kortársaihoz hasonlítunk: szorongva alszunk el, és kétségbeesve ébredünk. A galaxisokat mégis egy tény átkódolja, s hajnalra készteti. Idült tavasz takarja el a nyár léptékeit, ettől megzavarodik a bőr gondolkodása. Kiszabadul a fény a belső nappalokból, a nevezetlenek így élik túl a nyelvet.

Nem elég felébredni az éberséghez: a sejteknek külön-külön kell számot tartaniok boldogságra.


„Mert ők, akiktől égi tüzünk való,
adják a szentelt kínt is: az istenek.
Maradjon hát. Mint Föld fiának,
végzetem ez: gyötrődve szeretni.”

(...)

Oximoronban összegződik a strófa tanulsága, mégsem különös ez az állapot: a „gyötrődve szeretni” érzelmi tapasztalása viszonzatlan szerelemben s családi disszonanciában is elérheti az embert.

Ennél ugyanakkor tágasabb a mű látóköre. Kín és égi tűz (lélek? lelkesedés? szenvedély? tettvágy?) polaritásában az emberi kondíció végletekre szerződött természetét ragadja meg, s általában az élet szenvedések és örömök közé kifeszített összetettségét nyugtázza.
Nem is a fölismerés, hanem a fölismeréshez kiépített viszony: a – Simone Weil kedves szavával – beleegyezés méltósága válik itt kulcsmozzanattá.

Belátni és elfogadni helyünket, helyzetünket – mégpedig a hites alázat útján-módján. Nem mutat föl egyéb lehetőséget a szöveg; s szellemtani hagyományok is ez irányú javaslatokat szoktak tenni.

Adomány, mert adták, a jó és a rossz is – mondja a hölderlini logika. S a nyomaték vigaszával illeszt jelzőt a „kín” elé: „szentelt”.

A teodicea problémakörébe torkolltunk. Ahova minden századok gondolkodói betértek már, de kijutni csak keveseknek sikerült.

A vers alanya annyiban előtte jár a múltnak, hogy kísérletet sem tesz a kudarcra.

A „Maradjon hát” beletörődő melankóliáján mégis átragyog valami.

Valaki.

Vers ragyogtatja, hogy jobban lássuk.'

(Részletek Halmai Tamás "Pascal, Hölderlin, Weil -- Kommentárok és kontemplációk" című könyvéből, Napútonline)

845. [tulajdonos]: semmi-Halmosi-Tandori2023-01-17 18:08
Magánkánon – Zsille Gábor gondolatai Halmosi Sándor Semmi című verséről

Halmosi Sándor

Semmi



Mindent lefordítani arra az egy szóra.

És élni, egy életen át. Írni, vésni.

Csepegtetni az infúzióba.


A tankönyvírók és a verselemzők számára valójában csak a halott költő a jó költő: ő már nem képes tiltakozni, ha a művét magyarázó személy bakot lő. (Például Arany János nem cáfolhatja meg a halála után keletkezett városi legendát, miszerint ő azt írta egy róla szóló verselemzés margójára, hogy „Gondolta a fene.” Igen, ez egy hamis irodalmi anekdota, a tények elferdítése, tudniillik Arany más kontextusban és más szavakkal reagált.) Most tehát vékony jégre merészkedem, hiszen ezúttal a nagyon is élő, 1971-ben Szatmárnémetiben született, jelenleg Budapesten lakó költő és műfordító, Halmosi Sándor háromsorosát állítom a középpontba.

E miniatűrről a zen buddhista irodalom jutott eszembe, és erős a gyanúm, hogy egy koannal van dolgunk. Halmosi írásművészetétől és gondolatvilágától az ilyesmi aligha áll messze: aki elalvás előtt vietnámi verseket fordít magyarra – márpedig költőnk 2023 januárjában pontosan ezt tette, személyesen tőle tudom –, az biztosan tud egyet s mást a zen költészetről. (Ha bántóan tévednék, a szerző majd az orromra koppint.) A koan – eredeti japán kiejtéssel kóan, kínai megfelelője kung-an – egyfajta abszurd távol-keleti fejtörő: kérdés, történet vagy nyilatkozat, amelynek célja a „nagy kétség” előidézése, az elme csapongásának megállítása és az értelem fejlesztése, folyamatos elmélkedés útján. A hagyomány szerint a tananyaggá szerkesztett koanok megfejtése egyenértékű a megvilágosodással, vagyis a tiszta tudat állapotával, ám ez akár tíz évig is tarthat. A folyamat gyümölcse az irodalmi jártasság, a verstani és retorikai képzettség. Az a kitartó tanítvány, aki az összes elé adott koant megfejtette, jogot szerzett a magányos életre.

A koan a 11. században vált irodalmi műfajjá, formavilága a hiányos-töredékes szövegektől a kerekké formázott történetekig terjed. Egy-egy koan tanulmányozása a középkorban úgy történt, hogy kiválasztottak egyetlen szót, esetleg szókapcsolatot, és arra vonatkozó kérdéseket tettek fel, amelyeket újra és újra ismételtek, újra és újra megválaszoltak. Íme a kapcsolódás Halmosi háromsoros verséhez, amely e szavakkal indul: „Mindent lefordítani arra az egy szóra.” Például a vers címét adó Semmire. Vagy esetleg: mindent lefordítani arra az egy szóra, amelyet a koanból kiragadtak a tanítványok. „És élni, egy életen át” – vagy éveken át, míg csak a tananyag összes koanját meg nem fejtettük? „Írni, vésni” – szavanként. „Csepegtetni az infúzióba” – újra és újra feltenni ugyanazt a kérdést, szavanként-cseppenként összerakni a megfejtést, a tiszta tudatot, a megvilágosodást.

A kortárs magyar irodalomban találni koanokat, például Tandori Dezső 1968-ban megjelent, hamar kultikussá vált Töredék Hamletnek című kötetében. A Koan III. címet viselő csak két sor: „Némaság a hang helyett. / De a némaság mi helyett?” Úgy vélem, Halmosi Semmi-koanja közeli rokonságban áll Tandori eme kétsorosával.

844. [tulajdonos]: hozzávalók2023-01-13 18:00
Weöres Sándor: A MESÉRŐL

A meséhez mennyi unalom kell,
hogy a boszorkányos madarak
röppenjenek izgatott seregben
s aprót-nagyot mulattassanak.

A meséhez mennyi szánalom kell,
mennyi gyűlölet és sérelem,
hogy a gonosz mind pokolba vesszék,
a jó végül győzelmes legyen.

A meséhez mennyi bizalom kell,
hogy kavics-mód sok legyen a kincs,
és a mondott rózsa illatozzék,
és nyisson az álmodott kilincs.

A meséhez mennyi félelem kell,
kályha mellett, hol semmi veszély,
minden zugból manó leskelődjék,
torkot tátson odakinn az éj.

Olvasói hozzászólások nélkül
843. vajdics: jav.2023-01-11 13:47
A-boldogság-szerszámaiból egy betű híján a-bolondság-szerszámai lett a címben. Mondanám, hogy véletlenül.

842. [tulajdonos]: a-bolodgság-szerszámai2023-01-11 13:45
„Az ember különféle szerszámai között kétségkívül a könyv a legbámulatraméltóbb. A többi mind testének meghosszabbítása. A mikroszkóp, a távcső a látásé, a telefon a hangé, aztán itt van az eke és a kard, ami az emberi kar meghosszabbítása. Ám a könyv egészen más: a könyv az emlékezet és a képzelet meghosszabbítása. (…)

Én húsz éven át az angol irodalom professzora voltam a Buenos Aires-i Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Mindig azt mondtam tanítványaimnak, hogy ne csináljanak bibliográfiát, ne olvassanak kritikákat, olvassák magukat a műveket; lehet, hogy keveset fognak belőlük érteni, de élvezni fogják az olvasást, és mindig hallani fogják valakinek a hangját. Azt mondanám, hogy egy szerzőből a legfontosabb a hanglejtése, egy könyvben a legfontosabb a szerző hangja, az a hang, ami hozzánk szól. Életem jó részét az irodalommal töltöttem, s azt hiszem, hogy a boldogság egyik formája az olvasás; a másik, gyengébb formája az írói alkotás vagy amit alkotásnak nevezünk, amely az olvasmányaink emlékének és felejtésének keveréke.” (Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár)


Olvasói hozzászólások nélkül
841. vajdics: javítás[tulajdonos]: köszönet-és-BÚÉK2022-12-27 00:52
értik -- bocsánat a tévesztésért

840. [tulajdonos]: köszönet-és-BÚÉK2022-12-26 23:39
Kedves Anna!

Köszönöm, hogy feltetted a Halmosi Sándor sikeréről szóló hír magyar változatát is. Én angolul találtam, és valóban nem vesződtem azzal, hogy "magyarítsam", vagy hogy utánanézzek, nincs-e meg a mi gyönyörű nyelvünkön is. Így úgy tűnhetett, hogy csak azokra gondolok, akik értek az angolt. Szerencsére több szem, többet lát, és hála neked több emberhez eljut a jó hír.

Békés ünnepeket kívánok: Anikó


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2022-10-13 10:07 lilis
2022-05-13 09:03 lili
2021-11-05 08:42 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2023-01-28 23:36   új fórumbejegyzés: Kiss-Teleki Rita
2023-01-28 21:46   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2023-01-28 17:25   Napló: Bátai Tibor
2023-01-28 17:24   Napló: Bátai Tibor
2023-01-28 17:21   Napló: Bátai Tibor
2023-01-28 16:43   Napló: Minimal Planet
2023-01-28 12:37   új fórumbejegyzés: Tóth Gabriella
2023-01-28 12:35   Napló: Zúzmara
2023-01-28 12:24       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit tavaszváró
2023-01-28 12:20   új fórumbejegyzés: Ötvös Németh Edit