Régi képek (Parafrázis Tóth Árpád: Egy leány szobájában című versére )








Már nem félt a leány és nem dühöngött,
szédült, kóbor lelke új utakon járt,
feledte a rég fakult mesét, a dohos bárt,
ahol tengernyi sört csapolt az ördög.

Az ivó, mint kidobott, kócos lelenc,
bágyadtan pihentette éveit,
a füstös falon tartott képein,
fény bucskázott át, kedvtelen.

Meztelen pihent a sötét,
izzadtság cseppje csurrant lassan.
Húsa vastagon dagadt,
gyümölcslé csorgott a két körtén.

A kis éji bogár színjátszó íriszén,
tompa fájdalommal kevert méregpohár,
a hókristály olvadó opál,
lepedőm beitta szénakölnijét.

Illata oly maradandó,
ha nincs ott akkor is érzem,
emlékét széfben őrzöm régen,
pruszlikja fodros selyempillangó.

Nyüszítek most egy lépes méz napot,
mikor faltam a krémes pépet a réten,
a napban felfedeztem a kéket,
azóta hazudom a vakot.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-05 21:51:06
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-05 21:51:06