NAPLÓK: Vezsenyi Ildikó Naplója Legutóbbi olvasó: 2025-05-13 17:36 Összes olvasás: 56036| 557. | [tulajdonos]: Fejtörő | 2025-04-12 09:44 | "Elég találkozni az igazsággal, hogy tudjuk, nem létezik."
Alain Delon | |
| 556. | [tulajdonos]: Bölcsesség a javából | 2025-03-07 20:27 | | "A boldogság az, amikor szereted mindazt, ami van, és mindazt, ami nincs." /DC/ | |
| 555. | [tulajdonos]: Felhőből | 2024-12-14 13:06 | | https://1drv.ms/w/s!AhJP21SMbLoyylcbLhw74DYH82bQ | |
| 553. | [tulajdonos]: Nézzük! | 2024-11-30 14:20 | | https://ibb.co/rQs47vf | |
| 552. | [tulajdonos]: Ki legény? | 2024-11-09 09:48 | Ki a legény?
Lehet, hogy igaz az a mondás, hogy nem az a legény, aki adja, hanem aki állja?
Sajnos, ami a "kritikát" illeti, részemről, én, beható, mély, fájdalmas
tapasztalatokat szereztem gyermekkoromban. Ennél fogva, önvédelemből,
mint egy pajzsot, egy érzéketlen alteregómat, magam elé tartva éltem ez idáig.
Pontosabban, 2014.08.24. 00:00-ig. Ez az alteregó, úgy működött, mint egy
gép. Néha azonban a bántás nyílhegyei ezen a pajzson is áthatoltak. Ilyenkor,
mindig összébb húztam magam.
De, nagyjából érintetlen maradt legbelső, didergő, vacogó, gyermeki énem.
Senki nem tudott megbántani, hisz nem igazi, őszinte önmagamat adtam.
A páncélról minden visszapattan.
A kritika nem engem, hanem a „produkciót” érte.
Valahogy meg akartam kímélni magamtól a világot.
Hiszen úgy tudtam, nem vagyok jó!
Természetesen minden kritika, jobbító szándékú volt, s „engem volt hivatva
szolgálni".
Néha becsúszik ez a kép.
Lehetnek még rajtam kívül, mások is hasonlóan ezzel.
De mindig nagyon meg akartam felelni az általam kiválasztott személyeknek, az
engem érdeklő témákban s igyekeztem mindig elég biztosan nagyot dobni,
hogy elnyerjem a tetszést.
Néha azonban belenyomtak a fájdalmas múltba.
Fájdalmas múlt egyenlő anyaggá manifesztálódott szellem.
Elég kemény.
Öntöttek már elevenen betonba?
Engem sem, de valami hasonló érzés lehet.
A „sár univerzumában” is jobb, mert ott, legalább „szabadon” dagonyázhatsz.
Egyszer, egy bohóciskolai színpadi fellépés után, megkérdezte tőlem a bohóc-
tanár.
„Mondd, ki tett téged tönkre?”
Én, most már azt kérdezném inkább magamtól, hogy mi?
Ha a szeretetet természetesnek vesszük, mint a jót, minden figyelmünket
magára vonja a rossz.
Tehát, aki figyelmet akar, rosszalkodik.
Ebben viszont elég nagy már az ingerküszöbünk.
Egyre inkább hozzászokunk a rossz dolgokhoz.
A figyelemhez így egyre nagyobb rosszat kell elkövetni.
Lásd, robbantások! | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 551. | Faopál: Re: | Tintareb: Faopálnak | 2024-11-05 02:35 | Szia Tintareb! Igen, mindegyik problémás lehet annak, akinek jó a memóriája. Egyébként, szép mondat. Kösz, hogy írtál nekem.
Maradok szeretettel: Faopál | |
| 550. | [tulajdonos]: Lehetsz megnemértett | 2024-11-05 02:25 | én sajnálom a költőket hogy
mindig újabbnál újabb és
egyre jobb verset kell írniuk és
meg kell jelenniük különféle nyomtatott és online folyóiratokban legtöbbször ugyanabban az egy-két tucatban és
a legjobb megszámlálhatatlan sorstárs közé kell tartozniuk, hogy
barátkozniuk kell egymással hogy
Kossuth díjast kell felmutatniuk akire aztán büszkék s akire a barátjuk hivatkozhat aki a könyvét bemutatja, és
vagy előszót ír hozzá meg egy mesterszonettjük is felbukkan valahol amivel jól elnáspángolja majd az a barát a költő felebarátokat javítási céllal és jó ha ... alkoholista vagy drogos és
cigizik és közhírré tétetik ez is
és művészképet kell vágniuk hozzá és
szikárnak és túlsúlyban férfinak kell lenniük
és ha meghalnak majd a hír futótűzként terjed sokan sajnálkoznak és mindenki megbánja aki szólt hozzájuk vagy róluk hogy
miért nem szólt többet vagy kevesebbet kedvesebbet
szalad a rosszhírrel hogy
jóvá tegye
igyekszik istennyugosztalját mondani elsőnek az elsők között
hálát adok a jóistennek hogy nem vagyok költő így számukra majd örökké élek mert
senki nem fogja megmondani nekik hogy meghaltam s hogy már nem félek
hogy kiderül sosem voltam egy igazi
*
én sajnálom a költőket hogy
mindig újabbnál újabb és
egyre jobb verset kell írniuk és
meg kell jelenniük különféle folyóiratokban
legtöbbször ugyanabban a féltucatban és
a lejobb megszámlálhatatlan közé kell tartozniuk miközben az írásaikból egy-vagy két tucat bajtársuk tud megélni
akiknek barátkozniuk kell egymással hogy
Kossuth díjat kell felmutatniuk
akire aztán barátaik hivatkozhatnak
aki a könyvüket bemutatja és vagy előszót ír hozzá
meg egy mesterszonettet is jó ha
és nem árt ha alkoholista vagy drogos és
cigizniük is kell és
művészképet kell vágniuk hozzá és
túlsúlyban férfinak kell lenniük vagy jó ha
saját neműekkel hogy
ha meghalnak egyszer sokan sajnálkozzanak és mindenki megbánja majd aki hozzájuk szólt hogy miért nem szólt kevesebbet, kedvesebben és
szalad a rosszhírrel
igyekszik istennyugosztalját mondani elsőnek az elsők között
hálát adok a jóistennek hogy nem vagyok költő így számukra majd örökké élek mert
senki nem fogja megmondani nekik hogy meghaltam hogy már nem félek
s hogy nem voltam egy ---
Jaj! De nem voltam!
Mennyire nem voltam!
Egy igazi.
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 549. | Tintareb: Faopálnak | 2024-11-04 00:36 | Nem az ellenségeink szavaira fogunk majd emlékezni, hanem a barátaink csendjére. Így van? Nagy mosoly az unokáknak!
Luther Márton | |
| 548. | [tulajdonos]: Kiemelés | 2024-11-03 16:10 | Szonett:
A legkötöttebb formák egyike, ezért a legintenzívebb, ambivalens lírai tartalmak kifejezésére a leghatásosabb.
14 sorból áll, általában két quartinára (10-11 szótagos, négy soros szakasz) és két terzinára (ugyanolyan szótagszámú három soros szakasz) tagolva.
Átírtam, hogy 10-11 szótagszámú legyen.
Olyan mélyre kell süllyednem legalább,
mint amilyen magasan voltam, csak
hogy kijöjjön az átlag. Nincs tűzhely,
nincs kávé, csak a rémület. Változnak
a körülmények. Olyan a hiányod,
mint fekete-fehér filmen a Nap
fogyatkozása. Halálhír előtt
éreztem ezt a dermedt szürkeséget.
Három napja nem ittam kávét sem.
Gondoltam, most indulok el a Nirvána
felé. Csak a légzésemet figyeltem.
Milyen egyenetlen. Milyen szaggatott.
Figyelmem hánykolódott az éberség
színén. Többször elmerült, míg elaludt.
Kérdezed, Bélám!
Kérdezed:
„utóhangnak meg a tartalmi elemek sűrített rögzítésén és a megszólításon kívül miért érezted szükségét?”
Legtöbbször a vers harmadától, felétől lendülök bele az írásba, s ha megállok a második terzina végén, valószínűleg kényelmetlenül éreztem volna magam. Kellett tehát, egy elföldelése, levezetése a gondolatoknak.
Most olvasva, az utóhang elmenne önállóan, „rövidkének”, ahogy azt Krisztina említette is korábban, egy hozzászólásában.
Írod:
„Simán lehet, hogy más tördeléssel könnyedén befogadom ezt a verset.”
Elhiszem neked, Drága Bélám,
csakhogy ez esetben a forma szülte a verset, s nem a vers, ill. tartalom a formát.
De értem, hogy kimaradt belőle, egy fontos tartalmi jellemző, az ambivalens lírai tartalom, aminek én nem is voltam tudatában.
Vedd figyelembe, hogy elsőoszályos tanulója voltam az Lírának.
Nyilván, vannak nehézségi fokozatok az írásban (is).
Minél több a kritérium, annál nehezebb a feladat.
De, sikerélményre is szükség van a tanuláshoz.
Nyilván, Te nem ilyen feladatot kaptál volna.
Mert tudom, láttam, olvastam, azt hiszem, másik súlycsoportba tartozol már a szonettírás terén. :)
Az ambivalens tartalmakat, koanokban írtam meg.
Az is egy házi feladat volt a sok közül.
Szabad versben, mert a gondolatismétlés a szabadvers jellemzője, most így írnám meg.
Olyan mélyre kell süllyednem legalább, mint amilyen magasan voltam?
Na ne!
De, ha így jön ki az átlag!!?
Hallottam már valamit arról, holisztikusoktól, mennyire fontos
az egyensúly megtalálása.
És sajnos, én sem tudok középen megállni.
Ahhoz erő kell!
Csak süllyedek, mint egy fuldokló,
ki vízi-hullának készül.
Nincs tűzhely, nincs kávé, csak a rémület,
mert változnak a körülmények.
Olyan a hiányod, - még mindig-, mint fekete-fehér
filmen a kurva Napfogyatkozás.
Ráadásul egy halálhír előtt éreztem
ilyen szürkeséget.
Három napja nem ittam kávét, és ma ott tartok,
hogy elindulok teljesen magamtól a Nirvána felé.
Valami rémlik, hogy légzések mentén visz oda minden út.
Először tehát, csak a légzésem figyelem.
Lefeküdni hozzá, könnyebb, mint a konyha felújítás utáni kitakarítása.
Ezért is vettem észre, ni, milyen egyenetlen!
Milyen szaggatott!
Figyelmem, mielőtt végleg elhagy,
jócskán hánykolódik ki tudja hány percig, az éberség
határán. Mint vízen a patkolt, szegecses fapapucs.
Többször elmerül, felbukkan, mielőtt végleg…
Utóhang
Olyan a hiányod, mint a Napfogyatkozás,
fekete-fehérben.
Három napja nem ittam kávét sem.
Gondolhatod!
Ezt, egy magasabb tónuson írtam (most), mint a bánat és a félelem.
Amin, az előző vers megült.
A düh, a harag, a lázadás szintjén.
Ugyanis, azon keresztül vezet az út „felfelé”. :)
bánat < félelem < düh stb.
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
