vau vau
vau vau vau vau vau
vau vau vau vau vau vau vau
vau vau vau vau vau
Mielőtt valaki felhorkanna, hogy a vau két szótag, emlékeztetném, hogy erről már volt egy vita néhány éve a Dokkon, akkor, ha minden igaz, az „autó” szó kapcsán, én kétszótagúnak számítottam, és voltak mérvadó bennszülöttek (ősdokkosok), akik osztották véleményem.
Két okból nem nevezem meg ezen személyeket, először is nem hoznám kellemetlen helyzetbe őket azzal, hogy politikailag egy gyékényre száműzzék őket velem, a másik ok pedig az, hogy már elfelejtettem, ki hogyan nyilatkozott akkoriban.
Aztán lehet még (kutya)szőrszálat hasogatni, hogy a szövegben csak egy szó szerepel, nos ez nem igaz, nem véletlen, hogy mérvadó dokkos éveken át hangoztatta a dokkesteken való személyes felolvasás fontosságát, hogy egy „vau” milyen jelentést takar, azon múlik, hogy a felolvasó milyen hangsúllyal és nonverbális körítéssel mondja.
De nem kell idáig se elmennünk, nekem három kutyám volt, egy szeleburdi dalmata, egy síkhülye rottweilerkölyök és egy hatalmas kaukázusi kan, még az idegenek is érezték a különbséget vaujaik között.
A világon legalább kétszáz kutyafajta van, fajtákon belül is másképpen ugat a kan, a szuka és a kiskutya, másképpen, ha éhes, ha haragszik, ha fél vagy ha csak játszani akar, ha befogadták a kóborságból, ha háznál nevelkedett vagy ha karácsonyra kerítették valahonnan.
A Vérmesék című filmben tetszett az a rész, amikor a család azt fejtegeti, hogy az apa (Robert de Niro) a „baszdki”-szóval számtalan komplett mondatot tudott pótolni a dicsérettől az elismerésen át a fenyegetésig, igazság szerint írhatnánk haikut pusztán ezzel a szóval, de kétszótagú szó lévén nekem ez már erőmet meghaladó kihívást jelentene, maradok a vaunál.
Miután a vau-szó a fentek alapján számtalan jelentéssel bír, így belátható, hogy versem megfelel a haiku szigorú feltételeinek, van benne évszakszó – mondjuk a tököm se tudja, hogy hol, de biztosan van -, a sor elején nincsen hangsúlytalan névelő, a vers végén van csattanó is (fonetikában emlékeztet a V1 – ejtsd Fau egyre), nem sorolom.
Mindezek ellenére ezt a haikut nem tettem a bírálandók közé, nem teszem ki a szerkesztőket annak, hogy kedvező meójuk esetén magukra vonják a Harcosok Klubjának a nemtetszését, bár azok most nem érnek rá, állítólag rájuk szálltak az unokázós csalók, leköti őket a védekezés.
A témaválasztásról meg annyit, hogy bár ritkábban nézek a Dokkra, de kikapcsolt számítógép esetén is folyamatos ugatást hord felőle a szél, gondoltam, vegyülök. Ebben a versben sokat bízok az olvasóra, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, én pedig megbújhatok a saját értelmezésem mögé.
|
