NAPLÓK: Hetedíziglen Legutóbbi olvasó: 2020-01-28 20:58 Összes olvasás: 46823| 1706. | [tulajdonos]: játék | 2020-01-28 19:50 | Megkérem PIG-et, adjon passzust Simfnek! Köszönöm!
| |
| 1705. | [tulajdonos]: eredményhirdetés | 2020-01-28 19:46 | Gratulálok Simfnek, négy szavazattal jutalmazták a hölgyek.
Gratulálok minden résztvevőnek és köszönöm a játékot!
1. Kosztolányi Mária
Haszontalan mese
Egyszer a mesében Bolondszél Tóbiás
elment a szabóhoz varratni új ruhát.
Mendegélt boldogan, de aztán megijedt,
mi ez a sok sírás, nincs rajta szemüveg.
Mert hogy a sarkon túl, a Bánatutcában
lakott a vén szabó nagy melankóliában.
Mondhatnád sablonos mit sem ér e mese,
de tudjuk, hogy Tóbiás Gyömbér szerelmese.
Ő aztán nem fordul semmi miatt hátra,
rubinkő, zafírzseb kell a ruhájára.
Nagyfogú Gyömbérrel úgy mennek a bálba.
Épp ezért két napja viszkedett a lába.
Ám mikor odaért az utca felmorajlott.
Mindenki nevetett volt aki sikoltott.
Mer hogy a mi fiunk Tóbiás ruhátlan,
gondolta innen már elmehet ruhában.
Na most, hogy tudjátok, itt a mese vége,
bolondnak bolondból van a szerencséje.
Ezután Bolondszél lett az utca neve,
mindenki éljenzi Tóbiást ha jöve . :)
Szavazott rá: Simf
2. Szilasi Katalin
Bánatutca
A Bánatutcában sötét szemüveget
hordanak a házak.
minden ablak vakablak,
nem látni, hogy rubin-vörösben
megy le a nap,
nem tudják, hogy "aligha szél
nem lesz".
Az itt lakók már csak hátrafelé
élnek, sablonszövegük a
"bezzegamiidőnkben"...
Az asszony is rég kiszáradt,
a férfierőn már a gyömbér
se segít.
3. Kapási Anna ( Annuska )
Letölthető
Érdekes város ez. A bánatutcákban
örömlányok, az örömutcákban
bánatlányok kelletik bajaikat.
A többi hely üresen marad, mint
a webről letölthető sablonokban,
amelyeket a felhasználók ízlésük és
szükségleteik szerint egészíthetnek
ki saját tartalommal attól függően,
milyen színű szemüveget viselnek
aznap: gyömbér-, rubin-, vagy hamu-
színben óhajtják nézni a világot,
szabadon járkáló, hús-vér embereket
vagy parancsszóra hátrafelé menetelő
agyagszobrokat szeretnének látni.
Szavazott rá: Francesco
4. Francesco
fűszerezés (újra)kezdőknek
a gyömbér visszahozza a nyarat
sablon? vagy magától értetődő?
hát bizony nekem soha nem volt az
a rubin piros no meg drágakő
ezt még szemüveg nélkül is látom
hátra nem nézek néha előre sem
de a bánatutcát többé nem találom
és már ezután soha nem is keresem
5.Kiss Anna Mária
rubintos gyémántok balladája
ment a bánatutcán
fehér volt a válla
valami vöröslő fájdalom
szaladt-szaladt utána
elkapta a karját
ölni is képes lenne
nem nézett hátra
a könyörgő kenyérre
a mézes gyömbérre
gondolt akkor
édesanyja teájára
aki szemüvegben vásárol épp
és meztelen a háta
valami deszka van alatta
sablonosra vágva
minden anyukának ez a virágágya
6. Ötvös
gondolkodó
szemüvegem lecsúszott
orrnyergemen megpihent
bánatutca bal oldalán
csúszkáltam egy senkivel
halott lett már szeme tükre
sablonból volt vágva rég
gyömbért szórtam rá sietve
rubin zekét hópihét
hátra nézett fájdalmasan
szó nem hagyta el ajkát
édes tea fröccsent széjjel
megégette a karját
szombat lett és hűs vasárnap
csillapult a szenvedés
láthatatlan lábnyomokból
megszülető tévedés
7. Simf
Méz, gyömbér és sok só
Ma húsz éve, hogy átköltöztél a Bánatutcába.
Eleinte minden nap látogattalak, aztán egyre
ritkábban. Most, hogy kezdenek új, másfajta
hangsúlyokat kapni az emlékek, megint
gyakrabban nézek hátra. Mert az emlékeinkből
épül a sablon. Emlékszem a hatalmas termetre,
a bődülő hangra. A kirándulásokra, amikor
nyakad magasából nézem a faágak táncát.
Emlékszem a kártyalapok csattanására, a
sakkfigurák koccanására, emlékszem minden
egyes könyvre, amit valaha a kezembe adtál.
Emlékszem az ütésre lendülő tenyérre is, ami
végül mindig dús sörényedben veszítette indulatát
az arcom helyett. Emlékszem a minden napi közös
ebédekre, a várakozásokra munka után Anyura,
az örömödre a ballagás, a diploma, az unokák
után. És emlékszem az utolsó hetekre is, pedig
arra nem szeretek. Emlékszem a hörgésre, majd
a hirtelen támadó csöndre, emlékszem a vijjogásra,
meg a rubincseppre a szívedből kihúzott injekciós
tű helyén. Emlékszem a respirátor szuszogására,
az öklödbe fogott ceruza sercegésére a papíron,
a papucsra, amire nem volt többé szükséged, a
borzalmas felfekvésekre, a szorításra a kezemen,
amivel az életbe kapaszkodtál, amíg megadatott.
Végül a doktornő hívására.
***
De a szemüveget, amit még gyerekkoromban
adtál rám, viselem, és nem is tervezem levenni,
amíg egy fedél alá nem kerülünk újra.
Szavazott rá: Kiss Anna Mária, Szilasi Katalin, Kosztolányi Mária, Annuska,
| |
Olvasói hozzászólások nélkül| 1704. | annus: ... | 2020-01-28 19:31 | | Annuska: 7. | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 1701. | Simf: szavazás | [tulajdonos]: szavazás | 2020-01-28 18:28 | Nos, ez egy jó kör volt, minden megoldásban látok szerethetőt, így választani is nehéz.
Ahogy a körtét az almával összemérni is nehéz.
Talán nem is azért szavazok végül az egyesre, mert azt tartom legkülönbnek, hanem azért, mert érzek benne egy kis ízt, amit már régóta nem volt szerencsém itt érezni.
Mindenkinek gratulálok a remek megoldásához! | |
Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 1698. | [tulajdonos]: szavazás | 2020-01-28 17:05 | Szavazásra bocsátom az alkotásokat.
1.
Haszontalan mese
Egyszer a mesében Bolondszél Tóbiás
elment a szabóhoz varratni új ruhát.
Mendegélt boldogan, de aztán megijedt,
mi ez a sok sírás, nincs rajta szemüveg.
Mert hogy a sarkon túl, a Bánatutcában
lakott a vén szabó nagy melankóliában.
Mondhatnád sablonos mit sem ér e mese,
de tudjuk, hogy Tóbiás Gyömbér szerelmese.
Ő aztán nem fordul semmi miatt hátra,
rubinkő, zafírzseb kell a ruhájára.
Nagyfogú Gyömbérrel úgy mennek a bálba.
Épp ezért két napja viszkedett a lába.
Ám mikor odaért az utca felmorajlott.
Mindenki nevetett volt aki sikoltott.
Mer hogy a mi fiunk Tóbiás ruhátlan,
gondolta innen már elmehet ruhában.
Na most, hogy tudjátok, itt a mese vége,
bolondnak bolondból van a szerencséje.
Ezután Bolondszél lett az utca neve,
mindenki éljenzi Tóbiást ha jöve . :)
2.
Bánatutca
A Bánatutcában sötét szemüveget
hordanak a házak.
minden ablak vakablak,
nem látni, hogy rubin-vörösben
megy le a nap,
nem tudják, hogy "aligha szél
nem lesz".
Az itt lakók már csak hátrafelé
élnek, sablonszövegük a
"bezzegamiidőnkben"...
Az asszony is rég kiszáradt,
a férfierőn már a gyömbér
se segít.
3.
Letölthető
Érdekes város ez. A bánatutcákban
örömlányok, az örömutcákban
bánatlányok kelletik bajaikat.
A többi hely üresen marad, mint
a webről letölthető sablonokban,
amelyeket a felhasználók ízlésük és
szükségleteik szerint egészíthetnek
ki saját tartalommal attól függően,
milyen színű szemüveget viselnek
aznap: gyömbér-, rubin-, vagy hamu-
színben óhajtják nézni a világot,
szabadon járkáló, hús-vér embereket
vagy parancsszóra hátrafelé menetelő
agyagszobrokat szeretnének látni.
4.
fűszerezés (újra)kezdőknek
a gyömbér visszahozza a nyarat
sablon? vagy magától értetődő?
hát bizony nekem soha nem volt az
a rubin piros no meg drágakő
ezt még szemüveg nélkül is látom
hátra nem nézek néha előre sem
de a bánatutcát többé nem találom
és már ezután soha nem is keresem
5.
rubintos gyémántok balladája
ment a bánatutcán
fehér volt a válla
valami vöröslő fájdalom
szaladt-szaladt utána
elkapta a karját
ölni is képes lenne
nem nézett hátra
a könyörgő kenyérre
a mézes gyömbérre
gondolt akkor
édesanyja teájára
aki szemüvegben vásárol épp
és meztelen a háta
valami deszka van alatta
sablonosra vágva
minden anyukának ez a virágágya
6.
gondolkodó
szemüvegem lecsúszott
orrnyergemen megpihent
bánatutca bal oldalán
csúszkáltam egy senkivel
halott lett már szeme tükre
sablonból volt vágva rég
gyömbért szórtam rá sietve
rubin zekét hópihét
hátra nézett fájdalmasan
szó nem hagyta el ajkát
édes tea fröccsent széjjel
megégette a karját
szombat lett és hűs vasárnap
csillapult a szenvedés
láthatatlan lábnyomokból
megszülető tévedés
7.
Méz, gyömbér és sok só
Ma húsz éve, hogy átköltöztél a Bánatutcába.
Eleinte minden nap látogattalak, aztán egyre
ritkábban. Most, hogy kezdenek új, másfajta
hangsúlyokat kapni az emlékek, megint
gyakrabban nézek hátra. Mert az emlékeinkből
épül a sablon. Emlékszem a hatalmas termetre,
a bődülő hangra. A kirándulásokra, amikor
nyakad magasából nézem a faágak táncát.
Emlékszem a kártyalapok csattanására, a
sakkfigurák koccanására, emlékszem minden
egyes könyvre, amit valaha a kezembe adtál.
Emlékszem az ütésre lendülő tenyérre is, ami
végül mindig dús sörényedben veszítette indulatát
az arcom helyett. Emlékszem a minden napi közös
ebédekre, a várakozásokra munka után Anyura,
az örömödre a ballagás, a diploma, az unokák
után. És emlékszem az utolsó hetekre is, pedig
arra nem szeretek. Emlékszem a hörgésre, majd
a hirtelen támadó csöndre, emlékszem a vijjogásra,
meg a rubincseppre a szívedből kihúzott injekciós
tű helyén. Emlékszem a respirátor szuszogására,
az öklödbe fogott ceruza sercegésére a papíron,
a papucsra, amire nem volt többé szükséged, a
borzalmas felfekvésekre, a szorításra a kezemen,
amivel az életbe kapaszkodtál, amíg megadatott.
Végül a doktornő hívására.
***
De a szemüveget, amit még gyerekkoromban
adtál rám, viselem, és nem is tervezem levenni,
amíg egy fedél alá nem kerülünk újra.
| |
| 1697. | [tulajdonos]: játék | 2020-01-27 15:57 | Kedveseim!
Hét megfejtés érkezett. Hat jobbnál jobb projektmunka. Szenzációsak.
Várunk még holnap estig, ha valaki kedvet érez, bátran csatlakozzon!
Várjuk!
| |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
