DOKK

 
2777 szerző 35284 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Imreh András
  Könnyû huzatban
Új maradandokkok

Kosztolányi Mária: nem az üstökös... ( Jelenések könyve )
Vajdics Anikó: Vendégszöveg
Petz György: A krajcárosról
Oláh Imre: Fény
Czékmány Sándor: 81 sor
Hepp Béla: Lakat-lan
Szikora Erzsébet: Hatóidő
Szakállas Zsolt: SZEPLŐK
M. Szabó Mihály: Miért?!
Berki Barbara Izabella: Sorstárs
FRISS FÓRUMOK

Pálóczi Antal 1 perce
Kosztolányi Mária 7 perce
Karaffa Gyula 22 perce
Szakállas Zsolt 48 perce
Gyurcsi - Zalán György 1 órája
Bara Anna 1 órája
Oláh Imre 2 órája
Vajdics Anikó 2 órája
Tóth Gabriella 2 órája
Sági Ferenc Dénes 2 órája
Tiszai P Imre 3 órája
M. Karácsonyi Bea 4 órája
Várkonyi Miklós 4 órája
Petz György 5 órája
Kiss Anna Mária 6 órája
Berki Barbara Izabella 6 órája
Bátai Tibor 6 órája
Francesco de Orellana 6 órája
Bakos Fanni 6 órája
Nagyító 10 órája
FRISS NAPLÓK

 Baltazar 4 perce
nemoda 15 perce
az utolsó alma 16 perce
mix 30 perce
Zúzmara 31 perce
hullám 1 órája
Gyurcsi 1 órája
Frady Endre 2 órája
weinberger 2 órája
Bátai Tibor 3 órája
Conquistadores 3 órája
egy kis pszichológia 4 órája
Volt egy pillanat 4 órája
PIMP 5 órája
JÓ ÉJT! 8 órája
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2018-07-17 19:43 Összes olvasás: 5940

Korábbi hozzászólások:  
190. [tulajdonos]: fel-a-kesztyűt2018-07-17 19:28
"Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon kihúzta magát, melencemellét kidüllesztette.

– Tudom, hogy magatoktól sose jutna eszetekbe. De segíteni akarok rajtatok, hát megmondom. Egy dolog segít csak: a harc!

A reménykedő arcok elfintorodtak.

– A harc? – rebegte Bruckner Szigfrid.

– Az üsd-vágd, nem apád? – hebegte Vacskamati.

– A csihi-puhi? – habogta Szörnyeteg Lajos.

– Az – mondta Zordonbordon. – Bár reményetek úgyse sok van. A pomogácsok rettenthetetlen harcosok. Bátrak, alaposak, szívósak, kegyetlenek.

Ez kellett csak! Csak úgy zengett az erdő a sírás-rívástól. Zordonbordon meg pöffeszkedett nagy boldogan. Hiszen éppen ezt akarta.

– Begyulladtatok, mi? Na, akkor megyek is… És mondom: csak a harc segít. Fel kell venni a kesztyűt. Höhö! Meg kell küzdeni a pomogácsokkal… Na, isten veletek!"

189. [tulajdonos]: boldogság, gyere haza2018-07-17 19:13
"– Ej, kedves Lajos – mondta –, de kevéske eszed van neked, hogy még ezt a dinnyefamesét is elhiszed. Dinnyefa nem létezik, csak Vacskamati fejében.

Aromo felvihogott.

– Ott elég hely van egy dinnyefának – mondta boldogan.

Vacskamati keményen ráncolta a homlokát, szúrósan nézett Aromóra.

– Egy pillanat! Mondd csak még egyszer, Aromo!

– Micsodát?

– Amit az előbb mondtál a fejemről meg a dinnyefáról.

– Azt mondtam, hogy a fejedben éppen elég hely van egy dinnyefa számára.

„Akárhogy is – gondolta Vacskamati –, ez itt gúnyolódik velem.” Elmélyültek a ráncok a homlokán.

– Szóval… ezzel azt akarod mondani, hogy… aha, megvan… hogy üres a fejem.

Na, kitört ám a hahota! Csak Aromo mímelte a komolyságot és a csodálkozást.

– Én? – nyitotta nagyra a szemét. – Egyáltalán. Én csak annyit mondtam, hogy van hely a fejedben egy dinnyefa számára. Se többet, se kevesebbet. Azt magyarázol bele, amit akarsz. Azt, hogy üres a fejed, nem én mondtam. Te mondtad."

188. [tulajdonos]: Dog-lét 2018-07-17 18:45
„kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól
– Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól? – szólt Aromo. – Kimerülhet egy zseblámpaelem vagy esetleg egy hegymászó, de egy kutyaól!
– Esetleg elfárad – vetette közbe Vacskamati. – Miért ne fáradhatna el egy kutyaól?
– Vagy a kutya nagyon nyomja belülről – kelt Bruckner Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.”

187. [tulajdonos]: egy kis "próza"2018-07-17 13:11
Pilinszky János: Majd elnézem

Majd elnézem ahogy a víz csorog,
a tétova és gyöngéd utakat,
a fájdalom és véletlen közös
betűvetését, hosszú-hosszú rajzait –
halott köveken, élő arcokon –
elnézem őket, mielőtt
a feledést kiérdemelném.



186. [tulajdonos]: legnagyobb költők2018-07-17 13:02
Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a dobhártyája. Nem csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl és Vacskamati.

– Te meg Maminti lesztek a döntőbírók! – üvöltötte éppen Bruckner Szigfrid.

Mikkamakka először is befogta a fülét.

– Miféle döntőbíró? – kérdezte akkor.

De nem vette le a kezét a füléről, mert amazok hárman egyszerre kezdtek kiabálni. Sőt odajött Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, s nem sokkal később Ló Szerafin, a kék paripa.

Most már öten üvöltöztek.

– Éntőlem megszakadhattok az ordibálásban – mondta Mikkamakka –, addig úgysem veszem el a kezem a fülemről, amíg nem kezdtek csendesen és egyenként beszélni.

Aromót választották szószólónak, Mikkamakka levette a füléről a kezét.

– Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt állítja, ő itt a legnagyobb költő – kezdte Aromo –, és bármelyikünknél szebb verset tud kitalálni. Egyszóval henceg…

– Még hogy én hencegek! Igenis… Mikkamakka újra befogta a fülét.

Mindenki Bruckner Szigfridnek támadt.

– Hadd mondja végig Aromo.

Az oroszlán elhallgatott.

– Elhatároztuk hát – folytatta Aromo –, hogy költői versenyt rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi zöld tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.

– Természetesen az én versem – mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, de megint lehurrogták.

– Jól van – mondta Mikkamakka –, ezen ne múljon.

Fölült a tisztás szélén egy emelvényre Maminti mellé.

– Ki akar versenyezni? – kérdezte.

Mindenki fölemelte a kezét, még Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm is. Valamennyien papírt és ceruzát ragadtak, és vadul nekiláttak. Csak úgy sistergett a sok ceruza. Legelsőnek Szörnyeteg Lajos készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.

A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alászorult.
Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek, fityirésztek a többiek.

– Ez nem vers, kikérem magamnak! – dühöngött Bruckner Szigfrid.

– Hallod, Mikkamakka, azt mondja, nem vers?! – méltatlankodott Szörnyeteg Lajos.

Mikkamakka ráncolta a homlokát.

– Hát bizony – mondta aztán –, kedves Lajos, ez tényleg nem vers.

– Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos –, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik? Akkor miért nem vers?

Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:

– Csak!

És lássuk be, igaza volt.

Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?
– Állj – mondta Mikkamakka –, ezt nem te írtad!

– Hát kicsoda? – háborgott Bruckner Szigfrid. Ki az ördög írta volna, itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!

– Jó, jó – vágott közbe Mikkamakka –, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy mindenki a saját versét adja elő.

– Úgy van! – helyeseltek a többiek.

– Ki az a Petőfi Sándor?! – kiabált Bruckner Szigfrid. – Sohase hallottam a nevét.

– Elég szégyen – mondta Maminti –, de a verset akkor is ő írta. Légy szíves, saját költeményt előadni.

– Na jó – mondta Bruckner Szigfrid. – Tudok én mást is. Ide süssetek!

Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:

Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában?
– Hohó – hadonászott Aromo –, ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul rím sincs benne.

– Rímnek kell benne lenni? – kérdezte Bruckner Szigfrid Mikkamakkát.

– Hát nem árt – mondta az –, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.

– Na jó – mondta újra Bruckner Szigfrid –, akkor nem az Anyám tyúkját mondom.

– Elkezdte:

– Apám tyúkja, írta Bruckner Szigfrid.

Ej, tyúkapó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában kend?
– Megölni, lelőni, szétvágni, elzavarni, kirúgni, szétfűrészelni! - dühöngtek a többiek.

– Így nem lehet szavalni! – háborgott Bruckner Szigfrid.

– Bizony nem – mondta Mikkamakka. – Jobb is, ha abbahagyod. Itt csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!

Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett.

Legszebb állat az anakonda,
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát.
– Ugyan, miféle vers ez! – mondta szemrehányóan Aromo. – Ilyen erővel azt is mondhattad volna:

Legszebb állat az anaménes,
de nem tudja ezt ama ménes,
ha ráterelnék ama ménest,
széttiporná az anaménest.
A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt, hogy köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is megszólalt:

– Vagy azt is mondhattad volna:

Legszebb állat az anacsorda,
de nem tudja ezt ama csorda,
ha ráterelnék ama csordát,
széttiporná az anacsordát.
Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a méregtől.

– És azt nem mondanád meg, mi a csudát jelent az az anacsorda meg anaménes?

– Ugyanazt, amit az anakonda – kiabált közbe Vacskamati –, azaz semmit!

– Az anakonda igenis egy állat – bizonygatta Nagy Zoárd.

– Ki ismeri? – tette föl a kérdést Mikkamakka.

– Senki – zúgták a többiek.

– Nem ér! – hadonászott Nagy Zoárd. – Tessék megnézni a Természettudományi kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzifának.

– Kinek van Természettudományi kislexikonja? – kérdezte Mikkamakka.

– Senkinek – felelték kórusban.

– Ezen ne múljon – szólt ekkor Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. – Csiribi, legyen itt egy, csiribá, természettudományi, prics, kislexikon, prucs!

És már ott is volt a lába előtt.

Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett.

– Hányadik betű az ábécében az a? – kérdezte Vacskamati.

– Hátulról vagy elölről számítva? – érdeklődött Aromo, de akkor már Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:

– Itt van, az ötvenkilencedik oldalon! – És olvasta:

– „Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja.”

– Hát legyen neked ez a legszebb állat – mormogta Aromo, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van anakonda nevű állat.

– Jöhet a következő – intett Mikkamakka. Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát:

Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok
– Hát az biztos – kiabálták a többiek –, mert már most egy nagy tulok vagy!

– Még hogy elpüsztülök – vihogott Bruckner Szigfrid. – Elpüsztülök a rühügéstől.

– Csend legyen! – kiáltott Mikkamakka. – Ki következik?

– Én – mondta Vacskamati. – Egy egészen rövid verset írtam.

– Halljuk!

Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.
Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:

– Miért csütörtökül ordít?

– Mert csütörtök – mondta Vacskamati –, ha péntek, péntekül ordítana.

– Idegen nyelveket nem tud? – akadékoskodott Bruckner Szigfrid.

– Nem – mondta Vacskamati –, ez egy műveletlen csütörtök.

Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.

– Elég – mondta. – Halljuk Aromót!

Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére. Rázendített:

bálomböki bag u fan
bálomböki big a fún
– Nem ér – ordított közbe Bruckner Szigfrid –, egy hangot se értek belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául is lehet verset írni.

– Eszed tokját hottentotta – háborgott Aromo –, ez igenis magyarul van!

– Akkor én megeszem a fülem – mondta Bruckner Szigfrid.

– Már meg is sózhatod – felelte Aromo.

– Hadd mondja végig – próbált rendet teremteni Mikkamakka.

Aromo újra belefogott:

bálömböki bag u fan
bálombökö big a fún
búlámbákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
– Ez semmi – mondta Ló Szerafin –, így egy gyerek is tud verset csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.

– Igenis vers! – jelentette ki Mikkamakka, akinek úgy látszik, tetszett ez a bálömböki. – S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet írni, rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!

– Nem is kell leírnom – mondta Ló Szerafin –, kapásból is elmondhatom.

– És már mondta is:

kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kőmürula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól
– Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól? – szólt Aromo. – Kimerülhet egy zseblámpaelem vagy esetleg egy hegymászó, de egy kutyaól!

– Esetleg elfárad – vetette közbe Vacskamati. – Miért ne fáradhatna el egy kutyaól?

– Vagy a kutya nagyon nyomja belülről – kelt Bruckner Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.

– Rendben – mondta Aromo –, de a módszer, ahogy a verset írtam, mégis az én találmányom.

– Ez igaz – hagyták helyben a többiek.

– Találmánynak nem rossz – epéskedett Nagy Zoárd –, csak versnek.

Mikkamakka megint csengetett.

– Halljuk az utolsó versenyzőt!

Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani, dömdödöm.

Így szavalt:

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm
– Nem ér! – rikoltozott Bruckner Szigfrid. – Akkor én meg azt mondom, hogy:

Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam
– Nono – mondta Mikkamakka –, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.

– Miért, mit jelent?

– Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.

– Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.

– Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka.

– Éljen Dömdödöm – kiáltott Bruckner Szigfrid –, adjuk neki az első díjat!

– Adjuk! – kiabálták a többiek.

Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.

– Te győztél – mondták neki.

– Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe – veregette meg a győztes vállát Bruckner Szigfrid.

Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta a győztes verset.

Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm

185. [tulajdonos]: hazatérni2018-07-16 14:43
"Van ki cukrot kér,
Van, ki kenyeret
Van, ki egy férfit,
De nem akar gyereket
Van, ki csak szabadulni szeretne
Más meg hazatérni
Az ünnepekre
Van, ki egy hatalmas, szőke babát kér
Van, aki elveszett
Bélyegalbumáért
Fohászkodik
Hozzád"


Olvasói hozzászólások nélkül
184. Vajdics Anikó: romok-romsz-rom[tulajdonos]: körkörös-nyomok2018-07-16 11:30
Körkörös romok -- a címe, persze.

183. [tulajdonos]: never-sure2018-07-16 11:20
"I am never sure if I am reading the letter or the letter is reading me.”
― Gregory Colbert, Ashes and Snow: A Novel in Letters



182. [tulajdonos]: méné-tekel2018-07-16 09:40

181. [tulajdonos]: virágbajnokság32018-07-13 08:09
Képtalálat a következőre: „"The Lost Gardens of Heligan", Cornwall”

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: cv3j  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: 0y63  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-07-17 09:48 Bakkné Szentesi Csilla
2018-07-14 09:06 Vezsenyi Ildikó
2018-07-09 15:39 Vajdics Amikó
2018-07-09 09:04 Vajdics Anikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-07-17 19:40   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:37   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2018-07-17 19:28   Napló: nemoda
2018-07-17 19:28   Napló: az utolsó alma
2018-07-17 19:22   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:22   új fórumbejegyzés: Karaffa Gyula
2018-07-17 19:14   Napló: mix
2018-07-17 19:13   Napló: az utolsó alma
2018-07-17 19:12   Napló: Baltazar
2018-07-17 19:12   Napló: Zúzmara