Bódulat

Túlérett a föld, a táj, a tenger,
asztmás vulkánok kilélegeznek,
nyárharapó, vadóc lidércekkel,
lánglombot pingálunk vén hegyeknek,

s aranyfényű, megcsalt vágyainkkal
kibékülünk most, bár nem muszáj,
tűzhányók homlokát szárnyainkkal
legyezzük, a kráter néma száj.

Mesél az ősz; gyermekded haraggal
vagy vidáman, ha arcán borvirág
nyílik, és a számkivetett gazzal
játszatja jázminok illatát,

csak mímeli, hogy mindenkivel kedves,
mint tölgyfahordók édes cseppjei,
s elpirul, bár sohasem szerelmes,
ha érez is, azt kész felejteni.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-12-10 22:00:26
Utolsó módosítás ideje: 2025-12-10 22:00:26