Levéltöredék

                         Petőcz András születésnapjára



Nem emlékszem, hogy kezdődött.

Talán el se kellett kezdődnie: egyszer
csak volt. A vizet fodrozó rezdülésekből,  
a levegő gyűrődéseiből valami lett.

És láttuk: a rezgéseknek teste van,
a rémült szürkeség fölé egy híd feszül.
S mert láttuk: mi vagyunk a bizonyíték ---

Hajnal van: gyaloglok rajta, nem át,
hanem végig – mintha párbajra mennék,
pedig nincs nálam se kard, se pisztoly,
még a szavaim is versekbe bugyoláltam.

De mégis: gyönyörű ez a hajnali jelenlét!
Talán a börtönfilmet néző rabokra
gondoltam akkor, a séta külön
ajándék nekik s nekem.

Az ég fölött festett, kazettás mennyezet,
nézem a halványodó csillagképeket,
és a múlt lassú örvényeibe kapaszkodom.

A vers a zárójeleket feltöri,
a gondolatjeleid terelővonalán megyek,
és szembenézek a kettőspontjaiddal.

És nem tudom, álarc mögül van-e mód
vallomásra, lehet-e párbeszéd
két szereplő között? Mondjuk így:
(félre) Értelek, barátom!

S most, hogy ezt kimondtam, annyi
minden jöhetne még: írhatnánk
újrapapírra újraverset, és révülten
néznénk közben egy arcot, mely

kezdetben tünékeny, majd egyre inkább
jelen van, egyre rajzosabb, néznénk és
belevesznénk ebbe a mérhetetlenül
szépséges arcba, és tudnánk,

most születünk.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Jelenlét50 Petőcz András ötvenedik születésnapjára (Bp., 2009)
Kiadó: Spanyolnátha
Feltöltés ideje: 2011-05-03 23:52:58
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-03 23:52:58