Az, ami mindig

Kecskék kolompszava szól
a fügefák közül - mintha
egy hatalmas kéz kockákat
rázna a völgy-kalapban.
Paták köveket morzsolnak,
öregasszonykezek tengerit.
És meghozzák az estét
az idő lomha uszályai.

A forróság kiárad a falakból,
de mindjárt enyhíti is
egy bagoly sejtelmes röpte,
és egy énektől összeérnek
az erdővel a kertek,
a háztetők az éggel,
és a csillagok szabta rend
már az ablakokban fénylik.

Távoli tornyok figyelik,
hogy mi történik most.
Csak az, ami tegnap is,
tegnapelőtt  is történt így
estefelé, és ami eztán is,
reménykedem, hogy történni fog.

Az, ami mindig.

Kecskék, este, kolompszó.
És az éj furcsa árnyait
földre dönti a holdsarló.

Egy öregember vendége volnék,
de úgy érzem, hogy
az egész falu marasztal.
Cipót kapok és sajtot,
és úgy iszom a vizet,
mint ahogy innám a bort.
Elheverek a szénán, és
a mi is megbocsátunk-nál
már kisgyerekként alszom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Népszabadság, 2002.01.05