Borbála

Zizzen a
szívemen
szerelem
szőrszála,
ha hallom
a neved,
Borbála,
Borbála.

Ujjongó
lelkemet
nem bírom
kordába
tartani,
mióta
ismerlek,
Borbála.

Ahogy te
langymeleg
sapkácskát
hordtál a
füleden,
úgy hordom
a neved,
Borbála.

Hiába
zúg körül
gyűlölet
orkánja,
ha belül
melegít
ez a név,
Borbála.

Bele is
majszolok,
mint holmi
tortába,
lassacskán
elhízom
miattad,
Borbála.

Locska lány,
akinek
nem akad
torkán a
csacsogás,
ezt mondja
a neved,
Borbála.

(Ez persze
nem igaz,
csak mert a
formába
besimult,
csak azért
írtam ezt,
Borbála.)

Borikám,
ejnye, hát
nem járunk
órára?
Ezt kérdi
korholón
a neved,
Borbála.

Mennyi sok
tehetség
szorult a
tollába!
Így kiált
lelkesen
a neved,
Borbála.

Szinte él
ez a név,
hol éber,
hol kába,
de mindig
ott csücsül
fülemben,
Borbála.

Ó, az r
sasorra!
Ó, a b
ólába!
Csupa orr,
csupa bor,
csupa bál,
Borbála.

Vadóc kis
ámorok
elsütött
mordálya.
Borbála,
Borbála,
Borbála,
Borbála.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Bögre azúr (Budapest, 1999)
Kiadó: Magvetõ