Mindenek fölött


Miért is ne tudnék kitalálni egy kő-örvényt,
és feléje gyanútlan közeledő szekeret, az út
minden hajlatát ismerő kocsissal, aki végzete
felé hajt, mert nem tudja, hogy megőrült a táj.  
Engedem, hogy magába szippantsa a forgás.
Vagy egy embert, aki a fény pengéivel
akarja meghámozni a porban fürdő aranyalmákat,
édes tengert, ahogy bőségszaruját a sós
partokra önti, vagy azt, hogy miközben
karnyújtásnyira tőlünk cammog egy vonat,
minket fest Van Gogh,
és nem kéri, hogy maradjunk mozdulatlanok,
engedi, hogy azt tegyük, amihez kedvünk van;
más dolog, hogy kedvünk van mozdulatlanul ülni,
és nézni, ahogy az ég levegőt vesz, és vonatfüstöt
lélegez ki, szabálytalan, mégis nyugodt ütemben,
füstöt, mely annyira szétterül, hogy csak
a festő lát keresztül rajta. Dolgozik tovább
a képen, mi már nem vagyunk ott, majd
csak százhúsz év múlva térünk vissza, s
akkor megnézzük, mire jutott velünk.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Bárka, 2012/2.
Feltöltés ideje: 2013-12-23 18:11:48
Utolsó módosítás ideje: 2013-12-23 18:11:48