Jön
Ahogy jön és átveszi a parancsnokságot,
magától értetődő, mint egy álom.
Olyan szeretnék lenni én is, mint ez
az idegen, aki a befagyott forrásig
akarja vezetni a jégtörő hajót.
Rekedten győzködöm magam,
hogy egy kicsit már hasonlítok
is rá, hogy nem túl nagy ár a sok
helyeslés, ami elhagyja a számat,
ha úgyis várnak a Mesterkurzuson.
Mintha kettős ügynök lennék, aki
bármikor lebukhat, s talán már
le is bukott, csak nem vette észre –
valahogy úgy, mint Swedenborgnál
a halott, aki hazajár még övéihez.
És hirtelen eszembe jut, hogy hajnalban
sötét férfihang szólt hozzám a rádióból.
Hiába rázom vállukat, az alvók alszanak
azóta is, hogy meg kellett tudnom tőle:
csapataink rosszul állnak.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Alföld, 2007 május
