Parázs
Aki nincs, azzal álmodom.
Reggel beül mellém az autóba,
mereven nézi az utat.
Mikor megállok, egy pillantást
vet rám parázsló szemekkel, kivágja
az ajtót, és berohan a fák közé.
Kiabálok utána, nem válaszol,
s mikor már föladnám az egészet,
hallom, hogy mégis elköszön.
És ennyi elég, hogy megint álmodjam őt,
és szorítsam, pedig a keze már olyan
puha, mintha nem is lennének csontjai.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Népszabadság, 2004.04.03
