Szekér
Mikor mindenkit összeszednek egy zsákba,
szemétbe öltöznek a magányos utcák;
a szél feldönti a könnyű kukákat,
elhordja a beléjük lógatott gyerekek csontjait.
Nem lesz, ki felkapja fejét a zajra,
ha a sötétben megrugjuk egymást.
Nem sikít az, kinek nincs levegője,
és letüdőzte szomszédja testszagát.
Biciklik hevernek az út közepén,
a földeket mind benövi a gaz.
Zötyögünk bőszen az istenek szekerén.
Konyhabútorra penészedett a kenyér.
Visszaérkezünk
– szánkba kaparjuk a maradékot.
2026.03.13.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-05-01 21:30:28
Utolsó módosítás ideje: 2026-05-01 21:30:28
