Vagyok, voltam

Fakír vagyok és hedonista,
szószóló és karthauzi,
van aranyam bőven, és van
ínségszarum a bővelkedő napokra.
Vannak igéim, de néha nem találom őket,
gyöngyöket szórok éhes kagylók elé,
angyalt festek a falra, és tudom, hogy
búzatáblában alszik a szél.

Taxisofőr voltam, de ismertem vén
fiákerest, ki elmesélte, hogy ott volt,
mikor az utolsó postakocsist temették.
Gyökerek foglya vagyok, a múlté.
Volt fehér zsebkendőm, hogy tudjak
mivel integetni az asszonynak, akit
a pályaudvarra kísértem ki.

Most láthatatlan tintával írok a sorok között.
Tájházban lakom észrevétlen, kertem
végéből tanösvény indul a rengetegbe.
A tudáshoz vezet, azt ígérik a feliratok.
Akik visszajönnek, megtanultak felejteni.
Nem emlékeznek a nevükre sem.
De nem jön vissza senki.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Magyar Napló, 2024. ápr.
Feltöltés ideje: 2024-05-01 11:57:01
Utolsó módosítás ideje: 2024-05-01 11:57:01