Karodba víz

Karodba víz gyűlt, így mondták,
magyarázták megbolondult szerveid
mit csinálnak. Én csak azt láttam,
hogy megdagadt, elképzelhetetlenül.
Ott benne az víz, de mégis hol -
ez az értetlenségem megmaradt.
Isten útjai kifürkészhetetlenek,
ő csinálta ezt is: az volt ott
a karod, benne a víz, abban meg az isten.
Azután föltámasztották a kezeid, feküdtél
mintha csak nyújtózkodnál. A vizet
- gondolom - magaddal vitted.
A tenger, a monoton zúgás, amire gon-
dolni szoktam, ha nem tudok elaludni,
- bár ettől még sosem sikerült - ez jut eszembe.
És azóta bennem rejtőző visszhangjaid.
Nem tudom. Fáradtan, óvatosan veszem
elő a fájdalmat és nézem, mint egy képet.
Egy gyertya a tortán, üvöltök rajta vagy
ásítok, eldönthetetlen. Te nem látszol
csak a kezed, ami ringat; víz a fényt,
szemetet, bármit, önmagát.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Jelenkor, 2006/10