DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2830 szerző 37263 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Nyári László
  aranyszajha
Új maradandokkok

Tóth János Janus: első
Farkas György: Aszkéta (Jav.3)
M. Szabó Mihály: Szívfa
Szilasi Katalin: A padláson
Fekete Orsolya: Szórt fény (szűretlen)
Ötvös Németh Edit: szuszogó
Tálos Barbara: Szem
Nyári László: Csecsemő
Bártfai Attila Márk: Majomparádé
Kántor Zsolt: Gravírozás
FRISS FÓRUMOK

Albert Zsolt 6 órája
Gyors & Gyilkos 7 órája
Tóth Gabriella 17 órája
Szilasi Katalin 21 órája
Nyári László 1 napja
Busznyák Imre 1 napja
Csapó Angéla 2 napja
M. Szabó Mihály 2 napja
Szakállas Zsolt 3 napja
Szokolay Zoltán 3 napja
Dobay Katalin 4 napja
Seres Sándor 5 napja
Petz György Károly 5 napja
Wesztl Miklós 6 napja
Bara Anna 6 napja
DOKK_FAQ 6 napja
Oláh Imre 6 napja
Tóth János Janus 7 napja
Kocsis Nóra 10 napja
Franczen Bea 11 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 29 perce
Szőnyeg 37 perce
Baltazar 53 perce
PIMP 4 órája
Bátai Tibor alkotói naplója 8 órája
törmelék 9 órája
Ötvös Németh Edit naplója 11 órája
Bara 1 napja
történések 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 1 napja
nélküled 1 napja
az univerzum szélén 1 napja
Szokolay Zoltán verses füzete 1 napja
az utolsó alma 2 napja
Conquistadores 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder
Legutóbbi olvasó: 2020-08-07 05:26 Összes olvasás: 4989

Korábbi hozzászólások:  
66. [tulajdonos]: karaténekelek2020-07-20 17:45
LOCSI-

https://helyorseg.ma/rovat/vers/bartfai-attila-mark-versek?fbclid=IwAR2QkgxV2sHln8XPtbVjtUf_Y9fxrDhVn15k_TvRgrgagfVthSwvk4ph5UQ

-FECSI

Olvasói hozzászólások nélkül
65. Vadas Tibor: szubjekt[tulajdonos]: Ez a múlt lesz a végső2020-07-20 09:37

Nem tudom mennyivel lenne "izgalmasabb" egy Párbeszéd a Dokk múltjáról szóló napló a jelenlegitől, mert céljában és tartalmiságában is más lenne, mint a meglévő. Inkább színesebbé tehetné a felületet és az is valami.

A múlt feltárására egyfajta ősi és csillapíthatatlan affinitása van kíváncsi fajunknak, majd a múlt vállalásának ( hatalmas témakör) fontossága ott válik igazán láthatóvá, hogy mennyi kísérletet látunk a meghazudtolására. Jómagam például még felmérni sem tudom, hogy mennyi igazsága van annak a gondolatainkba ivódott már-már közhelyszerű bölcsességnek, hogy a "múlt vállalása nélkül nincsen jövő". Annyi azonban biztosan látszik, legalább a téma egyik rétegét érintőleg, hogy a múlt vállalása nélkül nincsen olyan jövő, amely építkező és javító szándékaiban elkerülni igyekezne a múlt hibáit. Az elhallgatott (letagadott) múlt kísérleteinél, azok az emberi cselekedetsorok (mint tévedés és tévesztés, önzés és önkény, gyilkosság, rablás, kifosztás és eltulajdonítás stb... vagy a másik oldalon a kiállás, példamutatás, áldozatvállalás, egy elképzelt jó ügyért való önfeláldozás stb..) is elhallgatásra és letagadásra kerülnek, illetőleg sok esetben akár megmásításra is.
Tudom itt már nem a Dokkról van szó, de az irodalmi oldal mivel történetiséggel bír, kötelezően elszenvedni kényszerül, hogy a fenti témakör vele is összekapcsolható legyen....
Visszatérve a beírásodhoz, annak idején amikor a -segédanyag a Dokk tanulmányozásához című írásomat felraktam, még én is fontosnak láttam ezt a témát megemlíteni. Akkoriban (hű de rég volt) jómagam a következő átfogások keretében tettem ezt meg:

"....Ha az oldal impresszumát nézzük látható, hogy a dokk történetiségek kezdete a 2000. év. Ezen kívül mást nem is közöl a múltjából, csak az alapítók nevét, és a 2010-es fordulópontot. De talán csak azért van ez így, mert még nem volt lehetősége, vagy még nem volt bátorsága a meghatározó személyeinek szembenézni az internetes oldal múltjával. Persze nem feltétlen az impresszumban, de valami látható és elérhető oldalon. A funkcionáló felületek között egy olyan van, amely egy adott tematikára épülve, jó lehetőséget nyújt a visszanézésre. Ez a nagyító. És bár a személyes oldalakon mindig átjön az oldal kiváló szerkezeti felépítése, minden visszakereshető egy adott érdeklődés szerint, magáról az oldalról mégsem kapunk olyan pozitív, de akár negatív kiemeléseket, amelyek a dokk fontosabb eseményeit érintik, azok időpontjaival együtt. Lehetnek ezek jól sikerült kritikák, viták és beszélgetések. Példaként hoznám fel, a Deák-Sárosi László üzenőfalán kialakult talán száz hozzászólást is bevonzó összecsapást. Igaz, hogy adott színvonalon zajlott, de olyan sok réteget hozott a felszínre, hogy sikerült egy érzékelhetően valóságos képet adnia az itt lévők érdeklődéséről, az itt lévők tudásából, és még ha tartalmaz is kevésbé sikerült hozzászólásokat v. akár gondolati félrecsúszásokat, egy dolog biztos, hogy az adott pillanatban ennyire voltunk képesek, mi az ittlévő dokkosok. Nem tudom, hogy ezt fel lehet-e vállalni, azt sem, hogy szükséges-e, hogy az oldal adott felületein vagy egy külön szögletben, helyet keresni kiemeléseknek, ajánlásoknak, azokból az eseményekből, amelyek a dokkon történtek, és amelyek egy adott időszakban hozzá tartoztak a pillanatnyi valóságaihoz....."

Persze azóta sok minden megváltozott. A Dokk kalapács alá került, amelynek az egyik és nemesebbik célja a további működés biztosítása volt. Minden volt és jelenlegi tulajdonos olyan célokkal szállt be az oldalba amely szívéből fakadt... Így lett magántulajdon. Csak a miheztartás végett!. :)

// "A múlt közösségi, a jövő viszont óhatatlanul individuális !" (??)
Igen, mivel a múlt valamikor jelen volt. A jelent meg mindig "közösségien" éljük át és meg. És utána a továbbiakban ebben közösségi fényben fürdik emlékeinkben. Lásd: Kertész Imre, Sorstalanság. //


64. [tulajdonos]: Ez a múlt lesz a végső2020-07-19 12:57
JÖ-

Mennyivel izgalmasabb lenne egy 'Párbeszéd a DOKK múltjáról' napló, hiszen " a múlt közösségi, a jövő viszont óhatatlanul individuális. A múltban ott van a demokrácia minden rosszasága, a változatosság, az erőszak, és a kétely, a jövő ellenben a merő önkényuralom világa, mert a jövő: színtiszta szeszély. Tudom, hogy tegnap bolond ember voltam, de holnap: könnyedén lehetek a Felsőbbrendű Ember." (G. K. Chesterton) Az meg már szerény Bártfaiként (micsoda önellentmondás!) fűzöm hozzá, hogy felettébb izgalmas, hogy a jövő noha individualista, mégis azt hazudja magának, hogy kollektivista, így amikor a kvázi kollektivizmus bódult állapota bekövetkezik, az valóságos és földrengésszerű individuális csalódások láncreakcióját váltja ki. Mi lenne, ha az itteniek például feltárnák, elemeznék, kinosztalgiáznák, hogy mi volt jó, élő, viharos, mozgalmas a DOKK-ban? És utána fantáziálnának a digitális diktatúra szép, új világáról. Na, mindegy. Mi közöm hozzá? Erről a Chestertonról le kell jönnöm, mert a végén még a bűnügyi regényeit is elolvasom, amire nem találnék vállalható magyarázatot.

-VŐ

63. [tulajdonos]: XD KOSARAT KAPTAK! XD2020-07-19 12:24
PITY-



-POTY


62. [tulajdonos]: következésképpen 2020-07-19 12:13
BI-

Én természetesen royalista lennék, ami most vagyok, az csupán jobb híján, vagy ló híján vayok.

-ZA

61. [tulajdonos]: sötét korunkban NAP2020-07-19 12:00
FÉ-

"A nyelv lényegénél fogva dialógus, s minden más beszédforma csökkenti a hatékonyságát. (...)

Azt mesélik - a történet hitelessége persze bizonytalan -, hogy amikor Victor Hugo fél évszázados pályáját ünnepelték, az Élysée-palotában rendezett nagy estélyen minden nemzet követe megjelent, hogy köszöntse a nagy költőt. Hugo a nagy fogadóteremben állt, szoborszerű, méltóságteljes pózban, a könyökét a kandalló peremén nyugtatta. Sorra elhaladtak a különböző országok képviselői az ünneplő közönség előtt, és köszöntötték a francia váteszt. Egy ajtónálló érces hangon jelentette be őket:
"Monsieur le Représantant de l'Angleterre!", mire Victor Hugo drámai trémolóval s égre emelt szemmel ezt felelte: "L'Angleterre! Ah, Shakespeare!" Az ajtónálló folytatta: "Monsieur le Représentant de l'Espagne!" Mire Victor Hugo: "L'Espagne! Ah, Cervantes!" Az ajtónálló: "Monsieur le Représentant de l'Allemagne!" Victor Hugo: "L'Allemagne! Ah, Goethe!"
Ekkor azonban egy apró termetű, tömzsi, bicegő emberkére került a sor. Felharsant az ajtónálló hangja: "Monsieur le Représentant de la Mésopotamie!"
Victor Hugo - mindeddig rezzenéstelenül, magabiztosan állt ott - erre láthatóan elbizonytalanodott. A szeme egy türelmetlen pillantással jókora kört írt le, mintha az egész világegyetemet fürkészve keresne valamit. Ám hamar jelét adta, hogy meglelte, amit keresett, és ismét ura lett a helyzetnek. S a korábbihoz hasonló patetikus hangon és semmivel sem kisebb meggyőződéssel így felelt a gömböc követnek: "La Mésopotamie! Ah, l'Humanité!"

Mindezt azért mondtam el, hogy kijelentsem - de nem olyan méltóságteljesen, mint Victor Hugo -, hogy én sosem szólítottam meg Mezopotámiát sem írásban, sem szóban, amint az emberiséghez sem fordultam még soha. Az emberiség megszólításának a szokását, ami a demagógiának a legmagasabb, tehát legmegvetendőbb formája, 1750 táján néhány kisiklott értelmiségi honosította meg, akik nem voltak tisztában saját korlátaikkal, s minthogy hivatásuknál fogva a szó, a logosz emberei voltak, azt mindennemű tisztelet és óvatosság nélkül használták, mert nem látták, hogy a szó rendkívül kényes bánásmódot igénylő szentség."

José Ortega y Gasset

"A társadalmi berendezkedésnek mindössze két elkülöníthető formája van: a személyes kormányzás és a személytelen kormányzás. Ha anarchista barátaim elvetik a szabályok uralmát, valódi uralkodót kapnak helyette. Ha jobban kedveljük a tapintatosabb és rugalmasabb személyes kormányzást, akkor royalisták, avagy királypártiak vagyunk. Ha a személytelen kormányzást kedveljük jobban -annak dogmáival és definícióival együtt- akkor pedig republikánusok vagyunk, avagy köztársaságpártiak. Ámde ha olyan liberálisan gondolkodunk, hogy a királyokat és a krédókat egyaránt elutasítjuk, akkor egyszerűen hülyék vagyunk ..."


"Az egyetemes, mégis személyes magántulajdon, a szabad, mégis állandó család, a demokratikus, mégis otthonos otthon, az egy ember - egy ház ideája azok az eszmények, amelyek mindig is megmaradnak az emberiség igazi vágyképének, iránytűjének. A világ elfogadhat valami hivatalosabbat, valami kevésbé emberit vagy bensőségeset. De akkor a világ olyanná válik, mint egy meghasadt szívű asszony, aki belemegy egy sivár házasságba, mert az igazi boldogságot már nem találhatja meg. A szocializmus lehet a világ megszabadítója, de a vágyálma nem."

"Abból, hogy minden ember kétlábú, még nem következik, hogy ötven ember kiad egy százlábút."

"Ha bármelyik erkölcsi közhely valóra válna, még aznap megrengetné a világot."

G. K. Chesterton: Mi a baj a világgal?

-NY

60. [tulajdonos]: s z o b o r - d ö n t ő k2020-06-26 12:29
ÖRÖK-

"Csak egyszer születik, az anyagban, s ezzel tökéletesen meg is van elégedve, és magasabb rendbe való felemelkedés vágya benne fel nem ébred. A szellem magasabbrendűségéről sejtelme sincs, és ha hall róla, hitetlenül áll vagy gúnyolódik. (...) Ennek a tömegnek jelenléte a közösség számára állandó veszély, és a közösséget csak a szakrális rend gondos fenntartása őrzi meg, hogy a sötét tisztátalanság lent maradjon, lenyomva, féken tartva, mert ha a tisztátalanság feltör, iszapjában az egész közösség elmerül és megfullad."

(Hamvas Béla: A király és a nép. In: Scientia sacra I.)

-IGAZ

59. [tulajdonos]: l e h e t ő s é g2020-06-16 15:22
EZ-

Az ázsiaiak gyakorlatilag alacsonyabb státuszúak voltak mint az afroamerikaiak. Ennek tudatában érdemes mindezt olvasni.

"IV. KALIFORNIA, 1869-1941

Az az első 27 japán emigráns, aki Kaliforniába érkezett, később Wakamatsu eltűnt kolóniája néven vált ismertté. 1869-ben szálltak partra, és egy Schnell nevű európai vezetésével telepedtek le Sacramento-tól északra. Végül is a rossz termések és más problémák miatt tönkrement ez a település, és a letelepülők nyomtalanul eltűntek, kivéve egy "okei" feliratú sírkövet, ami egy 19 éves lány síremléke, aki valószínűleg az első amerikai földön elhunyt japán nő volt.
A japán utazók, diákok és diplomaták, akik hamarosan ellátogattak az Egyesült Államokba, csak kevesen és csak átutazók voltak, nem gyakoroltak nagy hatást.

Az 1890-es évek elején azonban az emigránsok száma rohamosan megnőtt.
1891 és 1924 között 295.820 japán emigráns szerepel a feljegyzésekben, ezen kívül illegális és nyilvántartásokban nem szereplő japánok is beszivárogtak Kanadából és Mexikóból.
Nem mindenki maradt itt, néhányan sokszor jöttek és mentek, és így az itt lakó japánok valódi létszáma a feljegyzésekben szereplő összlétszámnál valamivel kevesebbet tett ki.
1920-ban a népszámlálás 111.010 japán-amerikai lakosról tett jelentést, akik még főleg az első generációhoz tartoztak, és 1930-ban már 138.834-en voltak. (2. táblázat)
A nyugati parti nativisták megijedtek a japán befolyástól, ami majdnem közvetlenül a kínai emigráció megtorpanása után következett be, és azt állították, hogy az országot lerohanja egy ázsiai horda. Bár lényegében a japánok sosem tették ki a népesség 1 %-át. A legnagyobb arányú japán jelenlét Los Angeles megyében volt, 1920-as feljegyzés szerint 2.1 %.

Számos egymással összefüggő tényező befolyásolta a japán emigrációt. Miután a kínai emigránsokat kitiltották 1882-ben, újra szükség lett az olcsó munkaerőre.
Kezdetben melegen üdvözölték a japánokat, de ahogy a számuk egyre gyarapodott, a kaliforniaiak egyre kritikusabbak lettek és divattá vált a japánok és kínaiak összehasonlítgatása, és nem nézték jó szemmel, hogy a kínaiakkal ellentétben nem voltak hajlandók alacsony pozícióban maradni, nagyobb dolgok inspirálták őket, és egyenlő bánásmódot akartak. Főleg a vasútnál, konzervgyárakban, a fakitermelésben, bányászatban, halászatban, húscsomagolásban, sófinomító üzemekben és Kalifornia növekvő mezőgazdaságában dolgoztak.
Nem érték be a vándor idénymunkás szerepével, hanem törekedtek arra, hogy maguk is földet vásároljanak.
Néhány évi amerikai tartózkodás után a japánok felvásárolták vagy bérbe vették a rossz minőségű földeket, amelyekhez rajtuk kívül senki másnak nem volt kedve, és virágzó farmokat telepítettek. Már 1920-ban csaknem 75.000 hektár földjük volt, és ezen kívül közel 400.000 hektárt béreltek. Annak ellenére, hogy Kalifornia lakosságának mindössze 2 %-a volt japán, ők adták a mezőgazdasági termelés 13 %-át.

A japánok a hazájukból hozott belterjes gazdálkodás módszereit új, tudományos módszerekkel is kiegészítve sokkal többet arattak a silány földekről is, mint a "fehérek" a jobb termőtalajról. Azonkívül jóval szorgalmasabbak is voltak az amerikaiaknál, kiszipolyozták családtagjaikat, fillérekért dolgoztatott cselédeiket és mindenekelőtt saját magukat.
A japánok azzal törtek előre a gazdasági életben, hogy epret, salátát és egyéb alacsony növésű növényeket termesztettek, amelyeket csak görnyedve, hátfájdító munkával lehetett megművelni, tehát olyan munkával, amire "fehér ember" nem volt hajlandó. Ők voltak az elsők, akik először termesztettek rizst a nyugati partvidéken.
Amikor a "fehér" nagykereskedők megtagadták a japán áruk árusítását, nagykereskedéseket nyitottak honfitársaik terményeinek forgalmazására. Ez a hálózat annyira sikeresen működött, hogy bizonyos gyümölcsök, virágok, zöldségek a "vetőmagtól a piacig" csak japán kézen mentek át. A mezőgazdaság különféle ágazatai révén gazdasági függetlenségre tettek szert.
Hawaiiban, Kaliforniában, Oregonban és Washingtonban sok japán dolgozott a halászatban és a konzerviparban is. Az egyik legjelentősebb siker a Los Angeles-i kikötőben fekvő Terminal-szigethez fűződik. 1901-ben japán halászok beindították a sziget tonhal- és szardíniakereskedelmét, és rövidesen konzervgyárakat is létesítettek a feldolgozásra, munkaalkalmat teremtve másoknak is.
1942-ben már a 60 %-ban japánok lakta Terminal-sziget szállította Los Angeles halfogyasztásának legnagyobb részét.
A kaliforniaiak azonban nemhogy megtapsolták volna a japánok vállalkozó kedvét, hanem durván nekiktámadtak.
A nagytermelők ugyanis nem nézték szívesen, hogy elapad az olcsó munkaerőforrás, a kistermelők pedig megijedtek a japánok által támasztott óriási versenytől.
"Hogy védekezhetünk, ha ide vezet a szorgalom, a jó gazdálkodás és a bölcs előrelátás?" - írta panaszkodva a Pacific Rural Press című lap 1906-ban.
Nem sokkal később a kaliforniaiak megpróbáltak megoldást találni a kérdésre.
1913-ban rávették a törvényhozást, hogy fogadja el az idegen földtulajdonról szóló törvényt (Webb-Heney-törvény), amely megtiltotta az "állampolgárságból kirekesztett idegeneknek", hogy mezőgazdasági területet vásároljanak, vagy alkalmanként három évnél hosszabb időtartamra bérbe vegyenek. Később további "óvintézkedéseket" is tettek, például ami megakadályozta, hogy a japánok kereskedelmi halászatra szóló engedélyt kapjanak.
De a japánok mivel nem akartak lemondani mindarról, amiért annyira keményen meg kellett dolgozniuk, megkeresték a törvények megkerülésének útját, a kiskapukat.
Néhány esetben az Amerikában született és már állampolgárnak számító gyerekeik, az úgynevezett nisei-k nevére kötötték meg a szerződéseket, mások pedig született amerikaiakkal társultak, és a hivatalos iratokon üzlettársuk nevét használták.
Ezekkel a módszerekkel a japánok sikeresen elvették az ellenük hozott törvények élét, bár pszichológiai hatásuk megmaradt.
A városokban a legtöbb japán háztartási alkalmazottként dolgozott, kialakítva a népszerű képet a japán "házifiú"-ról, vagy apró régiségkereskedéseket, kávéházakat, mosodákat, vegytisztítókat tartottak fenn, szobákat adtak ki, vegyeskereskedésük és borbélyüzletük volt. Egy független etnikai hálózat kapcsolódott ezekhez a vállalkozásokhoz: a japán kiadó házakat japánok bérelték és a japánoknak japán munkások dolgoztak. Éttermek, mosodák és kis üzletek hasonló gazdasági hálózatokban vettek részt. Sokat közülük más kisebbségi csoportok láttak el, különösen más ázsiaiak. A kis családi vállalkozások váltak a japán gazdasági erő sarokköveivé a városi területeken.

A japánok egy úgynevezett "tanomoshi" (kb. "kérj segítséget") pénzügyi rendszert működtettek, ami egyfajta önsegélyző csoport volt, amelyben az egyének közös pénzalapot létesítettek.
Ez előmozdította a gazdasági együttműködést, ami egyúttal segítette a közösségi összetartást is.
Ez a tanomoshi-rendszer jó szolgálatot tett a korai japán emigránsoknak, amikor a bankok nem adtak nekik kölcsönt.

A japánok ellen hangolt közvéleményt a szakszervezetek, soviniszta csoportosulások és szenzációhajhász újságok erősítették tovább, akik leporolva a kínaiak ellen felsorakoztatott ósdi érveket, majdnem szó szerint újra bevetették a japánok ellen is.
Az uszítást a San Francisco Chronicle című újság indította el 1905-ös februári cikksorozatával, amely a következő "szenzációs" címekkel közölt írásokat:
"Japán veszedelem fenyegeti az amerikai nőket", "A bűnözés és a nyomor az ázsiaiak ikertestvére", és "Az ázsiaiak fehér agyvelőt lopnak"...
A cikkek nyomán hamarosan megalakult az Ázsiaiak Kitiltását Szorgalmazó Liga, amelynek taglétszáma egyetlen év leforgása alatt csaknem 80.000 főre emelkedett.
Az újságcikkek arra kényszerítették a kaliforniai törvényhozást, hogy kérje a kongresszustól a japán bevándorlók kitiltását.

1906 őszén a San Francisco-i Oktatásügyi Tanács elrendelte, hogy a japán diákoknak külön iskolába kell járniuk. Az intézkedést az iskolák zsúfoltságával indokolták, de mivel a város 25.000 tanulójából csak 93 volt japán, közülük is 25 már Amerikában született, a magyarázat nevetséges és mondvacsinált volt.
A Tanács ezen kívül arra is hivatkozott, hogy a japán tanulók "elrontják" a fehér gyerekeket, bár egyetlen fehér szülő sem tett ilyen panaszt.
Az Oktatásügyi Tanács intézkedése mögött a város polgármestere, Schmitz állt, akinek sürgősen szüksége volt valamire, ami eltereli a figyelmet saját küszöbön álló koncepciós peréről. Terve sikerült: - miután a japán kormány erőteljesen tiltakozott, és Japánban hatalmas tömegek tüntettek a határozat ellen, a kaliforniai politikusok háborús agitációba fogtak.
Schmitz polgármester egy tömeggyűlésen kijelentette, hogy kész akár az életét is feláldozni a japánok elleni harcban. A Los Angeles Times című újság az eseményeket úgy kommentálta, hogy "... a polgármester úr ezen ígérete feltehetően csaknem mindenkit megnyer a Japán elleni háború ügyének."
Végül Theodore Roosewelt elnök közbelépett, és meggyőzte az iskolai vezetést, hogy érvénytelenítse a rendeletet, hogy elkerüljék az összeütközést, bár igen keveset tehetett az érdekükben, mivel a Legfelsőbb Bíróság 11 évvel azelőtt törvényesnek ismerte el az iskolai elkülönítést. Azonban az esetleges háború elkerülésére az elnök kompromisszumot kötött a tanáccsal.
A tanács letett az iskolai elkülönítésről szóló javaslatáról, az elnök viszont rendeletet bocsátott ki, amelyben megtiltotta, hogy további japán munkások érkezzenek az országba.
Döntését valószínűleg befolyásolta az a tény, hogy Japán éppen megnyerte a háborút az oroszok ellen, és minden jel arra mutatott, hogy hamarosan világhatalommá válik, és ezt a tényezőt nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Ezután az Egyesült Államok és Japán kidolgozta az 1908-as hallgatólagos megállapodást, amelynek értelmében a japán kormány megígérte, hogy nem ad útlevelet Amerikába igyekvő munkásoknak. Így Japán megőrizhette tekintélyét, s egyben az amerikai követeléseknek is eleget tett.
1908 után több japán hazatért, és 1914-re a bevándorlók száma harmadával csökkent.
Miután véget vetettek a munkások bevándorlásának, Japánból csaknem kizárólag nők érkeztek Amerikába.
Az Egyesült Államokban élő kínaiakhoz hasonlóan "Kistokióban" is háromszor annyi volt a férfi, mint a nő, és ez sok nőtlen férfit arra késztetett, hogy az óhazában keressen feleséget.
Mivel a hazautazáshoz nem volt elég pénzük, kölcsönösen megküldték egymásnak fényképüket. (Ezzel a módszerrel keresett menyasszonyt magának sok kelet-európai bevándorló is.)"

-IS

58. [tulajdonos]: Talán így érthető2020-05-29 20:47
MA-



-MA

Olvasói hozzászólások nélkül
57. E.M.B.: egyelőreVajdics Anikó: sajnálom2020-05-29 20:39

Igen, egyelőre lehetetlen.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-08-07 19:59   Napló: Szőnyeg
2020-08-07 19:43   Napló: Baltazar
2020-08-07 15:52   Napló: PIMP
2020-08-07 13:57   új fórumbejegyzés: Albert Zsolt
2020-08-07 13:25   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-08-07 12:47       ÚJ bírálandokk-VERS: Hepp Béla Büfögésák
2020-08-07 12:16   Napló: Bátai Tibor alkotói naplója
2020-08-07 11:16   Napló: törmelék
2020-08-07 10:24   Napló: Baltazar
2020-08-07 09:03   Napló: Ötvös Németh Edit naplója