Szerintem meg de, nagyon is fenyegetőzöl és bizony te kezdtél másokkal (akik hozzád sem szóltak) szemétkedni, ótvarkodni, arcátlankodni, amivel persze nincs bajod, hiszen neked lehet mindent is. Ezt is. Nos, a hetem igen zsúfolt mert gyakorlatilag minden nap szolgálatban vagyok vagy a fő vagy a mellékállásomban, de tőlem nyugodtan bekukucskálhatsz a Máltai Szeretetszolgálat Murányi Utcai Melegedőjébe csütörtökön vagy pénteken délelőtt. Ó, és nem rád, hanem a viselkedésedre, az első támadó kommentförmedvényedre és az utána ismételt támadásaidra vonatkoznak a jelzők. Rád csupán a passzív agresszív stílben hisztériázó, nyíltan és burkoltan fenyegetőző amatőr meditátor jelzője illik.
További jó fenyegetőzést! Az agresszor, aki első behjegyzésével három emberet vádolt támadással és hordott le, most áldozat! Annyira tipikus, annyira szép, annyira kerek. Ez a dolgok rendje.:)
Más. Van valami hamis tévképzet arról, hogy a Magasztos idülten mosolygó bácsi volt. Nézzük:
"– Dévadatta, még Száriputtára és Moggallánára sem akarom rábízni a szerzetesek gyülekezetét, nemhogy reád, hitvány, jellemtelen emberre. Dévadatta megharagudott:
– A Magasztos a király és egész kísérete előtt jellemtelennek nevezett, és megszégyenített, Száriputtát és Moggallánát pedig felmagasztalta. Elköszönt a Magasztostól, jobb kéz felől körüljárta, és elégedetlenül távozott." Cūḷavagga (Cv 7.9) Fordította: Vekerdi József
"– Te megzavarodott ember, ugyan ki vagy te, hogy úgy értelmezed a Dharmát, mintha én így tanítottam volna?" Alagaddūpama Sutta (MN 22 / M I 130) Fordította:A Páli Fordító Csapat
"– Kelj fel, barátom! Észrevett a Magasztos! Nincs helyed a szerzetesek közösségében!
E szavak hallatán azonban az a személy csendben maradt.
Másodszor… Harmadszor is így szólt hozzá a tiszteletreméltó Mahá Moggallána:
– Kelj fel barátom! Észrevett a Magasztos! Nincs helyed a szerzetesek közösségében!
E szavak hallatán azonban az a személy harmadszor is csendben maradt.
Ekkor a tiszteletreméltó Mahá Moggallána a karjánál fogva megragadta azt az embert, és kihajította az ajtón át a tornácra, majd rá is zárta a reteszt. Ezután a Magasztoshoz ment és így szólt:
– Kihajítottam azt az embert, Uram! A gyülekezet immár tiszta! Recitálja el a szerzetesek közösségének a Pátomokkhát a Magasztos!
– Hát nem bámulatos, Moggallána? Nem elképesztő, hogy az az ember addig várt, amíg karjánál fogva ki nem hajítják?
Ekkor a Magasztos e szavakkal fordult a szerzetesekhez:
– Mostantól nem fogom elvégezni az upószatha-szertartást és a Pátimokkhát sem fogom elrecitálni többé. Ti magatok fogjátok elvégezni az upószatha-szertartást és elrecitálni a Pátimokkhát! Az lehetetlen, az nem történhet meg, hogy egy Tathágata egy tisztátalan gyülekezetben elvégezze az upószatha-szertartást vagy elrecitálja a Pátimokkhát." Uposatha Sutta (Uda 5.5 / Ud 51) Fordította: Fenyvesi Róbert
"– Válaszolj, Aggivesszana, ez nem a hallgatás ideje! Aki harmadszorra sem válaszol a Tathágata közös Dharmára vonatkozó kérdésére, annak azon nyomban hétfelé hasad a feje!
Ekkor Vadzsirapáni jaksa izzó, égő, lángoló vas vadzsrát fogva a nigantha Szaccsaka felett lebegett, hogy a fejét széthasítsa, ha harmadszor sem válaszol. De Vadzsirapáni jaksát csak a Magasztos és a nigantha Szaccsaka látta. Akkor a nigantha Szaccsaka megrémült, reszketett, szőre égnek állt. Védelmet, menedéket, oltalmat csakis a Magasztosnál kereshetett; így szólt hozzá:
– Kérdezzen Gótama úr, válaszolok." Cūḷa-saccaka Sutta (MN 35 / M I 227) Fordította:A Páli Fordító Csapat
Nagyon szeretem Feyerabendet, de most túlzottan irracionális csizmának vélem. Meg aztán itt nem a vitáról van szó, hanem az érintkezés módjairól és az érintkezés kontextusainak vélt és valós struktúrái között feszülő differenciákról. Prafrázis: "Én mondom meg ki a költő. Én mondom meg, ki a fasiszta. Én mondom meg ki a kánoni tanács tagja. Én mondom meg. Én mondom. Én. " Viszont ezt: Én, Te, Ő, Mi, Ti, Ők, mondják, mondjuk meg. Én Én, Te Én, Ő Én, Mi Ének, Ti Ének, Ők Ének. Nagyjából négyszáz-kétszáz éve felrúgtak minden addigi kánont és elkezdtek trollkodni a legszentebb hagyományok kárára a kultúra, a bölcselet és a hatalom képviselői (Molnár Tamás: A modernség politikai elvei, Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában). Ennek pozitív és negatív hozadékai is voltak. Mostanra kialakult egy új kánon ami lényegét tekintve antiszakralista ilyen értelemben és szigorúan ilyen értelemben ahrimáni. Ez az új kánon egyre nehezebben visel el önmagában bármit, ami kritikát fogalmaz meg alapfelvetéseivel kapcsolatban, vagy utal arra, hogy létezett előtte egy lényegesen hatalmasabb, fenségesebb, természetesebb és szentebb kánon. Éppen ezért az új kánon jellemzője a folyamatos felülbírálása a kultúra formáinak és tartalmainak és kirostálása minden kánonidegen hangnak, ez persze emberi léptékkel mérve lassú folyamat, de történeti távlatból nézve rendkívül gyors. Bizonyos emberek úgy hiszik lojalitással tartoznak az új kánon és annak összeállítói iránt és e lojalitásból következik a számukra minden ellenvélemény irgalmatlan megbélyegzése, lerángatás, elhallgattatása, kigúnyolása, kirekesztése. Az utóbbi időben azonban (egyébként szintén ahrimáni módon) bárhol felbugyoghatnak ezek a hangok és ez sokak számára elviselhetetlenül zavaró. "Lehet másként gondolni? Nem az, az evidencia, ami?" Csak egy bohóc, hülye, egy tehetségtelen, egy gonosz, gondolhatja, mondhatja máshogy." A kultúra roppant birodalmában is 'eltörött minden egész', lett légyen az tízezer éves vagy tíz éves. Én szeretek Vajdics Anikóval, vagy Tóth Csillával érveket váltani, mert értik, hogy nem nyújtok be autoritás igényt és ők sem lépnek fel azzal. Valójában tét nélküli formális és informális tágabb értelemben "kultúrpolitikai" pozíciók körül folyik a cicaharc, a megszámolhatatlan és változatos formában jelentéktelen fórumokon. . Mondjuk szeretem a macsekokat.
Akasszad, pompás elméjű és egyenletesen megkapó jellemű feljelentő karakter! Nosza! A jellemedet és a vélemény és szólásszabadság melletti kiállásodat remekül fogja példázni! Nekem belefér. Undorít, és kutyagumi szintű megnyilvánulásnak tartom, de elfogadom, ha másnak ez a jó ízlés és az értelem megnyilvánulása.
Nem. Én sajnos nem vehetem elő Istent mint felelőst (különösen nem a nyugat-ázsiai vallások Istenét), mert a hitem tanításai szerint a világ(ok) a lények kollektív karmájának megnyilvánulásai, azaz pont az a kétségbeejtő, hogy nincs egy konkrét felelős, és az ember mindig arra vágyik a legjobban ami nincs. Felelősöcskék vannak. Ugyanakkor hajlamos vagyok azt érezni, hogy minden lény, létező, eszmélő stb, a hagyományok felett, mellett, mögött, alatt vagy azokon kívül álló de semmiképen sem az azokban foglalt Isten speciális önkorlátozásának egyedei, mert a teljességébe a tökéletességének megszámlálhatatlan formái, minőségei és kontextusai mellett a tökéletlenségek megszámlálhatatlan formái minőségei és kontextusai is beletartoznak (ahogy annak az esetnek is fenn kell állnia, hogy nem tartoznak bele, s e két esetnek egyaránt igaznak kell lennie). Ez valami jungiánus becsípődés nálam.
Felzuhanni az égre, a halál iszonyú életfélelmét átérezve, a szörnyet hallani, ahogy a titkos testi központból a szívig és a bokáig üvölt, visít, sikolt, hangtalanul pusztít, átvágtatva a szétpattanó sejtek masszáján; az már a fenség, az már a Hős Robbanás volna maga. Ó, ha fájdalom nélkül ki lehetne bújni a fülön az orron, a köldökön vagy bánom is én a seggen keresztül, ugyan nem haboznék! A rohadt fájdalom ami közém és a nem-élet gyönyörűsége közé kúszik mint betonpikkelyes kígyó a lágy Paradicsom köré, dörzsöl, horzsol, felsért, éget, fagyaszt, roppantgat mindent. A Föld, a bukás almája férgesen kering, hol leterülve gömbjéről, hol rácsavarodva arra. Unom a gömböt, a kört és a kockát, a piramist a trapézt és a Mandelbrot-halmazokat. Nekem, aki sose voltam magam, aki sose választottam az anyagot, szellemet, programot, működést, nyelvet magamhoz; éppen nekem, nincs közöm senkihez. A megnevezhetetlen struktúrájú valaholban lehetnék csak otthon, más valaholbéliekkel. Utálok mindent. A parkettát, a plafont, a falakat, a falban az áramot, a kertet, a kaput, az utcát, a 8-as buszt, a könyvet amit olvasok, a nem olvasást, a betűket és a szóközöket, azt hogy hozzám szólnak, azt hogy felelnem kell, a bűnöket, az erényeket, sőt, az edényeket is, a kedvenc színeimet , a kedvenc ízeimet. A legtisztább képzeteket és a legocsmányabb agyrémeket is egyformán gyűlölöm. Ki a felelős ezért a világért? Mert a világ történet és hangulat. Hangulatkeltés. Ki kelti ezt a hangulatot? Hogy nem sül le a képéről a bőr? Felelőst akarok. Felelőst. Nem maradhatok sem én, sem egyetlen egy valaha is eszmélt létező megtorlatlanul.
Igen, a Tonio Kröger, na meg a Halál Velencében (itt már a carrolli tematika is bekukucskál, csak angol kislány helyett, lengyel kamaszfiú képében), és a Márió és a varázsló (alap felvetése mellett) is mesél Thomas Mannról. (Az egyik legunalmasabb és legelviselhetetlenebb író számomra. Inkább Dosztojevszkij összes szüntelenül és újra, és semmi más, mint akárcsak egyetlen sor Manntól.) A szerelemről meg azt kell tudni, hogy képes mind az identitást, mind a preferenciát felülírni, ilyen értelemben a szerelem a kivétel, ami erősíti az egyénre vonatkozó szabályt, a szerelemből tehát szinte semmit nem tudhatunk meg az erotikára vonatkoztatva. A szerelemben olyan mértékben egyediek vagyunk, hogy megsemmisülünk bármik is lenni a "szerelmesen" kívül. Egyébként Mann, Andersenhez hasonlatosan sosem élte meg valódi vágyait, Andersen feltehetően ezek mellett szüzen halt meg. Von Franz ezért óv mindenkit a meséitől, mert álláspontja szerint semmilyen lelki dinamika nem jellemzi azokat, csak a sivár szexuális frusztráció és a borzalmas neurózis.
-POM
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
