Eljött hát az idő, amikor az ördögök levetették magukról a jakobinus vagy a vulgármaterialista bőröket és a maguk piszkos, szégyentelen valójában viháncolnak. Az érdekes az, hogy ez mennyire unalmas.
Mostan fogyatékkal élőkkel dolgozom. A sok csöves bánat elszállt az életemből. Hihetetlen érzés, hogy az ügyfeleim rajongásig szeretnek. Semmi játszma. Semmi genny. Semmi rajtam leverés. Olyan édesek, hogy az megdöbbentő. Krisztián, Neszta, Lackó, Aszunta és valahány név a napközi lajstromában köszönöm, hogy vagytok! Nem ti éltek fogyatékkal, hanem mi. Például én. Amikor az ég valami csodálatosan szépre gondolt, valamire, ami szeretetteli, vidám, nemes, akkor ti kipattantatok a nagy kék töprengésből és lettetek nekünk. Értünk. Mert szemben veletek, mi nem értünk. Krisztián, megtanítottad nekem a helyes mantrázást! Nem beszélsz soha mást csak azt, hogy "Anya! Anya! Anya! Anya! Anya! Anya!" És szüntelen "anyázásod" kközé gurítod az áradó kacagást! Próbálom Mester! Köszönöm!
Nem is épp oly rég egy irodalmi orgánum tulajdonosa, a Google fordító csodáját méltatta. Nem láttam az arcát a méltatás közben. Írásban méltatta. A mesterséges intelligenciára mutató irányvektorként alkalmazta érvelésében. Az ujját sem láttam a méltatás közben, ami lehetséges, hogy csuriban volt.
Bár, úgy nem tudott volna írni. Nagyon max. asztali gépen és ott is nehézkesen. Igen jó móka, magyarról bármire fordíttatni eme zsenialitással irodalmi szövegeket, majd a kapott eredményt vissza. Sok más játékot is érdemes kipróbálni. Élvezzük, mert roppant vicces! Banyám bootja, borogass!
Nem számítottam Hann Endrére. A 'progresszivatók' már a zenekari árokban lapulnak, a lövészárkok már a múlt! (Múltak?) Múlikkal szavazok? Vegyes élményben volt részem vasárnap. Végül is az, hogy Hann Endre és a teljes ELTE TáTK ott kacsázott a nézőtéren, már csak a hab volt a tortán. A Mozart ellenében előadott szellemi hitványság annyira felbaszott, hogy a legszívesebben visszatértem volna az opera igazi idejében szokásos virtushoz és rohadt zöldségekkel dobáltam volna meg Török Levente karmestert. (Az első sorban ültem) Mert Székely Kriszta LGBTQ propagandája a finálé alatt annyira gyerekes, hogy szóra sem érdemes. Amikor valaki annyit nem fog fel a legzeneibb operából, hogy az eredeti párok helyett, a maskarás játék közben kialakult párok lennének az egymáshoz valók, és mondjuk a finálé hűvös hangvétele, amikor az eredeti felállás "helyre áll" éppen azt jelzi, hogy roppant szomorúság vár a fiatalokra; és ezt a pillanatot egy biszexuális swinger jelenetté silányítja, akkor azzal nem kell különösebben foglalkozni. Rendezgessen csak magának. Elvan. Főleg, ha eközben olyan bornírt trivialitásokat fejt meg kivetítőn, hogy "a szerelem nem kontroll", "a szerelem szabad". Persze. Csak nem ez az opera tárgya. És ez nem prózai színház. Itt nem te vagy az érdekes Kriszti, hanem Mozart. Mert ő zseni. Te meg nem vagy az.
No. Nézzük a főbűnöst. Török Levente belement a zene megcsonkításába. Érted? egy karmester. Belemegy a legzeneibb opera, zenei anyagának megcsonkításába. A rendező kérése volt? Arra azt kellett volna válaszolnia, hogy : AZ ANYÁD, tőlem a színpadon türkizpúdert fingó rózsaszín kenguruk is szökdécselhetnek Dorabella áriája alatt, de a zenekari árokban az lesz, amit Mozart írt! Költséghatékonyság? Arra azt kellett volna válaszolnia, hogy vonják le a béremből a kórus gázsiját. Mert mi is az, ami történt. A "Bella vita militar" három ponton szólal meg az operában. NEM MELLÉKES. Miért? Mert a harmóniaépítés szemszögéből nézve, vagy fülszögéből hallgatva megalapozza az utána következő zenéket. Az, hogy kihajították és beerőszakolták a helyükre Wagner tájidegen harmóniáit megölte a gyönyörűséges hármast, ami így nem tudott érvényesülni. Ez a barbárságnak olyan foka, mintha egy klasszikus festményből kivágnánk egy kockát, és egy másik remekműből kivágott kockát varrnánk a megcsonkított vászonba. Undorító. Két halhatatlan szerzővel szemben is ocsmányság. Hallással rendelkező emberek ellen pedig szadista merénylet. Megyimórecz Ildikó remek volt Fiordiligi szerepében. Érte megérte. Köszönet neki.
Fűri Mária megjelent álmomban. Egy kígyót nyúzott és darabolt. A kígyó "tiltakozott", de a darabjai serpenyőben végezték. Megdöbbentem és felhívtam Gyöngyi barátnőmet és felháborodottan 'élőközvetítettem' az eseményt a következő kommentárral: "Hogy lehet ilyet tenni egy idegrendszerrel rendelkező lénnyel!?" Alíghanem ordíthattam, mert a hallottam, ahogy Gyöngyi nyugtató szavai mellett a háttérből a telefonba kúsznak Zsolt (a férje) szavai. "Jól van már! Mit üvöltözik? Ha nyúzzák azt a kígyót, akkor nyúzzák! Nyugodjon már le!"
A látszat ellenére ez egy igen jó álom. Nő a kezében nyúzókéssel az nem más mint Dákini. Égjáró. A nyugat mitológiájában tündér és boszorkány (ritkábban vámpír) formát ölt. Ezek a lények vannak a legközelebb a közel transzcendens oldalról mihozzánk. Ők az átmenet őrei. Mindig igen megterhelő a velük való találkozás. Néha az éber valóságban is találkozhatunk velük. Átsuhannak az embereken. Mintha azok hungarocellből faragott alakok lennének, vonások nélkül, tiszta fehéren. Amikor Átsuhannak rajtuk, mintha erre a tiszta felület-szoborra vetítene valaki képet, karaktert, sorsot. Tilopa a barlangjában ült és szentiratot olvasott, amikor betért hozzá egy parasztasszony. Megkérdezte, hogy "Érted amit olvasol?". A mester felbőszült. Erre a "vendég" leköpte a könyvet és eltűnt. A főzés persze alkímia. Átalakítás. A kígyó a kundalini erő. A tilrakozás az egó önvédelme.
A sok nyűgvacak, és vesszőfutás közepette ami nagyjából két éve záporozik rám, most jött egy kis enyhület. Befutott az opponensi álláspont: "Nagyon komoly munka, publikálásra javaslom". De jó volna! Ezt kivétekesen tényleg szeretném. És tovább írni.
Szerintem a Dokkon a prózai művek esetében terjedelmi korlátokra van szükség. Egyszerűen technikai okokból kifolyólag. Képtelen elvárás lenne a szerkeztőktől, hogy túl nagy terjedelmű műveket olvassanak, bíráljanak lelkiismeretesen. Szerintem most is van olyan szöveg a maradandokk prózák között ami, ha úgy akarom, akkor novella, ha úgy akarom, akkor nem az.
Egészen érdekes játék volna, ha a Dokkon minden megszólaló mondana valami dícsérőt is, az aznapi dörgedelem mellé. Ismertem valakit, aki imádott rossz üzletekben vásárolni, csak azért, hogy leteremthesse az eladókat. Ugyan ő, makacsul egy kávéházba járt. Kérdeztem tőle, hogy miért, talán valóságos műremek ott a kávé? Azt felelte, hogy csacsi vagyok, sose járna olyan kávéházba, ahol a kávé remek, a kiszolgálás kifogástalan, mert ott kénytelen lenne viselkedni, és akkor nem grimaszolhatna, nem tehetne megjegyzéseket, nem köthetne bele a felszólgálókba, nem írhatna minden nap gyöngybetűkkel a panaszkönyvbe. Majd hozzá tette: "Tudod, ha nem mennék, akkor hiányoznék nekik, így, a rájuk való tekintettel szorgosan látogatom őket." Szerintem az interakció dinamikájáról beszélt.
Merem remélni, hogy én nem vagyok pökhendi. Ha így lett volna, akkor elnézést kérek. Törekszem hosszabb szerkesztői véleményeket írni, és kiemelni amit jónak gondolok. Megszólítom a szerzőt és elbúcsúzom tőle.
Amennyire én érzékelem, TGF szeretné pörgősebbé, az alkotásokra fókuszálóvá tenni a Dokkot, hogy ezzel is komoly hangulatot kölcsönözzön neki.
Én nagyjából semminek a moderálásával nem értek egyet. Ez régen is így volt. De tudomásul veszem, hogy a jelenlegi főszerkesztő más gyakorlatot követ. Érteni vélem az indokot is. Tényleg nem mutat jól a versek alatt vagy a fórumon a személyeskedés, a dráma. Ha, új szerzők számára is vonzóvá akarjuk tenni a Dokkot, akkor nem igazán szembesülhet egy olvasó vagy szerző jelölt azzal, hogy valamelyik szerző éppen szereposztó díványról ír egy szerkesztőnek. Ez elképesztően romboló. Szerintem a naplókban simán elfér minden. Jó, drogot mondjuk ne kínáljon senki sem eladásra.
Igen, a távozó szerkesztőktől el lehetne búcsúzni, de az is igaz, hogy ők is elköszönhetnének.
A Dokknak legalább húsz új szerzőre szüksége lenne, szerintem. Máris megelevenedne, kivirulna, húsz új versvilág adódna hozzá a jelenlegi szerzők versvilágához.
Busznyák Imrét és mindenki mást is, akik gondolkozhatnak ilyesmiben arra kérek, hogy a következő prodzsekt az legyen, hogy írjanak ki pályázatokat egyetemistáknak tanulmányok, szakdolgozatokra elkészítésére a Dokk történetével, korszakaival, versadatbázisával stb. kapcsolatban. Az ösztöndíjakhoz többen hozzá tudnánk járulni.
Intenzív időket élünk, vajudunk.
(Nem akartam már ebben a naplóban megszólalni, mert el vagyok a másikkal, ami engem ír. Mégis így esett. Ez majd ilyen kis száraz közlések felülete lesz.)
-dom
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
