NAPLÓK: Etzel Mark Bartfelder Legutóbbi olvasó: 2026-04-17 00:49 Összes olvasás: 63131| 561. | [tulajdonos]: mert igaz | 2025-09-26 01:43 | | Azt hiszem, hogy felesleges vagyok itt. És ez bizonyos értelemben felszabadító. Izgalmas megfigyelni önmagunkat feleslegesség közben. Közös emberi tapasztalat, bár mind egyéni módon vagyunk feleslegesek. Ráadásul önmagunk számára jelentőségteljesen, mások számára észrevehetetlenül. Mert a feleslegességnek is van ez a két állapota. Ugyanakkor, én túl sok helyen vagyok felesleges ahhoz, hogy a sokadik feleslegesség esetleges izgalma minden egyes feleslegességemben hosszan kitartson. Én szeretek beszélgetni. A legjobban talán a beszélgetést szeretem az életben. Szerintem a beszélgetés számomra véget ért. Amit mondok nem érdekes mások számára. Akkor miért mondjam? Olyan érzés mintha eröltetném. Szerintem az ember beszélgetés. Nem monológ. A monológok párhuzamossága szemfényvesztés, emberpazarlás. Az elmúlt másfél évben nagyon sok veszteség ért. És nagy félelemmel tölt el az, hogy még hosszú idő van hátra az életemből. Sokszor elárultam magam, és rendre súlyos árat fizettem az árulásért. A szelfi-Júdás keservesen keresi meg a hóhér diszteletdíjára valót. A kötél sem olcsó. A fa bérleti-díjárol nem is beszélve. Rendszeres beszéd ez nálam, de nincs benne bolondság. Elpárologni. Innen, onnan, amonnan. Na, abban van még rátartiság. Önérzék. Szerintem a költő téved. Mindenki az igazat mondja és alig akad olyan, aki a valódit. Mert a valódi közös. Nem privát. Egy kedves nő beszámolt nekem a férjével való feszültségeiről. Mind a ketten a "szeretem-de" badárságába merültek. Harmincöt év után egyiküknek sincs igazsága. És ez így helyes. Valóságuk van. Közös valóságuk. "A nem létező igazságodért feláldoznád a létező valóságotokat?" kérdeztem "Gyöngyök Gyöngye! Te nem vagy normális!" feleltem. Én a szerelmet kerestem a Déli pályaudvaron. A jól irányított combrúgás után. Négykézláb. Kutyamód. Bár ez merőben más tészta. De izgatóan tréfás, hogy tőlem vesz valaki tanácsot. "Nézdd, itt keresem a földön matatva azt, ami nektek volt, van, és lesz. Mit mondhatnák. Vaú, vaú kutyadolog!" Jaj, hát így van ez. Az első az anyám inkarnációja volt. A második az apámé. Bár az utóbbi még él. Szóval lehet, hogy a távolból mozgatta a vén mágus azt a testet, ami legutóbb kínzott. Tudod mi a legfurcsább állandó? Az. Bizony az. De a legsúlyosabb az utóbbi háromszoros igazság volt. "Nem az történik, ami történik." állítja közben az illető. Miközben a történést csinálja. "Már csak azért sem történhet az, ami történik, mert akkor azt mondhatnánk, hogy jelentőségteljes vagy. Pedig ez távol áll az igazságtól." Felvetsz. Valamit. "Valóság?" Nevess fel, mint friss vihar a bágyadt táj felett. Mindegy, a test technikai fájdalmai szinte mindig merőben, sőt, merőlegesen mellékesek. A lelkek párhuzamosan. Monológok. Micsoda? Akkor, nem csak esetlegesen vagyok felesleges? A feleslegességnek, hogy fest a tranzakció analízise? Ezek után feleslegeskedjek itt. Itt is? Minek. Elhalványulni min a faxpapíron a faxni, na, az valami tőgy dolog, az ördög vagy a boci szarva között. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
