Tanúk

A látogatók körben állnak,
beszédük elhal, mikor egy néma
mozdulattal jelt ad a szobrász.
A segéd az öntőformára ugrik.
Ebből nem lesz még egyszer szobor,
megsemmisül, mi egyszer dajkálta már
a beléje öntött izzó anyát és gyermekét.
A tanúk látják, az emlőn hatalmas seb
tátong, a mellbimbót szájában tartó
csecsemő arca is eltorzul, aztán
széttörik a csizmás lábak alatt.
A fém már megszilárdult, a két
szereplő egyetlen tömbbe fogva
öleli egymást egy többé már nem
ismételhető, szoros mozdulattal.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Holmi, 2006 feb.