Saját Zágon

Vannak Zágonok mindenki életében,
egyre szűkebb főutcával,
egyre porosabb jegenyékkel,
egyre üresebb templomi padsorokkal –
de a visszalátó már túl homályos,
összekarcolták a könnyek.

A folyó forrása felé fordul
méltóságteljesen. A sziget szó
mostantól érvénytelen. Hiába
kanyarog tovább az üres meder,
nem tud magának új folyót találni.

Aki elmenne innen, mindegy,
van-e útlevele, ha átlépi a zöld
határt, úgyis rajtaveszt. Mögötte
minden visszanő mozdíthatatlanul.

A Zágonra emlékezők gyakran
tévednek el, mert csak álmukban
zúg a fenyves, miközben azt
hallják, ahogy saját hullámai
korbácsolják a tengert.

A gályák egyhelyben állnak,
körülöttük forr a víz, a sziklák
összetörik az evezőket. Így jut
magától mindenki egyre messzebb,
miközben nem jut közelebb semmihez.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-10 19:21:25
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-10 19:21:25