Fél

Hirtelen itt van, de nem
áll meg, csupán lassít egy
kicsit, ahogy a fapados
légitársaságok gépei szoktak
a célállomás fölött.
--Most ugorjon, uram.

Kapkodok levegő után,
lelkiismeret-fulladás
gyötör, mint egy szerencsétlen
pillanatban jött nyelvbotlás
az ünnepi szónokot.

Valamiért át kellett
rohannom a piszkítótűzön;
jól bekormozta fehér ingemet.

Artéria-erdőm lombjába tép
a napszél, összezilálja
sejtjeimet, mintha csak
kockázna velem a felettes ő.
Csikorogtatja, aminek
áramlania kéne.

És nem tudom, kitől lehetne
megkérdeni, hogy ha
van félmúlt, miért
nincs féljövő?












Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Palócföld, 2011. jún.
Feltöltés ideje: 2011-06-09 20:57:45
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-09 20:57:45