Vonat a pusztába

                                           (Ujlaki Tibornak)
    

Tülkölnek rám, mintha útjukban lennék. Mi lesz
így velem, hisz még csak most tanulom a kiűzetést.
Lapozgatom a Bibliát, bekötött szemmel is érzem, a tudás
fájából van a papírja, és a kígyó levedlett bőrébe kötötték.

Haza akartam jutni én is, de a haza épp nincs idehaza.
Szavaim járókeretben. Nem nyelveken beszélek, ahhoz
én nem vagyok elég elragadtatott. Isten, ha van, helyettem
áll a napra, mutatva, hogy rejtőzni így is lehet.

Uram, add, hogy rám szorulj kicsit. Ha kérsz, rajzolok
neked hóesést, léghajót, zöld életet, aranyfákat.
Felnyújtózom, hogy szent arcod elé tartsam
a Tragédiát. Vagy a Faustot jobban szeretnéd?

Fejem a párnára tettem, mezítláb sétál szívem
ösvényein a prána. Tudom, holnap lesz a feltámadás,
hajnalban indulok Makucskára. Csak azt nem értem,
miért kell helyjegy a világ legüresebb vonatára?










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-09-29 21:16:56
Utolsó módosítás ideje: 2012-09-29 21:16:56