Együtt-hajnal
Szelíddé sírtam magam,
hogy mire jössz, prémtelen,
csupasz állatot ölelj.
De mégis: én a véredet haraptam
akkor is, és nem fájt neked.
A sors-sorompó felnyílt,
és mintha azt súgta volna:
együtt menjetek.
A kedvedért én is mezítláb
leszek, és talpam érezni fogja,
hogy az elsüllyedt katedrális
hol ad jelet. Van húsz körmünk,
ássuk ki együtt, hajnal lesz, mire
a harangja megszólal nekünk.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Helikon , 2024. júl.
Feltöltés ideje: 2024-07-28 19:01:15
Utolsó módosítás ideje: 2024-07-28 19:01:15
