Álmatlanság
(
Tolnai Ottónak)
Kinn még lüktet kicsit a város,
egy-egy részeg autó tolja maga
előtt a fényt, miközben a föld
baljós árnyak kötegét cipeli
a hátán, mint egy öregasszony.
Talán ilyenre fogalmazná
egy költő az éjszakát, hogy aztán
legyen mit kihúznia a szövegből.
Az ablakhoz lép, a morajlás,
a mozgás egyre halkabb és
távolibb. Sorban kialszanak
a fények, folyik a redukció,
egyre kisebb morzsákra esik szét
a kenyér, ám a nullapont ma
éjjel sem jön el, megint elfut
az a sovány Giacometti-ember.
Az egyszavas vers ott van a kabátja
zsebében; egy gyufásdobozban
tartja, fehér, mint a magnézium-
por a villanás után.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Kortárs, 2005. nov.
