DOKK - Karaffa Gyula

Karaffa Gyula
üzenőfala
képtára

Curriculum vitae

Krahácson születtem, életem első éveit és aztán fiatalkoromat is a pöcében töltöttem, ott ragadtak rám a minden eredetiséget nélkülöző, de ocsmány népi szólások. A nép egyszerű fiának indultam, de korán meg kellett tapasztalnom, hogy a körülöttem élők mind tudatlan kommunisták, ballipsik és sorosisták, bár akkor még nem tudtam, mit is jelentenek ezek a jelzők. Annyit éreztem csupán, hogy tanulás helyett szart kellett lapátolnom a disznók alól, dohányszárítóban dolgoztattak mint gyerekmunkást és erdőn kapáltam a gazt a facsemeték körül.
Már korán elkezdtem a tilinkózást, sőt a pilinckázást is. Hangszerek közül a tambura tetszett igazán, de az már foglalt volt, bár én abban az időben mint egy rendes vidéki suttyó álparaszt, sem tévét, sem mozit nem néztem. Olvasni sem tanítottak meg, csak írni. Így az írást korán elkezdtem, gyertyafény mellett, két tilinkózás között írtam néhány versszörnyet, amitől magam is rettegtem, így korán fóbiás lettem, és kisebbrendűségi érzésem egyre csak nőtt és nőtt. Végül már akkora kisebbrendűnek éreztem magam, hogy keresnem kellett magamat az udvar állatai között.
Később börtönőr lettem, mert oda a leghülyébbeket is felvették, s míg a tisztes és nagyságrendűségben szenvedő városiak nyugodtan aludtak, mi a csótányokkal táncoltunk a börtön folyosóin. Minden főnökünk jogi doktor volt, így korán megtanultuk, hogy nekünk kuss a nevünk. Ehhez is tartottuk magunkat. Később kecskéket is tartottam, mert születtek a pulyák sorban, s mindnek be kellett tömni a pampogójukat hol egy pálinkáskenyérrel, hol egy pohár kecskebogyós tejjel. Mivel ha rámkérdeztek, mindig csak a valót mondtam, igazmondó juhásznak is gúnyoltak. A templomba sokszor jártam, s a bucsuban képmutató voltam. Zászlót is vittem magam előtt, bár azt nem szerettem, mert az eltakarta világítótorony valómat.
Később mivel olvasni nem tudtam, írásaimat elküldözgettem néhány halott főszerkesztőnek, ezért nem kerülhettem fel a költészet térképére. Mint később megtudtam, mégis voltak híveim, akik balmagyarok voltak, igazi parasztok, mert fasznak-kardnak baloldalon a helye! És ezek sorra köpködték azokat a köcsögöket, akik belém kötöttek. Mivel nem volt egyéb dolguk, engem védtek.
Sok igazmagyart megbántottam, sorra mind bekaraffáztam, és nem vettem észre baszki, hogy azok csak tükröt tartottak elém, hogy lássam szánalmas senki mivoltomat. Kész csoda, hogy nem hánytam abban az időben magamtól. Így lettem vádlott, Krahács fővádlottja az igazmagyarok előtt.
Nem tagadhatom, hogy néha bazári majomkodok, sőt, a matematikához is csak annyit értek, hogy van pozitív nulla, meg triplanulla!
Végtelenül szerencsétlen életem van! Senki vagyok, mert nincs doktorátusom, csak bőrös és börtönőr és autószerelő és könyvárus voltam s vagyok. Azaz egy senki. Megsajnálás helyett sokan lesajnálnak, főleg keresztény érzelmű jobbosok.
Mint tilinkós álparaszt álszabadverseket írok, de mivel olvasni nem tudok, így nem tudom, azok milyenek.
Elmeállapotom sokszor arcátlanul agresszív helytelenségeket szül, de ezt csekély értelműen interpretálom. Böcsületes álparaszti eszemmel csak fogalmatlanul tudok fogalmazni. Olvasóimat rendszeresen tévútra vezetem, és kihasználom a művészi fogyatékkal élők összebújási „nyájösztönét”.
Mivel csak egyágú létrám van, így az irodalmi lapokban csak elfogadhatatlan kisteljesítményeket nyújtok.
Általában pocsolyában fürdök, ezért is vagyok olyan büdös, mint a városi döglött macska. Tudatosan parasztlázadásra uszítok (főleg parasztok nélküli tömegeket), meg a nosztalgó proli osztálygyűlöletet terjesztem, mint a pestist.
Visszatérve: Krasznai Gyula néven voltam mocskos szájú börtönőr, és 15 évig nem szolgáltam a Hazámat, mert csak a pénzt kerestem a híven dolgozó újságírók és jogászok által befizetett adóforintokból. Jól éreztem magam odabenn, kiélhettem minden alantas ösztönömet, ahogy azt általában a börtönőrök teszik. Apám Karaffa Gyula névvel született, s én tudatos ezt a nevet használtam... volna, ha nem halott főszerkesztőknek küldök torzszülött verseket. Ha ismertem volna Petőfi Caraffa (kiejtése Karaffa) című vígeposzát, nem tettem volna, istenuccse! Egyébként a Karaffa név csak szimplán üvegest jelent, s mint azt egyenesági elsőszülött leszármazottam kiderítette, az 1600-as években őseink már a Felvidék megbecsült üvegművesei voltak, tehát már akkor ott éltek, amikor Antonio még arra sem járt.
Börtönőr, no meg a Karaffa név... a kettő együtt tényleg sok(k)...

Mint nemrég megtudtam, mindig mertem kicsi lenni, s ez megbocsáthatatlan bűn akkor, amikor egy hete "amelyiknek első napján, hétfőn, Karikó Katalin megkapta az orvosi Nobel-díjat.
Kedden Krausz Ferenc Ferenc megkapta a fizikai Nobel-díjat.
Szerdán Marco Rossi olasz mesteredző felvette a magyar állampolgárságot, miután a magyar foci válogatottat úgy felhozta az elmúlt néhány évben, hogy nemrég még az angol válogatottat is le tudtuk győzni saját hazájában. Szoboszlai Dominik focista pedig éppen világklasszissá válik. Mert nem mertek kicsik lenni." Kisebbségi érzéseimből fakadó irigység miatt szörnyeteggé váltam, és ujjal mutogatok. Mint kicsi vagy közepes, én alkotom a fasiszta és kommunista utópia tömegbázisát. Művészetemben a takonnyá silányított LE-PU (Lepukkant esztétika) elvét vallom. Balfácán vagyok, és a dollárbaloldallal politikai uszítok.

Úgy buzogok ezekben a rossz dolgokban, mint egy kénes hőforrás, és csak pénzért vagyok hülye. A szert keverem, hogy népszerűbb legyek. Termékreklámokat jelenítek meg a Vádlottak padlóján naplómban, ezzel persze nem leszek jobb szerző. Megint hazudok! Sunyi módon csűrök-csavarok, de ezzel csak egyre mélyebbre ásom magam. Szerencsétlen buherátor, kézműves költő vagyok. Intellektuális szélhámozok, ezzel merítem ki a vésztulajdonosokat. Ekkora ostoba vagyok... illetve ha az IQ-m nagy, akkor csak Furfangos Nyesztyerka, én szerencsétlen Karaffa!

Tisztelettel, Karaffa Gyula, az eperjesi hóhér egyenesági leszármazottjának a névrokona.

A DOKKON OLVASHATÓ VERSEI
¡ Ima... (sokadik)

Megjöttek...
¡ Most élsz...

Szomszéd...
¡ Festék...
¡ Korán...

Felad...

Nyugtat...

Az utolsó busz...
¡ Azért...

Ugyanaz...
¡ Álom...
¡ Tér-idő...
¡ Ez a világ...

Megjött a fa...
¡ Valaki...

Hiába minden...

Megér...

Kik az én testvéreim...
¡ Tulajdon...

Tegnap...

Nem tehetem...