1923

Látta azt a távoli mozdonyt.
A tüzet is, mi abban égett.
Nem volt szomorú, és tán azért,
adott magának még néhány évet.

Addig megtett mindent miértünk:
Vágta a fát hűvös halomba
helyettünk, vállán hordta, és fel,
mint hű kutya, nézett a Holdra.

Elment szennyesen a forrásig,
hogy megmossa arcunkat abban.
Senki sem volt még úgy bezárva.
Nem volt senki még szabadabban.

Átélte már tizennyolc évét,
hajában asszonyujj viharját,
nem akart már játszani soha-
többé okosok között bambát.

Te, aki mostanság olvasod:
Ne tűnjön avíttnak az ének.
Ne menj súlynak a szerelvénybe,
ne menj a mozdonyba szénnek!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-12-03 16:56:57
Utolsó módosítás ideje: 2012-12-03 17:18:53