Direkt morál
Direkt morál…
csak annyira vagyok korrupt
amennyi az élethez kell
(sok kell hozzá)
gondolják embertársaink
akik császárok lettek
övék e föld erdők mezők
kalásza virága nékik terem
nekik dalol a rigó a fán
nekik írja dalát a szövegíró
nekik dolgoznak az emberek
(„ki ekével, ki kalapáccsal, tollal”)
a direkt morált nem ismerik
sem a szeretetet
Patmosz szigetén még nem jártak
(Tiszapalkonyát sem ismerik)
csak vágynak rá oda eljutni...
nem fog nekik sikerülni
mert senki sem viszi el őket
oda egyedül kellene menniük
ahol lelkiismeretük megnyugodhat
ahol igazuk van ahol az élet
nem csak annyi amennyit megszereztél
épp ellenkezőleg ott az élet annyi
amennyit tudsz érzel élsz...
*
„Patmosz kis Égei-tengeri görög sziget,
egy a több tucatból.
Az aggastyán János apostol
száműzetésének helye.
Az evangélista itt foglalta írásba
az üdvtörténet végidejét,
az Apokalipszist, a Jelenések könyvét.
És Tiszapalkonya?
Hőerőmű, dübörgő turbinák,
barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag.
A bé-listázott Hamvas Béla
segédmunkás-raktáros
munkakörben eltöltött éveinek
„második korszaka”,
száműzetésének leghosszabb periódusa,
1954-től 1962-ig.”
*
foglyok lettünk létünk foglyai
mindannyian számkivetettek
és ne szépítsük a dolgot
rég lemondtunk már a repülésről
nagy hasunk egyébként is lehúzna
a matériába a sárba a szennybe
nem nézzük soha ki jön szembe
felőlünk Jézus is elmehetne
mellettünk ugyanazon a hídon
nélküle is kibírom
egyáltalán ki az a Jézus
melyik bandának tagja
vagy melyik gyár ügyvezetője
mert ha egyik se játszik
ne jártassa nekünk a száját…
*
„Hamvas az exilium
valódi természetével már
1948 óta tisztában volt.
Az ötvenes évek elején írt
naplótöredékeinek az ószövetségi
Szarepta címet adta,
mert Jahve így szólt
a menekülő Illés prófétához:
Menj Szareptába, és ott rejtőzz el.
Hamvas először Szentendre
határában keresett menedéket.
Ekkor mint kertész és földműves.
Mikor a hatóságok szemében
e magának választott szerep
tarthatatlanná vált,
1951-től ingázó munkásként
az inotai hőerőműnél helyezkedhetett el,
raktáros besorolással.
Az ember megrendülten ismeri fel,
hogy e diktatórikus világ
komor színfalai között,
a lélekszorító elhallgattatás ellenére
olyan mű születik itt,
amely az európai esszéirodalom csúcspontja.
A felsőfok általában tilos,
de ezúttal helyénvaló.”
*
kérdezted-e már mikor kel a Nap
annak aki munkába lohol?
kérdezted azt felkelt-e már a Nap
mikor dolgához kezd valahol?
ők azok a korán felkelők
kiket kivet magából az ágy
ők azok a sietve szeretők
kiket lopva talál meg a vágy
a hajnalpír nekik ismeretlen
eltakarja azt a gyár fala
napkeltét nézni nekik lehetetlen
eltakarja a gyár koszos ablaka
bekapnak valamit reggelire
valamit ami kézügybe kerül
s fogaikat összeszorítva
végzik munkájukat emberül
várják ennek mikor lesz már vége?
rabságuk le már mikor telik?
épp nekik nincs idejük semmire
kik az órát olyan jól ismerik?
*
„Minden alkotó embernek
ki kellene próbálnia élete során
legalább egyszer,
hogy mit jelent az:
hajnalban kelni,
8-10 óra „szellemsorvasztó”
munkát végezni,
tömegszálláson lakni,
és e mindennapos teher súlyát
hordozva a művét megalkotni.
Mégis. A gyárkémények füstje,
a csajkában kapott hitvány ebéd,
a hosszú sötét barakkfolyosó,
a szénpor és hamulepte növényzet,
az árokpart poshadt vize,
de legfőképpen az ötvenes évek
mindent elárasztó,
fojtó politikai atmoszférája
az esszékötetben csupán
sajátos madártávlatból jelenik meg.
(Ahogy az 1944-ben befejezett
Scientia Sacrában sem érezzük
a második világháború
tankjainak dübörgését
és a szőnyegbombázásokat).
Hamvas bár benne él,
mégis fölötte áll,
derűje, humora magasából lát rá
e groteszk színjátékra.
Mint mondja,
a korrumpált világ őrjöngése
egyetlen pillanatra se
tévesszen meg senkit.
Aki tud a hiteles létről,
a nem korrumpálható valóságról,
a tragikomédia legsötétebb
fordulatán is csak mosolyog.”
„Szent skizofrénia” ez,
amelyben a historikus idő
és a belső történés időfölöttisége
szétválik egymástól.
Örök emberi tartalmak
foglalkoztatják mindenkor,
és a történelem korszakainak
diabolikus tébolyait
már csak a szentkönyvek
mérlegén hajlandó megmérni.”
*
tudod azt hittem
hogy láthatatlan vagyok
hogy engem észre sem vesznek
talán mert észre sem vettek
tudod mindig elhittem
(mert engedték hogy elhihessem)
hogy amit mondok az igaz
mert akkor hazudnék
ha nem lenne az
mindeközben futottak az évek
(fejben tartani sosem volt erőm)
s megtanultam
a foltot a lepedőn
vagy mosószer tünteti el
vagy a lepedő lesz egyre
mocskosabb
---
ha bor van az asztalodon
már ne panaszkodj!
ha kenyér is jut hozzá
már megvan mindened!
ha olaj aranylik flaskádban
már biztos a holnapod!
ha zsíros húsok fénylenek
a kipirult arcú vendégeid előtt
már gazdagnak számítasz!
ha megelégít ez a gazdagság
lehet nálad boldogabb?
*
„A Patmosz születése idején
még csak kéthetenként,
szombaton utazhatott Pestre.
Első útja mindig
a könyvtárba vezetett.
Egy tucat könyvet kölcsönzött,
a másik tucatot visszaadta.
Nem mintha a könyvekből
tanult volna látni.
Saját magának állított
követelménye
az egyetemes tájékozódás
(univerzális orientáció)
igénye.
Volt azonban egy másik
– legalább ilyen fontos –
önmaga számára szabott mércéje:
a hiteles, áttetsző élet
(a transzparens egzisztencia)
megvalósítása.
Ehhez pedig Tiszapalkonya
maga az eszményi háttér.
Ez a géppuskatornyoktól körülvett
kis “Gulág”,
mindennapos vizsgahelyzetet jelentett.
Négyezer ember
– köztörvényestől, és katonaszökevénytől
kezdve a politikai átnevelésre ítélt elitig –
gumicsizmában lapátolta a szenet
és szerelte a távvezetékek
vasbeton-oszlopait.
Ebben a háttérben
születtek meg
a kötet kristálymondatai:
„Nem igazságot vár,
hanem igaz életet,
nem azt, hogy igazat mondjon,
hanem, hogy igaz legyen.”
Vagy:
„Véletlenül lehet igazságot találni,
de senki sem lehet véletlenül igaz.”
A szenvedésben és megaláztatásban
kiégetett élet:
ez a transzparens egzisztencia
megvalósításának
„tízezer útjából”
az egyik legradikálisabb.”
*
ki északra tart ki nyugatra ki délre
ám a Napba nézni egy sem akar
ki aranyért ki házért ki asszonyért
de végül már egy sem tudja mit akart
csak bolyong bolyong búsan lehajtott fejjel
néha összefut véletlenül valakivel
te merre? testvér
én csak erre erre - s mint
kit az út vége vár int
és már megy is tovább
---
ezer csapást kitapostam már
cipőm is vagy ezer elkopott
szakállam néhány szálával
a Mindenséget foltozom
mert nem akarom semmiképp
hogy szavaim kicsurogjanak miként
a percek kicsurognak
foltozhatatlan ujjaink közül
*
„Nehéz?
Visszatekintve inkább könnyű.
És hány írástudó
mondhatja el önmagáról,
hogy minden szavát
életgyakorlatával ellenőrizte…”
*
ez már az ötvenkettedik nyaram;
szárnyaim már elnehezültek
testem is már ütődött alma;
a csodák eddig elkerültek
az öröklét oly távol került
egyre messzebbre a napokkal
mindig csak az Istent kerestem…
s most úgy kiegyeznék magammal
ötvenkét nyár és ugyanannyi ősz
szakállam is már deresedik
ötvenkét tavasz és ötvenkét tél rá
kedvem is gyakran keseredik
De csitt, most még nyár van, csendesen hát!
Csak a gyümölcsöt nézd, ahogy érik!
*
„Kevés mű él túl fél évszázadot.
Hamvas Béla azt írja:
a „kis örökkévalóság” ideje
a szerző halálától számított
legfeljebb ötven év.
Mint az elsárgult fényképekből,
ötven év után
a legtöbb műalkotásból
csak egy sajátosan naiv,
ma már érdektelen
világ levegője árad.
Művészet, irodalom,
tudományos értekezés,
filozófia?
Mi maradt az 50-es,
60-as évek nagy
szellemi izgalmaiból?
Hol vannak
az ünnepelt szerzők és művek?”
*
elmondanám ami van
a szóba faragnám magam
az időbe vésném ami volt
akár ha zsák akár ha folt
óhajtanám ami jön
úrrá lennék az ösztönön
megragadnám mi elenyész
az ész vezetne nem a kéz
kiáltanám a verseket
még akkor is ha kinevet
mindenki aki eddig élt
tovább ragoznám az igét
építeném a hidakat
lábat fejet és nyakat
forognék fenn a tornyokon
a széllel volnék én rokon
emelnék roppant súlyokat
acélos nehéz sorokat
és ráfújnék a semmire
hogy ne féljetek ennyire
Hogy ne féljetek ennyire!
*
„Ami a Patmoszban fontos,
olyan friss,
mintha ma reggel
vetették volna papírra.
Van-e aktuálisabb,
mint a
Direkt morál és a rossz lelkiismeret,
vagy a Németség,
a Korszenvedélyek utólagos igazolása,
vagy a Függelék a középszerűségről?
Elavulhat-e Az életmű,
a Metapoiézisz
vagy az Interview érvénye?
Közelebb vagyunk-e az alapálláshoz
– a spirituális hagyomány által
megtisztított és fölemelt életrendhez –,
a „lét eredeti szövegének
megfejtéséhez” ma, mint ötven éve?
A Patmosz alkotója
saját oeuvre-jéről is elmondhatná:
„A nagy művek között
korkülönbség nincs.
Minden nagy mű egyidejű.
Minden nagy mű
állandóan jelen van.
Minden nagy mű kortársam.”
(Az életmű, 187. o.)”
*
a szó nem hiába
mondat bár mondatot
számolatlanul pazarolva
pénzt és izmokat x és y
bár inkább venne nőt
vagy más egyéb tartós télirevalót
könnyen jött pénzmagján
nevelkedett nőtt növekedett
nőt néha némileg tévelygett
no de: na !
ha így hát akkor miért is....
és ha akkor azért néha még...
és egyébként kinek mi....
és úgy egyáltalán...
lám ily egyszerű a drámai cselekmény
én őt te engem mi őket...
de akkor miért?
és miért nem ?
vagy mégis?
(mégis)
---
párhuzamos létsikolyok
egymásba fonódó
langymeleg fényzuhanás
szerelemszerű szerelem
ésszerű esztelenség
csontokig meztelenítő
magány-perspektíva
dimenziók enyelgése
sárgás-barna papírlapokon
émelyítő és egyszerre
étvágyat gerjesztő nedvességek
fáradt falovakon
mattul tükröződő
eszméletpanoráma
pókhálóként körülfonó
állati ösztönök
színesen színlelő
hazugságcsápok
kosárnyi fogszuvasodás-bűz
zöngétlen zöngék zenéje
emeletnyi másnapos hajtincsek
kezet emelő bizonyítatlan bók
kéken villódzó boldogság-madár
rebellis ribilliók revánsa
anyázó szózuhatag cseppek
félő nyulak félemelete
baráti csevely
bazdmegező nőregondolások
falhoz támaszkodások
szótárzene szekrény blues
tengernyi rákkenddroll
---
minek hazudni
gyártani rikító színű
maszkokat
mutatni nikkelcsillogású
fogsorok fénytöréseit
hahhh?
hol van a zöld
és hol a kék
de főképpen
hol vagyok
vagyok?
havazok esek szitálok
állok sarjadzok burjánzok
élek félek eszek iszok
vagyok?
legjobb lenne
szaxofonnak lenni
sűrű szövésű hálók
dzsungelharcosaként
üvölteni békésebb napokért
fáradt nádak
testnedveivel keveredve
legjobb lenne
szaxofonnak lenni
érezni az ezüst a fa a réz
disszonáns harmóniáját
simulni puhán bőrpárnaként
légelzárást mímelve
a fémtesten
rúgni rugóként hangokat
a légtérbe
rekedtre recsegni
a csendet
vagy csenddé recsegni
a hangokat
zizegni a náddal
szétolvadni szertefoszlani
mint a rézkohók melegénél
dolgozó férfiak jéghideg gondjai...
(Az idézőjelbe tett “versrészek” afféle “talált versek”, Dúl Antal ajánlása Hamvas Béla Patmosz I-II. című kötetéhez.)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Tartozásaim gyűlnek (Balassagyarmat, 2015)
Kiadó: Magamura Könyvkiadó
Feltöltés ideje: 2015-08-05 10:43:58
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-05 10:43:58
