Könyvfolyó

(Avagy Juhász Ferenc dolgozószobáját elöntötték a könyvek)


Könyvek, jó barátok, a teremtés állott szagú emlékei,
ti őskövületek, szerelmek és szenvedések ismerői,
tollal, ceruzával, géppel, számítógéppel írott,
papírra vésett „tízparancsolatai” az életnek,
hát összeálltatok cseppenként,
hát összeolvadtatok egyenként,
mint egy folyó,
mint egy vad mítosz;
Mit vétettünk mi nektek,
hogy most elöntötök bennünket,
hogy elöntitek a KÖLTŐT,
hogy tehetetlenül elmerül bennetek
ezer gyíkot és ezer sárkányt látott szeme,
hogy remegve érint benneteket
ezer hüllőt és ezernyi csúszómászót tapintó keze,
hogy befolytok hömpölyögve
vérhálós, iszamos, lüktető ereibe?
Miért nem hagytok már békét
ennek a megtört tekintetű,
ezt a világot nem-értő-és-nem-óhajtó
vénembernek?
Miért nem hagyjátok megpihenni
emlékei mamut-ínnál is erősebb szálú hálójában?
Miért nem hagyjátok szemlélődni csak
múltjának ráncaiban?
Miért nem hagyjátok hű maradni halottaihoz
és liánokkal körülfont keresztjeihez?
Miért öntöttétek el dolgozószobáját?
Miért teszitek ezt VELE?
És velünk.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.