Korántsem szentségtelen

...emlékszem öklendeztem a templomban az ostyától mindig
de csak visszafogottan
ijedten körbepillantva ki látja vajon s
mit szól küzdelmemhez a nyelvre ragadt tésztadarabbal
- mert bűneim akkor még nem valának-
mire le bírtam nyelni már egy szétázott összeragadt nyálas
csomó lett fogaim között s megkezdte útját a nyelőcsővel
kezdve tápcsatornám bűzös tekervényein keresztül
hogy kevéske tápanyagai beépüljenek izmaimba
pótolva a templomtól való félelmem  irtóztatóan
görcsös tiltakozásának energiaveszteségét
- Hol a tisztelet? - kérdezed ha szentségtörő szavaim olvasva
lelked háborgásának engedve
-feledve a felebaráti szeretet parancsát-
rámdörrented minden haragod
-Hol a lélek? - kérdezek vissza én
mert ha valóban a kisült ostyában lakozik
akkor rajta gyerünk együk vele dagadtra magunkat
másra ne is vágyjunk csak a földi mannára
csak megint és újra
inkább legyűrném hányingerem
de falnám zabálnám az üdvöt adó étket
csak érezzek végre valami megtisztulást
ám ha csak liszt cukor víz keveréke az csupán
ha nem üdv hanem szar lesz belőle végül
akkor nem mindegy hogy hol és mit eszel?
Barátom!

És akkor még nem is beszéltem arról,
van-e szerződése Istennel a péknek,
aki az ostyát a templomba beszállítja.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.