Most élsz...

Megint kivilágosodott, s te rácsodálkozol,
hogy felkeltél ismét épen. Arcodon a mosoly
annak szól, nem vettél be fájdalomcsillapítót,
önszuggesztióval kerülted el az injekciót:

„Lazulj el” – mondtad ki ezerszer a zsolozsmádat,
válladat gyúrtad, s hogy elkerüld az izomlázat,
csínján bántál az erőddel, s csak lágyan simogattad,
az ellazítást valóban a szellemedre hagytad.

Sikerült. Bár alig aludtál -inkább csak éberen-,
forgolódtál. De túljutottál ezen az éjjelen.
S mennyi vár még rád! A fájdalmad csak egyre nő, nő,
szellemedé a munka: gondoz mint egy nevelőnő.

Most élsz, így hát a fájdalmad is becsüld, mert érték!
Fontos dolog: érzel. „Észak-fok, titok, idegenség”,
létezel, mint minden ember. De belőled csak egy van.
Szeresd hát magad, mint a ritmust egy ócska bluesban.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-10-03 09:22:04
Utolsó módosítás ideje: 2023-10-03 09:22:04